2010. augusztus 28., szombat

Dolgos hétköznapok



Mozgalmasan teltek az elmúlt napjaim, úgyhogy most bőven lesz miről beszámolnom. Először is talán azzal kezdeném, hogy meg voltak az első hivatalos munkanapjaim gyógypedagógiai asszisztensként, és meglepően jól éreztem magam az új környezetben. A kollégáim nagyon kedvesek és szimpatikusak, és a gyerekek közül is volt alkalmam megismerni néhányat. Ezen a héten az volt a feladatunk, hogy rendbe tegyük a saját termeinket, dekoráljunk és takarítsunk. Örömmel díszítettem ki a termet (hiszen asszisztensként ez főleg az én feladatom), mert mindig is nagyon szerettem csinosítgatni, kreatívkodni, és itt aztán van lehetőségem mindenre.

Azonban sajnos nem csak jó dolgok történtek velem; pár hete nagyon aggódtunk a kutyusunk, Fricike miatt, mivel a már meglévő faggyúmirigy daganatával gondok adódtak. Önmagában ez egy eléggé gyakori betegség idős kutyáknál, de az én kis jószágom sajnos szétrágta és elfertőzte a daganatát, és emiatt napról napra romlott az állapota. Szörnyen aggódtunk, hogy vajon mi lesz vele, hiszen több, mint tíz éves, és ennyi idősen talán már nem veszi olyan jól az akadályokat, illetve szó volt egy sürgős műtétről is, ami szintén kockázattal járt volna. Volt is néhány nehéz percünk, ugyanis a szétrágott seb borzasztóan csúnya lett, a dió méretű pukli tenyérnyire dagadt, szegény kis jószág pedig teljesen el volt kenődve, nem evett, nem mozgott, csak feküdt egész nap, még a farkát sem csóválta, ha simogattuk. Végül az oldotta meg a problémát, hogy a gyulladás magától kifakadt - ez mondjuk eléggé kikezdte a gyomrunkat, mert bizony nem túl guszta látvány, amikor egy ekkora sebből szinte ömlik a sok csúnyaság, de legalább jobban lett tőle. Pénteken elvittük vizitre, ott pedig végleg megnyugtattak minket, miszerint nem kell se műtét, se más komoly beavatkozás, csupán az eddigi gyógyszereit adjuk be neki, és akkor szépen fel fog épülni :)

Ezeken kívül pedig megmaradt utolsó szabad napjaimban befejeztem a tündéres hímzéseimet, amikről megpróbálok mihamarabb képeket is feltenni. Szerintem nagyon szépek lettek, már csak be kell őket kereteztetni, és mehetnek fel a falunkra. Aztán majd keresnem kell újabb varrni valót magamnak, mert rájöttem, hogy a keresztszemezés és a gobelinezés nem csak kreatív hobbinak és kikapcsolódásnak jó, hanem még meg is nyugtat. Tudom, ez egy picit ellentmondásos, hiszen ezek elég sok türelmet igényelnek (főleg a keresztszemes), de engem valamiért mégis inkább megnyugtatnak. Erre szokta a párom azt mondani, hogy biztos azért működök fordítva, mert Rák vagyok, és az is hátrafelé jár :P
A mai nap pedig újabb apró öröm ért; sikerült beszereznem gyermekkorom egyik kedvenc játékszerét, a buborékfúvót, amit én nemes egyszerűséggel csak bubifújónak hívok :D Régen nagyon sok ilyenem volt, de aztán valahogy elkallódtak, most meg észrevettem egy gyümölcs illatú példányt a boltban, hát muszáj volt lecsapnom rá :P Párom persze nem kicsit nevetett rajtam, sőt, még a bolti eladó hölgy is, mivel teljesen be voltam tőle zsongva, meg aztán amúgy is eléggé lelkes típus vagyok, de nem vettem rossz néven, mivel éreztem a hangjukból, hogy inkább aranyosnak találták a viselkedésemet, semmint szánalmasnak. Aztán ahogy hazaértem rögtön ki is próbáltam az új szerzeményemet, Fricike pedig megpróbálta elkapni a buborékokat, szóval jól szórakoztunk. A hangulatomat pedig csak tetőzi, hogy csodaszép esős, nyirkos, hűvös idő van :) Ez után a perzselő nyár után nagyon jól esik a lehűlés, bár sokakkal ellentétben én az év minden időszakában imádom a borús időt. Párommal el is gondolkodtunk azon, hogy nem csak rossz korba, de rossz helyre is születtünk, mivel mind a ketten a hideget pártoljuk, ezért talán az északi országokban jobban éreznénk magunkat. Van olyan hely, ahol az évi hőmérséklet még nyáron sem haladja meg a 11 fokot (édesjóistenemdejólehet)! Hát, ha már nem élhetek északon, akkor legalább az itteni őszt meg telet fogom várni, hátha jó kis zimankót hoznak magukkal :P

2010. augusztus 18., szerda

Évforduló




Hát elérkezett ez a nap is; öt évesek lettünk a párommal :) Nagyon boldog vagyok, mert azon emberek közé tartozom, akik az igaz szerelmükkel oszthatják meg az életüket, ez pedig egy igazi kincs, ajándék, amit becsülni kell. Ennyi idő után is fülig szerelmes vagyok a páromba, sőt, ha lehetséges akkor az érzéseim iránta napról napra nőnek, és kicsit sem tompulnak. Ugyanúgy ki akar ugrani a szívem a helyéről, ugyanúgy vetődök a nyakába, és ugyanúgy oda vagyok érte, mint a kapcsolatunk elején. A párom csodálatos ember. Nem tudom kellően kifejezni mennyire tisztelem és becsülöm őt, mennyire imádom a személyiségét, és azt hiszem az iránta táplált szerelmem erejét sem tudom úgy kifejezni, mint ahogy átélem. Talán nem is lehet, mert nincsenek rá megfelelő szavak, de nem bánom. Szerintem vannak olyan dolgok, amiket jobb meg sem fogalmazni, mert azáltal elveszítik az értéküket, az igazi jelentésüket. Akárhogy is, abban biztos vagyok, hogy Ő pontosan tudja mennyire sokat jelent nekem, más pedig nem is számít. Írhatnék még rengeteg mindenről, de megfogadom a saját tanácsomat, és inkább nem szaporítom tovább a szót olyasvalamire, amit csak érezve tudhat meg igazán az ember. Helyettem beszéljenek a képek, ezek lennénk mi :)











2010. augusztus 3., kedd

Csingiling és a nagy tündérmentés






Tegnap este sikerült megnéznem moziban az egyik legkedvesebb mesém, a Csingiling legújabb részét. Az első kettőt is imádtam, és a mostani rész sem okozott csalódást. Egyszerűen tüneményes volt! Még a kocsiban ülve, de még itthon sem tudtam levakarni a bárgyú mosolyt az arcomról. Megbűvölve, tátott szájjal néztem a mesét, és együtt nevettem a mozitermet betöltő pici gyerekekkel. Persze ők nevettek a leghangosabban - azt a tipikus, gyöngyöző gyermek-kacajt képzeljétek el - élmény volt így filmet nézni :) Persze a teremben egyedül a párom és én voltunk azok, akik gyerkőc nélkül, csak saját magunk örömére jöttünk megnézni ezt a mesét, de jó volt látni, hogy furcsálló pillantások helyett inkább kedves mosolyokat kaptunk. Olyan jó élmény volt ez a tegnapi, és nem feltétlenül csak a film miatt. Valahogy maga a hangulat volt az, ami megmelengette a szívemet. Nem tudom miként fogalmazhatnám meg ezt az érzést, de azt hiszem arról van szó, hogy ismét ráéreztem - nem számít, hány éves az ember, ha lélekben meg tudja őrizni gyermeki valóját, akkor mindig fiatal marad. Ez a tegnapi film nézése közben teljesen átjárta minden porcikámat, és tökéletes elégedettséggel töltött el. Ott ültem a teremben hatalmas mosollyal az arcomon, és boldog voltam, hogy mesét nézhetek, hogy majd elolvadok a szereplőktől és a történettől, és hogy ez az egész még mindig olyan természetes számomra. Jó érzés így élni.


"Emlékszel még a gyerekkorodra? Fel akartad fedezni a világot, terveket szőttél, ábrándoztál, élvezni akartad az élet minden egyes pillanatát. Mi lett az ábrándokból? Ó, ne legyints, ne mondd, hogy gondtalan, naiv gyerekkor. Akkor még tudtad, érezted, hogy azért vagy a világon, hogy átéld, és élvezd minden egyes pillanatát. Az a gyermek még mindig benned él, néha félénken szót emel, emlékeztet az élet ezerszínű szépségére, de te elhallgattatod. Majd holnap, majd jövőre, majd tíz év múlva. Folyton ezek a szavak... Te nem unod még? Már nem veszed észre az élet színeit, a tavasszal kipattanó rügyeket, az ősszel lehulló leveleket, vagy a fehér hópelyheket, nem érzed a levegő fűszeres illatát, nem állsz meg gyönyörködni egy szál virágban, a naplementében, vagy a csillagfényes éjszakában. Te csak rohansz, meg sem állsz. És mikor már megállnál, talán összeszorult szívvel érzed: már késő" /Szőke Józsefné/

2010. augusztus 2., hétfő

Olvasni jó





Legalább is nekem. Ez még mindig egy olyan tevékenység, ami az idő előrehaladtával sem vált kevésbé kedvessé számomra, sőt, szeretetem a könyvek és az olvasás iránt nőttön nő még a mai napig is. Kicsi korom óta imádok olvasni, szinte faltam a könyveket, szegény szüleim pedig nem győztek hétről hétre újabbakat venni, bár ahogy édesanyám mondta mindig; "könyvre nem sajnáljuk a pénzt". Mai napig imádom ezt a kis gondolatot :) Ez az egész téma természetesen olvasás közben fogalmazódott meg bennem, és akkor arra gondoltam, hogy leírom mindazt, amiért olyan csodálatosnak tartom az olvasást. Szerintem egy jó könyvet olvasni maga a varázslat. Akárhányszor a kezembe vettem egy kötetet, úgy éreztem, hogy a történet szinte kiröppen a lapok közül, megelevenedik, és a szereplők ott vannak körülöttem, lényük és varázsuk egészen tapinthatóvá válik, én pedig elveszek tér és idő zavarában. Vajon még a szobámban vagyok, vagy már egy vadregényes erdőben, a tenger fenekén, vagy akár egy másik bolygón? Káprázatos volt ez a zűrzavar, a sok utazás, mert miközben ki sem mozdultam itthonról, mégis bejártam a valós és a fantázia világának legszebb tájait. Na és persze ott van még az a semmi máshoz sem hasonlítható hangulat, amit az ember csakis olvasás közben érezhet. Számomra nincs mámorítóbb, mint belélegezni a papír és a tinta régies illatát, bámulni a szebbnél szebb borítókat, végig simítani az ujjamat a könyv gerincén, és arra gondolni, hogy ha a könyvnek lelke van - márpedig én úgy hiszem, hogy van -, akkor talán neki is legalább akkora öröm az, hogy kézbevettem, mint nekem. Lehet, hogy gyakran túl mozgalmas az életünk, és sokszor ki sem látszunk a tennivalók alól, de azért jó, ha néha szakítunk időt arra, hogy levegyük régi, kedves barátainkat a polcról, és hagyjuk, hogy ismét elbűvöljenek minket. Milyen jó érzés is az, amikor az ember egy puha kanapéba süppedve olvasgat az ablak mellett, teát kortyolgat, lelke pedig töltekezik és megpihen. Ennél már csak az lehetne jobb, ha egy kiugró ablakfülkében olvasgathatnék puha párnák között.



Valahányszor ilyen fülkét látok egy filmben, mindig az olvasás jut az eszembe. Mintha ezeket a romantikus kis kuckókat csakis azért építenék, hogy az embernek legyen hova elbújnia, ha egy kicsit ki akar zökkenni a hétköznapok szürkeségéből. Persze olvasni bárhol lehet - ágyon fekve, fa tövében, vagy egy padon ülve, miközben a fák hűs árnyékot adnak. Én igazából bárhol és bármikor képes voltam belemerülni egy jó történetbe (sokszor még séta közben is), és minden alkalmat megragadtam arra, hogy legalább pár sort olvashassak. Azt hiszem ez már örök szerelem marad; a könyveké és az enyém. Mert olvasni jó.