A mese véget ér

Sziasztok!

Jó ideje tudom, hogy ennek a napnak előbb vagy utóbb el kell jönnie. Halogattam, próbálkoztam, húztam-nyúztam, mint a rétes tésztát, de most már bele kell törődnöm a ténybe, hogy a Mesevilágom végleg bezárja kapuit.
Most jöhetne a szokásos sablonszöveg arról, hogy mennyire élveztem, mennyi mindent adott nekem, satöbbi, satöbbi, de ha nem haragszotok ezeket a kötelező köröket most kihagynám és rátérnék a miértre.

Akik régen rendszeres olvasóim voltak tudják, hogy kb. másfél-két éve hatalmas törés volt az életemben - akkora, hogy szinte az életkedvemet is elvette. Ugyan nem írtam meg az okát és továbbra sem fogom, de elhihetitek nekem, istenesen földbe voltam döngölve. Elveszítettem a motivációmat mindenben, ami addig fontos volt számomra, és ezek között ott volt a blog is. Azóta, hogy a fájdalmas dolgok megtörténtek velem, nem tudtam hozni a szokásos formámat, és nem is akartam. Hiteltelennek, műmájernek éreztem volna magam, ha mindezek ellenére úgy próbáltam volna meg viselkedni, ahogy régen. Szerintem nem is ment volna, és ti is éreztétek volna az izzatdságszagú próbálkozást.

Ezt a búcsú bejegyzést eredetileg karácsony előtt szerettem volna közzé tenni, de úgy voltam vele, hogy régen azért eléggé szerettétek az ünnepi írásaimat, nem akartalak titeket arcon csapni egy olyannal, hogy helló, akkor én most kivonom magam a forgalomból, boldog karácsonyt és kösz a halakat. Az ember keresgélheti a megfelelő alkalmat arra, hogy elbúcsúzzon, de igazából nincs ilyen. A mai nap is pont olyan vacak erre, mint bármely másik. Tényleg irtózatosan nehéz megválnom a Mesevilágomtól, hiszen sok-sok éven át vezettem és szerettem. Alapjáraton olyan típusú ember vagyok, aki mindenhez ragaszkodik, amit megszokott és megszeretett, de meg kell tanulnom elengedni is dolgokat. Írhattam volna kb. harmadjára, vagy tán negyedjére is, hogy na akkor vágjunk megint bele, új év, újult erő, de ez lett volna a legnagyobb maszlag, amit csak írhattam volna. Igazából az van bennem, hogy még ebben az évben le szeretném zárni ezt a fejezetét az életemnek. Nem hiszek az új év, új én fogadalmakban, de valamiért mégis úgy érzem, hogy ha most nem engedem el a blogot, nem tudom mikor leszek rá képes. Márpedig el kell engednem. Tényleg iszonyatosan szerettem ezt a kis menedéket, ezt a búvóhelyet, ahová eljöhettem irogatni, kiélni a kreatív énemet, de az a törés, ami keletkezett bennem, nem engedi ott folytatni mindezt, ahol abbahagytam. És talán nem is lenne jó. Volt egy hangulata a Mesevilágomnak, és ezt nem szeretném elrontani azzal, amivé és akivé váltam. Mert sajnos tagadhatatlanul depressziós vagyok, és még ha rövid időre meg is látom az alagút végét, a saját gondolataim visszarángatnak abba a poshadt mocsárba, amiből közel két éve nem tudok kimászni. És hiszem, hogy a mostani lelki állapotom csak rossz hatással lenne erre az oldalra, márpedig szeretném, ha a Mesevilágomról az a kép maradna meg bennetek, amilyen másfél évvel ezelőttig volt.

Azt szeretném, ha arra emlékeznétek, amik ezt a blogot színessé tették; Viktor borzalmas poénjaira, a kreatív sminkes és körmös próbálkozásaimra, a hosszas gondolatmenetekre, a random etikai témákra, a táncos életutam kezdő lépéseire, és mindenre, ami rávett titeket arra, hogy nap nap után visszajöjjetek hozzám olvasgatni egy kicsit. Mert lehet, hogy a Mesevilágom egy nagy összevisszaság volt, de pontosan ez volt az, ami olyan jól tükrözött engem, én pedig csak hálás lehetek nektek, hogy ilyen lelkesen fogadtátok minden hülyeségemet.

A blog tehát itt véget ér, ezen az oldalon több bejegyzés nem fog születni. Egyelőre még nem törlöm ki, mert szeretnék bizonyos tartalmakat lementeni magamnak emlékbe, de utána pontot teszek egy korszak végére.
És hogy hogyan tovább, lesz-e tovább? Nos, nem tudom. Gondolkodom egy új blogon, ahová őszintén és elvárás mentesen írhatok mindarról, ami velem történik. Rengeteg versem született, amiket ide nem akartam kitenni, mert mindenkiből csak aggodalmat váltottam volna ki velük, és persze hosszasan tudnék írni a depresszióval folytatott szélmalom harcomról is. Sok minden történt velem, jó dolgok is persze - példának okáért továbbra is táncolok, az olvasás is szépen visszazökkent az életembe, és gazdagodtam 5 tetoválással, amikhez még szeretnék hozzácsapni néhányat. Viktor is kitartóan fáraszt a borzalmas humorával, és még akadnak barátaim is, akik annak ellenére, hogy mennyire begubóztam a rákpáncélomba, még mindig kitartóan szeretnek és próbálnak segíteni nekem. Ezekért a dolgokért végtelenül hálás vagyok, és persze nektek is, akik visszavártatok. Kaptam jó pár kommentet a visszatérésemmel kapcsolatban és néhányan még levélben is felkerestetek. Tőletek ezúton szeretnék elnézést kérni, mert egyikőtöknek sem válaszoltam, pedig ez nem szokásom. Sajnos akárhányszor nekiültem válaszokat fogalmazni nektek, egyszerűen képtelen voltam szavakba önteni a blog sorsát, vagy éppen azt, hogy velem mi van.
Ha pedig tényleg új blogba kezdek, nos, úgy döntöttem, hogy nem fogok semmilyen linket kitenni ide elérhetőség gyanánt. Eleinte szerettem volna, hogy aki akar a régi olvasóim közül, az könnyen rám találjon, de végül arra jutottam, hogy teljesen elejéről szeretném kezdeni az írást. Nem akarok sok száz feliratkozót, aki megtalál az megtalál, ha pedig nem lesznek olvasóim, az se baj. Eleinte ez a blog is csak a saját szórakoztatásomra készült, szóval visszatérek a gyökerekhez. Viszont ha valaki nagyon, de nagyon szeretne infót kapni rólam, vagy az esetleges új blogról, az dobjon meg egy mail-lel (oldalsávban megtaláljátok). Igyekszem válaszolni is rájuk :)

Egy szónak is száz a vége: KÖSZÖNÖM mindenkinek, aki része volt ennek a közel 8 éves kalandnak, amit itt, a Mesevilágon éltünk meg együtt. Végtelenül hálás vagyok a sok szép emlékért, és csak remélem, hogy valamicskét én is tudtam adni nektek az írásaim által.

A legjobbakat kívánom mindenkinek!
Sziasztok, és boldogabb új évet mindenkinek!

Szilvi kijelentkezik

Gondolatcseppek

Ismét hallom, édes hangon énekelnek fent a felhők,

s én csak állok a karzaton, s csodálom a zúgó esőt.

Eltompult a táj is, lassan nem látok a távolba,

de minek is néznék messzebbre, miért vágynék máshova?

Jó nekem itt. Fejem karom támaszában megpihen,

s egy mélyről jövő sóhajjal könnyítek a lelkemen.

Nézem a szomszéd erkélyen ácsorgó galambokat,

ahogy apró gombszemük száraz út után kutat.

Csendes eső. Szeretem. Nem tudok betelni vele.

De tudom, a csönd után viharnak kell jönnie.

S felhangzik az első moraj - életlenül, bágyadtan,

hogy percek múlva itt üvöltsön - itt bent, a dobhártyámban.

Villám csattan, zúg a víz, hömpölyög a járdákon,

még ha be is vág az eső, én akkor is bámulom.

Tépi a szél az ágakat, ruhámba is belemar,

végül is, cibálhat nyugton, engem csöppet sem zavar.

Menekülnek az állatok, rohannak az emberek

fejvesztve, lélekszakadva búvóhelyet keresnek.

De én csak állok az erkélyen, s lehunyom a szememet,

jobb, ha kint tombol a vihar, mint itt nálam, idebent...

(szájdnót: ez a vers pusztán azért született, mert per pill szakad az eső és én imádom órákon át bámulni. Nincs semmi mögöttes komolyabb tartalom, semmi elvont lélektani dráma, csak úgy jött. A melankóliám persze kiérezhető, de legalább jó párost alkot a mostani témával. Ja, és ezúttal saját képet akartam, nem művészi pinterest-est. Csak így lazán, smink nélkül, szemüveggel, itthoni pólóban, kócosan. Mert néha ilyen is kell.)

Kpop kedd - a kezdetek

Sziasztok!

Az előző bejegyzésemben sok mindenről meséltem, ami mostanság hatással volt rám, köztük kiemeltem a kpop zene iránti újdonsült rajongásomat. Akkor megígértem, hogy lesz erről egy részletesebb bejegyzés is, hát most érkezett el az ideje annak, hogy mélyre szántóbban meséljek a műfajjal való kapcsolatomról. Több ciklusban fogok írni róla, mert annyira tág műfaj és annyi sok gondolatom van róla, hogy egyetlen bejegyzésbe nem is férne bele. Szóval ha jól sikerül beosztanom az időmet, akkor keddenként kpoppal kapcsolatos dolgokról olvashattok majd :)

Elsőként le kell szögeznem, hogy mindig is a keményebb zenék rajongója voltam. Jó, kicsi koromban nyilván Miki Manóra tomboltam és voltak Britney-s kilengéseim is, de utána becsöppent az életembe a rock és a metal. Sosem tudnék megcsömörleni tőle, mindig biztonságot ad és mindig jó érzés visszatérni a régi kedvenc fémzenéimhez. Viszont ahogy idősödtem úgy nyitottam egyre több zenei műfaj felé. Érdekeltek más stílusok, más hangzásvilágok, és így történt az, hogy megkedveltem például a country, a folk, a dubstep, a trap és még a pop műfajt is. Mondhatjuk, hogy zene terén igazi mindenevő vagyok, de a fő profilom azért a rock és a metal maradt.
Aztán ahogy az animék szép lassan becsordogáltak az életembe, úgy hallgattam egyre több japán zenét is. Az ending-ek és opening-ek hozták magukkal a kíváncsiságot más ázsiai zenék iránt is, és az egyik ilyen keresgélés közben találtam rá a legelső kpop nótámra is. Egy SNSD szám volt az, a híres neves Gee. Tisztán emlékszem, hogy az első pár másodperc után kibuggyant belőlem a röhögés, annyira viccesnek találtam a nyelvet és a cuki stílust is, amiben énekeltek és táncoltak. Fura hangzása volt a nyelvnek, fura volt a dallam és még furább a tömény cukiság, ami a videóból áradt. Komolyan nem tudtam hova tenni. Néha még most sem :D

Hogy mi is az a kpop? Lényegében a koreai popzenét takarja, ami teljesen más, mint a nyugati pop zene. Tény és való, hogy a kpop nagyon sok ihletet merít a nyugati zenékből, de még így is meg van a maga sajátos hangzása. Kicsit olyan, mint egy nagy olvasztó tégely, amibe beleöntöttek mindenféle műfajt, plusz a saját kulturális és zenei hangzásukat. Bevallom, sokáig tartott, mire a fülem megszokta és meghallotta benne az élvezhetőt. Az első zene felfedezése után nagyon lassan ismerkedtem a kpoppal, sokáig nem tudtam eldönteni, hogy tetszik-e vagy sem. Rengeteg kérdés vetődött fel bennem, ami szerintem minden kezdő kpop kedvelőben megfogalmazódik az elején. Vegyük is sorra a furcsaságokat, amik miatt nem tudtam hova tenni ezt a műfajt.

(rettentően élvezi :D)

- a kpop egy része túlcsordul a cukiságtól. Azért írom, hogy egy része, mert szerencsére vannak vagányabb hangzású koncepciók is, de a cuki és aranyos téma nagyon nagy részét képezi nem csak a kpopnak, de a koreai kultúrának is. Ez azt hiszem ilyen általános ázsiai ízlés lehet, hiszen a japánok is nagyon kedvelnek mindent, ami aranyos, és ez az ő zenéjükben is sokszor visszaköszön. Mivel az első zeném a Gee volt, ami tömény cukorbomba, ezért a youtube csupa ehhez hasonló nótát dobott ki, amiktől heveny hányingert kaptam. És nem csak a lánycsapatoknál van ez így, ó nem. Fiú bandák is előszeretettel "aranyoskodnak" (vagy még ha nem is így van, rákényszerülnek, mert a rajongók ezt várják el tőlük), Koreában ez irtó népszerű, nemtől függetlenül. Na most ez nekem nagyon nem jön be. Lányoknál is nehezen viselem, fiúknál pedig egyenesen taszít. Azt hiszem egy kezemen meg tudnám számolni, hogy hány cuki zenét kedvelek, annyira kevés van belőlük.

- míg a nyugati stílusú bandáknál a legnagyobb létszám az 5 fő, addig egy kpop csapat 7, 9, de akár 13 fős is lehet. Egyes csapatok olyan sok tagból állnak, hogy csak pislogtam, mikor megpróbáltam megjegyezni mindnek az arcát és nevét. Nem értettem miért van szükség ennyi emberre egy banda létrehozásához, és elég rendesen el is vesztem a tagok meg és felismerésében.

- szinte minden csapatban van rapper (kivétel a cuki lánycsapatok, ők általában csak énekelnek). Nagyon kevés zenei műfaj van, amire azt mondom, hogy nem kedvelem, de a hip-hop közéjük tartozott, ennél fogva a rappet sem tudtam megszeretni. Nem éreztem a zeneiségét, nem kaptam el az ízét, a zamatát, éppen ezért eleinte nagyon furcsa volt, hogy szinte minden csapatban van egy, vagy akár több rapper is. Ma már persze másképp gondolom, tényleg megszínesítik a számaikat a rap részek, sőt, mostanra magát a hip-hop műfajt is megkedveltem.

(no comment...)

- a kpop klippek olyanok, mintha belecsöppentél volna Alice csodaországába, azon belül is az őrült teapartiba. Néha semmi lényegük sincs, értelmetlen dolgokat dobálnak egymás hegyére-hátára, de mindezt iszonyatosan látványosan teszik. Tényleg brutálisan szép a látványvilág, csak értelmet ne keressen bennük az ember, mert azt nem mindig találni. Eleinte kigúvadt szemekkel néztem a kpop klippeket, mert hát miért kell egy hapsinak öt méter hosszú haj? Miért van az egyik tag a falhoz láncolva? Miért kell felgyújtani egy embert? Hogy férnek be 9-en egyetlen autóba? És mik ezek a nevetséges kosztümök meg kiegészítők? Nyakörv? Indián tollas fejdísz? Majom kosztüm??? Szóval felvetődött bennem jó pár kérdés, mikor még ízlelgettem a kpopot, de mostanra már rájöttem - felesleges értelmet keresni ezekben a videókban. Némelyiknek valóban van jó kis története, de akad olyan is, ami csak a szórakoztatásért készült.

- nem tudom miért, de a kpop imádja a magas hangokat. Általánosságban elmondható, hogy az ázsiai előadók többsége magasabb hangszínnel bír, mint nyugatiak, így eleinte azt is nehéz volt megszokni, hogy még a férfiaknak is jóval magasabb, élesebb a hangszíne (pedig nem vetem meg a magas hangú énekeseket, lásd 3 Inches of Blood). De ha ez nem lenne elég, akkor biztosra vehetjük, hogy egy valamire való kpop nótában valaki a szám vége felé tuti sikítva-visítva fog énekelni egy kicsit (azért ezt szoknom kellett, főleg fiúbandáknál). A koreaiak mondjuk ezt nagyon szeretik és nagyon tehetségesnek tartják azokat az énekeseket, akik magas hangon tudnak énekelni.

- a férfi kpop előadóknál is kötelező a (látványos) smink. Mindez része az ő zenei kultúrájuknak és mára már teljesen hozzászoktam, de aki most ismerkedik a műfajjal tuti kiszúrja, hogy a srácok is viselnek sminket. Azért írtam az elején, hogy látványos smink, mert szerintem mindenki tudja, hogy a nyugati férfi előadók is ki vannak festve a klipjeikben, csak nem olyan látványosan. Rajtuk is van alapozó meg púder, hogy jobban nézzenek ki a felvételeken, de egy férfi kpop előadó mondjuk még szemceruzát, szemhéjpúdert és akár egy kis rúzst is viselhet, hogy még látványosabb legyen a megjelenése. Számukra ez is hozzátartozik a látványvilághoz, kicsit sem tartják nőiesnek.

- a kpop előadók mindig táncolnak a fellépéseik közben, minden számukra van külön koreográfia. És itt nem csak ilyen jobbra kilép-csettint, balra kilép-csettint jellegű dologra kell gondolni, hanem nagyon komoly, szájtátós előadásokra, akár akrobatikus elemekkel is tarkítva. Tökéletes szinkronban kell mozogniuk, éppen ezért akár hónapokig is gyakorolják a lépéseket napi 10-12 órán keresztül.

- a kpop csapatokban különféle szerepek vannak, mindenki a "beosztása" szerint tevékenykedik. Vannak normális dolgok is, mint a vokalisták, akik énekelnek, meg a rapperek, akik értelem szerűen rappelnek, de van olyan pozíció is, mint táncos, maknae, visual és leader. Ezek a pozíciók a kpop sajátos rendszeréből adódnak, ami teljesen más felépítésű, mint a nyugati csapatoknál. A táncos például azért felelős, hogy a koreográfiákat hamar megtanulja (általában van is táncos előélete) és a tánctanár távollétében tanítsa a többi tagot, vagy éppen szólózzon különféle eseményeken. Aztán ott van a leader, azaz a vezető, aki úgymond összetartja a bandát, figyeli, hogy minden rendben menjen az interjúkon, fellépéseken. Vannak olyan pozíciók is, amik igazából zeneileg semmit nem tesznek a bandákhoz, de mégis léteznek. Az egyik ilyen a maknae, ami egy kulturális dolog - a legfiatalabb tagot jelöli. Koreában az életkor szerinti rangsorolást nagyon komolyan veszik, a fiatalabbaknak kötelességük tisztelni az idősebbeket még akkor is, ha csak fél évvel idősebbek náluk. Az idősebbek mint nagyon szeretik a maknae-t, akinek igazából az lenne a "dolga", hogy fiatal korából adódóan aranyos legyen. Hasonló a helyzet a visual-lal is, ami a legszebb/legjóképűbb tagot jelöli. Vannak még ehhez hasonló furcsaságok, mint a csapat arca, vagy a csapat színe, de ezekbe most nem mennék bele, mert akkor sosem ér véget ez a bejegyzés.

- a csapatnevek, ó, azok a rettentő kreatív csapatnevek! Kezdőként nagyon furcsálltam a kpop csapatok elnevezéseit, mert a legtöbb olybá tűnt, mintha random betűket és számokat összedobáltak volna, pl. 2AM, BTS, TVXQ, NCT127, 2NE1, f(x), ésatöbbi. Aztán persze ha belemerül az ember és utána olvas a dolgoknak mindig kiderül, hogy van mögöttük koncepció és jelentés, de elsőre nagyon furcsa a dolog.

- miután kicsit jobban belemélyedtem a műfajba észrevettem, amit többen is nehezményeznek - hogy kissé futószalagon gyártott hatása van a kpopnak. A nagy cégek folyamatosan újabb és újabb csapatokat képeznek ki, akik megtanulnak ugyan táncolni, énekelni és rappelni, de sem a stílusukba, sem a dalaikba nincs túl sok beleszólásuk. Amit a cég kitalál, azt kell megvalósítaniuk függetlenül attól, hogy akarják-e vagy sem. Ezen kívül sajnos nagyon sok dal megy a süllyesztőbe, mert egynyári slágernek írják őket, nem foglalkoznak azzal, hogy legyen a daloknak komolyabb mondanivalója, vagy újszerű dallamvilága. Egy a lényeg, pár hónapig játsszák a médiában, jöjjön belőle sok pénz és akkor meg is van a siker. Szerencsére azért vannak kivételek, egyre több cég változtat apránként ezen a régi rendszeresen és hagyják érvényesülni az előadóikat, pl. írhatnak saját dalokat, dalszövegeket.


Szóval mint olvashattátok, voltak aggályaim a műfajjal. Hosszú út volt, mire nem csak megszoktam, de meg is szerettem a kpop-ot és tovább láttam annál a felszínes dolognál, amit elsőként mutatott magából. Persze mélyebb rétegekre kellett ásnom ehhez, de megérte, mert így azt hiszem nagyjából megértettem ezt a nagyon furcsa, nagyon különleges zenei világot. Továbbra sem szeretem minden szegletét, vannak stílusok, koncepciók, amiket sosem fog bevenni a gyomrom, de találtam igazán értékes, csodálatosan megírt dalokat és remek csapatokat, szólistákat is, akik ismét tágítottak kicsit a zenei ízlésemen.

Folytatása következik :)
Szép napot nektek!

Újra itt!

Sziasztok!

Továbbra is rettentő idétlenül érzem magam, ha hosszú kihagyás után el kell kezdenem egy bejegyzést. Sokkal egyszerűbb volt ez, mikor kb. napi szinten raktam ki az írásaimat, de ha az ember hosszabb időre elvonul a blogos szférából olyan kínos megtörni a csendet. Persze mindez megelőzhető lenne azzal, ha rendszeresen írnék ide, de ilyen vakmerő kijelentést én már nem merek tenni. A motivációm nagyban függ a lelki állapotomtól, ami mostanában eléggé a béka segge alatt volt/van. Az okokat továbbra sem ecsetelném, legyen elég annyi, hogy megint depibe süllyedve élek. Volt már ilyen, lesz is még, nincs min csodálkozni. Szerintem minden embernek vannak durva mélypontjai, nem csak egy és nem is kettő, én most épp a sokadik posványomban ülök. De azért ezt ne úgy tessék elképzelni, hogy hónapok óta sírok-rívok, mert elég hullámzó ez a dolog. Elég jól tudom rejtegetni azokat a viharokat, sosem voltam ezzel kapcsolatban kitárulkozós típus, szóval aki nem ismer olyan jól és nem tud olvasni az apró jelekből rá sem jön, hogy bajom van. És ez egyáltalán nem is baj, mert mint mondottam volt, nem szeretem ezt világgá kürtölni (haha, ellentmondás, hiszen most is erről írok, de azért értitek). A munkahelyre nyilván nem viszem be a problémáimat, így az ottani környezetem semmit nem vesz észre az egészből, a családom/barátaim meg talán valamennyit látnak belőle, de ilyenkor is ügyesen felöltöm Mona Lisa mosolyomat és a téma javarészt olyan hamar elillan a beszélgetéseinkből, hogy nem kell bajlódnom a mélyebb magyarázkodásokkal. Meg őszintén, én az a típus vagyok, aki szereti maga rendezni a lelki problémáit. Anno is egyedül másztam ki belőle, most sem tervezem másképp csinálni. És egyébként is, a nagyon mély részéből talán - hangsúlyozom, talán - már kikecmeregtem, mert az utóbbi időkben azt vettem észre, hogy képes vagyok jól érezni magam. Nem tudom, hogy pontosan minek köszönhető mindez, szerintem több tényezőnek is köze van hozzá, pl. annak, hogy telik az idő és szép lassan tompulnak bennem a fájó emlékek, meg hát jön a tavasz, ilyenkor az embernek nehéz szontyinak maradnia.
Igazából erről is szeretnék leginkább mesélni, hogy az utóbbi időben mi minden történt velem, mik lopóztak be az életembe és segítettek kicsit jobb állapotba kerülni. Úgy érzem, hogy ha kiírom magamból még nyomatékosabbá teszem az egészet. Ahogy újra átgondolom mi minden változott velem/bennem mostanában, az emlékek felélénkülnek és az a szottyadt kis izé ott a mellkasomban ismét el kezd verdesni :)

- Először muszáj vagyok a tavaszt megemlíteni, mert hihetetlen milyen jó hatással van rám az időjárás változás. Tudjátok jól, hogy ez a csajszi határozottan őszi/téli típus, aki a ködben, esőben, hidegben és sötétben érzi jól magát (haha, tisztára mint egy penészgomba), de ahogy elkezdtek világosodni a reggelek, valahogy én is felélénkültem. Nem tudom, hogy madárék mitől olyan izgatottak hajnali 4 órakor, de tökre jó érzés rájuk felébredni. Azt is élvezem, hogy a munkába utazásom közben kel fel a nap, és jelenleg még az sem zavar, hogy kitolja a szememet. Majd később fogok csak anyázni, amikor már megszokom. A mandulafák is tetszenek. A legtöbb már bontogatja a szirmait, de őszintén már az is jóleső látvány, hogy a fákon-bokrokon látom az élet első jeleit. A levegő illata is más, édes és parfümös a virágoktól, meg határozottan friss. Ilyenkor kedvem támad Jane Austen filmeket nézni, és angolos tea partit szervezni háromszögletű uborkás szendvicsekkel meg habos-babos süteményekkel. Nem mintha lenne hozzá kertem, de azért álmodozni szavad :) Elő kéne kapnom a könyveimet is és újra fel kéne élesztenem magamban a könyvmolyt, mert mostanság a könyvek csak porosodnak a polcaimon, ami tudom, szégyen-gyalázat. Én is szarul érzem magam miatta, de ha az embernek még élni sincs kedve, akkor a könyvek után sem nagyon nyúl. Azért ezen tervezek változtatni.

- Bármennyire is furán hangozhat, de a munkám is hihetetlen sokat segített. Az, hogy gyerekekkel foglalkozom mindig örömmel töltött el, és a tavasz közeledtével egyre több lehetőségünk van kinti programokra is, amik az én kedvemet is feldobják. A húsvét csodásan sikerült, a gyerekek akkora izgalommal keresték a suli kertjében a nyuszi tojásait, hogy öröm volt nézni. Aztán moziztunk is együtt, meg csináltunk papírsárkányt, amiket meg is reptettünk rendesen, ültettünk fűfejet és krumplinyomdáztunk, szóval volt itt minden. Most majd az anyák napi műsorra fogunk gyúrni, ha lement a szavaló verseny. Néha az az érzésem, hogy ezeket a készülődéseket és programokat én jobban élvezem, mint maguk a gyerekek :P

- Teljesen ráfüggtem az ebay-re. Ez leginkább azért vicces, mert én voltam a tökéletes példája az online vásárlástól való rettegésnek. Az ismerőseim folyton mesélték, hogy miket rendeltek Külföldiából, és hogy milyen olcsó és milyen klassz és hű meg hú, én meg nem mertem rászánni magam, mert hát jaj, mi van, ha nem küldik a cuccot és lenyúlják a pénzemet, mi van, ha elkallódik a postán, mi van, ha a bolygók állása nem kedvez, ésatöbbi. Aztán már nem is tudom mivel, de megtört a jég és azóta a fizumnak még csak megmelegednie sincs ideje a számlámon, mert azonnal belevetődök az ebay sötét bugyraiba és rakatra rendelem magamnak a jóságokat. Leginkább a fülbevalókra vagyok rákattanva, hiszen azok a kedvenc kiegészítőim, de vettem már pár ruhát is onnan és eddig meg vagyok velük elégedve. Féltem persze, hiszen az ázsiai méretezések nem épp rám lettek kitalálva, de egész jó plus size cuccok vannak fenn, amiből válogathatok. És amikor megérkezik egy-egy csomag, hát az felér egy mini karácsonnyal. Ez leginkább azért van, mert ha hó elején rendelek, akkor az legkorábban hó közepén, de inkább a végefelé érkezik meg hozzám, addigra meg gyönyörűen el is felejtem miket rendeltem és tökre nagy a meglepi, mikor kibontom a csomagjaimat :) Jelenleg 19 leadott rendelésem van, szóval lesz öröm é bódottá, ha ezek szép lassan beszállingóznak hozzám ^^

- Ez lesz talán a legszokatlanabb infóm az elmúlt időkről, de teljesen rákattantam a kpop-ra. Azért gondolnám szokatlannak, mert aki kicsit is ismeri ezt a zenei műfajt, valószínűleg nem társítaná hozzám. Mert én ugye leginkább a metalt preferálom, bár mindenevőnek vallom magam zenei ízlés terén. És hogy miként fér meg egymás mellett a metal és a kpop? Jelentem teljesen jól. Ismét tágult egy kicsit a zenei ízlésem, valami teljesen újat ismertem meg és olyan mélyre süllyedtem benne, hogy azt még én se gondoltam volna. Azért azt hozzá kell tennem, hogy nem egészen újkeletű nálam a kpop iránti rajongás, sőt úgy általánosságban az ázsiai zenék szeretete sem. Tini korom óta imádom az animéket, ebből kifolyólag elég sok japán zenével ismerkedtem meg, innen pedig egyenes út vezetett a koreai zenéhez. Bevallom a kpop-ot jobban is szeretem, valahogy közelebb áll hozzám, de a japán zenéknek is meg van a maga varázsa. Azt hiszem az első kpop számomat úgy 8 évvel ezelőtt hallgattam meg és azóta apránként csordogált be egyre több muzsika az életembe ebből a műfajból, mostanra viszont teljesen függő lettem. Nem igazán írtam róla eddig, mivel azt tapasztaltam, hogy az emberek hajlamosak lenézni azt, aki kpop-ot hallgat. Szóval ja, betoji voltam és nem vállaltam fel azt, amit szerettem, pedig semmi ciki nincs ebben az egészben. Nagyon változatos műfaj, elsőre szokatlan is volt, kellett egy kis idő, mire nem hangzott idegenül a nyelv és a különféle nyugati stílustól eltérő koncepciók sem vágtak mellbe. Ennek majd szeretnék egyébként egy külön bejegyzést szentelni, mert tényleg hatalmas segítség volt ez az új zene számomra, legfőképpen a BTS. Igen, tudom, nagyon felkapottak a golyóálló fiúk, és igen, a csapból is ők folynak, de mentségemre legyen szólva, hogy én kb. 3 éve ismerkedtem meg velük, szóval még a nagy BTS hullám előtt lettem A.R.M.Y. Egész szép kis kollekcióm gyűlt össze a lemezeikből és dvd-ikből, de erről a témáról majd később mesélek.

- Kicsit az előző témához vág az, hogy rákattantam a koreai kozmetikumokra. Ahogy a kpop belépett az életembe úgy hozta magával a koreai kozmetikumok iránti érdeklődést is, és a sokadik próbálgatás után azt kell mondjam, nem csalódtam bennük. Tudom, ezeket már sok blogger felfedezte, de én elég szkeptikus ember vagyok, szép apránként próbálgattam őket. Először csak apróságokkal kezdtem; kézkrémekkel, fátyolmaszkokkal, amikkel nagyon nem lehet mellé lőni, aztán kipróbáltam a híres lip tint-eket. Vizesebb állagú és lehúzható verziót is kipróbáltam és habár először nagyon idegennek éreztem magamon ezeket a sminkeket, szép apránként nemcsak hogy megbarátkoztam velük, de meg is szerettem őket. Mostanság egyre többször kapom magam azon, hogy nem matt folyékony rúzst használok, hanem az egyik lip tintemet. Egészen más érzés ezeket viselni, és habár néha felfrissítésre szorulnak, én mégis előszeretettel használom őket a hétköznapokon.

Olyan hatást lehet velük elérni, mintha az ember lánya nem is viselne semmit az ajkain, de közben mégis. A csillámos szemre valókat is nagyon megszerettem, így tavasszal szívesen használom őket. Most is elég sok koreai kozmetikum érkezését várom és egyre komolyabb dolgokat próbálok ki. Az elején még óvatos voltam, próbáltam biztonsági pályán mozogni, de most, hogy egyre jobban belemélyülök a koreai szépségápolásba és megismerem a jó oldalait, szívesebben próbálok ki többféle terméket is. Nagyon kíváncsi leszek mindazokra, amiket rendeltem, remélem továbbra is pozitív tapasztalataim lesznek.

Hát úgy nagy vonalakban ezek voltak a főbb témák, amiket érinteni szerettem volna. Talán apróságoknak tűnhetnek, de nekem nagy segítséget nyújtottak. Néha csak egy-egy apró dolognak kell történnie ahhoz, hogy az hatalmas lökést adjon az embernek. Én mostanában ezekbe az újj hobbikba, örömökbe kapaszkodok, ezek segítenek átlendülni a mélypontjaimon.
És örömmel konstatálom, hogy még mindig képes vagyok mosolyogni, meg idétlenkedni is :P

(nem tudom mi történt a szemöldökömmel... :D)

Találkozunk legközelebb!
(remélem... :P :D)

Untitled

"Beteg vagyok.

Ronggyá tépett szívem cserben hagyott.

Börtön-testbe kárhozva, szebbre, jobbra vágyódva

tengődöm csöndesen.

Fáradt vagyok.

Nem hagynak nyugodni a démonok.

Önmagamhoz láncolva, sűrű ködben bolyongva

folytogatnak szüntelen.

Halott vagyok.

Porrá aszott lelkemmel elkorhadok.

Nincs, ki karját felém nyújtsa, vagy akár szóra méltatna.

Oly sötét van idebent..."

(2017. 09. ..)

zene

Manikűrvadász - Karácsonyi forduló

Sziasztok!

Remélem mindenkinek nagyon kellemesen telnek az ünnepek :) Most egy kicsit visszakanyarodok az ismerős vizekre, mivel hosszas kihagyás után ismét jelentkeztem a Manikűrvadászatra. A karácsonyi forduló mindig is a kedvenceim közé tartozott, így most sem hagyhattam ki. Ezúttal Melcsitől vadásztam manikűrt, akinek a blogját eddig nem ismertem, viszont amikor elkezdtem böngészni az oldalán egyből tudtam, hogy lesz egy új olvasója általam. Fantasztikus manikűröket készít, csodaszépek a körmei is (komolyan úgy irigylem azokat, akiknek ennyire szép természetes körömformájuk van), úgyhogy fel is iratkoztam hozzá. Egy igazi ünnepi hangulatú lakkozást választottam tőle és alkottam újra, mégpedig ezt.

Eredeti manikűr

Az én verzióm

Jóformán semmit sem változtattam az eredeti manikűrön, a színkombinációt és a mintát is pont ugyanúgy készítettem el, mint Melcsi. Annyi kis pluszt csempésztem csak bele, hogy én a fehér alapú körmeimet még áthúztam egy csillámos lakkal, hogy kicsit feldobjam őket. Nekem tetszik a végeredmény, igazán karácsonyi hangulatú ez a manikűr és szerintem elegáns is.

Használt lakkok: Picture Polish - Bridget, China Glaze - Goldie but Goodie, Essence - White Wild Ways, A-England - Saint George

Remélem elnyeri a tetszéseteket a manikűr :)

Nézzétek meg a többiek alkotásait is!

Legyen szép napotok és további kellemes karácsonyozást mindenkinek!

Blue Christmas

Holnap lesz szenteste.

Ilyenkorra már át kéne járjon a karácsony örömteli, meghitt hangulata, a lakást sütemény illatnak kéne belengenie, nekem pedig ronda pulcsiban, karácsonyi zenét bömböltetve kéne ajándékokat csomagolnom.

De idén nem így lesz. 

Az idei karácsony más.

Aki a szokásos örömteli, ünnepi várakozástól izgatott bejegyzést várja tőlem, annak azt javaslom, keressen másik blogot, ahol vidámabb gondolatokat olvashat, mert nálam ilyesmit most nem fog találni.

Eljátszhatnám persze az olvasók kedvéért, hogy mennyire áthat a karácsonyi csoda és hogy mennyire várom a szentestét, de sosem voltam alakoskodó típus. Ráadásul jobban szeretem ezt az ünnepet annál, semminthogy meghazudtoljam a valódi jelentését a megjátszott érzéseimmel. Lehetnék most én a szépen kidíszített, csillogó kirakat, de az nem lenne igaz. Mosolyoghatnék mindenkire, csakhogy ne vegyem el mások kedvét a karácsonytól, de nem megy. Süthettem-főzhettem volna, hogy vendégül lássam a családomat, de idén nem volt hozzá kedvem. 

Igazság szerint minden, amit imádok a karácsonyban az most érdektelenné vált számomra. Semmi nem hozott igazán ünnepi lázba, pedig isten látja lelkem, mindent megtettem azért, hogy elhessegessem a fejem fölül a felhőket. Vettem giccses, túlzó, hordhatatlan karácsonyi csúnya pulcsikat, rakatra égettem a Yankee Candle karácsonyi illatait, a telefonomra feltöltöttem a kibővített ünnepi zeneválogatásomat, de semmi. Az érzéseimet nem tudja megmásítani a legmeghittebb környezet sem.

Talán egyedül a munkahelyemen éreztem úgy, hogy voltak igazán ünnepi pillanataim. Mert ott voltak a gyerekek. Azok az édes, pici buksik, akik olyan áhitattal várták az ajándékokat az osztályunk karácsonyfája alatt. Akik egy kisautó és egy buborékfújó láttán éles visításban törtek ki örömükben, pedig előtte Transformers robotról és Lego Ninjago figurákról áradoztak. Akik hetek óta gyakorolták a kis karácsonyi műsorunkat, amit a szülőknek adtunk elő. Akik olyan mohó izgatottsággal rohanták keresztbe-kasul az iskolát a karácsonyi játszóház alatt, hogy minden teremben kipróbálhassák a kézműves ajándékokat. Olyan boldogan, kipirult arccal hozták vissza az alkotásaikat a terembe, mondván majd odaadják anyának, ha esetleg a Jézuska elfelejtene neki hozni ajándékot. A szívem ezekre a rövid időkre megtelt szeretettel. Néztem a kis elsőseimet és boldog voltam, hogy ők még ilyen ártatlanul tudják szemlélni a világot, hogy ilyen megkérőjelezhetetlen örömmel várják ezt az ünnepet.

De amikor hazajöttem, rám telepedett a valóság. Kipukkant az a kis buborék, amit a gyerekek vontak körém és ismét ott gomolygott körülöttem az az érzés, ami az utóbbi hónapjaimat belengi. 

És nem tudtam meghittséget varázsolni az életembe. Nem jött meg a hangulat.

A csúnya pulcsik helyére a szokásos fekete ruháim kerültek, a fenyővásár és a fahéjas kürtös kalács illata szinte zavart, és a karácsonyi zenéim mellé felkúsztak a borongós melódiák. A végén pedig már át is pörgettem a vidám ünnepi nótáimat, hogy hallgathassam a melankólikus válogatásomat. 

Igen, ez az idei karácsonyom.

Nem utáltam meg az ünnepet, de most nem tudom úgy tartani, mint szoktam. 

Szerettem volna, de nem sikerült.

És igazából emiatt is szomorú vagyok. Mert minden próbálkozásom ellenére nem tudtam átszellemülni a karácsonyi hangulatba. De azt hiszem ami nem megy, azt nem szabad erőltetni.

Persze ha majd megyünk a rokonokhoz, akkor felöltöm a szép ruhámat, kisminkelem magam és az arcomra ragasztom a Mona Lisa mosolyomat, hogy ne vegyem el a többiek kedvét az ünnepléstől. Erről eszembe jut a Coraline című mese, amiben az egyik szereplőnek felvarrták a száját, hogy mindig mosolyogjon. Talán átmenetileg nekem is jó lenne egy ilyen tű meg cérna.

Annyi mindent terveztem ide a blogra is.

Szerettem volna ünnepi sminkeket feltenni.

Szerettem volna új sütirecepteket megosztani veletek.

Szerettem volna karácsonyos aranyköpéseket felrakni.

Szerettem volna valami szép, szívmelengető írással kedveskedni nektek, mert tudom, hogy szeretitek.

De egyszerűen képtelen voltam rávenni magam bármire is.

Azért remélem, hogy nektek nagyon boldog és békés karácsonyotok lesz, igazán szívből kívánom ezt mindenki számára! A karácsony az év egyik legszebb eseménye, és az a jó, ha vidáman, a szeretteitekkel körülvéve ülitek meg. Egyetek nagyokat, vegyétek el még azt az egy szelet bejglit, amit a mama rátok tukmál, csípjetek be a karácsonyi italoktól, öleljétek sokat azokat, akik fontosak nektek és nevessetek jóízűenTényleg ezt kívánom mindenkinek! Nekem majd talán legközelebb sikerül hasonlót átélnem.

A végén pedig álljon itt egy olyan karácsonyi nóta, amit évek óta hallgatok, de idén, ebben a jelenlegi fura helyzetemben "hallottam meg" igazán. Remélem értitek.

És még egyszer békés, boldog karácsonyt mindenkinek!

Kis karácsonyi kincsek

Sziasztok!

A mai bejegyzést azoknak az apróságoknak szentelném, amit nemrégiben az ünnepi hangulat jegyében szereztem be és számomra sokat hozzátesznek a karácsonyi készülődés hangulatához. Tényleg csekélységek, de én legtöbbször az ilyen kis dolgokban találom meg a legmeghittebb érzést.
(a pocsék képek miatt továbbra is ezer bocs és egy anyamedve...)

Beszereztem pár új karácsonyfa díszt, mert bár Dunát lehetne rekeszteni a meglévőkkel, mégis minden évben szembe találkozom olyanokkal, amiket nem tudok a polcon hagyni. Ilyen volt most ez a kék csillogós hálós gömböc is - a szarka énem nem tudott neki ellenállni, csodaszépen szikrázik és ez a hálós mintázat szerintem nagyon különleges. A másik egy hógömböt imitál, kis fehér hungarocel golyók ülnek az alján, közepén egy karácsonyfával. Ugyan rázogatás közben nem lebegnek benne a golyócskák, mint egy igazi hógömbben, de attól még nagyon aranyos :)

Az abszolút kedvenceim díszek terén ezek a kis csiptethető mézik. Kicsit gumiszerű parafa állaguk van és szerintem nagyon aranyosak, az utolsó csomaggal hoztam el belőlük, úgy elkapkodták őket.

Mikor megtudtam, hogy lesz karácsonyi Balea kiadás, rögtön bevetődtem egy dm-be, és habár tusfürdőért mentem, végül 3 ilyen testápolóval tértem haza. Általában jó minőségűnek tartom a Balea termékeit, ezért bátran válogatok közöttük. Ennek a karácsonyi lámás kiadásnak instant karácsony illata van, én a mézeskalács és a habcsók illatvilágát vélem felfedezni benne. Minden fürdés után kenem vele a mostanra extra száraz bőrömet és egész jól teljesít hidratálás terén. Sajnos kicsit lassan szívódik be és nem két másodpercig tart beledolgozni a bőrbe, de nekem megéri ezért az isteni illatért cserébe.

Ezt a fülbevaló szettet a Tescoban szúrtam ki és rögtön tudtam, hogy kell nekem. Karácsony az egyetlen időszak, amikor néha napján félreteszem a fekete cuccaim és full ünnepi giccsben parádézok :D Talán kicsit gyerekes hóemberes, meg csizmás fülbevalót viselni, de engem ez kicsit sem érdekel :P Ráadásul a gyerekek bent a melóban nagyra értékelik őket, minden nap nézik, hogy épp melyik figurát akasztottam a fülembe ^^

(kéretik elnézni szokásos bálna alkatomat, a pulcsi a lényeg)

A kedvencem hagytam a végére - újabb karácsonyi csúnya pulcsi!!! Komolyan, ennél kényelmesebb, pihe-puhább pulóvert még soha nem hordtam, nagyon kellemes érzés viselni, és hát a mintája haláli édes ^^ Ez is nagy népszerűségnek örvend bent a melóban, mind a kollégák, mind a gyerekek körében. A kollégák örülnek, hogy némi színt is látnak rajtam meg egy kis vidámságot (nem mintha feketében ne tudnék vidám lenni), a gyerekek meg szimplán élvezik, hogy Szilvi néni pulcsiján pingvin, meg rénszarvas van, akit én lazán jegesmedvének néztem :D Egyébként ő is Tesco-s, karácsony táján igazi giccs-kincsekre lehet ott bukkanni. Még tervezek venni egy csúnya pulcsit, mert láttam egy csengettyűs-világítós borzalmat, ami nagyon vonz, de ki tudja, lehet valami más fajtába szeretek bele, a lényeg, hogy túlzóan ünnepi legyen és hogy a környezetem a fejét fogja attól, hogy közel 30 évesen ilyesmiben flangálok :P

Most ennyi lenne, egyelőre ezeket szereztem be egy kis plusz ünnepi hangulat reményében, de persze a lista decemberben még bővülhet.

Ti mikkel dobjátok meg az ünnepi hangulatot? 

Csúnya pulcsi - jöhet, vagy nem?

További szép napot mindenkinek!

Popin Cookin' - avagy csináld magad édességek Japánból

Sziasztok!

Tudvalevő rólam, hogy nagy kedvelője vagyok az ázsiai kultúráknak, kiváltképp a japánnak. Éppen ezért, mikor a neten belebotlottam különféle csináld magad édességek videóiba rögtön tudtam, hogy ha egyszer alkalmam adódik, én is kipróbálom ezeket a finomságokat. Tudjátok, nekem minden hülyeséget ki kell próbálnom (kivéve a mosolygós cuccokat, nem szeretném látni a hangokat). Sokáig várt bennem az elhatározás, de végül november elején döntöttem, és megrendeltem 5 doboz csináld magad édességet a Popin Cookin' márkától, ami az egyik legjobb ehető cukorka márka Japánban. Rendkívül izgatott voltam, hogy milyenek lesznek ezek az édességek, és még inkább izgultam, hogy vajon meg fogom-e tudni őket csinálni, ugyanis néha rettenetesen béna tudok lenni, ha instrukciókat követve kell alkotnom valamit. Szerencsére minden jól sült el, mivel youtube videókat követve készítettem el a finomságokat: emmymadeinjapan csatornáját talán néhányan ismeritek, ő volt az a lány, aki magyar ételeket is kóstolgatott. Az ő útmutatását követve készítettem a cukorkáimat és így minden a lehető legjobban sült el. Két doboz kipróbálásánál Barbi barátnőm is jelen volt, így nagyon jó hangulatban kutyulgattunk ^^

Nézzük is sorban mikkel dolgoztunk:

Okosama kids' lunch

Ez lényegében egy japán gyerek menüt hivatott reprezentálni. A doboz szerint panírozott rákot, csirkés rizst, sült krumplit, húsgombócot és omlettet tudunk vele készíteni. Itt még nem fotóztunk olyan sokat, mert annyira izgatottak voltunk, hogy rögtön bele akartunk vetődni a játékba :P

A doboz teljes tartalma

Itt az omlett már szilárdul, és épp bőszen szórom a csirkés rizs porát. Lényegében semmi mást nem kell csinálni, csak pontosan adagolni a vizet, aztán alaposan kikeverni benne a porokat. 

És tádááá, a kész ebéd!

Szerintem irtó cuki lett, a kis zászlók is sokat adtak hozzá. Na de amit még fontos megemlíteni, azok az ízek. Ha valaki nem ismerné ezeket a játékokat, akkor szólok, hogy egyik sem olyan ízű, mint a valódi étel. Csak a külsejüket utánozzák, az ízük viszont mindig valami édes cucc, és hát a textúrák sem tükrözik hűen az ételeket. A sült krumpli zöldalma ízű volt és furán lisztes massza állagú. Az omlett konkrétan kocsonya volt, az íze meg azt hiszem banános, és voltak benne kis cukorgolyók. Nem volt rossz, de az állagával nem sikerült megbarátkozni. A csirkés rizs tutti frutti ízű volt és nem igazán ízlett, ráadásul az állaga is fura, nyers tészta jellegű volt, nekem nem igazán jött be. A rántott rák narancsos volt, az íze egész jó, de itt is ezzel a massza szerű állaggal volt gondom. Viszont iszonyat buli volt elkészíteni, ugyanis a panír pattogós cukorból volt és ahogy belemártottuk a panírozott rákot a vízbe elkezdett pattogni, mintha olajban sütöttük volna :D Aztán jött a húsgombóc - kb. ez volt az egyetlen, ami maradéktalanul ízlett. Talán nem látszik a képen, de be vannak vonva a húsgolyók ketchupnak álcázott mázzal, ami igazából eper ízű volt. Maga a husi étcsokoládé ízű volt, a kettő együtt pedig fantasztikusan jó kombót alkotott. A textúra itt is ez a fura gumis tésztaszerű izé volt, de annyira jó volt az ízélmény, hogy ezzel nem is foglalkoztam.

Ramen Yasan

A tipikus ramen tésztás leves cukorka verzióját lehetett ezzel a dobozzal ekészíteni. Íme a doboz külseje és tartalma.

Első körben ki kellett nyújtanunk a fehér tömbcukrot a zacskón lévő minta alapján, ebből készült aztán a gyoza (amolyan töltött tésztaféleség). Kettő gyozát készítettünk és még két kicsi golyóból tojást és naruto-t, amit a ramen levesekbe szoktak tenni, csak róluk nem készült külön kép.

Itt a gyoza töltelékét lehet látni, ami a zöldséges husit hivatott szimbolizálni - valójában sima cukorka volt. A tésztát bele kellett nyomni ebbe a formába, beleszórni középre a tölteléket, majd összenyomni az egészet.

Ez lett belőle - nagyon kis guszta ^^

A gyozák mellett már látható a tálkában lévő leves is, mögötte pedig épp a tésztát szándékoztam kikeverni.

A tészta masszáját bele kellett tölteni egy zacskóba, aminek az egyik csücskét átszúrtuk fogpiszkálóval, majd azon a kicsi lyukon kellett közvetlenül a levesbe csorgatnunk a tésztát. 

Iszonyat guszta látvány volt, ahogy a vízhez érve rögtön megszilárdult a tészta, ráadásul nagyon élethű volt.

És az elkészült ramen!

Durva, hogy mennyire hasonlít ez a miniatűr kaja az igazihoz. Ha nem érzem a levegőben a masszív édes illatot, simán be lehetett volna csapni ezzel. A hatás érdekében még két fogpiszkálót is bele tettünk, elvégre rament pálcikával kell enni :P Ami az ízeket illeti, a tészta eléggé semmilyen volt, az állaga pedig amolyan szétmállós kocsonya - nem túl guszta. A leves tömény kóla ízű volt, én épp csak belenyaltam, de nem tudtam meginni, rettenetesen cukros volt. A gyoza viszont vitte a prímet, nagyon kellemes olvadós rágó volt a tészta és a benne lévő ropogós cukroktól még különlegesebb lett.

Omatsuri yasan

Ezzel a dobozzal a japán fesztiválok ételeit varázsolhattuk elő - csinálhatunk vele sült krumplit, cukros almát, csokoládéba mártott banánt és sült kukoricát.

A doboz teljes tartalma

A cukrozott almák készen vannak

A sült krumpli még a formájában

Kivéve a formából, vagdosás közben

És a kis tasakjába töltve - egészen élethű :)

A kis kukoricák

Banánok még a formában

És hozzá a csokiszósz

Kombinálva így néznek ki

És az elkészült remekmű!

Nagyon élveztem ennek a doboznak az elkészítését is, bár azért közel nem volt olyan érdekes, mint az előzőeké. A krumplit ugyanúgy kellett megcsinálni és az íze is olyan volt, mint az első doboznál. A cukrozott almák lényegében eperzselék voltak, fura, vizes állagúak, de az ízük rendben volt. A kukorica sima olvadós cukor volt gyümölcsös ízben, de a cukorkák (amik a kukoricaszemeket szimbolizálták) feldobták az állagát. A kedvencem egyértelműen a csokis banánok voltak. Habár maga a banán itt is ez a fura lisztes-tésztás massza volt, de az íze nagyon finom banános volt, a csokiszósz rá pedig egyszerűen zseniális, mintha csokipudingot ettem volna! És hozzátenném, hogy utálok mindent, ami csokoládé ízesítésű, de ez igazán jóra sikerült - nem túl édes, igazi keserűcsoki íz.

Happy Sushi House

A leírás szerint tojástekercses, tonhalas, lazacikrás és valamilyen kevert sushit lehet vele készíteni.

A doboz tartalma

Elkészült a rizs - nagyon élethű!

Itt már a tojástekercs és a tonhal is kész van.

A legjobb része a doboznak - a lazacikra készítése! A felső tartályban víz és egy különleges por van elkeverve, alul pedig egy gyümölcsös szirup. A cseppentővel fel kell szívni a szirupot és kb. 3 cm-es magasságból bele kell csöpögtetni a vízbe, ahol a cseppek rögtön megszilárdulnak. Lényegében olyan kis golyókat készítünk, mint amit a bubble teákba szoktak tenni, csak mini kiadásban.

És a kész kis golyócskák ^^

A tömbcukorból elkészítjük az algalapot

És a rizsgolyókat is. Végül már csak az összeállítás marad.

Sajnos a telefonos képek nem adják vissza a tojástekercs és a tonhal textúráját, de volt rajtuk minta is.

Sajnos az ízek itt voltak a legkevésbé jók. A rizs szimplán gyümölcsös volt, a zselék semmilyenek, és elfelejtettem megcsinálni hozzájuk a szójaszót (hogy fogok így aludni????). Az egészben csak a készítést élveztem, főleg a lazacikráét, de amúgy ez nem volt egy jó fogás :(

Taiyaki és Odango

A végére hagytam a legjobbat - taiyakit (hal formájú töltött ostya), odangot (ragadós rizsgolyók), ichigo daifukut (rizstésztába töltött csokikrémes eper) és limonádét lehet ezzel a dobozzal készíteni.

A doboz tartalma

A kis eperzselé

A ragacsos risztészta

Kinyújtva és golyócskákká formázva

A hal alakú tészták még folyékony állapotban

Itt pedig már fél perc mikrózás után kis palacsinta-szerűségek lettek

A kész csokoládészósz

Az epres daifuku betöltve

A halacska betöltve

Az odango sós karamell szósza

A rizsgolyókat rászúrtam a pálcikára és bevontam a karamellszósszal

A limonádé is elkészült (elég bizarr kék színe volt)

És az egész szett összeállítva

Ez a doboz volt az estém fénypontja - iszonyatosan finom volt majdnem minden benne! A legtöbb édességet a többi dobozból csak egyszer megkóstoltam és félretettem, mert annyira azért nem jöttek be (meg az ember cukormérgezést is kapna tőlük), de innen mindent elcsipegettem. Minden tökéletesen izhű volt, az édességek pontosan olyanok voltak, mint a valóságban - vagy legalábbis sikerült őket nagyon hasonlóra csinálni. A csokitöltelékes hal-palacsinta fenséges volt annak ellenére is, hogy nem tradícionális ostyából készült, és a benne lévő csokiszósz is mennyei. Nem túl édes, inkább keserűcsokis. A daifuku is isteni volt, az eper, a csoki és a rizstészta tökéletes harmóniát alkotott, imádtam! A golyócskák ugyanabból a tésztából készültek, egyedül a karamellöntet volt az, ami nekem kicsit fura volt, de együtt azért működött a dolog. A limonádé nem volt a kedvencem, nekem kicsit műanyag ízű volt, de még így is összességében ennek a doboznak a tartalma volt a legfinomabb. 

Összességében nagyon élveztem ezeket a játékokat (mert valljuk be tényleg azok), még ha az ízük nem is mindig volt a legjobb. Ezeknél nem is annyira azon van a hangsúly, hogy finom édességeket eszik az ember, hanem hogy jól elszórakozik a készítésükkel - én legalábbis ezt élveztem bennük a legjobban. Néha jó egy kicsit újraélni a gyerekkorunkat és játszani ilyesmikkel :) 

Ha ti is szívesen kipróbálnátok ezeket a candy boxokat én csak ajánlani tudom őket, kb. ezer forintért vesztegetik darabját és jól lehet velük szórakozni. Ebayről rendeltem mindet és kb. egy hónapot vártam rájuk, de megérte. 

Ha pedig végig olvastátok/néztétek ezt a gigászi, pocsék képekkel dúsított bejegyzést, akkor pacsi nektek :D 

További kellemes hétvégét mindenkinek!