2010. július 22., csütörtök

Celtic Women





Nemrég tisztán rám tört az érzés, hogy nekem Celtic Women-t kell hallgatnom. Nagyon szeretem őket, mert ebben a zajos világban ők még olyan zenét játszanak, ami megnyugtatja és felfrissíti a fáradt lelket. Semmi cifra hangtorna, mint amivel a mai "popsztárok" hivalkodnak, csak a sima, kristály tiszta hang a maga természetes valójában. Természetesen nevükből adódóan minden tag ír származású, és a zenéjükben is visszaköszönnek az ír dallamok. Én a magam részéről nagyon szeretem az ilyen típusú muzsikát, valahogy olyan varázslatos hangulatot tud teremteni. Íme némi ízelítő tőlük;

2010. július 20., kedd

Kánikula




Meleg van. De nagyon. Igaz, az utóbbi pár napokban volt egy kis "enyhülés", csak sajnos amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is ment. Most ismét 35 fok körüli a hőmérséklet, én pedig egyre rosszabbul viselem. Lehet, hogy a kánikula miatt, de egyre jobban vágyakozom az őszi esős-pocsolyás-szeles idő és a téli zimankók után. Érdekes, mert nyári születésű lány vagyok, mégis inkább a hideg időket szeretem, akkor érzem igazán jól magam. Persze mindegyik évszak nagyszerű, hisz mindnek meg van a maga szépsége és jó tulajdonsága, de valamiért a nyarat mindig is különösen megszenvedtem. Perzsel a Nap, égeti a torkomat a forró levegő, két perc alatt képes vagyok leégni, és ha utaznom kell, ki sem tehetem a lábamat legyező, hideg vizes rongy meg jéggé fagyasztott víz nélkül, és még akkor sem biztos, hogy nem ájulok el. Bizonyára alkati kérdés ez az egész, és van, aki kifejezetten imádja a nyarat, de a magam részéről én az őszre és a télre szavazok. Most persze még ezt az undok meleget kell elviselni, úgyhogy én is próbálom túlélni ezeket a tikkasztó napokat.
Mellékesen megjegyzem, hogy tegnap felhívott annak az intézménynek az igazgatónője, ahová jelentkeztem állásra, és közölte, hogy szeretnének felvenni! Már az interjúnál is éreztem, hogy nagyon szimpatikus voltam nekik, ráadásul egy órával a beszélgetés után már fel is hívtak, hogy majd jöjjek vissza, de mégis csak az igazgatónő konkrét felkérése volt az, ami pontot tett az i-re. Holnap megyek megbeszélésre, és ha minden jól sikerül, akkor végre dolgozni fogok, lesz saját keresetem, és egy lépéssel közelebb leszek afelé, hogy önálló életet kezdjek a párommal :)

2010. július 8., csütörtök

Születésnap sushival

Hosszas kihagyás után ismét itt vagyok!

Április óta nem írtam új bejegyzést- ez részben azért történt, mert elhagyott az ihlet, másrészt nem volt kedvem nekiülni és írni a mindennapjaimról, pedig az írás mindig is különleges szerepet játszott az életemben. Én úgy vagyok az írással, hogy csak akkor teszem, amikor van mondanivalóm, és késztetést érzek rá, amúgy meg inkább nem erőltetem a dolgot. Persze írhatnék én a semmiről is jó hosszan, grafomán lévén ez nem lenne nehéz, de nem szeretném, hogy a mennyiség a minőség rovására menjen. Most viszont jóleső érzés ismét klaviatúrát ragadni és beszámolni néhány közelmúlt béli eseményemről. Talán a legaktuálisabb az, hogy nemrég betöltöttem a 22. életévemet, és ezen okból kifolyólag egy nagyon kellemes születésnapi összejövetelben volt részem. Igazából egy családias, beszélgetős jellegű ünneplés volt minden felhajtás nélkül, ami őszintén szólva sokkal élvezetesebb volt számomra, mintha nagy bulit szerveztek volna nekem. Jó érzés volt picit leülni a családdal beszélgetni, közösen eszegetni, iszogatni, élvezni a szeretteim társaságát. Ám akárhogy is nézem, a legnagyobb izgalmat nem maga az ünneplés és az ajándékok váltották ki belőlem (habár ezeknek is nagyon örültem), hanem az, hogy a párom családja végre megkóstolhatta a saját készítésű sushimat.


Tudni kell rólam, hogy élek-halok a japán gasztronómiáért, és ha tehetném folyton japán ételeket ennék, de természetesen tisztában vagyok azzal is, hogy az ízlésemmel egy igen szűk rétegbe tartozom. Teljesen érthető is, hiszen a magyar ember számára a japán ízvilág nagyon szokatlan. Sokan kíváncsiak rá, mondván a kínait szeretik, de egészen elképesztő, hogy a két nemzet konyhája között mekkora különbségek vannak. A kínai ételek egész jól be tudnak férkőzni a magyaros ízlésvilágba, na de a japán... hát, az bizony sokaknak túl extravagáns. Ennek tudatában úgy vittem a sushikat az összejövetelre, hogy felkészítettem magam a kudarcra, és úgy voltam vele, hogy amíg a többiek pizzázgatnak, addig én eleszegetem a sushimat, és semmiképpen nem veszem a lelkemre, ha nem ízlik nekik, vagy meg sem akarják majd kóstolni, hiszen a párom családja teljes mértékig a magyaros ízeket preferálják jobban.



Persze azért igyekeztem a kedvükben járni, és olyan sushikat készítettem, amikről úgy gondoltam, talán megkóstolják. Ez alkalommal egyébként csak maki tekercseket készítettem, ami nem, nem a majomra utal, hanem azt a fajta sushit jelöli, amit szárított algalapba tekernek. Végül három féle maki tekercset készítettem, az első a nyers lazacos volt, ami ugyan nem túlzottan magyar-barát, de nálam ez az alap, úgyhogy nem hagyhattam ki. A másik panírozott rákos maki volt, a harmadik pedig teriyaki csirkés-újhagymás. A lazacoson nincs mit mesélni, mert azt volt a legkönnyebb elkészíteni, viszont a másik kettő már érdekesebb volt. Tudni kell, hogy ha valamihez rákot használok, akkor sosem elégedem meg a fagyasztott verzióval, mindig frisset használok. Ez persze együtt jár azzal, hogy a rákot meg kell pucolni - na, ez volt az a pont, ahol szegény édesanyám hanyatt homlok menekült a konyhából. Ő alapból nem szereti a halakat, sem a tengeri mütyüröket, de azt hiszem a garnéla pucolása már nála is kiverte a biztosítékot. A rákok fejét szerencsére már eleve levágják, így azzal nem kell bajlódnom, de a pucolás bizony elmaradhatatlan. Először be kell áztatni a kis jószágokat vízbe, hogy a páncéljuk könnyen leváljon róluk, majd egy pár perc elteltével szép fokozatosan le kell hámozni róluk a vékony kis réteget. Igazából magát a folyamatot ahhoz tudnám hasonlítani, mint amikor a főtt tojás héját szedegetjük, úgyhogy nem igényel komoly tudást, csak hát ugye nem mindenki bírja gyomorral. Édesanyám borzadva nézte, ahogy szedegetem a páncélt, amin természetesen a lábacskák is rajta voltak, és körülbelül háromszor kapott heveny hányingert közben. Én a magam részéről semmi undorítót nem találok ebben, sőt, kifejezetten kellemes érzésnek tartom. A párom egyszer még meg is jegyezte, hogy micsoda kis kannibál vagyok, amiért a saját "fajtámat" készülök megenni, mert hogy horoszkópilag Rák jegyű vagyok. Nos, minden tiszteletem a kedves rokonság felé, de én akkor is fel fogom falni az összes rákot, ami csak az utamba kerül, mert imádom :P Visszatérve a sushi készítéshez, a pucolás után megpróbáltam a rákok hasát beirdalni, ugyanis sütés közben összegömbölyödnek, úgy pedig nem lehet őket beletekerni a sushiba. Természetesen most sem sikerült mindegyik egyenesre, de volt jópár, amit fel tudtam használni a sushihoz (a többit a kedves párom készséggel elfogyasztotta). Maga a panír egyébként egy egyszerű tempura lisztből készített sűrű, palacsinta-jellegű tészta, amibe az enyhén sózott rákokat mártom, majd kisütöm. Magában is eszméletlenül finom, sushiba tekerve pedig még fenségesebb. A teriyaki csirkés sushi igazából nem volt nehéz, nem ezért írok róla külön. Hanem az íze. Nos, nekem előzőleg is volt már teriyaki szószom, de az annyira nem volt nagy vaszisz, leginkább a zöldséges pirított tésztámhoz használtam. Viszont a mostani, amit édesanyám vett nekem, hát az valami leírhatatlanul finom volt. Bepácoltam a csirkefalatkákat ebbe a szószba, és mikor megsütöttem és megkóstoltam, azt hittem ott helyben felfalom az összeset. Annyira finom lett ezzel az új fajta teriyaki szósszal, hogy nem is találok rá szavakat. Fűszeres, pikáns, robbanó, egyszerűen nem lehet nem szeretni. Aki még nem próbálta ki a teriyaki csirkét, ruházzon be egy ilyen szószba, mert nagyon megéri! A tekercselése mondjuk egy picit macerás volt, mert a csirke sok, pici darabban került az újhagyma mellé a rizsre, és így nagyon oda kellett figyelnem, hogy a husi ne potyogjon ki, miközben feltekerem. Picit belenyomtam a rizsbe őket, így könnyebb dolgom volt, és végül a harmadik maki tekercsem is elkészült. Végül a szép kis tálaló szettemben elhelyeztük a sushikat, és az ünnepléskor már alig vártam, hogy rávethessem magam a főztömre.



Ám "sajnos" végül hoppon maradtam, ugyanis legnagyobb döbbenetemre a párom családja majdhogynem mind egy szemig megették a sushikat! Nem gondoltam volna, hogy ekkora sikerük lesz, és hogy összesen négy tekercset fogok tudni enni abból a rengetegből, amit elkészítettem, de nagyon örültem, hogy mind elfogyott, és hogy mindenki talált magának neki tetszőt. Még párom édesapja is megkóstolta mindegyiket, pedig ő eléggé tart az ázsiai ételektől, ugyanis szerinte azok kutya és macskahúsból készülnek, meg csótányból és szöcskéből. Végtelenül boldog voltam, hogy végül minden elfogyott a tányérokról, és még véletlenül sem udvariasságból, ugyanis a párom családja eléggé szabadszájú, és megmondják, ha valami nem tetszik nekik. Volt is, akinek a nyers lazac nem jött be, vagy éppenséggel a rák, de a lényeg az volt, hogy mindenki talált magának kedvére valót :) Egyébként le akartam fényképezni a művemiet, de mire eszembe jutott a dolog, addigra elfogyasztottuk az összes sushit. Végül aztán én is pizzát ettem, legközelebb pedig meg fogom tanítani párom nővérének a sushi készítését, mert szeretné ő is kipróbálni otthon. Ezen kívül persze volt még aznap ajándékozás, nagy beszélgetések, közös programok tervezgetése, de számomra a sushik nagyszerű fogadtatása volt a nap csúcspontja. Igazán jól éreztem magam, nagyon szép születésnap volt, és remélem, hogy a rokonság ezek után más japán ételeket is szívesen ki fog próbálni - természetesen az én tolmácsolásomban :)



Végezetül még annyit, hogy két nagyon kedves embertől, Barbi barátnőmtől és Sayitame-től kaptam egy blog díjat, amit ez úton is szeretnék nekik megköszönni, de kérem nézzék el nekem, hogy nem küldözgetem tovább. Tudom, hogy ez manapság nagyon népszerű dolog a blogolók körében, de én ilyesmikkel nem nagyon szoktam foglalkozni, viszont nagyon jól esett, hogy gondoltak rám, és ezt ebben a bejegyzésemben szerettem volna kifejezni. Remélem nem haragudnak meg, amiért nem veszek részt ebben a díj-adogatósdiban, de attól még tényleg nagyon szépen köszönöm a kedvességüket :)
No, azt hiszem mostanra ennyi lesz, aztán a közeljövőben megpróbálom aktivizálni magam blogolás terén, már ha nem kerül el az ihlet. Addig is mindenkinek szép napokat kívánok!