Küzdelmek

A legtöbb ismerősöm a kitartásomért és lelki erőmért néz fel rám, mert képes vagyok a végsőkig küzdeni olyasmiért, ami számomra fontos. Ennek ellenére sokszor engem is elhagy ez az erő és elgyengülök. mostanában megint ezt érzem magamon. Sok mindent változtattam az életemben jó irányba, de még mindig keveslem. Többet és jobban szeretnék fejlődni, haladni, változni, ám néha a kemény hétköznapok annyira leszívják az energiámat, hogy semmire nem marad erőm. Pedig annyi tennivalóm lenne, annyit kellene még foglalkoznom magammal, hogy olyanná válhassak, amilyen az elképzeléseimben vagyok. Minden nap egy kemény küzdelem, egy vérre menő harc a fáradtság és a kimerültség ellen, hogy igenis dolgozzak azért, akivé válni akarok. És néha szörnyen nehéz. A célommal és az elhatározottságommal nincsen baj, csupán csak a megvalósítás, az az, ami néha döcögős. Mikor frissiben kipattan a fejemből az ötlet olyan lelkes vagyok, aztán mikor a munkából holt fáradtan hazaérek jóformán meghalni nincs erőm, nem hogy még magammal foglalkozni. Pedig ez a fajta önzőség mindenkinek kell. Az egész életemet arra tettem fel, hogy segítsek másokon. Emberekkel foglalkozom, igyekszem jobbá, könnyebbé tenni a mindennapjaikat, de közben én még mindig hátul kullogok. Annyira fáradtnak érzem néha magam... Pedig a szándék, a tenni akarás meg van bennem, csak az erő hiányzik, amit nem tudom honnan pótolhatnék. Nem könnyű a munkám, ráadásul napi 4 órát utazom, háztartást vezetek, a férjemmel is foglalkozom, stb. Hogy ezek után mikor jut idő magamra, nem tudom. Ahhoz képest, hogy megfogadtam, többé nem fogok a sor végén kullogni, megint ott találtam magam. Úgy látszik afféle hajlamom van arra, hogy elfeledkezzem az igényeimről és a szükségeimről, így aztán mindig visszakerülök oda, ahonnan kijutni szándékoztam. Rájöttem, hogy nekem már az jelent nehézséget, hogy a saját magammal való foglalkozást bepasszírozzam valahogy a napirendembe. Persze azért nem hanyagoltam el teljesen magam - végre neki kezdtem utána járni az egészségügyi problémáimnak, és hála égnek a vége felé haladok ezzel, talán valami jó megoldás is fog születni belőle. Ám sajnos ebben ki is merült az egészséges önzőségem. Ennél többet nem tudtam magammal foglalkozni. Csapzottnak, elhanyagoltnak érzem magam, amit talán a fáradtság tesz, de ez akkor sem maradhat így, mert pocsékul érzem magam a bőrömben. Tudom, hogy még nem jött el az igazi tavasz, hiszen pont most lesz egy nagy lehűlés jövő héten, én mégis próbálok valami párhuzamot vonni a természet változásaiban és a bennem történő lehetséges változásokban. Most minden új életre fog kelni, és nekem is ezt kell tennem. Piszok nehéz lesz megint ráállnom arra, hogy kellő időt szánjak magamra, de muszáj, mert különben tényleg ki fogok dőlni. Egyre fáradékonyabbnak érzem magam, mintha lassan lemerülne bennem az elem. Nem haladok semerre a célkitűzéseimmel, pedig ezek nagyon fontosak számomra. Nagyon remélem, hogy az elkövetkező időkben ismét lesz erőm és kitartásom arra, hogy újra foglalkozzak magammal, mert ez nem állapot. Nem szorulhatok mindig az utolsó helyre. Talán nem látszik rajtam, mert igyekszem mindig mosoly és kemény munka mögé rejteni a fáradtságomat, de tényleg érzem, hogy kimerültem. Minden erőmet beleadtam más dolgokba, és nekem már nem maradt semmi, márpedig segíteni másokon csak úgy lehet, ha velem is minden rendben van. És most nincs minden rendben, de ez változni fog. Muszáj. És sikerülni is fog, mert nem adom fel.