2013. március 24., vasárnap

Az elmúlt napok rémtörténései

Biztosan nagyon unja már mindenki, hogy a nyavalyáimról írok, de nekem jó érzés kiadni magamból az érzéseimet. Első körben egy gyors helyzetjelentés - túléltem a tegnapot. Rég voltam már ilyen szarul és fogalmam sincs mi válthatta ki ezt az egészet, de nagyon úgy néz ki, hogy túl vagyok rajta. Lényegében annyi történt, hogy megint előjöttek a pokoli hasfájásaim, de olyan szinten, hogy csak előre-hátra hintázni volt erőm összegörnyedve magzat pózban. Lehet, hogy másnak túlzás, de konkrétan halál-félelmem volt. Nem is emlékszem mikor éltem át ehhez hasonló kínt, pedig az utóbbi több, mint fél évem másról sem szól, mint az örök harcról a betegségem ellen. Mindennek a tetejébe még attól is frászt kaptam, hogy nem szimpla hasmenésem volt, hanem véres székletem. Nem csak pár pöttyről volt szó, tömény vér volt az egész. Iszonyatosan bepánikoltam és le is mondtam a bálos megjelenésemet. Nagyon nem örültem neki, mert az ilyen hétvégi programokért plusz napokat szoktunk kapni én meg amúgy is mínuszban vagyok, de ilyen állapotban nem mehettem be. Ennek ellenére egy S.O.S. telefon után, miszerint a kollégák megijedtek, hogy nem leszek ott bevergődtem, eltáncoltam az Abbát, aztán mentem anyuhoz a kórházba. Az ottani főorvos alaposan megvizsgált majd közölte, hogy nem jól lettem kezelve. Erre csak pislogtam nagyokat, mert hát állítólag egy szuper jó gastroshoz járok, de fel lettem világosítva néhány dologról. Első körben közölték, hogy a gyógyszer, amit egyszer végig szedtem nem megfelelő számomra. A doki, aki megvizsgált nemrég esett túl ugyanezen a saját kislányával, így eléggé frissek voltak az élményei, és azt mondta, hogy erre a betegségre csakis kétféle gyógyszer alkalmazható, ezzel szemben én egy általános antibiotikumot kaptam. A tenyésztésből ki fog derülni, hogy melyik baktérium található bennem (2 féléről lehet szó, ami ilyen tüneteket képes produkálni), és ha ez meg van, elkezdhetem szedni a két doboz antibiotikum közül az egyiket, ami ahhoz a bacihoz való. És meg lettem nyugtatva, hogy bizony sajnos ez a betegség ezzel jár, borzasztó erős hasfájdalmak, véres széklet, hidegrázás, láz, ehhez hasonló finomságok. Mondhatom, sokkal jobban éreztem magam ettől a ténytől. Az eredményemig szigorú diéta, aztán majd meglátjuk mi lesz. Egyelőre egy fokkal jobban vagyok, legalább már nem görcsöl a hasam, de még mindig rohangálok, úgyhogy megvárom a ma délutánt, hogy tudok-e menni így dolgozni, vagy sem. Jó lenne, ha rendbe jönnék, mert nem csak a munkát nem szeretném kihagyni, de a holnapi táncórámat sem, ahol én lennék a tanár. De reméljük a nap végére már rendbe jövök.

2 megjegyzés:

  1. Azta k*rva, már bocsánat. Nesze neked egészség ügy, az embert minden féle vizsgálaton végigszenvedtetik erre kiderül hogy mindezek ellenére rossz gyógyszert adnak. Hál isten hogy nem történt nagyobb bajod!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát körülbelül nekem is ehhez hasonló gondolatok jártak a fejemben, mint amit most leírtál...

      Törlés