2012. november 27., kedd

Egy kis szomorúság, egy kis boldogság

Ezúttal nem szeretnék lehangoló bejegyzést írni, úgy hiszem volt belőlük bőven az utóbbi időben. Ugyanakkor mégis meg kell emlékezzek egy szomorú dologról, ami a családomban történt. Sajnos Viktor nagymamája nagyon komoly egészségügyi problémával küszködik, és mi aggódunk érte. Egy rosszul sikerült pedikűr után vérmérgezést kapott, aminek következtében sajnos a napokban tőből le fogják amputálni a lábát... Ez a szomorú és borzalmas dolog mindannyiunkat megvisel, de főleg anyósomat, akinek ugye az édesanyjáról van szó. Viktor is szörnyen lehangolt, meg persze az egész rokonság, de sajnos nem volt mit tenni. A mérgezés túlságosan elterjedt, nem volt más megoldás. Nagyon bízunk benne, hogy a mama jobban lesz, mihelyst túl lesz a műtéten. Még az én családom is aggódik érte, anyu rendszeresen kérdezget tőlünk felőle. Eléggé rizikós a dolog, hiszen a mama már nem fiatal (82 éves), de nagyon reméljük, hogy a szervezete erős lesz és még sok-sok évig velünk lesz ezek után is. Azért mégis olyan rossz belegondolni, hogy ez az egész megtörténik... ráadásul hamarosan karácsony. Tudom, hogy nekik valószínűleg ez számít most a legkevésbé, de nekem olyan szomorú belegondolni abba, hogy milyen lesz majd nekik az ünnep. Talán mindannyiunkra rá fogja nyomni a bélyegét, de remélhetőleg azért tőlünk telhetően szép karácsonyunk lesz, főként a mamával a körünkben.

Azért persze vannak apró dolgok is emellett, amiknek örülni tudunk. Ilyen például az is, hogy édesanyámtól előre megkaptam a karácsonyi ajándékomat, de kizárólag azért, mert az ünnepekkor már használatba szeretném helyezni. Egy csodálatos, klasszikus kuglóf formáról van szó, amire már nagyon régóta vágytam. Mindenütt kerestem, erre ma anyu telefonált, hogy jöjjünk át érte, mert vett nekem egyet. Olyan boldog voltam, mikor kézbe vehettem - csakis én lehetek ilyen lökött, hogy egy kuglóf formának úgy tudok örülni, mint egy kisgyerek :) Ja, és mellé járt még egy nokedli szaggató is. Eddig sajnos ilyenem sem volt, borzasztóan hiányzott is, de most végre ezen problémám is megoldódott. Könnyű most nekem ajándékokat venni, mert mindenféle háztartási kütyünek örülök :) Ezen kívül szombaton végre a naptár szerint is beköszönt az év legcsodálatosabb évszaka, a káprázatos, csillogó, zúzmarás tél! Nagyon várom már azt az igazi karácsonyi hangulatot az utcákon, a finom illatokat, a fényeket, mindent! A ráhangolódásban egyébként sokat segít az a hatalmas tányérnyi sült gesztenye is, ami éppen előttem helyezkedik el, habár sajnos napról napra vészesen fogy. Ezen kívül vannak további terveim is az ünnepekre nézve. Karácsonykor szeretném felavatni az új sütőformámat, és egy isteni karácsonyi kuglófot fogok sütni azzal a narancslekvárral, amit én készítettem (receptek hamarosan!), meg persze a kandírozott narancshéjjal. A narancslikőröm egyelőre szépen elálldogál a kamrám polcain, de ha már így belelendültem a likőrkészítésbe, csinálok házi Baileys-t is. Az eredetit imádom, de nincs szívem érte kiadni közel 4ezer forintot. Inkább megcsinálom én a saját szájízem szerint, jóval olcsóbban. Aztán amit még feltétlenül szeretnék kipróbálni az a tejszínes teasütemény kávés-csokoládés bevonattal. E mellé is nagyon ígéretes a narancslekvár egyébként, de lehet, hogy almából is fogok készíteni (rendesen belelendültem). A karácsonyi menü még nincs letisztázva teljesen. A kuglóf adott, mézeskalács minden évben van, levesnek pedig Viktor lencselevest kért füstölt-főtt csülökkel, úgyhogy az lesz. Tudom-tudom, az inkább szilveszteri étel, de szerintem bőven belefér a karácsony témakörébe is. A főétel terén vagyok bajban, ugyanis Viktor azt kérte, hogy valami egyszerűt készítsek, hogy ne a sütés-főzéssel menjen el az egész nap, hanem legyünk inkább együtt. Wellington karajt szerettem volna csinálni, de az minden, csak nem egyszerű. Töltött káposztát nem csinálhatok, mert anyu kijelentette, hogy azt neki kell és punktum. Innentől kezdve vagyok bajban. Lelkesen böngészem a NoSalty-t, hogy mégis miféle házias, egyszerű főételt készíthetnék, de ha valakinek van valami jó ötlete (ami mellőzi a sült húsok gyümölccsel való párosítását, mert ez utóbbit ki nem állhatom), szívesen fogadom. Mondjuk tényleg jó lenne idén nem a konyhában robotolnom egész nap, tavaly sajnos beleestem ebbe a hibába, pedig akkor sem akartam. Szóval most tényleg vissza kéne fognom magam. Elvégre nem attól lesz szép az ünnep, ha 30 fogásos vacsorát főzök kettőnknek :P Szóval még egyelőre keresem a tökéletes karácsonyi főételt. A dekorációra is szeretnék idén kicsit több figyelmet fordítani, az tavaly elég kevés dologban kimerült. A napokban el fogom készíteni az adventi koszorúmat, és talán a kreatív hobbi boltban kapok néhány egyszerűen megvalósítható dekorációs tippet is. Éljen a meseszép karácsony :)

2012. november 25., vasárnap

Rémálom az Elm utcában - Régen és most

Pár órával ezelőtt néztem meg a 2010-es Rémálom az Elm utcában című filmet, és a véleményem egyértelműen kikívánkozik belőlem. Először is tudni kell rólam, hogy hatalmas Freddy Kruger-fan vagyok. Meglátásom szerint ő minden időn legfantáziadúsabb, legötletesebb horror karaktere, és annak ellenére, hogy egy szívtelen, kegyetlen gyilkos, mégis rengetegen szeretik a stílusa miatt. Én is így vagyok ezzel. Az összes filmjét láttam és imádtam annak ellenére, hogy álmatlan éjszakáim voltak miatta, majd mikor hallottam, hogy az első részből lesz remake, egy kicsit kétes érzéssel viseltettem iránta - mint ahogy a legtöbb Freddy rajongó. Egyrészt aggódtam, hogy vajon mennyiben lesz más a modern technológiának köszönhetően a történet, másrészt - és leginkább - aggódtam, hogy milyen lesz az új Freddy. Kedvenc pszichopata sorozatgyilkosomat eddig ugyanis Robert Englund játszotta zseniálisan, ám az új filmet a korára való tekintettel inkább rábízta másra. Na most, nekem elképzelhetetlen egy Freddy film a valódi Freddy nélkül, aki bizony Robert Englund, akárhogy is nézzük. Nem akartam egyből ellenezni az új színészt, de valamiért féltem és aggódtam miatta, így végül még csak most, két évvel a bemutatója után mertem megnézni. Meg is bántam. No nem azért, mert az új színész ne lenne ügyes. Abszolút tehetséges és ügyes a maga módján, de nem adta vissza azt, amiért Freddyt megszerettük. Ez mondjuk a rendezőn is múlik, de érdekes módon a régi Freddynek sosem volt ilyesmivel gondja. Ez az új verzió konkrétan harmatgyenge volt. Én az alapján mérem a horrorokat, hogy hányszor takarom el a szemem a nézése közben. Hát, ennél az új filmnél konkrétan csak ásítozni tudtam, Viktor pedig konkrétan bele is aludt. Persze nagyon látványos effektusok voltak benne, meg jó volt a látványvilág, de ami a varázsát, ami az iszonytató hatását adja a filmnek, az hiányzott. Az új Freddy csupán néha hirtelen előbukkant a semmiből valami erős hangeffektus kíséretében, hogy legalább emiatt ösztönösen ugorjunk egyet a székünkben, majd teljesen snassz, mezei módon végzett az áldozataival. Nyaknyiszálás, néhány vágás itt-ott, átdöfött vállak-fejek, hát ezek olyan langyos dolgok, már ha Freddy repertoárját nézzük. Nagyon langyosak. A régi Freddy fantáziadús, kreatív, eszelős és teljes mértékig őrült volt, hihetetlen módon gyilkolta le az áldozatait, de ez az új csak szimplán megy és lekaszabol mindenkit. Pont ezáltal veszik el a film valódi jellege. Mi régen sokat vitáztunk Viktorral a kedvenc horror-szereplőinken, mivel én ugye Freddys vagyok, ő meg Jasonös. Én ki nem állhatom Jasont, mert szerintem csak egy nagydarab, bugyuta melák, aki agyatlanul lecsapja az áldozatait, na de Freddy! Ő kérem szépen a gyilkolásból szinte művészetet csinált a maga morbid módján. Amellett, hogy borzongtam az összes részen, mellette izgatottan vártam Freddy újabb elmeroggyant hentelési módszereit, és sosem kellett csalódnom. Ehhez hozzájárult még a brilliáns színészi játék is, amit az új filmtől sajnos nem kaptam meg. Olyan fanyar érzésekkel voltam tele utána, hogy rögtön meg kellett néznem a valódi első részt, hogy helyre álljon a Freddy-egyensúlyom. Ja, és amit még meg kell reklamálnom; hol van az a zseniális, imádni valóan borzongató dalocska az új filmből? Csupán néhány mondat erejéig céloznak rá, holott szerintem az az egyik leglényegesebb pontja a filmnek. De ha már ott kihagyták, hát álljon itt nálam pótlásul. Ó, édes nosztalgia!

"One, two, Freddy's coming for you;
Three, four, better lock your door;
Five, six, grab your crucifix;
Seven, eight, gonna stay up late;
Nine, ten, never sleep again!"

2012. november 24., szombat

Konyhatündérkedés

A mai napom minden kétséget kizáróan a narancs jegyében telik. No persze semmi politika (még csak az kéne), csupán arról van szó, hogy elkezdtem felkészülni a közelgő karácsonyra. Mindig is imádtam új ízekkel kísérletezni, sürögni-forogni a konyhában, ahogy azt egy jó Rák leányzó teszi, így a mai napomat is valami ilyesmire áldoztam. Úgy döntöttem, hogy fűszeres narancslikőrt, mézes narancslekvárt és kandírozott narancsot fogok készíteni. Hát, ilyenkor sajnálom, hogy a blog nem adja vissza az ízeket, illatokat, mert valami pompázatos az az illatorgia, ami most belengi az egész lakást.




A narancslikőrrel már készen vagyok, másfél liternyi aranyló nektár pihen a kamrám egyik polcán. Szinte alig akartam rácsukni az üvegre a tetejét, olyan bódító volt az a mesei fahéjas-szegfűszeges-mézes-narancsos illat, no és a rum, meg a konyak aromája sem elhanyagolható :P




A narancslekvárnak most fogok nekiállni, közben pedig narancshéjat kandírozok. Mindkettő (de akár mindhárom) finomság alkalmas sütemények ízesítéséhez. A lekvárt elsősorban teasüteményekhez szeretném elhasználni, a kandírozott narancshéjat pedig a karácsonyi kuglófomba szeretném belesütni, többek között.




A likőrbe is jó lett volna belőle, de azzal sajnos kicsit elcsúsztam. No sebaj, karácsonyig a likőr gyönyörűen összeérik, remélhetőleg a lekvár is finom lesz, a kandírozott narancs pedig 3 nap főzögetés után már felhasználható. Most viszont megyek is vissza kotyvasztani, hiszen így estére sem fogok végezni. Ezt a kis pihenőt is azért engedtem meg magamnak, mert a narancshéjak pucolása eléggé fárasztó feladat, és a gépelés már-már pihentető hatással van elgémberedett ujjacskáimra. Úgyhogy most ismét belevetem magam a munkába, az illatokba, ízekbe, és közben megpróbálom Viktort elhessegetni, hogy ne faljon fel mindent idő előtt :D

2012. november 23., péntek

Új Fairy Oak!!!

Akik régebb óta olvasnak engem, vagy esetleg személyesen is ismernek tudják, hogy nincs nálam nagyobb Fairy Oak fan a világon :P Az a mese úgy a szívembe lopta magát, mint semmi más, egyszerűen gyermekien bűbájos, imádni való, szívmelengető tündérvarázs az egész, és Barbi barátnőm szemfülességének köszönhetően én is megtudtam, hogy bizony megjelent belőle egy újabb kötet! Flox őszi bolondságai már kapható a boltokban, és én alig várom, hogy megszerezhessem magamnak. Erre mondjuk egy kicsit várnom kell, mivel a kocsink jelenleg betegeskedik és nagyobb utakat nem nagyon merünk vele megtenni, de sebaj, kivárom az időmet. Addig is gyönyörködöm a borítójában ^^



Mert megérintett

A történet ismeretlen szerzőtől származik, az üzenete viszont teljesen megfogott minket:

„21 év házasság után a feleségem arra kért, hogy vigyek el egy másik nőt egy vacsorára és utána esetleg egy mozira. Majd hozzátette: ”Szeretlek, de tudom, hogy ez a másik nő is szeret és jól esne neki, ha egy kis időt együtt töltenétek”
És ez a bizonyos másik nő, akivel a feleségem kért, hogy randizzak nem más volt mint az ÉDESANYÁM, aki már 19 éve özvegy volt, viszont a munkám és a 3 gyerek miatt ritkábban tudtam látogatni, jóformán csak a nagyon jeles alkalmakkor. Még aznap este felhívtam, hogy menjünk el egy vacsorára meg esetleg egy moziba utána. „Mi történt, jól vagy, minden rendben?” kérdezte aggódva..
Talán nem is csodálom, viszonylag későn este hívtam és ez a meghívás eléggé váratlan is volt, mivel ilyen randink soha nem is volt még. „Semmi baj nem történt, csak gondoltam jó lenne egyet vacsorázni, beszélgetni.” válaszoltam. „Csak te és én”. Majd egy kis néma csönd után rávágta, hogy „Nagyon szeretném, ez nem is kérdés”.
Azon a pénteken ahogy érte mentem, hogy felvegyem a házánál egy kicsit ideges voltam, bár láttam rajta, hogy ő is elég izgatott a randi miatt. Az ajtóban várt, már a kabátját is magára vette. Még fodrásznál is volt előtte, a haja szépen begöndörítve és azt a ruhát viselte, amit a legutolsó házassági évfordulójukon vett fel. Úgy mosolygott mint egy angyal. „Mondtam a barátnőknek, hogy randink lesz, teljesen odavoltak” szólt egyből, ahogy beült az autóba. „Alig várják, hogy meséljek mi volt a találkánkon.”

Elmentünk egy hangulatos kis étterembe, úgy belém karolt mintha csak a First Lady lett volna. Éreztem, hogy milyen büszkén állt az oldalamon, mint, ahogy egy igazi anyának kell.. Miután leültünk elkezdtem felolvasni a menüt, mivel nem igazán látta tisztán az apró betűket. Ahogy olvastam, nagyjából a felénél felnéztem és láttam, milyen ámulattal bámul engem, egy kedves mosollyal az arcán. „Régebben mindig én olvastam fel a menüt neked amikor kicsi voltál” mondta majd a tekintetében látszódott is, hogy elmerengett ezeken a régi szép időkön. Nagyon kellemes, jó kis beszélgetés volt. Lényegében átbeszéltük kinek mik a jelenlegi dolgai, élményei stb. tehát jól elnyúlt, sőt olyannyira, hogy le is késtük a mozit is. Később, ahogy megérkeztünk a házhoz ezt mondta: „Mit szólsz egy következő alkalomhoz, de csakis ha megengeded, hogy a vendégem légy kisfiam” mondtam legyen, semmi gond.
„Milyen volt a randi?” kérdezte a feleségem, mikor hazaértem. „Nagyon jó, sokkal jobb, mint amit elképzeltem” válaszoltam neki lelkesen.
Pár nappal később édesanyám meghalt egy hirtelen szívrohamban. Nem tudtam semmit tenni, teljesen váratlan volt, így elbúcsúzni sem volt lehetőségem. Nem sokkal rá pedig jött egy boríték, egy előre kifizetett számlával, rajta az étterem neve, ahol a közös randink volt, benne egy cetlivel: „Előre kifizettem a számlát, mert nem voltam benne biztos, hogy már ott lehetek. Két főre, egyik a tiéd a másik pedig a feleségedé. Soha nem fogod megtudni, milyen fontos volt nekem az az este! Szeretlek fiam!”
Most már tudom, hogy milyen fontos, hogy kimondjuk: „Szeretlek” és azt a másikat akkor szeressük amikor lehet, amikor velünk van. Semmi más az életben nincs olyan fontos mint a családunk. Szánjunk rá elég időt és ezt akkor tegyük amikor lehet, ne akkor amikor már esetleg késő”

Legújabb szerelem - Alex Clare

Teljesen oda vagyok Alex Clare zenéjéért. Éjjel-nappal őt hallgatom és nem bírom megunni - a hangja, a stílusa, az egész zenéje, mind-mind függőséget okoztak nálam. Képtelen vagyok betelni vele. Egyszerűen imádom!


2012. november 21., szerda

Karácsonyi TAG



Egyre hűvösebb az idő, egyre közeledik a tél, és ez egyet jelent a KARÁCSONNYAL!!!! Juhhú! Jelentem, be vagyok zsongva! Na persze nem kell azt hinni, hogy a nagy multicégekkel karöltve már ilyen korán szeretném a jó nép arcába tolni a karácsonyt (engem is zavar, hogy november közepe óta már minden ünnepi díszben pompázik), csak egyszerűen nem bírok a bennem élő karácsony mániás kislánnyal :) Igazság szerint én úgy működöm, hogy mikor véget ér a karácsony, még egész télen a hatása alatt vagyok. Aztán örülök a tavasznak, mert végre kicsit felmelegedhetek, de nyártól ismét karácsony lázban égek. Én ilyen vagyok, szinte egész évben erre az ünnepre készülök, és még mindig gyermeki rajongással gondolok rá. A hideg idő beköszöntével kezdtem el most nagyon bezsongani, rakatra nézem a karácsonyos filmeket, mindenféle kreatív ötleteket olvasgatok, ünnepi zenéket hallgatok, és amit még el lehet képzelni. Ennek fényében hoztam egy újabb TAG-et, ami teljes mértékig a karácsony témája köré épül. Számomra ezt szinte kötelező kitölteni, és ebből legalább sok minden kiderül az ünnephez való hozzáállásomról. Íme;




Csomagolópapír vagy ajándéktasak?

Csakis csomagolópapír! Szerény véleményem szerint az ajándéktasak egyike azon modern eszközöknek, amik megölik az ünnepi hangulatot. Igaz, nagyon ritkán én is használom, de sosem jó szívvel. Legtöbbször inkább afféle mentőöv, mikor kiderül, hogy nincs itthon csomagolópapírom. Viszont ha van időm rendesen rákészülni, akkor képes vagyok napokig válogatni különleges, meghitt csomagolópapírok között, és ehhez természetesen kellenek szalagok, masnik, meg egyéb díszítő elemek, amikkel aztán órák hosszat szöszölök. Számomra azért fontos ez, mert nem csak az ajándék az, amibe szívemet-lelkemet beleteszem, hanem a csomagolás is. Egy szépen díszített ajándék számomra azt jelképezi, hogy az illető még az ajándék vásárláson/készítésen túl is foglalkozott velem, és ez nagyon jól esik. Az ajándéktasak viszont számomra személytelen és azt juttatja eszembe, hogy az illető csak gyorsan túl akart lenni a pepecs munkán. Egyáltalán nem szeretem.





Igazi vagy műfenyő?

Gyerekkoromban mindig igazi fenyőnk volt, és imádtam. Csodás gyanta illat lengte körbe az egész lakást, a látvány pedig káprázatos volt. Ám az utóbbi években mindig műfenyőt állítunk, melynek több oka is van. Egyrészt borzasztó drágák tudnak lenni a szép élő fenyők, másrészt a szívem szakad meg december végén, mikor ott látom az utak szélén heverni a sok halott fácskát. Persze a legtöbb ember a gyerekkori élményeit kapcsolja a valódi fenyőhöz, és inkább a hangulat miatt veszi meg őket - ezt meg is tudom érteni. Bennem most igazából kétes érzések kavarognak. Hosszú évekig lelkes híve voltam a műfenyőnek erkölcsi és praktikussági szempontok miatt. Úgy voltam vele, hogy ha nem veszek igazi fenyőt, akkor nyugodtabb lesz a lelkiismeretem, mert nem lettem részese annak a fa-mészárlásnak, ami ilyenkor minden évben megy.
Csakhogy attól még a fákat ugyanúgy kivágják. Másrészt a műfenyőnek nem kell farigcsálni a törzsét, nem hullik a levele, nem ragadunk tőle össze-vissza, nem szúr, és nagyon praktikus, mert évről évre elő lehet venni, nem kerül már egy fillérünkbe sem. Az illat mondjuk nagyon hiányzik, de ilyenkor mindig párologtatunk egy kis fenyő illatú illóolajat, és máris meg van a tökéletes karácsonyi hangulat. Tavaly előtt megvettünk egy cserepes fenyőt, így akkor igazi gyanta illat volt a lakásban, de sajnos a kis fácska nem élte túl a telet, ugyanúgy elszáradt, mint ha kivágták volna. Megszakadt érte a szívem :( Úgyhogy habár megértem a valódi fenyőt vásárlókat, nekünk jó lesz a kis műfenyőnk is. Azt azért be kell valljam, hogy mindezek ellenére minden évben elmegyek a fenyővásárba, hogy beszívhassam magamba azt a hamisítatlan fenyő illatot és lássam a nyüzsgő családokat, amint fát választanak :) Ez egy élmény.



Mikor díszíted fel a fát?

24-én délután, olyan 16 óra magasságában. Ez nálunk hagyomány, anno édesanyámmal mindig ketten díszítettük a fát és percre pontosan délután 16 órakor kellett elkezdenünk. Addigra ki kellett bogozni a fényfüzéreket, kampókat rakni a szaloncukrokra, ésatöbbi, mert du. 4-kor el kellett kezdeni a díszítést, ha törik, ha szakad :D Ezt a hagyományt mi is tovább vittük a férjemmel, habár én nem vagyok ilyen szigorú a kezdéssel. Délután 4 óra környékén szépen nekiállunk díszíteni (szigorúan piros-arany díszekkel!), az úgy is nagyjából egy óra hosszáig eltart, majd utána szépen megterítek, összekészülődünk a vacsorához, és hatkor megkezdjük az ünnepi lakomát :)


Mikor bontod le a fát?

Ennek sosincs konkrét időpontja. Az új évet mindig megvárjuk vele, és kb. az utána lévő héten, vagy azután - időnk és kedvünk függvényében - bontjuk le. Volt úgy, hogy egész januárban gyönyörködni vágytam a fánkban (újabb előnye a műfenyőnek), így csak a hónap végén bontottuk le.




Szereted a tojáslikőrt?

Ez az ital valahogy sosem volt szerves része a karácsonyunknak. A forralt bort jobban szeretem, no meg a kakaót és a forró csokit :P Egyébként jó ízű, megiszom, ha megkínálnak vele, de a tojáslikőr helyett inkább a Baileys-t választanám.





Kedvenc ajándékod, amit gyerekként kaptál?

Habár felnőtt fejjel visszagondolva mindig macerásak voltak a karácsonyaink, én ebből nem sok mindent vettem észre akkor. A szüleim nagyon kitettek magukért, és mindig csodás ajándékokat kaptam. Tisztán emlékszem arra, mikor egy olyan babát kaptam, ami akkor nagy ritkaságnak és különlegességnek számított. A Wee Little Miss balerina babája volt ez a szépség, és egyszerűen imádtam! Ha megnyomtam a hajráfját rózsaszínűen világított, és ha bevizeztem a hozzá járó sminkecsetet, akkor lehetett neki szemfestéket, rúzst és egy szép, rózsaszín szívecskét varázsolni az arcára. Hosszú, hullámos szőke haja volt káprázatos ruhával, oda voltam érte. Persze volt olyan év, mikor Barbie babákat kaptam (jó sok volt belőlük), és azokért is nagyon lelkesedtem. Igazi Barbie-kat, nem azokat a fröccsöntött, üreges műanyag vackokat. Mégis ez a balerina baba nagyon megmaradt bennem, mert egyáltalán nem számítottam rá és mert akkoriban nagyon különleges volt. Anyuékat szanaszét puszilgattam érte :)



Van "Betlehemed"?

Nincs. Nem vagyunk vallásosak, így az ünnep ezen részével sosem foglalkoztunk.


Kinek a legnehezebb ajándékot venni?

A kisebbik bátyámnak. Na ő aztán minden évben kihívás elé állít. Azt mondjuk tudni kell rólam, hogy az esetek többségében jobb szeretek kézzel készített ajándékot adni, mert ezt személyesebbnek érzem, mint hogy levegyek egy tisztálkodási csomagot a Tesco polcairól. Neki viszont nem hogy készíteni, de még venni sem tudok semmit, mert amiknek örülne, ahhoz én nem értek. Számítógéppel, telefonokkal, egyéb elektronikai kütyükkel való dolgokkal foglalkozik, és ezek nagyon távol állnak tőlem. Most mondjuk talán fogunk tudni neki venni valamit, mert nagyon rákapott egy online tankos játékra, és talán valami ehhez köthető dolognak örülne, vagy valami 2.vh-s dolognak. Azért még át kell rágnunk magunkat rajta Viktorral.


Kinek a legkönnyebb ajándékot venni?

Anyósomnak :) Nagyon hasonló lelki világunk van, ő is olyan típus, aki mindennek tud örülni, de egyszerűen él-hal a hímzéseimért, legyen az akár goblen, vagy keresztszemes. Minden évben karácsonykor készítek neki egyet, és már szinte az egész lakásuk az én műveimmel van kidekorálva :D Ettől függetlenül még mindig nem unta meg őket, úgyhogy idén is nézek neki valami szépséget, ami kikerülhet a falára.





Legrosszabb karácsonyi ajándékod?

Ilyen sosem volt :) Akármit is kaptam, mindig borzasztóan örültem neki. A zokniknak és a bögréknek is. Emlékszem egy évben édesanyámnak nem volt annyi pénze, hogy valami nagy kaliberű dolgot vegyen (ez volt a mániája, karácsonyra mindig valami nagy dolgot akart nekem adni, hiába mondtam, hogy nem kell), így "csupán" egy piros pulcsit, meg néhány fehérneműt kaptam. Ugyanolyan örömmel ugrottam a nyakába, mint minden évben, mert tudtam, hogy nagy szeretettel választotta nekem ezeket az ajándékokat. Egyébként később is nagyon boldog volt emiatt, mert hosszú évekig hordtam azt a pulcsit, egyszerűen imádtam. Nagyon jól esett a lelkének, hogy nem csak hasznos, de nekem tetsző ajándékot sikerült adnia :)



Elektronikus vagy postai képeslap?

Ez sem tartozik a szokásaink közé. Mindig megnézegetem a bevásárlóközpontokban a képeslapokat, de nem érzek késztetést arra, hogy küldözgessek is. Az ünnepek alkalmával úgy is minden rokont meglátogatunk személyesen, így inkább a jókívánságaimat élőben mondom el nekik.





Kedvenc karácsonyi film?

A klasszikus Charles Dickens - Karácsonyi ének, méghozzá az 1999-es feldolgozás Patrick Stewart-tal. Csakis. És kötelezővé tenném karácsony tájékán minden Scrooge-lelkületű undok, savanyú, morgolódó alaknak, akik csak szidni tudják ezt a csodaszép ünnepet. De egyébként az összes Karácsonyi ének feldolgozást nagyon szeretem.


Mikor kezdesz vásárolni?

Általában már novemberben elkezdek nézelődni, de a vásárlás és a készítés mindig decemberre marad. Szeretném én előbb elkezdeni, de valahogy a legjobb dolgok mindig decemberben kerülnek a boltokba, így aztán mindig nagy rohanásban vagyok az ünnep végére :D Ez mondjuk egy csöppet sem zavar.


Ajándékoztál már tovább karácsonyi ajándékot?

Nem, soha. Én ezeket az ajándékokat mindig személyesnek tekintem (még akkor is, ha a sokadik bögrémet kapom), és nem lenne szívem tovább adni őket. Én kaptam, az enyém :P





Kedvenc karácsonyi étel?

Huhú, jó kérdés! Igazából mindegyik karácsonyi ételt szeretem, de a legkedvencebb kedvenc édesanyám töltött káposztája. Annál nekem nincs finomabb. A halászlét is szeretem, amit apu csinál, illetve a tavalyi első karácsonyi konyhatündérkedésem alkalmával sikerült összehoznom egy csodás Wellington bélszínt, ami után az egész család megnyalta mind a tíz ujját :)


Színes, vagy sima fények?

Mindig ezer színű égőket vettünk, el sem tudnám képzelni a simát. Imádtam nézni elalvás előtt a színek játékát a falon :)


Kedvenc karácsonyi dal?

Nagyon nehéz egyet kiválasztani, mert van egy hatalmas válogatásom, amikből mind tudnék felsorolni olyat, ami különösen tetszik, de most egy olyan dalra esett a választásom, ami mindig mosolyt csal az arcomra a bájosságával és kedves, vidám, boldog hangulatba hoz - Bianca Ryan - Why couldn't it be Christmas Every Day




Elutazol karácsonykor vagy otthon maradsz?

A szentestét otthon töltöm a férjemmel, utána pedig természetesen utazgatunk a rokonsághoz - anyósomékhoz, édesanyámékhoz, nagyszülőkhöz, keresztszülőkhöz. És sokakkal ellentétben imádom az ünnepi családi összejöveteleket - szeretek beszélgetni a rokonainkkal, összegyűlni a fa körül, ajándékokat botogatni, jókat enni-inni, nevetgélni, örülni egymásnak :)


Csillag vagy angyalka csúcsdíszed van?

Egyik sem, bár egy csillag alakú dísznek nagyon tudnék örülni. Helyette most a hazánkban szokványos elnyújtott gömb alakú csúcsos valami van, de mi azt is nagyon szeretjük.


Mikor nyitod ki az ajándékodat?

Mivel a férjemmel töltöm a szentestét, ezért a tőle kapott ajándékokat vacsora után, este 7-8 körül nyitom ki (és ő is az enyémeket), majd a további napokban a látogatások alkalmával már nincs ilyen rendszer, akkor bontogatunk, amikor mindenki megérkezett és együtt a család.


Legidegesítőbb dolog ebben az időszakban?

Ami a legeslegjobban irritál, az az emberek ünnepi hozzáállása. Nagyon kevesen tudják már értékelni ezt a csodaszép ünnepet, mert csak a rosszat látják benne - költekezés, zsúfoltság, rohanás, pedig a karácsonynak nem erről kell szólnia. Csak rajtunk múlik, hogy miként kezeljük az ünnepeket. Igen, engem is zavar a hihetetlenül nagy tömeg, de nem fogok nekiállni zsörtölődni és bosszankodni, mert nem ér annyit az egész. Inkább próbálok ezekre nem figyelni és tovább élvezni a csodás kirakatokat, fényeket, illatokat. A guta meg tud ütni azoktól az életunt, "szar is ízetlen" típusú emberektől, akik jártukban-jöttükben csak morogni tudnak. Menjen akkor haza és ne rombolja mások ünnepi hangulatát! Számomra nagyon rossz minden évben azt hallgatni, hogy az emberek csak pampogni tudnak a karácsony miatt. "Jaj, milyen sokba kerül!", "Jaj, micsoda tömeg!", "Jaj, de utálok vásárolni!". Be kell ilyenkor venni a leszarom tablettát, és nem a külvilággal foglalkozni, mert csak a karácsony szelleme, a karácsony igazi ünnepi hangulata számít, amit nem szabad hagynunk lerombolni néhány mogorva ember miatt. Szomorú, hogy az emberek meg sem próbálják élvezni ezt az időszakot, mindenki negatívan áll hozzá, holott az egész tényleg csak viszonyulás kérdése. Én imádom a karácsonyt és még soha, egyetlen évben nem volt problémám abból, hogy készülődnöm kellett. Igyekszem nem figyelni azokra, akik már eleve eldöntötték, hogy utálják ezt az ünnepet, hanem a magam módján intézem a dolgaimat. Dudorászva, mosollyal az arcomon, lelkesen járom a várost és élvezem, hogy az ajándékaimmal hamarosan örömet szerezhetek a szeretteimnek - miért nem tud mindenki erre gondolni? :( Na de hogy ne ilyen szájízzel zárjam le ezt a TAG-et, itt egy kép, ami nekem mindig mosolyt csal az arcomra :)


2012. november 20., kedd

Egy jópofa TAG

Köztudott rólam, hogy szeretek TAg-eket kitölteni. Ez a mostani egy elég különleges lista lesz, még én sem tudom a végeredményét, mert számomra elég rendhagyó kérdéseket tartalmaz. Olyasmiket, amiken talán sosem gondolkodtam volna el, de nem baj, pont ez a nekem való :)

Ha…
…évszak lennék - tél
... hónap lennék - december
... a hét egy napja lennék - hétfő
... a nap egy időpontja lennék - hajnal
... bolygó lennék - Hold
... tengeri állat lennék - tengeri vidra
... berendezési tárgy lennék - étkezőasztal
... bűn lennék - harag
... folyadék lennék - tea
... drágakő lennék - gyémánt
... fa lennék - szomorú fűz
... madár lennék - kék cinege
... virág lennék - mezei virág
... időjárás lennék - havazás
... mesefigura lennék - Eperke
... hangszer lennék - hegedű
... állat lennék - nyuszi
... szín lennék - lila
... érzelem lennék - szerelem
... zöldség lennék - gomba
... hang lennék - csilingelés
... elem lennék - víz
... zene lennék - country
…dal lennék - Christina Perri - A Thousand Years
…film lennék - Harry Potter
... könyv lennék - Fairy Oak
... étel lennék - leves
... fűszer lennék - fahéj
... hely lennék - álomvilág
... íz lennék - édes
... illat lennék - karácsonyi mézes sütemény
…parfüm lennék - Avon - Summer White
... hit lennék - "minden lehetséges"
... testrész lennék - szem
... arckifejezés lennék - mosoly
... tanóra lennék - történelem
... mese lennék - Sailor Moon
... szám lennék - 3
... ruhadarab lennék - jó meleg pulóver
... ékszer lennék - fülbevaló
... kiegészítő lennék - táska
... szeretet megnyilvánulása lennék - ölelés
... rovar lennék - méhecske
... gyümölcs lennék - görögdinnye



2012. november 19., hétfő

Lépjünk tovább

Egy kicsit nehéz időszakot éltem meg az elmúlt két hétben, talán több is volt annál. Sok minden történt velem, amik miatt haragos, keserű, csalódott és leginkább szimplán csak rosszkedvű voltam, de azt hiszem végre kezdek túl lenni rajta. Több, mint két hétig fortyogtam magamban, aminek igazából semmi értelme nem volt, mert nincs még egy érzelem, ami távolabb állna tőlem a haragnál. Sosem tudtam haragot tartani, és úgy látszik ez mai napig sem változott. Ki kellett dühöngenem magam, igen. Sérelmek értek innen is, onnan is, amiket nem éreztem jogosnak, felgyülemlett bennem minden és egyszer csak kitört. Előfordul. Ember volnék én is, és néha nekem is betelik az a bizonyos pohár, de azt hiszem ennyi elég volt a negatív érzelmekből. Nem szeretem őket, és nem is tesznek jót nekem. Ettől függetlenül természetesen nem teszek úgy, mintha nem történt volna velem semmi, hiszen nagyon nagy csalódás ért több oldalról is, de most már inkább csak egy sajnálkozó sóhajjal kezelem őket, mert a múlton változtatni nem lehet és nem is akarok olyasmin agyalni, amin már nem alakíthatok. Ki kellett mondanom a kőkemény szavakat, ki kellett adnom a sok évnyi fájdalmat, mert szükségem volt rá. Mert az ember nem nyelhet le mindig mindent következmények nélkül. Nem kezdek hosszas taglalásba arról, hogy a sérelmeim mennyire jogosak vagy sem, hiszen ez mindig nézőpont kérdése. Minden embernek joga van olyannak gondolni engem, amilyennek akar, és nekem ebbe semmi beleszólásom nincs. A vélemény minden ember sajátja. Persze megtehetném, hogy vélt, vagy valós sérelmemet nehezményezvén tovább vergődök, de nem látom semmi értelmét. Ki tudja meddig mérgesedne ez a seb bennem ahelyett, hogy hagynám gyógyulni. Szóval azt hiszem egy idő után elérkezik az ember arra a pontra, hogy lenyugszik, vesz egy mély levegőt és szimplán tovább lép. Kinyitja az ablakát, behunyja a szemét és hagyja, hogy a csípős őszi szél kifújja belőle a haragot. Az én szívemben már nincs harag, csupán egy kis szomorúság, de ezzel nincs is semmi baj. Nem fogok többet csámcsogni a veszteségeimen, mert elmúlt, megtörtént, vége van, menni kell tovább. Nem rekedhetek meg egy helyben. Egyszerűen csak el kell engednem ezt az egészet. Persze a múlt tüskéi nyomot hagynak bennem, de a jelenem és a lehetséges jövőm telis tele van olyan dolgokkal, amikre sokkal érdemesebb koncentrálnom. Ezt is fogom tenni.

Új frizura

Ma, miután végeztem az orvosi vizsgálattal (a doki erre a hétre is kiírt) hirtelen ötlettől vezérelve fogtam magam és elmentem a fodrászhoz levágatni a hajam. A legutolsó látogatásom óta ismét jócskán megnőtt, megint a hátam közepéig ért, de már zavart, hogy állandóan lelapul, mert lehúzza a súlya. Régóta szerettem volna rövidebb hajat, hát most vágattam belőle. Érdekes, mert az én fodrászom nem olyan, mint a többi. A legtöbb imád vágni a hajból, sokszor többet is, mint kellene, az enyém meg azt se tudja hogy hagyja meg a hosszát. Pedig most direkt mondtam, hogy nyugodtan vágja csak, rövidebbet szeretnék, de végül is elégedett vagyok a végeredménnyel. Nem túl feltűnő, de akik nap mint nap látnak, azok rögtön kiszúrják, hogy más. Most kicsivel a vállam alá ér, és szokásomhoz híven nagyon szolid, elegáns, konszolidált fazont vágattam. Tetszik :) Persze a képek minősége továbbra is pocsék, szóval tessék szíves nekem ezt elnézni. Remélem valamennyire visszaadja a valóságot.






2012. november 18., vasárnap

Bedeco reklám Viktor módra :D




Talán néhányan ismeritek a régi Bedeco kakaó reklámot. Nekem anyukám sokszor felidézte, mert az volt a kedvenc itala és anno én is nagyon szerettem. Így hangzik eredetileg;

- Mi az, amit iszol?
- Bedeco.
- Mi?
- Bedeco!

Nem egy magasröptű reklám, azt meg kell hagyni, de édesanyám gyerekesre torzított hangú verziójában tüneményes volt. Na most ezt szegény Viktornak párszor tőlem is el kellett viselnie. Annyiszor idéztem, hogy a végén vettünk mi is magunknak egy csomaggal, hogy végre felnőtt fejjel is megkóstoljuk a régi idők nagy kakaóját. Hát, másra számítottunk, mert a Nesquik-hez képest a Bedeco nagyon vaníliás, Viktornak nem is nagyon ízlett az elején. Mikor belekortyolt először az italába, rögtön rákezdtem;

- Mi az, amit iszol?
- Nagy rakás szar.
(küszködve a röhögéssel)
- Mi?
- NAGY RAKÁS SZAR!!!

Azóta így éneklem a Bedeco reklámot :D

Végre kimozdulhattam

Mint ahogy a cím is mutatja, kissé lazítottak fogva tartóim (ez alatt édesanyámat és a férjemet értem elsősorban) a szigorú biztonsági intézkedéseiken, azaz engedélyezték, hogy egy kicsit kimerészkedjek. Persze még közel sem vagyok jól, hiszen a hasam fájdogál, a fejem még kótyagos és néha elúszik a kép, a kezem pedig még mindig borzalmas állapotban van, viszont már közel sem olyan vészes az egész, mint volt. Határozottan jobban érzem magam, így a tegnapi nap folyamán másfél hét bezártság után elmehettem Viktorral moziba. Szombaton voltam először olyan állapotban, hogy egy rövidebb kiruccanást meg mertünk próbálni, és egy mozizás közel nem olyan megerőltető, mint mondjuk egy nagy séta, vagy kirándulás. Ezekről egyelőre még le kell mondanom, de a filmezés belefért, lévén ott csak ülnöm kell. Én már régóta meg akartam nézni az Alkonyat utolsó részét, és nagy meglepetésemre Viktor is érdeklődött iránta, hiszen a bemutatójából arra következtetett, hogy ez végre valami akció dúsabb epizód lesz. Persze a film kezdetéig még sok időnk volt, így szép lassan sétálgattunk a Camponában, hogy elüssük az időt. Szeretek nézelődni a különféle üzletekben még akkor is, ha nem vásárolok semmit, de ezúttal nagyon kellemes meglepetés ért Viktor részéről. A Rossmanba betérve rögtön megláttam az Essence állványon az új Alkonyatos sminktermékeket, és hát azokkal a gyönyörű, sötét körömlakkokkal már nagyon régóta szemezgettem. Az én drága férjem - látva vágyódásomat a kis szépségek iránt - ekkor közölte, hogy válasszak nyugodtan, hiszen úgy sem tudott nekem semmit adni névnapomkor, mert aznap még kórházban voltam (vagyis épp jöttem haza) és ő azzal volt elfoglalva, hogy agyon aggódja magát értem. Hát, jött is haza velem mind a három mesés körömlakk, meg egy csillámos pigment is. Persze nem az Alkonyat iránti "rajongásom" miatt választottam őket, hanem mert nagyon tetszettek.




A körömlakkok közül egyedül az arany színűt nem vettem meg, az nagyon nem az én világom. Viszont a kék, a lila és a fekete valami káprázatos. Alig várom, hogy kipróbáljam őket!




A lakkokon kívül még egy pigmentbe is beleszerettem, a képen a bal oldali az. Sokáig keresgéltem, de talán ez a fotó adja vissza a legjobban a csillogását. Csodálatos fehér-arany színe van, egyszerűen gyönyörű. A többi pigment hasonló színben volt, mint a körömlakkok, de sötétkék, sötétlila és fekete púdereim már vannak, így ezeket nem tartottam fontosnak megvenni. Ezzel a szolid színnel maximálisan elégedett vagyok.

Szóval a film előtt őket sikerült beszereznem, mint utó névnapi ajándék. Azt mondjuk hozzá kell tennem, hogy Viktor már előtte felajánlotta, hogy rendeljek Oriflame-ből magamnak valamit névnapomra, szóval duplán meg leszek általa ajándékozva :)
És akkor maga a mozi. Úgy érzem muszáj egy kis előzetest írnom erről az egész Alkonyat-őrületről, meg a hozzá való viszonyulásomról, mert sokat változott az évek során.




Mikor kijött ez az egész széria könyvekben, majd filmekben, határozottan utáltam. Az én szememben ezek a történetek és a szereplők megcsúfolják a vámpírok misztériumát. Csillogás, szenvelgés, "vega-életmód"? Ki hallott már ilyen vámpírokról? Számomra az igazi vérszívók Draculánál, Lestatnál és a Maszkabál-féle vámpíroknál kezdődnek és fejeződnek is be. Minden porcikámmal tiltakoztam ez ellen a blődség ellen és egészen mostanáig ki nem állhattam az egészet. Aztán nem is olyan rég sokadik próbálkozásra elolvastam az első könyvet, és valami megváltozott bennem. Nyilván nem egy halhatatlan irodalmi műremekről beszélünk, mikor az Alkonyat könyveket, vagy filmeket elővesszük, de arra rájöttem én is, hogy valóban szórakoztatóak. Nem is tudom mi váltotta ki konkrétan, de egy idő után már elkezdtem érdeklődni a történet, a szereplők iránt. Ismerni akartam ezt a világot, amit annyian szeretnek (bár továbbra is úgy gondolom, hogy az a hisztéria, ami körülötte volt hatalmas túlzás). Tegnap a film megnézése után döbbentem rá a történet valódi üzenetére, vagyis inkább úgy mondom, hogy számomra ez volt az üzenete. Tény és való, hogy ez a mese nagyon furcsa és nagyon szokatlan vámpír szemszögből. Nekem is szoknom kellett. De aztán rájöttem, hogy ez is csak egy újabb fantázia világ, amit egy író megteremtett, és nem kell összehasonlítani, vagy összemérni a régebbiekkel. Az Alkonyat vámpírjai bizony csillognak, borzasztó érzelmesek és néha emberszerűbbek, mint mi. Talán ahhoz tudnám ezt hasonlítani, amit Viktor mondott nekem a Harry Potterről. Számára nagyon furcsa volt ez az egész világ, mert ő szerepjátékokon, komoly fantasy világok ismeretével nőtt fel, ahol a varázslók nem pálcával hadonásznak. Neki a Harry Potter féle varázslóvilág nagyon érdekes volt. Eleinte csípőből elutasította, majd szép lassan, ahogy telt az idő elfogadta, hogy ez egy más fajta varázslóvilág, másféle törvényekkel és szokásokkal. Hát velem is valami hasonló történt az Alkonyattal. El kellett fogadnom ezt a nagyon másfajta szemlélet módot, és inkább belemélyedni abba a szerelmi szálba, amit sokkal jobban ki akartak hangsúlyozni, mint a természetfeletti szereplők tulajdonságait. Ez az egész történet egy nagyon erős, nagyon mély szerelemről szól, ami szinte érthetetlen is, hiszen Bella és Edward kapcsolata már-már nevetséges és nonszensz. Csakhogy aki volt már valaha szerelmes, az tudja mivel jár mindez. Nem azért szeretünk meg valakit, mert szép az arca, vonzó a megjelenése, vagy mert csodás képességek birtokában van. Azért szeretjük, amilyen az egész lénye, és azért, mert van. Mert létezik. A szeretet nem válogat, csak megtörténik és kész. Hát ez történt Bellával és Edwarddal is. És persze borzasztóan giccsesek és sziruposak, de valljuk be - néha igenis szükségünk van ilyen szerelmi történeteket is látni, mert a bennünk lakozó reménytelen romantikus vágyakozik az ilyesmik után. Ha higgadt, reális szemmel nézem az Alkonyat filmeket, akkor csak egy nevetségesen felnagyított, szürreális oda-vissza, se vele, se nélküle vergődést látok ember és vámpír között, de ha a szívemmel nézem, akkor már egyáltalán nem számít, hogy egyikük vámpír, másikuk ember. Az sem számít, hogy a kapcsolatuk tele van ellentmondással és giccsel, mert jól esik őket nézni. Jó érzés látni, amikor két ember ennyire szereti egymást. Azért szeretik ennyien ezt a történetet, mert szeretnének hinni abban, hogy amit a filmvásznon látnak, az lehet valóság is. Hogy létezik még a világon ilyen erős, ilyen önzetlen, tiszta szerelem két lélek között, és hogy ezt bárki megtalálhatja. Hiszen ha Bella meglelte, másnak miért ne sikerülne? A főszereplő lányban nincsen semmi pláne - egyszerű, átlagos, nem egy tündöklő szépség, és mégis megtalálta az igaz szerelem. Ez a film azt az üzenetet hordozza magában számomra, hogy igenis minden ember számára meglelhető az igaz szerelem. Nem kell ahhoz kiemelkedően szépnek, okosnak, különlegesnek lennünk, mert a másik felünk előbb-utóbb úgy is ránk talál. És igazából ha kicsit újragondolom Bella és Edward szerelmét, már nem is tartom olyan giccsesnek. Elég csak magamra és Viktorra gondolni, és máris értelmet nyer minden. Persze most kötözködhetnék, hogy hát azért a filmben a két főszereplő hogyan alakítja ezt a hihetetlenül mély szerelmet, de inkább nem teszem. Mert nem az számít, hogy mennyire túlozták el az érzéseiket, hanem az, hogy átjött. Igaz, sok időbe tellett megértenem és meglátnom benne, de így a végére csak sikerült. Egyébként az utolsó film szerintem fergetegesre sikerült, hatalmas csavar volt a végén, a moziban mindenki egyöntetűen hördült fel, majd nevetett a készítők leleményességén. Számomra az volt a legjobb élmény, hogy mikor kijöttünk a moziból Viktor egyből közölte, hogy ez nagyon jó volt. Boldog voltam, hogy egy romantikus film ennyire tetszett neki :) Jó érzésekkel gazdagodva indultunk haza, és most már teljesen biztos vagyok abban, hogy el fogom olvasni a többi könyvet is. Szeretném megismerni ezt a világot :)

2012. november 13., kedd

Kórházas kiruccanás

Bevallom nektek őszintén, a mostani egészségi állapotomból kiindulva előbb hittem azt, hogy a pulmonológián fogok kikötni a tüdőproblémámmal, semmint hogy az történjen velem, amit átéltem. Még eléggé kába és alélt vagyok, meg persze fáradt, de úgy voltam vele, hogy egy beszámolóval tartozom a barátaimnak, akiket így tudok értesíteni a közelmúlt eseményeiről. Sajnos arra még nincs erőm, hogy mindenkinek egyenként részletes levelet írjak, de addig talán ez is megteszi.
Szóval, kezdődött ez az egész ott, hogy pénteken borzasztó rosszul lettem Barbi barátnőmnél. Mivel sok a vírus a levegőben és a gyerekektől is simán összeszedhettem valamit, csak erre gyanakodtam. Mikor hazaértem Viktorral abban reménykedtem, hogy ha alszom rá egyet elmúlnak a panaszaim, így be is bújtam az ágyba mit sem sejtve. Este 9 óra környékén ébredtem arra, hogy irdatlanul rosszul vagyok, hányingerem van és a hasam sincsen rendjén. Mivel már majd megőrültem a fájdalomtól kaptam egy kis gyomorkeserűt Viktortól, hogy beindítsuk a dolgot - na az kipucolt rendesen! Ha annyit mondok, hogy alul is, fölül is, akkor szerintem elég informatív voltam anélkül, hogy senkinek a gusztusával nem játszadozom. Másfél órán át szenvedtem a mosdóban, majd ezek után éreztem, hogy túl sok volt ez nekem. Kezdett összefolyni a kép, majd innentől kezdve képszakadás. Az eseményeket innentől kezdve édesanyám és Viktor beszámolói alapján mesélem el, mert én nem voltam tudatomnál. Szóval elájultam, Viktor pedig pánikszerűen próbált észhez téríteni. Sajnos ez nem volt könnyű feladat, mert közben meg kellett tartania, és végül olyan szerencsétlenül alakult a dolog, hogy egy óvatlan pillanatban kicsúsztam a kezei közül és egy hatalmas koppanással elterültem a padlón a saját gyomortartalmamban... Végül csak sikerült becibálnia az ágyba, áöltöztetett, aztán áthívta anyut, de vele együtt sem tudtak velem mit kezdeni, ugyanis állandó jelleggel elvesztettem az eszméletemet. Végül rám hívták az ügyeletet, akiktől kaptam egy intravénás mini-infúziót gyógyszerkoktéllal, hogy lemenjen a lázam és valami meg is maradjon bennem. Ugyanis próbáltak itatni, de még a kis korty vizet is kihánytam. Mikor elkezdett hatni a gyógyszer akkortól vannak emlékeim, hogy ott áll fölöttem a doktornő, méri a vérnyomásom, Viktor az idegösszeomlás szélén, anyu pedig tettetett nyugalommal simogatott. Átmenetileg jobban is lettem, legalábbis a nagyon durva hányós-hasmenéses dolgon már túl voltam. Szombat-vasárnap igyekeztem magam kúrálni, de állandóan szédelegtem, émelyegtem és még a gyomrom sem volt rendben. Hétfőn irány a háziorvos, aki egy alaposabb vizsgálat után pánikszerűen rám hívta a mentőket. Ennek oka az volt, hogy úgy érezte hasnyálmirigy gyulladásom van. A mentő kb. fél óra alatt ideért, becipeltek, majd jött a sorozatos vizsgálatok ideje. A létező összes nyavalyát elvégezték rajtam, miközben én még mindig támolyogtam és szédelegtem, egyedül anyu tartotta bennem a lelket, aki elkísért. Szerencsére kiderült, hogy nincs hasnyálmirigy gyulladásom, viszont csúnyán kiszáradtam és közepes erejű agyrázkódásom lett, így szigorú ágy-fogságra ítéltek, majd kaptam újabb infúziót. Ezúttal 2 litert csepegtettek le nekem, de már maga a szúrás sem volt kis művelet. Sajnos nem vagyok éppen csodás vénákkal megáldva, iszonyatosan mélyen vannak és állandóan félreugrálnak, ráadásul borzasztó érzékenyek is. Egy konzulens doktornő szúrta nekem az infúziót, de úgy érzem bár inkább a nővér tette volna. Mellettem egy nyugdíjas nővér feküdt és még ő sem bírta nézni, amit ez a fiatal doktornő művelt a karommal. Ki-be húzgálta a branült az ereimben, forgatta, csavargatta, én meg kábé csillagokat láttam a fájdalomtól. Végül sikerült bekötni az infúziót, de már akkor éreztem, hogy valami nem stimmel. Az esti látogatás alkalmával már nem ment az infúzió, viszont pokolian fájt a kézfejem. Kiderült, hogy az infúzió, amit a dokinő szúrt már az elején vacak volt, szétdurrant az erem és a végén a sós oldat már nem a vérembe ment, hanem a szöveteimbe, azaz az eleven húsomba. Nem tudom járt-e már így valaki, de aki nem tudná elmondom, kegyetlenül fáj. A sós oldat marja és feszíti a bőrödet-húsodat, most konkrétan fél kézzel pötyögöm ezt a bejegyzést kb. másfél órája, mert a bal kezemet nem tudom használni. A jobbat se nagyon, mert azt is szétszúrkálták. Szóval ugye a bal kézfejemen a branül megadta magát, így aztán keresni kellett másik vénát. A nővérke, aki ezúttal szúrt nagyon ügyes volt és aranyos, de sajnos az én érhálózatom olyan szinten szar, hogy még az ő ügyes keze is sokszor mellényúlt. Aznap este összesen 6 alkalommal szúrtak nekem infúziót, amik közül természetesen mind a 6 erem ugyanúgy szétdurrant, úgyhogy most mindkét karom úgy néz ki, mintha alaposan szétvertek volna. A fájdalomról inkább nem is beszélek, konkrétan végigzokogtam az egész procedúrát. Végül a bal köyökhajlatomba tették az infúziót, ami a létező legrosszabb hely, mert baromi kényelmetlen. Nem tudtam tőle mozogni, és mikor már le is ment a lötyi, akkor sem vették ki belőlem a branült, mondván "ki tudja mire kellhet még". Hát én azt hittem ott helyben felrúgom azt a doktornőt. Az egész éjszakát végig szenvedtem, mert a tűtől és a csőtől nem tudtam aludni, iszonytatóan fájt és lüktetett a kézfejem, hiába tett rá anyu borogatást, és a tetejébe az egyik néninek is este kellett nekiállni járkálnia. Szóval nagyon sokat pihentem. Ma reggel elhatároztam, hogy ha törik, ha szakad, én hazamegyek saját felelősségre. Sok órás várakozás után megkaptam a papírjaimat, kiszedték belőlem a csöveket, és most végre itthon vagyok. Igaz, az agyrázkódásom miatt még nem látok rendesen és a karjaimat mozdítani sem tudom, mert ha megpróbálom, bepisilek a fájdalomtól. Viktornak kell öltöztetnie és fürdetnie, egyedül az evés megy önállóan, mert a jobb kezemet fel tudom annyira emelni. Ám sajnos továbbra sem vagyok éppenséggel jól. A szemem káprázik, folyton összefolyik a kép, mintha állandóan egy rázkódó kocsiban ülnék, a karjaimról meg nem is mondok semmit, Nagyon bízom benne, hogy a héten valamennyire rendbe jövök, vagy ha mást nem, akkor jövő hétre. Azt hiszem ezt most alaposan kifogtam. Soha többet kórházat. Ja, és ez a bejegyzés röpke két és fél óra alatt született meg. Éljen.

2012. november 6., kedd

Egy kis öröm a rosszkedv után

Jelenleg nem vagyok éppen rózsás hangulatomban az előző bejegyzésem témájából kifolyólag, ami még mindig erős hatással van rám, mégis ennek ellenére vannak dolgok és események, amik a legnagyobb csalódottságaim ellenére is képesek örömet okozni nekem. Ma felhívott a Barbi barátnőm és felajánlotta, hogy valamikor menjünk el ruhaanyagot nézni a hastáncos kosztümömhöz, és sikerült is lefixálnunk a pénteket. Akkor egy kicsit korábban végzek és tudunk nézelődni, már alig várom! Plusz ráadásul megnézhetem az új, csillaghegyi otthonukat, és együtt elkezdhetünk dolgozni a ruhámon. Nagyon jól fog esni most a társaságában lenni és egy kicsit kikapcsolódni, kitisztítani magamat ebből a borzalmas állapotból, amiben most vagyok. Cicázgatok kicsit, meg ha minden igaz lesz ott kutyus is, szóval kiélem dögönyözési vágyaimat, utána pedig kreatívkodunk.
Ezen felül azért is végtelenül hálás vagyok, hogy a valódi, igaz barátaim most is mellettem állnak és támogatnak, mikor ennyire magam alatt vagyok. Tőlük mindig számíthatok őszinte, kedves, vigasztaló szóra, bátorításra, felvidításra, és úgy mindenre, amire szükségem lehet. A ti létetek bizonyítja azt, hogy nem veszítettem semmit, hiszen amíg ti itt vagytok nekem, addig nem szenvedek semmiben hiányt.  Mellettetek nincs is túl sok időm és kedvem bánkódni, hiszen mindig tesztek arról, hogy ne tartson túl sokáig a bánatom.  Nagyon köszönöm a kedvességeteket!

2012. november 5., hétfő

Az én őszinte bejegyzésem

Ez a post egyetlen embernek szól, aki valószínűleg nem is olvassa az oldalamat. Ez persze engem nem tart vissza attól, hogy itt és most a legőszintébben leírjam róla és a régebbi kapcsolatunkról azt, amit valójában mindig is gondoltam. Mivel ő is volt szíves megemlíteni pár szó erejéig az eszmefuttatásában, ezért most azt hiszem neki is jár egy hasonló élmény. A többi laikus olvasómnak csupán annyit mondanék, hogy ne is törődjenek ezzel a kis kitöréssel - ki akarom írni magamból azt, ami már évek óta nyomja a lelkem, és ezt valószínűleg senkinek nem lesz kellemes olvasni. Inkább ne is törődjetek vele, mert ez most csak miattam, az én elégtételem miatt születik meg.

Több, mint öt éven keresztül voltál az életem része, de most úgy érzem bárcsak soha ne ismertelek volna meg. Azt kívánom bár nyomtalanul eltűnnél és felszívódnál a semmiben, hogy ne is halljak rólad soha többet. Önző vagy, telhetetlen, hálátlan és rosszindulatú. Nem is értem hogy fecsérelhettem rád annyi időt, annyi szeretetet, amit te sosem tudtál megfelelően értékelni. Mert valamikor szerettelek, de napról napra, szóról szóra haladva elérted, hogy a szeretet megvetésbe és gyűlöletbe váltson át. A szeretet iránti kapzsiságod szavakkal ki sem fejezhető, önzőséged pedig nem ismer határt. Elvártad volna tőlem, hogy a sokadik bőrt lenyúzva magamról pátyolgassalak és egyengessem az utadat, miközben semmivel sem voltál képes megelégedni. Sokszor a saját szükségleteimet és a magánéletemet szorítottam háttérbe miattad. Az igaz szerelmemet is, pedig neki a kisujja is többet ér nálad. Mégis, miattad sokszor elhanyagoltam őt, csak hogy a te szánalmas roncs lelkedet gyógyítgassam. Nem tudom mit vártál volna még tőlem. A veled töltött évek alatt csupán számtalan testi és lelki betegséget szereztem, sebeket, melyek talán soha nem fognak begyógyulni, mert túlságosan közel engedtelek magamhoz, túlságosan szerettelek, te pedig mocsok módon még most is bántasz. Képtelen voltál értékelni mindazt, amit érted tettem. Elvártad volna, hogy az utolsó leheletemig kitartsak melletted, miközben elszívtad belőlem minden energiámat. Igen, elvásásáraid, azok aztán voltak és vannak most is, csak éppen magad felé vagy engedékeny. Azok, akik a szeretteid lesznek tegyenek meg érted mindent, mert te vagy a szegény, szerencsétlen rászoruló. Szolgáljanak téged, hiszen ez a dolguk, te pedig közben nyugodtan elszívhatod belőlük az erejüket. És ha valaki egyszer mer nemet mondani, az lesz a mocsok, hűtlen, gyenge ember, aki magadra hagyott. Hát tudd meg, hogy ezerszer inkább vállalom a hamis, megvető kijelentéseidet, mint hogy tovább roncsoljam magam azzal, ami vagy. Bizonyára vacak tanító és "spirituális mester" vagyok (te viszont nyilván briliáns és megvilágosodott elme), de már nem érdekel. Sikerült elérned, hogy azt a szeretetet, melyet legutóbb megírtam itt és megelőlegeztem neked most végképp elveszítetted és a helyére csalódottságot, megvetést, gyűlöletet ültettél. Te vetetted el bennem a magot, hát ebben a bejegyzésben le is szakíthatod munkád keserű gyümölcsét. Tudd meg, hogy szeretettel vegyes nosztalgiával gondoltam eddig rád, mikor eszembe jutottál. Mindig elmélkedtem azon, vajon jól megy-e a sorod, vajon mi történik veled, de azok után, amikben részesítettél ez a jóindulatú, naiv álomkép szertefoszlott és helyét átváltotta a valóság. Az, hogy rájöttem milyen ember is vagy valójában. Sosem ismertelek, és te sem ismertél soha engem. Öt éven keresztül egy olyan embert tartottam legjobb barátomnak, aki nem is létezik, te pedig soha nem ismertél és nem is szerettél, ha képes voltál rólam olyasmiket írni, amiket olvashattam. Ezzel azt hiszem minden tőled telhetőt megtettél azért, hogy véglegesen megutáltasd magad velem és kiölj minden szeretetet belőlem irántad. Most már nem érzek irányodba mást, csak megvetést és szégyent, amiért egyáltalán valaha is szóba álltam veled. Ha tudom, hogy ez lesz a vége, soha nem engedlek ilyen közel magamhoz. Elképedve nézem a mohóságodat és azt, hogy mennyire nem vagy képes értékelni az emberi szeretetet. Hogy soha nem érezted át annak a jelentőségét, mennyi mindent megtettem érted és mennyire fontos voltál nekem. Hogy mennyire az életed része akartam lenni, és nem csak egy napló, akinek néha kipanaszkodhatod magad. A barátod akartam lenni, mert fontos voltál nekem, de mindent elrontottál, s most, mindennek a végén még képes vagy rám kenni az egészet, hogy én vagyok a hibás, mert nem voltam elég kitartó. Soha nem fogom neked megbocsátani a szavaidat, sem pedig azt, hogy öt évet elvettél az életemből. Hálátlanságod fölött pedig képtelen vagyok napirendre térni. Talán akkor lettem volna a szemedben jó barát, ha minden melletted való szenvedésem ellenére veled maradok, hogy ott porosodhassak a polcodon, s te ezáltal annyi energiát szívhatsz ki belőlem, amennyit nem szégyellsz. Hát tudd meg, hogy senki kedvéért nem vagyok hajlandó feláldozni magam. Rá fogsz majd jönni idővel, mikor már mindenkit elmartál magad mellől, mikor már senki nem bírja tovább elviselni az önzőségedet és az önsajnáltatásaidat, hogy valamit nagyon rosszul csináltál. Mert egyedül fogsz maradni, mint a kisujjam, és akkor majd szégyenkezve, sajnálattal és megbánással a szívedben fogsz azokra gondolni, akik szeretni akartak téged. Akkor majd fogod tudni értékelni azt, amit adtam neked. De ahhoz előbb fel kell nőnöd.

2012. november 4., vasárnap

Az első hastáncos ruha




Körülbelül fél perce fejeztem be az első kosztümöm felső részének befedését - fájnak az ujjaim, alig látok és elgémberedtem, de megérte. Persze ezzel még közel sincsen kész a melltartó, hiszen hátra van még a díszítés, meg a rögzítő pántok rávarrása, mégis úgy éreztem, hogy le kell írnom ezt az eseményt, mert ezzel megtettem az első lépést afelé, hogy végre tényleg fellépjek. Ez az első ruha, amit hastánchoz készítek, és meg kell mondjam, nem kis munka. Vehetnék én is boltban súlyos tízezrekért készen kapott, sablon ruhát, de az nem az én világom. Mivel törzsi hastáncot táncolok, ezért nem is volt kérdéses, hogy én készítsem-e a ruhámat (ennél a stílusnál ez amúgy is afféle íratlan szabály, vagy legalábbis szokás). Nagyon jó érzés megtervezni, majd megvalósítani az elképzelésedet a saját, két kezeddel, beletenni minden kreativitásod és egyéniséged, ugyanakkor fárasztó és sok időt igénylő munka. Én még egyelőre csak ott tartok, hogy a sablon fekete melltartót, amit erre a célra vettem bevontam egy nagyon szép indiai mintázatú anyaggal. Ezt varrogattam, rögzítgettem két napja, és most végre készen vagyok vele. Holnap elkezdem a dekorálását, különféle szalagokat, gyöngyöket, kagylókat és érméket fogok ráfabrikálni, remélem szép lesz a végeredmény. Természetesen teszek majd fel róla képet, de csak ha elkészültem vele. Nem várok egyébként túl sokat magamtól, mert mégis csak első ruhám, nem lehet rögtön tökéletes - pláne, hogy nincs varrógépem és mindent kézzel kell csinálnom rajta. Ettől függetlenül nagyon boldog vagyok, hogy végre itt tarthatok - ruhát tervezgetek és készítek. Régen el sem tudtam volna képzelni magamról, hogy idáig jutok, hiszen a táncba vetett önbizalmam a béka feneke alatt volt. Most viszont tényleg úgy érzem, hogy elindultam egy úton, ami jó irányba vezet és nem szabad letérnem róla. Nem is akarok :) Szóval remélhetőleg a napokban, vagy legalábbis jövő hét végére meg tudom mutatni az első ruhám első részletét, majd belevágok a következő projectbe, az övbe. Jó sokáig el fogok ezekkel szórakozni, úgy érzem :)