Pár órával ezelőtt néztem meg a 2010-es Rémálom az Elm utcában című filmet, és a véleményem egyértelműen kikívánkozik belőlem. Először is tudni kell rólam, hogy hatalmas Freddy Kruger-fan vagyok. Meglátásom szerint ő minden időn legfantáziadúsabb, legötletesebb horror karaktere, és annak ellenére, hogy egy szívtelen, kegyetlen gyilkos, mégis rengetegen szeretik a stílusa miatt. Én is így vagyok ezzel. Az összes filmjét láttam és imádtam annak ellenére, hogy álmatlan éjszakáim voltak miatta, majd mikor hallottam, hogy az első részből lesz remake, egy kicsit kétes érzéssel viseltettem iránta - mint ahogy a legtöbb Freddy rajongó. Egyrészt aggódtam, hogy vajon mennyiben lesz más a modern technológiának köszönhetően a történet, másrészt - és leginkább - aggódtam, hogy milyen lesz az új Freddy. Kedvenc pszichopata sorozatgyilkosomat eddig ugyanis Robert Englund játszotta zseniálisan, ám az új filmet a korára való tekintettel inkább rábízta másra. Na most, nekem elképzelhetetlen egy Freddy film a valódi Freddy nélkül, aki bizony Robert Englund, akárhogy is nézzük. Nem akartam egyből ellenezni az új színészt, de valamiért féltem és aggódtam miatta, így végül még csak most, két évvel a bemutatója után mertem megnézni. Meg is bántam. No nem azért, mert az új színész ne lenne ügyes. Abszolút tehetséges és ügyes a maga módján, de nem adta vissza azt, amiért Freddyt megszerettük. Ez mondjuk a rendezőn is múlik, de érdekes módon a régi Freddynek sosem volt ilyesmivel gondja. Ez az új verzió konkrétan harmatgyenge volt. Én az alapján mérem a horrorokat, hogy hányszor takarom el a szemem a nézése közben. Hát, ennél az új filmnél konkrétan csak ásítozni tudtam, Viktor pedig konkrétan bele is aludt. Persze nagyon látványos effektusok voltak benne, meg jó volt a látványvilág, de ami a varázsát, ami az iszonytató hatását adja a filmnek, az hiányzott. Az új Freddy csupán néha hirtelen előbukkant a semmiből valami erős hangeffektus kíséretében, hogy legalább emiatt ösztönösen ugorjunk egyet a székünkben, majd teljesen snassz, mezei módon végzett az áldozataival. Nyaknyiszálás, néhány vágás itt-ott, átdöfött vállak-fejek, hát ezek olyan langyos dolgok, már ha Freddy repertoárját nézzük. Nagyon langyosak. A régi Freddy fantáziadús, kreatív, eszelős és teljes mértékig őrült volt, hihetetlen módon gyilkolta le az áldozatait, de ez az új csak szimplán megy és lekaszabol mindenkit. Pont ezáltal veszik el a film valódi jellege. Mi régen sokat vitáztunk Viktorral a kedvenc horror-szereplőinken, mivel én ugye Freddys vagyok, ő meg Jasonös. Én ki nem állhatom Jasont, mert szerintem csak egy nagydarab, bugyuta melák, aki agyatlanul lecsapja az áldozatait, na de Freddy! Ő kérem szépen a gyilkolásból szinte művészetet csinált a maga morbid módján. Amellett, hogy borzongtam az összes részen, mellette izgatottan vártam Freddy újabb elmeroggyant hentelési módszereit, és sosem kellett csalódnom. Ehhez hozzájárult még a brilliáns színészi játék is, amit az új filmtől sajnos nem kaptam meg. Olyan fanyar érzésekkel voltam tele utána, hogy rögtön meg kellett néznem a valódi első részt, hogy helyre álljon a Freddy-egyensúlyom. Ja, és amit még meg kell reklamálnom; hol van az a zseniális, imádni valóan borzongató dalocska az új filmből? Csupán néhány mondat erejéig céloznak rá, holott szerintem az az egyik leglényegesebb pontja a filmnek. De ha már ott kihagyták, hát álljon itt nálam pótlásul. Ó, édes nosztalgia!
"One, two, Freddy's coming for you;
Three, four, better lock your door;
Five, six, grab your crucifix;
Seven, eight, gonna stay up late;
Nine, ten, never sleep again!"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése