2013. március 31., vasárnap

Egészséges önzőség





Ezzel a témával már foglalkoztam korábban, de egy kicsit más szemszögből. Régen azért nem mertem "önző" lenni, mert nem akartam elhanyagolni a szeretteimet. Ők álltak az első helyen, én meg a sor végén kullogtam. Mára ezen tudtam változtatni, ugyanis igyekszem nem rááldozni az összes szabadidőmet másokra, hanem próbálok valamiféle egyensúlyt teremteni. Már nem ugrok egyből, ha valaki eltüsszenti magát a baráti körömben és nem áldozok többet másokra, mint amennyit magam is megérdemelnék. Egyszóval nem esek túlzásokba. A szeretteim továbbra is számíthatnak rám, de senki helyett nem oldom már meg a felmerülő problémákat. Támasz vagyok, de nem lehet rám rogyni teljes súllyal, mert azt már nem engedem. Ebben azt hiszem sikeresen megváltoztam, de mégis azt veszem észre, hogy még mindig nem fordítok elég időt saját magamra. Most nem azért, mert mások gondját igyekszem megoldani, hanem mert egyszerűen annyira be tudnak szippantani a hétköznapok mókuskerék-eseményei, hogy mire jutna egy kis idő magamra, totálisan elfáradok. Minden nap hajnalban kelek, 6-kor elindulunk a melóba, 8-ra beérek és bent vagyok du. 4-ig. Onnan megint két óra haza az út, így este 6ra vagyunk csak itthon. Pihenni még ilyenkor sem tudok, hiszen a háztartási teendőket el kell végeznem, főzök, mosok, takarítok, ha kell, és este 8kor holt fáradtan rogyok le a székembe. Ilyenkor már nincs semmi kötelező tennivalóm, de sem erőm, sem kitartásom nincs már arra, hogy magammal foglalkozzak és ez így nagyon nem jó. Csöbörből vödörbe estem, mert hiába javítottam valamin, jött helyette más, ami elveszi a magamra szánt időmet. Pedig 100%-ig biztos vagyok abban, hogy ez a sok betegség is egyfajta jelzés, hogy ha máshogy nem, hát majd így fogok foglalkozni magammal. Nem akarom, hogy ez tovább súlyosbodjon. Igazság szerint nagyon szeretnék több időt tölteni olyasmikkel, amik örömet okoznak számomra és fejlesztenek, csak valahogy az erőmmel nem tudok gazdálkodni. Amíg benne vagyok a napirendem menetében, addig pörgök és megállíthatatlan vagyok, de mihejst lerogyok kiszáll belőlem az energia és csak bambulni meg nyáladzani van kedvem (nem kell szó szerint érteni :D) Egy kedves ismerősöm végzett rajtam egy kis energetikai állapotfelmérést, és hát jócskán le vagyok merülve, amin cseppet sem csodálkozom. Eleve nincs egy könnyű munkám, nagyon sokat utazom, és sokszor még este se jut időm arra, hogy foglalkozzak kicsit magammal. Mert hát ugye van nekem családom, férjem, barátaim, rájuk is időt kell fordítani, és akkor ugyanott vagyok, ahol eddig - a sor végén. Pedig nem szeretnék ott lenni. Annyiszor elképzelem, hogy minden nap lesz 1-2 óra, amikor csak magammal foglalkozom és valami számomra hasznos, jóleső dolgot fogok művelni, aztán azon kapom magam, hogy üveges szemmel bámulok ki a fejemből. Nem túl jó állapot. Mindig csak a rohanás, a tennivalók, aztán már el is ment az egész nap. Talán az egész problémát az időbeosztásom okozza - nem megfelelően bánok a szabadidőmmel, nem strukturálom be eléggé magam, nem figyelek a tevékenységeimre. Egyre fáradtabb és fáradtabb vagyok, de mintha az állandó punnyadástól fáradnék el a legjobban. Talán ha hasznosabban tölteném a szabadidőmet, akkor nem lennék olyan, mint akin átment az úthenger. Nem törődök eleget a fizikai és mentális fejlődésemmel, pedig ezeket igazán kellemes módon is el lehet érni. Mióta vágyom már például egy finom habos, nagy kádas, gyertyás, illóolajos fürdőre, vagy egy kis intenzív jógázásra vacsora előtt. Igazság szerint majdnem minden téren elhanyagoltam magam. Abból álltak a napjaim, hogy bementem dolgozni, majd hazajöttem, ahol megint csak dolgoztam, és kész, összeestem. Márpedig ezt nem fogom többet megengedni magamnak. Szükségem van mind testileg, mind lelkileg arra, hogy foglalkozzak magammal, mert én is fontos vagyok és nekem is járnak kellemes elfoglaltságok. Nem szeretnék robot lenni, aki szökőévben egyszer, ha tényleg ki tud kapcsolódni. Meg kell találnom minden nap a lehetőséget arra, hogy rám is jusson idő és hogy egy kicsit feltöltsem magam energiával. Tényleg nagyon elhanyagoltam magam és erre rossz rádöbbenni. Nem csak az törődhet magával, aki otthon van és rengeteg idő áll a rendelkezésére - nekem is meg kell találnom a lehetőségeket, hogy még egy átdolgozott munkanap után is jusson idő magamra. Mert olyan nincs, hogy én csak veszítek az energiáimból, de semmit nem töltök vissza. Szóval ez az új projektem - odafigyelni magamra minden téren. Figyelni a fizikai valómra, a lelkemre, az egész lényemre, hogy ismét egyensúlyba hozzam önmagam.




Boldog Nyulat Mindenkinek!

2013. március 29., péntek

Egy újabb remek filmélmény - Az öt legenda



Ezzel a sztorival már akkor szemeztem, mikor még csak plakátokon hirdették. Nagyon szerettem volna megnézni moziban is, de Viktor ódzkodott tőle, mert gyerekesnek találta a képek alapján (az aggodalma nem alaptalan, sokszor ráncigáltam már be olyasmikre, ahol a közönség 6 éves korú gyerekekből állt :D). Most viszont lehetőségem adódott megnézni, és azt hiszem lett egy új kedvencem.
Az öt legenda nem tartalmaz világmegváltó gondolatokat, sem új történetet, vagy éppenséggel különleges megközelítést. Egy kellemes, szórakoztató családi moziról van szó, de abban véleményem szerint tökéletes. A történetét nem írom le, mert akit érdekel az úgy is utána olvas. Inkább azokat a dolgokat említeném meg, amik nagyon tetszettek benne és meglepetéssel szolgáltak. Bevallom azért voltak fenntartásaim. A plakátokon egy ádáz tekintetű, agyon tetovált Télapó található, egy marcona nyuszi, egy félig madár, félig ember leányzó, meg egy töpörödött sárga emberke egy erősen őszülő tinédzser fiúval. Tartottam tőle, hogy a klasszikus mesefigurák modernizált változatai gúnyt fognak űzni az eredetikből és komédiába csap át az egész, de tévedtem. Habár a folklór-alakok tényleg nagyon modernek voltak, nem veszítettek a személyes varázsukból, sőt.
A főszereplőt, Dér Jankót sokakkal ellentétben ismertem, mégpedig a Télapu című filmből. Ott egy kifejezetten negatív figura volt és nem is kedveltem, de itt szinte rögtön az elején belopta magát a szívembe. Nagyon tetszett benne, hogy emberszerű, hihető figuráról volt szó - hibázott, botladozott, de próbált jó útra térni és a végén természetesen sikerrel járt. A húsvéti nyuszi is nagyon mássá változott - két méteres, nyurga, vagány nyúl lett belőle, aki szerintem lazán megállná a helyét a Kung Fu Panda Őrjöngő Ötösében is. A Homokember, avagy nálunk inkább Álommanó véleményem szerint a legbájosabb, legszeretnivalóbb figura lett az egész filmben. Ma már kétszer is megnéztem a filmet, és akárhányszor őt láttam elmosolyodni, lepauzáltam a filmet, csak hogy töltekezzek abból a kedves arcból. A Fogtündér szintén imádnivaló, akiben csak annyi a gyári hiba, hogy beteges rajongást, már-már fétis-szerű imádatot táplál az emberi fogak iránt (mert hát nem sűrűn találkozik az ember olyan karakterrel, aki elérzékenyül egy kihullott metszőfog látványától) A legnagyobb kedvencem mégis a Télapó volt. Hát az valami csúcs figura lett! :D Komolyan, az ő karaktere nevettetett meg a legtöbbször. Mikor először feltűnt a színen rögtön beugrott, hogy valószínűleg kozák felmenői lehetnek, ugyanis gyakran orosz kifejezéseket használt, matrjoska babákat gyűjtött, usankát hordott, ezek mellett pedig a víg kedélye és borvirágos arca arra engedett következtetni, hogy egy-egy küldetés előtt gyorsan bedopott egy-két stampedli jóféle Kalinkát. Ja, és a segítői az északi sarkon nem a manók ám - azt csak elhitetik velük! Igazából a jetik csinálják az ajándékokat, akiknek a kommunikációja leginkább a Plants vs. Zombies című játék őrült szomszédjára emlékeztetett. A főgonosz erősen hajazott a Hercules című Disney mese Hádészára, de jobbára csak külső megjelenésében, mert közel nem volt olyan karakteres, mint lángoló hajú barátunk.
Összességében ez egy remek kis családi mozi. Jókat lehet rajta nevetni, lehet érzelgősködni is rajta (de csak úgy módjával), és annak ellenére, hogy klisé, meg tucatfilm igen is átadta azokat az eszméket és értékeket, amiket közvetíteni akart. Mindenkinek csak ajánlani tudom, akik hozzám hasonlóan értékelni tudják az ilyen gyermekien bájos meséket, no meg akik szeretnek jókat nevetni :)

Kis szórakozás

A mai napon volt egy kis pihenőm a tavaszi szünet miatt, így olyasmikkel is tudtam pepecselni, amikre amúgy nem nagyon lenne időm a hétköznapi rohanások, meg a hétvégi programok miatt. Most viszont bőséggel van időm mindenre, így kedvemre kísérletezgethettem a rúzsaimmal. El van a gyerek, ha játszik, ugyebár :) Mivel az elmúlt napjaim enyhén szólva a depresszió jegyében teltek, ezért ma valami olyasmivel akartam foglalkozni, ami jól esik a lelkemnek, és hát az ilyen nőcis dolgok engem mindig felvidítanak :P Csináltam pár képet, de sajnos nem adják vissza azt a színhatást, mint élőben, pedig sikerült beszereznem pár igen élénk rózsaszínt, amik szinte világítanak a számon. Végül már annyira nem is állt szándékomban jó képeket csinálni, hiszen a borús-esős idő miatti fényviszonyok mindent eltompítottak, de legalább jól elvoltam :) És ahogy visszanéztem a képeket örömmel konstatáltam, hogy szép lassan növöget a hajam is. Nem fogom többet ilyen rövidre vágatni. Íme a termés;














Never give up

Mikor a depressziós önsajnálatot átváltja a "csak azért is megmutatom, hogy keményebb fából faragtak"-érzés. Úgyhogy üzenem a kedves, aranyos nyavalyámnak, hogy;




"You won't break me!
No matter how hard you try!"

2013. március 28., csütörtök

:)




Mi a legtökéletesebb gyógyír egy elszomorodott, magát magányosnak és gyengének érző lélek számára?




Egy át-Uno-zott délelőtt egy csapatnyi 5-6 éves kisgyerekkel :))) Köszönöm, drágáim :)

2013. március 27., szerda

Rá kellett jönnöm...




..., hogy a körülöttem élő emberek zöme kialakított rólam egy képet, aminek ha nem tudok minden körülmények között megfelelni, akkor nem is tudnak mit kezdeni velem. Ha véletlenül kibillenek a megszokott életminőségemből és másként viselkedem, rögtön meghátrálnak. A legtöbben megszokták, hogy én egy pozitív felfogású, vidám ember vagyok, aki igyekszik a környezetét is jobb életre ösztökélni. Segítőkész, kedves, aranyos, lehet rá számítani. Igen. De mi van akkor,

- ha néha napján nekem is támadnak nehézségeim, amikkel nem tudok egyedül megbirkózni?
- ha depressziós állapotba kerülök, mert annyira kilátástalannak érzem a helyzetemet?
- ha nem tudok mosolyogni még erőnek erejével sem?
- ha tőlem szokatlan dolgokat teszek és mondok?
- ha azt érzem, hogy totálisan egyedül vagyok?
- ha ordítani van kedvem, mert annyira el vagyok keseredve?
- ha a hétköznapi, egyszerű tevékenységek is tortúrát jelentenek számomra?
- ha napokig, hetekig semmi életjelet nem adok magamról?
- ha szeretném megbeszélni a problémáimat, de nem tudom hogyan álljak neki?
- ha reménytelenségemben hülyeségeket csinálok?
- ha hirtelen változik a hangulatom?
- ha csak úgy árad belőlem a negatív energia?
- ha semminek sem tudok örülni, mert mindenben a rosszat látom?
- ha az alvás csak úgy jön össze, hogy a fájdalomtól álomba sírom magam?
- ha érezhetően van valami problémám, de nem beszélek róla nyíltan?
- ha távolságtartó és hűvös leszek?
- ha állandóan szomorú gondolatok járnak a fejemben?
- ha akaratlanul is megbántok másokat?
- ha érzéketlenné válok olyasmikre, amik eddig fontosak voltak számomra?
- ha nem tud már érdekelni semmi sem?
- ha teljesen kifordulok önmagamból?
- ha nincs máshoz kedvem, csak sírni és sírni egész nap?


Akkor van az, hogy magamra maradok. Mintha senki nem ismerné fel a jeleket, hogy baj van velem. Csak a csöndet érzem magam körül és a kérdőjeleket, hogy mégis miért vagyok én ilyen... Arra valahogy senki nem gondol, hogy talán valami van a háttérben. Mert nekem nem lehetnek nehéz napjaim.... Nekem nem lehetnek problémáim.... Nekem nem lehetnek hangulat-ingadozásaim.... Én csak vidám és kiegyensúlyozott lehetek és oldjak meg mindent egyedül, ahogy eddig is tettem. Igen, az esetek többségében igyekszem tartani magam - nem szeretek rászorulni senkire sem. De vannak napok, mikor nekem is jól esne egy kis támogatás, bármilyen hihetetlenül is hangzik...

(azért az én drága Zsófimnak szeretném megköszönni, hogy nemrég összekapart és kérem, hogy ezt a bejegyzést ne vegye magára. Ő a kevés kivételek egyike, aki mindig odafigyel rám)

2013. március 24., vasárnap

Amiktől falra mászok - 2. rész - Fogyókúrás tippek




Egészen belelendültem ebbe, úgyhogy rögtön jövök is a második alanyommal, még pedig a fogyókúrás tippekkel. Még csak március vége van, de a neten és az újságokban már most látni olyan cikkeket, melyek a nyári álomalak elérése érdekében igyekeznek tanácsokat adni nekünk. Kezdjük ott, hogy már magával a fogyókúra szóval problémáim vannak. Meg tudok őrülni, mikor a sok nagyokos a médiában ilyen egészségtelen, testromboló tanácsokat osztogat a hiszékeny embereknek. A fogyókúrák zöme - legyen akármilyen szuper jónak is beállítva - tönkreteszi a szervezetet, ugyanis rövid idő alatt kényszerülünk ledobni magunkról a kilókat. Legtöbbször éhezéssel jár, amivel ugyan pár hét alatt látványos eredményeket érhetünk el, utána viszont a kilók duplája röppen vissza ránk. Mert ugyebár a fogyókúra egy rövid időintervallumot érint, s amint vége az ember nem tud mit kezdeni magával. Hogyan tartsa meg a súlyát? Esetleg éljen és étkezzen úgy továbbra is, ahogy a fogyózás alatt? Mégis mit kéne tennünk? Na ezért vagyok én a fogyózás ellen. Ugyanis ezek átmeneti megoldást kínálnak egy olyan problémára, amit csak hosszú idő és türelem árán lehet tartósan elérni. A legújabb divat-diéták kitalálóit legszívesebben jól kiosztanám, ugyanis nők millióit ringatják hiú ábrándokba, akik ezektől a csoda-receptektől remek eredményeket várnak. Véleményem szerint ha egy nő egészségesebb, fittebb, csinosabb akar lenni, akkor nem fogyóznia kell, hanem életmódot váltani, az pedig nem pár röpke hét, hanem egy egész élet. És hosszú hónapokig tart, mire rááll a szervezetünk, hiszen teljesen új szokásokat kell felvennünk és mindennapossá tennünk. Nehéz a régi rossz dolgokról leszokni, de elég időt tudunk hagyni maguknak ahhoz, hogy sikerrel járjunk. Az elején mindenki visszaesik párszor, van, hogy később is, de idővel a régi szokások eltűnnek és felváltják őket az egészséges életmód elvei. Én magam is erre törekszem. Aztán a másik dolog, amit nem szeretek ebben a témában az éheztetés. Most lehet, hogy ezzel a véleményemmel nagyon sokan nem fognak egyet érteni, de én nem vagyok híve a nyulaknak való étrendnek. Nagyon divatos manapság száraz salátákat ropogtatni, és én magam is szeretek néha elrágcsálni egy kis zöldséget, na de hogy jóformán csak ilyesmin éljek azt el sem tudom képzelni. Nem hiszem, hogy hasznomra válhat egy olyan étrend, ami kegyetlen sok lemondással jár és míg a többiek mindenféle finomságot ehetnek, addig én csócsáljak egy zeller szárat. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy aki életmódot szeretne váltani, az egyen úgy, ahogy eddig, csak kevesebbet, mert az sem helyes, de meg kell találni az egyensúlyt. Én speciel nem fogom megvonni magamtól azokat a finomságokat, amiket nagyon szeretek, hanem találok rá módot, hogy egészségesebb verzióban fogyaszthassam őket. És ami még nagyon fontos, az a testmozgás. Sok magazin azt hirdeti, hogy elég, ha az ember csak fogyókúrázik és mellette nem mozog, mert így is leolvadnak majd róla a kilók. Igen, ezt én magam is tanúsíthatom. Kétszer csináltam végig anno a 90 napos szétválasztó diétát mindenféle edzés nélkül, és hiába mentek le rólam a kilók, úgy éreztem magam, mintha összeaszalódtam volna. Nem volt feszessége a bőrömnek, az izmaim eltunyultak, és állandóan fáradt voltam. A szigorú adagok teljesen kikészítették a szervezetemet, elerőtlenedtem, nem volt bennem energia. Szerintem a mozgás is nagyon fontos része az életmódváltásnak, hiszen ahhoz, hogy jó formában legyünk át kell mozgatnunk magunkat. Itt sem arra gondolok, hogy őrült módon kezdjünk el tornázni, mert hamar munka ritkán jó, de ha kis lépésekben megpróbálunk haladni máris tettünk valamit a jó ügy érdekében. Aztán szintén a mozgáshoz köthető néhány magazin tippje - menjünk konditerembe! Ja, persze, mert csakis a kondizás hozhat eredményt. Én annak a híve vagyok, hogy mindegy mit mozog az ember, csak csinálja. Ha másfél órán át sétálunk a kutyával, vagy ha táncolunk egy kicsit már tettünk valamit magunkért és ehhez nem kellett kiadnunk több tízezer forintot kondibérletre. Az emberek manapság hajlamosak mindent túlbonyolítani, pedig néha az egyszerű dolgok is lehetnek olyan jók, mint a divatos tippek. És igen, ezek a hétköznapi kis "edzések" nem fognak egy hét után eredményt hozni, de még egy hónap után sem. Több idő kell hozzá. Viszont legalább nem fog kilógni a belünk a túlhajszoltságtól, hanem fokozatosan alakulunk át és hagyunk időt a szervezetünknek a változásra. Sajnos sokan türelmetlenek, azonnali eredményt akarnak, ezzel pedig nagy galibákat okoznak magukban. Talán ha a női magazinok és netes portálok kicsit okosabban látnák el a fogyni vágyókat tanácsokkal, akkor több olyat olvashatnánk, mint például hogy "sokáig tartott, de megérte, mert már x éve tartom a súlyom, jól érzem magam és mozgékonyabb vagyok" szemben az olyan kommentekkel, hogy "mindent megpróbáltam már, de hiába, semmi sem használ". Talán ha elérhetőbb célokat tűznénk ki magunk elé és hagynánk időt magunknak a változásra, akkor nagyobb lenne a siker is. És nem kell elhinni mindent, amit a magazinokban olvasunk. Ha valaki egyszer összegyűjtené az összes szuper hatásos, biztos fogyást ígérő diétát, szerintem Dunát lehetne vele rekeszteni.

Amiktől falra mászom 1. rész - metró újság osztogatók




Úgy döntöttem, hogy elindítom ezt a kis "sorozat-szerűséget" annak érdekében, hogy jól kidühöngjem magam. Általában magamban szoktam tartani a véleményem, de ha már az ember blogot vezet, akkor miért ne használhatná ilyesmire is? Rengeteg apró-cseprő dolog szokott bosszantani, amiket most ki is adok magamból. Warning! A következő leírás nyomokban csúnya beszédet és anyázást tartalmazhat!

Kedves, aranyos Metro újság osztogatók!
Legyetek szívesek és menjetek el a jó büdös francba.
Minden reggel, mikor álmosan a metróból ballagok felfelé a lépcsőn belétek ütközöm. Ki se látok a fejemből, ti pedig buzgón toljátok a képembe az újságotokat. Nem tudom, lehet, hogy nem vagyok eléggé egyértelmű, de ha 3 méteres hatósugárban kikerüllek titeket, akkor az burkoltan arra akar célozni, hogy nem tartok igényt a nyomdaterméketekre. Ennek ellenére ti mindig oldalaztok felém és rázzátok előttem a papírkötegeteket. Úgy gondolom, hogy aki újságot akar venni tőletek, az oda fog menni hozzátok és kér. Aki meg kikerül, az nem. Szerintem ez nem egy bonyolult dolog. Közel 2 éve járok ugyanazon az útvonalon dolgozni, ti még sem jegyeztétek meg az arcomat és nem esett le számotokra, hogy NEM, ismétlem NEM kérek metro újságot. A magam részéről kora hajnalban olyan vak vagyok, mint egy újszülött döglött macska, így ha akarnék se tudnék olvasni, ez alól pedig a drágalátos metro újság sem kivétel. Kérlek legközelebb ne lepődjetek meg, ha egy jól irányzott mozdulattal pofán váglak titeket és lenyomom a torkotokon az istenverte újságotokat. Köszönöm a megértéseket.

Az elmúlt napok rémtörténései

Biztosan nagyon unja már mindenki, hogy a nyavalyáimról írok, de nekem jó érzés kiadni magamból az érzéseimet. Első körben egy gyors helyzetjelentés - túléltem a tegnapot. Rég voltam már ilyen szarul és fogalmam sincs mi válthatta ki ezt az egészet, de nagyon úgy néz ki, hogy túl vagyok rajta. Lényegében annyi történt, hogy megint előjöttek a pokoli hasfájásaim, de olyan szinten, hogy csak előre-hátra hintázni volt erőm összegörnyedve magzat pózban. Lehet, hogy másnak túlzás, de konkrétan halál-félelmem volt. Nem is emlékszem mikor éltem át ehhez hasonló kínt, pedig az utóbbi több, mint fél évem másról sem szól, mint az örök harcról a betegségem ellen. Mindennek a tetejébe még attól is frászt kaptam, hogy nem szimpla hasmenésem volt, hanem véres székletem. Nem csak pár pöttyről volt szó, tömény vér volt az egész. Iszonyatosan bepánikoltam és le is mondtam a bálos megjelenésemet. Nagyon nem örültem neki, mert az ilyen hétvégi programokért plusz napokat szoktunk kapni én meg amúgy is mínuszban vagyok, de ilyen állapotban nem mehettem be. Ennek ellenére egy S.O.S. telefon után, miszerint a kollégák megijedtek, hogy nem leszek ott bevergődtem, eltáncoltam az Abbát, aztán mentem anyuhoz a kórházba. Az ottani főorvos alaposan megvizsgált majd közölte, hogy nem jól lettem kezelve. Erre csak pislogtam nagyokat, mert hát állítólag egy szuper jó gastroshoz járok, de fel lettem világosítva néhány dologról. Első körben közölték, hogy a gyógyszer, amit egyszer végig szedtem nem megfelelő számomra. A doki, aki megvizsgált nemrég esett túl ugyanezen a saját kislányával, így eléggé frissek voltak az élményei, és azt mondta, hogy erre a betegségre csakis kétféle gyógyszer alkalmazható, ezzel szemben én egy általános antibiotikumot kaptam. A tenyésztésből ki fog derülni, hogy melyik baktérium található bennem (2 féléről lehet szó, ami ilyen tüneteket képes produkálni), és ha ez meg van, elkezdhetem szedni a két doboz antibiotikum közül az egyiket, ami ahhoz a bacihoz való. És meg lettem nyugtatva, hogy bizony sajnos ez a betegség ezzel jár, borzasztó erős hasfájdalmak, véres széklet, hidegrázás, láz, ehhez hasonló finomságok. Mondhatom, sokkal jobban éreztem magam ettől a ténytől. Az eredményemig szigorú diéta, aztán majd meglátjuk mi lesz. Egyelőre egy fokkal jobban vagyok, legalább már nem görcsöl a hasam, de még mindig rohangálok, úgyhogy megvárom a ma délutánt, hogy tudok-e menni így dolgozni, vagy sem. Jó lenne, ha rendbe jönnék, mert nem csak a munkát nem szeretném kihagyni, de a holnapi táncórámat sem, ahol én lennék a tanár. De reméljük a nap végére már rendbe jövök.

2013. március 23., szombat

Mert nem jól alakulnak a dolgok...

Annyira szerettem volna, ha a mai napom jól alakul. Valamiért az égiek nem akarják megkönnyíteni a helyzetem, bár nem értem mivel szolgáltam rá mindarra, amiben most is részem van. Már nincs erőm fogalmazni, így inkább mások tollával ékeskedem. Ők jobban kifejezték mindazt, amit a hozzám hasonló állapotban vergődő emberek éreznek.



Ha az ember beteg és magatehetetlen, könnyen magányosnak érzi magát. Nem tud egyedül megfordulni az ágyban, nem tud egyedül kiülni a székre, nem tud telefonálni, nem tud válaszolni az e-mailjeire. Nem elég, hogy át kell élni ezt a nyomorúságot, még az ember méltóságát is kikezdi.

David Servan-Schreiber

Minél betegebb az ember, annál magányosabbnak érzi magát, annál jobban szorong és annál kedvetlenebb. De minél többen veszik körül, minél több szállal kapcsolódik az élethez és mindahhoz, ami életkedvet önt belé, annál hamarabb fordul a kocka.

David Servan-Schreiber

A szenvedés és a félelem irányítja a világot (...). A betegség mindkettőt egyesíti magában.

Gabriel Chevallier

Az egészség nagy kincs, az egyetlen, amely arra érdemes, hogy ne csak időt, verejtéket, fáradtságot, vagyont vesztegessünk rá, de még életünket is kockára tegyük a nyomában, hiszen nélküle az élet csak szánalmas botrány. Nélküle kéj, bölcsesség, tudomány, erény elfakul és elernyed...

Michel de Montaigne

A beteg testben többnyire beteg vagy megbántott lélek lakozik.

Dr. Ébert Jenő


A betegség csak úgy "ránk tör". Mintha egy kiszámíthatatlan merénylő sújtana le ránk véletlenszerűen és felfoghatatlanul.

Barabási Albert-László

Elcsitult a lelkem, már semmit nem akart. Köszönetet mondtam a reggelért, hogy újra felébredhettem, a napért, mert cirógatta a hajam, a lányomért és a páromért, meg azért, hogy itt lehetek, ezen a világon. Akár fájdalmaktól gyötörten is. Már egészséges sem akartam lenni. Nem vártam a szertől - amit napról napra, szorgalmasan szedtem - semmit.

Sarah Garden

2013. március 22., péntek

Néhány kedves, lelket simogató esemény :)

Sajnos a napjaim továbbra sem telnek könnyen, elég gyakran vannak fájdalmaim, de ezen közben számtalan olyan apró dolog is történt, amik egy kis időre elfeledtették velem a gondjaimat. Ilyen volt első körben a szerdai táncpróbánk a kollégáimmal. Holnap lesz az alapítványi bálunk, és ugye a meglepetés táncunkat én koreografáltam. Szerdán ruhás próbát tartottunk, mindenki beöltözött, aztán a kötelező gyakorlás után felvetettük, hogy mi lenne, ha a gyerekek előtt is előadnánk a produkciónkat? Elvégre a közönséget szokni kell, másrészt csináltunk egy kis reklámot a bálnak, hiszen a gyerekek otthon biztos el fogják mondani, hogy "az óvónénik fura ruhában táncoltak" :) Szóval becsődítettük az udvarról az összes gyerkőcöt a tornaterembe és eltáncoltuk nekik az Abba koreográfiát. Hát ekkora sikerem még tényleg sehol nem volt :D Végig kacarászták az egészet, látszott, hogy nagyon élvezték, még az én lánykám is fülig érő szájjal billegett jobbra-balra. Aztán persze visszatapsoltak és másodjára már a gyerekek is beálltak hozzánk táncolni :D Hihetetlen, milyen lelkesek és hogy szívják magukba a tudást - minden mozdulatot ismerni akartak és nagyon figyelték, hogy mit csinálunk. Ma pedig többször kölcsön kellett adnom a cd-t, mert az egyik csoportban akkora sikere volt a dolognak, hogy tornafoglalkozás helyett a mi táncunkat gyakorolták és egész délelőtt a zenéjét hallgatták :D Aztán ami még nagyon jól érintett, az a szerdai próba utáni gratuláció-áradat. Azok a kollégák, akik nem vesznek részt a táncban mind odajöttek, megpuszilgattak és megöleltek, illetve őszintén gratuláltak a tánc összedobásához :) Annyira jól esett tőlük ez a kis figyelmesség, és látszott rajtuk, hogy nem kötelességből tették, hanem mert tényleg elnyerte a tetszésüket a produkciónk. Meg kell hagyni, nagyon sokat dolgoztunk vele, a többiek is kitettek magukért. Ezek olyan jól estek nekem így az elmúlt napokban, hogy azt el sem tudom mondani. Aztán van még valami, amit izgatottan várok és boldogsággal tölt el - jövő héten a tánctanárnőnk helyett én fogom a hastánc órákat tartani a csoportunk számára :) Ez lesz a bemutatkozó szereplésem hastánc tanár néniként, de bízom benne, hogy jól helyt fogok állni és azért tudok újat tanítani a többieknek. Még fel kell majd építenem magamban az órák menetét, de igyekszem nem túlizgulni a dolgot :D Úgyhogy azért vannak itt kellemes élmények is :) Holnap pedig bálozom - szépen kicsípem magam, kiöltözöm, és próbálok társasági életet élni. Tavaly még kicsit meg voltam szeppenve, idén talán oldottabb légkörben fog telni az egész. És remélhetőleg nem leszek rosszul sem.

2013. március 19., kedd

Nemsokára fellélegzés

Bizony, egy újabb unalmas elmélkedés a nyavalyás gyógyszerem még nyavalyásabb mellékhatásairól. Nagy nap ez a mai, mert este fogom bevenni az utolsó bogyómat, utána 4 hét csodás pihenés vár rám és a szervezetemre. Igazság szerint kapóra jött, hogy pont most volt 3 napos hétvége, mert így a szenvedéseim javát otthon letudtam. Tegnap és ma már dolgoztam és igyekeztem nem mutatni a fájdalmaimat, ami persze nem sikerült, mert az arcom néha akaratlanul is groteszk fintorba torzult. Ennek ellenére végig csináltam a munkámat és ezért büszke vagyok magamra. Sajnos ilyen jellegű gyakori, nyilalló fájdalmat utoljára ősszel éreztem, és akkor bizony itthon szenvedtem vele egy hétig, szóval tőlem ez nagy előrelépés. Az ember ilyenkor összeszorítja a fogát és arra gondol, hogy ez a szemét kis tabletta, ami dolgozik benne csak azért okoz ekkora fájdalmat, mert végzi a dolgát. És ahogy kedves férjem szokta volt mondani; ha nem fáj, nem használ. Úgyhogy az én esetemben biztosan használ. Ezt is igazából csak azért írom, mert amíg a mondatok megfogalmazásán töröm a fejem, addig sem foglalkozom a hányingert keltő, szúró kínnal. Tudom, hogy ezeknek a bejegyzéseknek nincs sok értelme, sem pedig tartalma, de most jól esik. Jobb belül átszenvedni a kríziseket és itt inkább csak úgy pötyögök róla valamit, hogy teljen az idő. Igazság szerint vegyes érzések kavarognak bennem. Egyrészt szeretnék minél távolabbra kerülni mindenkitől és csak úgy magamban lenni, egyedül. Másrészt iszonyatosan vágyom a társaságra, de nem arra a zajos, csivitelős fajtára. Azt hiszem Viktor az, aki ebben tökéletes segítségemre van. Jön, amikor úgy érzi, hogy lelki támaszra van szükségem, de nem tolakszik. Nem kérdezgeti percenként, hogy jól vagyok-e, hiába látja, hogy gyakran összerándulok, mert tudja, hogy csak idegesítene. Viszont mikor kicsit is elhagynám magam jön és a maga csöndes módján támogat. És bevallom ez most sokkal jobban esik, mint egy hosszú nyugtató monológ. Nem szeretem, mikor ennyire le vagyok eresztve. Életuntnak, fásultnak érzem magam és szörnyen fáradtnak. Jó lenne, ha én is a többi normális, velem egykorú fiatal felnőtt életét élhetném. Jó lenne, ha nem kellene állandóan valami miatt kórházba járnom és nem derülne ki rólam semmiféle egyéb rejtett betegség. Persze ha már ilyesmikkel "áldott" meg az élet, igyekszem tenni ellenük. De néha annyira elegem van már, hogy legszívesebben földhöz csapnék valamit egy "bassza meg az egész világ" felkiáltással és bevágnám magam a sarokba dühöngeni meg duzzogni. Kár, hogy ezt csak kisgyerekként tehettem meg (káromkodás nélkül) és most már nem menekülhetek el a problémák elől a sarokba. De megnyugtat az a tudat, hogy a mai estével egy darabig megszabadultam eme "csodás" érzésektől és mellékhatásoktól. Négy hét pihenés vár rám.

2013. március 16., szombat

30 nap Gothoknak - 16. rész

Hogyan öltözködsz általában?



Nagyon tetszik ez a kérdés, mert talán erre tudok a legegyszerűbben válaszolni. Nos, a hétköznapi megjelenésem véleményem szerint nem túl drámai. Nem szeretek flancos, puccos ruhákban mászkálni a városban, amikor rohanok dolgozni, vagy ügyeket intézni, de amúgy sem az én stílusom ez a csipkehercegnő-dolog. Sosem hordok például fűzőt hétköznapokra, hosszú szoknyát pedig csak nyáron, amikor meleg van. Munkába azt sem, mert a gyerekek megijednének tőlem :) Igazság szerint az egész stílusomra egy letisztult elegancia jellemző. Nagyon kedvelem a 40-es évek old hollywood/glamour stílusát ás természetesen a fekete csipkét, a szép anyagokat. Viszont amit nem szeretek, az  a hivalkodás és a fölösleges giccs. Nem aggatok magamra öt kiló bársonyt és nem mázolom ki magam pandamacinak, mivel szeretek mindig ízléses és szolid maradni (már amennyire a talpig feketeségemben sikerül). Mivel a hétköznapokra a kényelmesebb ruhák híve vagyok, ezért általában nadrágban járok. Ez lehet akár egy sima fekete szövetnadrág (szigorúan élére vasalva), vagy egy sötét színű farmer. Felülre mindig valami csinos fekete blúzt veszek, ebből rengeteg van, főleg a tavaszi-nyári kollekciómban nagy a választék. Ezek inkább rafinált szabásúak és maximum egy-két apróbb dísz dobja fel őket. Habár molett lány vagyok, nem vagyok annak a híve, hogy csak zsákszerű lebernyegekben járhatok emberek közé, sőt. A ruháim zöme finoman követi az alakomat, de azért annyira nem túl testhez simulóak, hogy ne lehessen őket ízlésesnek mondani. Cipők terén a nagyon "nőciseket" kedvelem, azaz szigorúan magas sarkú, keskenyített orrú topánka, pihenős napokon pedig a bájos babacipőket és szandálokat részesítem előnyben. Ékszert mindig hordok, főleg a fülbevalóim öltöztetnek, mert ha már a ruháim egyszerűek legalább az ékszereim dobják föl kicsit a megjelenésem. Mostanában megint rákaptam a sok gyűrűre, nyakláncot viszont elvétve hordok csak, mert a fülbevalóim általában elég feltűnőek és ha ahhoz még egy merész nyakláncot is felveszek, akkor borulna a megjelenésem harmóniája. Szóval összességében elegánsan, csinosan próbálok öltözködni és kerülöm a tipikus goth kliséket.

Kezdődik a kellemetlenség...

Most már harmadik napja szedem a gyógyszereimet, és sajnos kezdem is érezni a hatásukat, de nem jó értelemben. Valamiért rajtam mindig kijönnek a tabletták mellékhatásai. Reggel óta émelygek és valami őrületesen fáj a hasam... néha vannak békés pillanataim, de épp csak annyi, hogy fellélegezzek és kicsit ellazulhassak a fájdalommentességtől, aztán megint belém nyilall a kín. Ezen kívül iszonyatosan fáradtnak és levertnek érzem magam, mintha lemerült volna bennem az elem és elpárolgott volna belőlem az életkedv. Pedig ez nagyon nem én vagyok. Említette a doktornő, hogy előfordulhat velem ilyesmi, na de hogy ilyen intenzíven, arra azért nem számítottam. Igyekszem magam mindenfélével elfoglalni, de ilyenkor nem nagyon találok olyan tevékenységet, ami 100%-osan elterelné a figyelmem a fájdalomról. Hímezni most már nem tudok, mert túl sötét van hozzá, az olvasástól csak még jobban elálmosodnék, úgyhogy azt hiszem marad az irkálás. Lehet, hogy tovább folytatom a goth kihívást, úgy is rég írtam azzal kapcsolatban postot. Aztán közben reménykedem, hogy a 6 nap leteltével újra normálisan tudok létezni, mert ez így elég vacak :(

2013. március 14., csütörtök

Újra a dokinál

Fejlemények.
Legutóbb említettem a laktóz érzékenységemet, és hogy a vékonybél flórámmal is baj van. Na hát tegnap, azaz szerdán megkaptam a végleges diagnózisomat. Kezdem a jó hírrel. Nem is olyan biztos, hogy én tényleg laktóz érzékeny vagyok. A teszt ugyan kimutatta az intoleranciát, de lehet, hogy ez csupán a másik nyavalyám mellékhatása, tehát ha minden jól alakul, akkor a laktóz érzékenységem el fog múlni, mihelyst a komolyabb problémám is megszűnik. Ennek nagyon örültem, mert nem szívesen mondtam volna le a finom tejtermékekről. Aminek viszont kevésbé örülök az a vékonybélflórám eredménye. Konkrétan katasztrófa. Én komolyan nem is értem, hogy 24 éves fejjel hogy lehetek ilyen szörnyű egészségi állapotban. Egy 80 éves nénike nincs így lerobbanva, mint én. Szóval kiderült, hogy a vékonybélflórám konkrétan megszűnt létezni. Egy olyan baktérium támadta meg, ami iszonyatosan ellenálló és nagyon masszív, beette magát mindenembe az egész emésztőrendszeremben, de főleg a vékonybelemben tenyészik nagy számban. A doktornő elmondta a viszonyítási alapot. Egy átlag ember vékony belében kb. 3-4 deka baktérium található. Na az enyémben 3 kilónyi van. Azon csodálkoztak, hogy eddig ilyen jól bírtam. Sajnos ez a baktérium nem csak a bélflórámat tette tönkre, de még agresszív sejtburjánzást is előidézett, ami nagyon jól tudjuk mit jelent. Akinek nem esne le; elég nagy esélyem van rá, hogy vékonybél daganatom lesz. Szerencsére még viszonylag időben elkaptak és felírtak nekem egy olyan gyógyszert, aminél brutálisabbat még életemben nem szedtem. 6 napig kell szednem az első turnust, utána pedig 4 hétig szünetet kell tartanom, mert ez az antibiotikum konkrétan legyalulja a vékonybelemet és szüksége lesz a szervezetemnek arra, hogy a 4 hét alatt újra alkossa magát. Ezután újabb 6 napos kúra következik, majd megint 4 hét szünet, és megint 6 nap, majd megint 4 hét szünet. Ja, és közben folyamatosan szednem kell a gyomorfekélyemre a savlekötőt és egy másik fajta antibiotikumot, de utóbbit csakis a 4 hetes pihenős időszakban, mert a szervezetem megbolondulna, ha egyszerre ennyi gyógyszert kapna. Persze gyomorkímélőt így is vennem kell be, mert irtózatos erejű cuccokat kell szednem és másként nem is kúrálhatnám magam, csak megfelelő védelemmel. Most egyelőre annyiban állapodtunk meg a doktornőmmel, hogy megnézzük augusztus végéig mit tud dolgozni ez a sokféle bogyó (most összesen 6 félét szedek), aztán megint lesz gyomortükrözésem, megnézik a fekélyem állapotát, meg lesz újabb légzés vizsgálatom és az elméletileg ki fogja mutatni, hogy helyre állt-e már a bélflórám és hogy a sejtburjánzás is alább hagyott-e.
Nem tagadom, eléggé le vagyok törve. Két éves korom óta gyógyszereken élek és ezidáig minden tőlem telhetőt megtettem azért, hogy ne kelljen ezekkel élnem. Emlékszem még régebbről, hogy míg mások almát kaptak az ebéd mellé, addig én egy pohárnyi pirulát. Most megint úgy érzem magam, mintha én gyógyszerek nélkül nem is tudnék létezni. Utálom, sőt, egyenesen gyűlölöm, hogy állandóan ezektől a vegyi anyagoktól függ az egészségem, az, hogy egyáltalán létezni bírjak, de muszáj élnem velük, mert különben megáll az életem. Ez a függőség, ez készít ki engem. Nem a saját döntésem és akaratom révén gyógyulok meg, hanem olyasmi által, ami az én ítélkezésem fölött áll. Mindig egy külső dologra kell támaszkodnom ahhoz, hogy normális életet tudjak élni, de ez már önmagában nem normális. Bosszant, hogy nem önnön erőmből állok talpra, hanem segítségre szorulok. Ez a rengeteg gyógyszer gyengeség-érzetet kelt bennem. Persze mindent betartok, amit az orvosok mondanak, csak mostanában egyre többször jut eszembe az, hogy mennyire rá vagyok utalva a piruláimra, és hogy mennyire pocsék érzés, hogy néhány apró, kerek tablettától függ az egészségem. Na mindegy, nem sajnáltatom tovább magam. Remélhetőleg augusztus végén már vidámabb eredményekről tudok írni, addig meg kitartóan zabálom a piruláimat. Juppé.

2013. március 13., szerda

Perverz Viktor szösszenet... :D

Épp a nők szokásos havi problémájával küzdök, de van bennem annyi jóindulat, hogy még így is meglepjem Viktort egy kis császármorzsával. Mikor kikotortam, maradt néhány morzsa a serpenyő alján, amin Viktor felháborodott, erre én:

Én: " - Akkor nyald ki!"
Viktor: " - Majd ha elmúlt..."

Köhömm-köhömm.... :D

2013. március 10., vasárnap

Busty Girl Problems - mert át tudom érezni :D

Evezzünk egy kicsit vidámabb vizekre.
Nemrégiben ráleltem néhány jópofa képregényre, ami olyan problémákat világít meg, melyek számomra is igen bosszantóak és zavaróak tudnak lenni. Világ életemben dús idomokkal voltam megáldva, ez nálunk családi vonás. Az ebből fakadó kellemetlenségek szinte már részei a hétköznapjaimnak, de arra nem gondoltam volna, hogy valaki ilyen pontosan és részletesen összegyűjtötte és megrajzolta a nagy mellű lányok problémáit, azt pedig még kevésbé, hogy ilyen sokan vagyunk, akik mind ugyanezektől a dolgoktól szenvedünk! Mert kedves uraim, a dús dekoltázs nem csupa öröm, nekünk legalábbis nem az. Számotokra nyilván más a helyzet, hiszen szívesen elnézegetitek azokat a hölgyeket, akiket bőségesen megajándékozott az anyatermészet bájakkal, csakhogy mi, akik ezekkel a lökhárítókkal vagyunk kénytelenek együtt élni, kicsit máshogy látjuk a dolgokat. Én speciel nem tudok háton aludni, mert megfulladok :D Nem tudom karba tenni a kezem, mert kényelmetlen. Ritkán találok a méretemre való melltartót. Ezek csupán apróságok azon probléma-hegyek közül, amikkel nap mint nap szembenézünk mi, telt idomú lányok. Ezek a képregények humorosan mutatják be a magunk fajta leányzók szenvedéseit - olvasásuk közben nem csak jót nevettem, de mélységesen együtt is éreztem sorstársaimmal. Jöjjön akkor néhány válogatott Busty Girl Problems:




















Küzdelmek



A legtöbb ismerősöm a kitartásomért és lelki erőmért néz fel rám, mert képes vagyok a végsőkig küzdeni olyasmiért, ami számomra fontos. Ennek ellenére sokszor engem is elhagy ez az erő és elgyengülök. mostanában megint ezt érzem magamon. Sok mindent változtattam az életemben jó irányba, de még mindig keveslem. Többet és jobban szeretnék fejlődni, haladni, változni, ám néha a kemény hétköznapok annyira leszívják az energiámat, hogy semmire nem marad erőm. Pedig annyi tennivalóm lenne, annyit kellene még foglalkoznom magammal, hogy olyanná válhassak, amilyen az elképzeléseimben vagyok. Minden nap egy kemény küzdelem, egy vérre menő harc a fáradtság és a kimerültség ellen, hogy igenis dolgozzak azért, akivé válni akarok. És néha szörnyen nehéz. A célommal és az elhatározottságommal nincsen baj, csupán csak a megvalósítás, az az, ami néha döcögős. Mikor frissiben kipattan a fejemből az ötlet olyan lelkes vagyok, aztán mikor a munkából holt fáradtan hazaérek jóformán meghalni nincs erőm, nem hogy még magammal foglalkozni. Pedig ez a fajta önzőség mindenkinek kell. Az egész életemet arra tettem fel, hogy segítsek másokon. Emberekkel foglalkozom, igyekszem jobbá, könnyebbé tenni a mindennapjaikat, de közben én még mindig hátul kullogok. Annyira fáradtnak érzem néha magam... Pedig a szándék, a tenni akarás meg van bennem, csak az erő hiányzik, amit nem tudom honnan pótolhatnék. Nem könnyű a munkám, ráadásul napi 4 órát utazom, háztartást vezetek, a férjemmel is foglalkozom, stb. Hogy ezek után mikor jut idő magamra, nem tudom. Ahhoz képest, hogy megfogadtam, többé nem fogok a sor végén kullogni, megint ott találtam magam. Úgy látszik afféle hajlamom van arra, hogy elfeledkezzem az igényeimről és a szükségeimről, így aztán mindig visszakerülök oda, ahonnan kijutni szándékoztam. Rájöttem, hogy nekem már az jelent nehézséget, hogy a saját magammal való foglalkozást bepasszírozzam valahogy a napirendembe. Persze azért nem hanyagoltam el teljesen magam - végre neki kezdtem utána járni az egészségügyi problémáimnak, és hála égnek a vége felé haladok ezzel, talán valami jó megoldás is fog születni belőle. Ám sajnos ebben ki is merült az egészséges önzőségem. Ennél többet nem tudtam magammal foglalkozni. Csapzottnak, elhanyagoltnak érzem magam, amit talán a fáradtság tesz, de ez akkor sem maradhat így, mert pocsékul érzem magam a bőrömben. Tudom, hogy még nem jött el az igazi tavasz, hiszen pont most lesz egy nagy lehűlés jövő héten, én mégis próbálok valami párhuzamot vonni a természet változásaiban és a bennem történő lehetséges változásokban. Most minden új életre fog kelni, és nekem is ezt kell tennem. Piszok nehéz lesz megint ráállnom arra, hogy kellő időt szánjak magamra, de muszáj, mert különben tényleg ki fogok dőlni. Egyre fáradékonyabbnak érzem magam, mintha lassan lemerülne bennem az elem. Nem haladok semerre a célkitűzéseimmel, pedig ezek nagyon fontosak számomra. Nagyon remélem, hogy az elkövetkező időkben ismét lesz erőm és kitartásom arra, hogy újra foglalkozzak magammal, mert ez nem állapot. Nem szorulhatok mindig az utolsó helyre. Talán nem látszik rajtam, mert igyekszem mindig mosoly és kemény munka mögé rejteni a fáradtságomat, de tényleg érzem, hogy kimerültem. Minden erőmet beleadtam más dolgokba, és nekem már nem maradt semmi, márpedig segíteni másokon csak úgy lehet, ha velem is minden rendben van. És most nincs minden rendben, de ez változni fog. Muszáj. És sikerülni is fog, mert nem adom fel.

2013. március 9., szombat

Viktor szösszenet újratöltve

A mai nap ismét újabb baromsággal gazdagodott Viktor repertoárja, fogadjátok szeretettel:

Az elsőhöz egy minimális angol tudás nem árt.
Én: "- Eszek egy kis májkrémet"
Viktor: -" Máj-krém? Azt hittem közös"

Épp a kocsiban ülünk, szól a lejátszóból a Five Finger Death Punch, vagyis csak szólna, mert alig hallok belőle valamit.
Én: "- Adj egy kis hangot!"
Viktor: "- Laaaaa!"

Verseny beszámoló és egyéb érdekességek

Adósotok vagyok egy beszámolóval a hastánc versenyről, amit most pótolok is. Sajnos az elmúlt héten olyan szinten ki voltam ütve, hogy nem nagyon aktivizáltam magam, kissé elhanyagoltam a blogomat és a levelező társaimat, barátaimat is, amiért szíves elnézését kérem mindenkinek, de kb. egy szobanövény szintjén rekedtem és fotoszintetizáltam, hogy túléljem a hétköznapokat. Szerencsére most, hogy kb. 12 órát aludtam sikerült kipihennem magam, így megírhatom végre a beszámolót.
Maga a verseny remekül alakult - iszonyat sokan voltunk és hihetetlenül jó produkciókat láthattunk, nagyon erős volt a mezőny. Vidékről és Budapestről egyaránt érkeztek táncosok, akik mind színvonalas produkciókkal kápráztatták el a zsűrit és persze a Tattoo Expo látogatóit, akik odagyűltek az érdekes esemény reményében. Én másodikként léptem a színpadra, ami elég nagy stresszt jelentett számomra, pláne hogy első fellépésem volt és nem akartam hatalmasat égni. Semmit nem láttam, ugyanis szemüveg nélkül léptem színpadra (kissé illúziórombolónak éreztem volna a pápaszemet), ráadásul a drukk miatt szédültem, zúgott a fülem, minden bajom volt. Sok mindenre nem is emlékszem a szólómból, ugyanis önkívületi állapotban voltam, de azt tudom, hogy hiba nélkül megcsináltam a koreográfiámat, majd egy kecses meghajlást követően hasra esés nélkül vonultam le a színpadról. Rögtön az első lány, aki a közelben ácsorgott vállon veregetett és gratulált, hogy milyen ügyes voltam, illetve rémlik az is, hogy hatalmas tapsot és hujjogást kaptam, ami gyanítom kedves táncos társaimtól származott :) Ezután a duónk következett Rékával, amihez eléggé sufnituningos ruhában léptünk fel. Mivel kísértetek voltunk a szerepünk szerint, ezért a jól bevált, pénztárca kímélő szakadt lepedős megoldást választottuk kosztüm gyanánt. Ezt a táncot is hiba nélkül, gördülékenyen lenyomtuk, nagyon örültem, hogy Rékával ilyen remek összhangban tudtunk táncolni, pedig mind a ketten izgultunk rendesen :) Végül a csoportos produkciónk maradt hátra, ami egy transz tánc volt. Ezeknek a táncoknak az a lényege, hogy egy belső, spirituális folyamatot közvetítenek, afféle elmélyülést a minket körülvevő szellemi energiába. Itt én voltam kijelölve "vezetőnek", mert nekem mentek a legjobban a lépések, és igyekeztem is terelgetni a csapatot. Itt már volt egy kis baki, de szerencsére a lányok ügyesen kivágták belőle magukat és folytattuk tovább a műsort. Innentől kezdve már tudtam figyelni a többi táncos előadását is, akik mind káprázatos, hihetetlenül ötletes dolgokkal álltak ki. Sajnos az elején lévő előadásokról lemaradtam, ugyanis állandóan öltözködtem, de amiket utána alkalmam volt látni nagyon jó érzéssel töltött el. Jó volt látni, hogy milyen kreatívak tudnak lenni a táncosok és hogy végre lehetőségük nyílt fantáziadús előadásokkal színpadra állni. Az eredmény hirdetés borzasztóan elcsúszott, két órát is kellett várni, de addig lehetőségünk nyílt személyes értékeléseket kérni a zsűritagoktól. Én rendkívül jó és építő jellegű kritikákat kaptam, amikre megpróbálok majd jobban odafigyelni. A legtöbb zsűritag azt mondta, hogy hihetetlenül erős személyiségem van, ami a táncom során is érezhető. A tekintetem mindenkit "földbe döngölt", a megjelenésemre majdhogynem max. pontszámot kaptam, mindenkinek nagyon tetszett a kosztümöm. Amit mindegyikük egyöntetűen mondott annyi volt, hogy dolgozzak egy kicsit az önbizalmamon :) Mert szépen táncolok, ügyes vagyok és elegáns, de ne kételkedjek magamban, mikor fellépek a színpadra. Ott én királynő vagyok, és ebből a szerepből nem is szabad kiesnem. Persze mind elmondta, hogy ez valószínűleg a rutintalanságomból adódik, hiszen először léptem fel, és mondták, hogy ha többet fogok színpadon állni ez a probléma is megszűnik. Néhány tartásbeli problámát is ki kell küszöböljek, illetve a lábam is odafigyelést igényel, de összességében mindenki elégedett volt velem. Barta Líviától pl. nagyon részletes tanácsokat kaptam, akinek nagyon hálás vagyok a kedvességéért és a jószándékáért. A laikus zsűritagok között ott volt a Drugzone zenekar énekesnője, Linda Daemon is, aki egyenesen el volt tőlem ájulva :D Olyan lelkesedéssel áradozott rólam, hogy csak vigyorogni bírtam :D Na de hogy ne csigázzalak már itt benneteket, íme az eredményem; a csoportossal és a duóval bronz minősítést szereztem, a szólómmal viszont aranyat, azaz a kategóriámban első helyezett lettem :) Nagyon-nagyon boldog voltam és vagyok, mert ilyen erős mezőny mellett álmomban nem gondoltam volna, hogy arany minősítést fogok kapni, pláne haladó kategóriában. Rendkívül jól esett ez az elismerés, hiszen első fellépés, első verseny és rögtön aranyat kaptam :))) Különdíjas is lettem, így a nyereményeim 1 belépő a House of Horror interaktív horrorszínházba, illetve egy fénykép alapján történő portré rajzolás egyik táncos társam jóvoltából :) A portrénak nagyon örültem, a belépő jegyen viszont még gondolkozom, mert ahogy utána néztem elég durva helyről van szó. Kb. mintha én is benne lennék egy horror filmben és át kell vergődnöm magam egy labirintuson :O Persze ha Viktorral mehetek, akkor nem lesz gáz, de én, akinek a leggagyibb horrorok láttán is kiugrik a szíve nem biztos, hogy a legjobb választás voltam erre a nyereményre :D Persze örülök neki, de még fel kell vérteznem magam lelkileg arra, hogy oda elmenjek. Szóval ennyi történt a versenyen :)
Egészségügyi fronton is vannak fejleményeim, ugyanis kiderült, hogy laktózérzékeny vagyok és a vékonybélflórámmal is valami gond van, szóval az emésztőrendszerem úgy, ahogy van tönkre van menve :D Ezen igazából már tényleg csak nevetni tudok, de elméletileg jövő hét szerdán beszélek az orvosommal, aki biztos ír majd fel nekem tucatnyi gyógyszert, hogy rendbe jöjjek. Remélem ezzel le is tudtuk a vizsgálatokat, mert már kissé elegem van abból, hogy állandóan kórházba járkálok.
Most pedig hamarosan elindulunk megnézni az Óz, a hatalmas című filmet Viktorral, remélem jó lesz :)

2013. március 1., péntek

Hamarosan verseny

Kedves mindenki!

Habár még lábadozgatok az elmúlt két nap vizsgálataiból, már készülök a vasárnapi hastánc versenyre. Borzasztóan izgulok, mert nekem már holnap jelenésem lesz Rékával, mert előadjuk a duónkat, illetve másnap meg ott lesz a verseny. Nagyon megköszönném, ha a hétvégén gondolnátok rám, mert minden pozitív energia jól fog jönni, és előre is elnézést, ha most nem leszek olyan aktív és kicsit elmaradok a beszámolókkal, barátoknak a levelekkel, meg miegymással. Amint túl leszek ezen a hétvégén jönnek a részletes beszámolók, addig is drukkoljatok!