2012. november 19., hétfő

Új frizura

Ma, miután végeztem az orvosi vizsgálattal (a doki erre a hétre is kiírt) hirtelen ötlettől vezérelve fogtam magam és elmentem a fodrászhoz levágatni a hajam. A legutolsó látogatásom óta ismét jócskán megnőtt, megint a hátam közepéig ért, de már zavart, hogy állandóan lelapul, mert lehúzza a súlya. Régóta szerettem volna rövidebb hajat, hát most vágattam belőle. Érdekes, mert az én fodrászom nem olyan, mint a többi. A legtöbb imád vágni a hajból, sokszor többet is, mint kellene, az enyém meg azt se tudja hogy hagyja meg a hosszát. Pedig most direkt mondtam, hogy nyugodtan vágja csak, rövidebbet szeretnék, de végül is elégedett vagyok a végeredménnyel. Nem túl feltűnő, de akik nap mint nap látnak, azok rögtön kiszúrják, hogy más. Most kicsivel a vállam alá ér, és szokásomhoz híven nagyon szolid, elegáns, konszolidált fazont vágattam. Tetszik :) Persze a képek minősége továbbra is pocsék, szóval tessék szíves nekem ezt elnézni. Remélem valamennyire visszaadja a valóságot.






9 megjegyzés:

  1. Nagyon jól áll, a szemöldököd pedig még mindig imádom :)

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm szépen, örülök, hogy tetszik :) A szemöldökömet pedig én is nagyon szeretem, habár mintha kezdene egy picit kopni :S Lehet hamarosan újra kell tetováltatnom.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Akkor hajrá! Durva jó formája van, azon remélem, nem akarsz változtatni

      Törlés
    2. Nem-nem, minden úgy marad rajta, ahogy van, csak kicsit felfrissítem :)

      Törlés
  3. Nagyon szép volt itt is a frizud!
    Csinis, lágy és szolid! ^^

    VálaszTörlés