Ezzel a sztorival már akkor szemeztem, mikor még csak plakátokon hirdették. Nagyon szerettem volna megnézni moziban is, de Viktor ódzkodott tőle, mert gyerekesnek találta a képek alapján (az aggodalma nem alaptalan, sokszor ráncigáltam már be olyasmikre, ahol a közönség 6 éves korú gyerekekből állt :D). Most viszont lehetőségem adódott megnézni, és azt hiszem lett egy új kedvencem.
Az öt legenda nem tartalmaz világmegváltó gondolatokat, sem új történetet, vagy éppenséggel különleges megközelítést. Egy kellemes, szórakoztató családi moziról van szó, de abban véleményem szerint tökéletes. A történetét nem írom le, mert akit érdekel az úgy is utána olvas. Inkább azokat a dolgokat említeném meg, amik nagyon tetszettek benne és meglepetéssel szolgáltak. Bevallom azért voltak fenntartásaim. A plakátokon egy ádáz tekintetű, agyon tetovált Télapó található, egy marcona nyuszi, egy félig madár, félig ember leányzó, meg egy töpörödött sárga emberke egy erősen őszülő tinédzser fiúval. Tartottam tőle, hogy a klasszikus mesefigurák modernizált változatai gúnyt fognak űzni az eredetikből és komédiába csap át az egész, de tévedtem. Habár a folklór-alakok tényleg nagyon modernek voltak, nem veszítettek a személyes varázsukból, sőt.
A főszereplőt, Dér Jankót sokakkal ellentétben ismertem, mégpedig a Télapu című filmből. Ott egy kifejezetten negatív figura volt és nem is kedveltem, de itt szinte rögtön az elején belopta magát a szívembe. Nagyon tetszett benne, hogy emberszerű, hihető figuráról volt szó - hibázott, botladozott, de próbált jó útra térni és a végén természetesen sikerrel járt. A húsvéti nyuszi is nagyon mássá változott - két méteres, nyurga, vagány nyúl lett belőle, aki szerintem lazán megállná a helyét a Kung Fu Panda Őrjöngő Ötösében is. A Homokember, avagy nálunk inkább Álommanó véleményem szerint a legbájosabb, legszeretnivalóbb figura lett az egész filmben. Ma már kétszer is megnéztem a filmet, és akárhányszor őt láttam elmosolyodni, lepauzáltam a filmet, csak hogy töltekezzek abból a kedves arcból. A Fogtündér szintén imádnivaló, akiben csak annyi a gyári hiba, hogy beteges rajongást, már-már fétis-szerű imádatot táplál az emberi fogak iránt (mert hát nem sűrűn találkozik az ember olyan karakterrel, aki elérzékenyül egy kihullott metszőfog látványától) A legnagyobb kedvencem mégis a Télapó volt. Hát az valami csúcs figura lett! :D Komolyan, az ő karaktere nevettetett meg a legtöbbször. Mikor először feltűnt a színen rögtön beugrott, hogy valószínűleg kozák felmenői lehetnek, ugyanis gyakran orosz kifejezéseket használt, matrjoska babákat gyűjtött, usankát hordott, ezek mellett pedig a víg kedélye és borvirágos arca arra engedett következtetni, hogy egy-egy küldetés előtt gyorsan bedopott egy-két stampedli jóféle Kalinkát. Ja, és a segítői az északi sarkon nem a manók ám - azt csak elhitetik velük! Igazából a jetik csinálják az ajándékokat, akiknek a kommunikációja leginkább a Plants vs. Zombies című játék őrült szomszédjára emlékeztetett. A főgonosz erősen hajazott a Hercules című Disney mese Hádészára, de jobbára csak külső megjelenésében, mert közel nem volt olyan karakteres, mint lángoló hajú barátunk.
Összességében ez egy remek kis családi mozi. Jókat lehet rajta nevetni, lehet érzelgősködni is rajta (de csak úgy módjával), és annak ellenére, hogy klisé, meg tucatfilm igen is átadta azokat az eszméket és értékeket, amiket közvetíteni akart. Mindenkinek csak ajánlani tudom, akik hozzám hasonlóan értékelni tudják az ilyen gyermekien bájos meséket, no meg akik szeretnek jókat nevetni :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése