2013. március 27., szerda

Rá kellett jönnöm...




..., hogy a körülöttem élő emberek zöme kialakított rólam egy képet, aminek ha nem tudok minden körülmények között megfelelni, akkor nem is tudnak mit kezdeni velem. Ha véletlenül kibillenek a megszokott életminőségemből és másként viselkedem, rögtön meghátrálnak. A legtöbben megszokták, hogy én egy pozitív felfogású, vidám ember vagyok, aki igyekszik a környezetét is jobb életre ösztökélni. Segítőkész, kedves, aranyos, lehet rá számítani. Igen. De mi van akkor,

- ha néha napján nekem is támadnak nehézségeim, amikkel nem tudok egyedül megbirkózni?
- ha depressziós állapotba kerülök, mert annyira kilátástalannak érzem a helyzetemet?
- ha nem tudok mosolyogni még erőnek erejével sem?
- ha tőlem szokatlan dolgokat teszek és mondok?
- ha azt érzem, hogy totálisan egyedül vagyok?
- ha ordítani van kedvem, mert annyira el vagyok keseredve?
- ha a hétköznapi, egyszerű tevékenységek is tortúrát jelentenek számomra?
- ha napokig, hetekig semmi életjelet nem adok magamról?
- ha szeretném megbeszélni a problémáimat, de nem tudom hogyan álljak neki?
- ha reménytelenségemben hülyeségeket csinálok?
- ha hirtelen változik a hangulatom?
- ha csak úgy árad belőlem a negatív energia?
- ha semminek sem tudok örülni, mert mindenben a rosszat látom?
- ha az alvás csak úgy jön össze, hogy a fájdalomtól álomba sírom magam?
- ha érezhetően van valami problémám, de nem beszélek róla nyíltan?
- ha távolságtartó és hűvös leszek?
- ha állandóan szomorú gondolatok járnak a fejemben?
- ha akaratlanul is megbántok másokat?
- ha érzéketlenné válok olyasmikre, amik eddig fontosak voltak számomra?
- ha nem tud már érdekelni semmi sem?
- ha teljesen kifordulok önmagamból?
- ha nincs máshoz kedvem, csak sírni és sírni egész nap?


Akkor van az, hogy magamra maradok. Mintha senki nem ismerné fel a jeleket, hogy baj van velem. Csak a csöndet érzem magam körül és a kérdőjeleket, hogy mégis miért vagyok én ilyen... Arra valahogy senki nem gondol, hogy talán valami van a háttérben. Mert nekem nem lehetnek nehéz napjaim.... Nekem nem lehetnek problémáim.... Nekem nem lehetnek hangulat-ingadozásaim.... Én csak vidám és kiegyensúlyozott lehetek és oldjak meg mindent egyedül, ahogy eddig is tettem. Igen, az esetek többségében igyekszem tartani magam - nem szeretek rászorulni senkire sem. De vannak napok, mikor nekem is jól esne egy kis támogatás, bármilyen hihetetlenül is hangzik...

(azért az én drága Zsófimnak szeretném megköszönni, hogy nemrég összekapart és kérem, hogy ezt a bejegyzést ne vegye magára. Ő a kevés kivételek egyike, aki mindig odafigyel rám)

4 megjegyzés:

  1. Mennyire ismerős sorok ezek! Néha én is így érzek!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem minden ember életében előfordulnak ilyen helyzetek, és ilyenkor nagyon fontos, hogy támogatásra leljünk. Sokszor a legkisebb odafigyelés is csodákra képes.

      Törlés
  2. Köszi ,hogy kiemeltél, jólesett! =) De ne aggódj,nem maradsz egyedül- sose fogsz magadra maradni. Mindenkinek vannak nehezebb időszakai, még azoknak is akik végsőkig tartják magukat! Ilyenkor kell a barátokra támaszkodni (már aki megteheti)
    S 13.án úgyis feltolom a nagy képemet hozzád s akkor aztán lesz erezd el a hajamat :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, drága, jól esik, hogy mellettem vagy :) Magadat meg légy szíves ne emlegesd ilyen lekezelően! :P És már nagyon várom, hogy találkozzunk :)

      Törlés