2017. december 23., szombat

Blue Christmas




Holnap lesz szenteste.
Ilyenkorra már át kéne járjon a karácsony örömteli, meghitt hangulata, a lakást sütemény illatnak kéne belengenie, nekem pedig ronda pulcsiban, karácsonyi zenét bömböltetve kéne ajándékokat csomagolnom.
De idén nem így lesz. 
Az idei karácsony más.
Aki a szokásos örömteli, ünnepi várakozástól izgatott bejegyzést várja tőlem, annak azt javaslom, keressen másik blogot, ahol vidámabb gondolatokat olvashat, mert nálam ilyesmit most nem fog találni.

Eljátszhatnám persze az olvasók kedvéért, hogy mennyire áthat a karácsonyi csoda és hogy mennyire várom a szentestét, de sosem voltam alakoskodó típus. Ráadásul jobban szeretem ezt az ünnepet annál, semminthogy meghazudtoljam a valódi jelentését a megjátszott érzéseimmel. Lehetnék most én a szépen kidíszített, csillogó kirakat, de az nem lenne igaz. Mosolyoghatnék mindenkire, csakhogy ne vegyem el mások kedvét a karácsonytól, de nem megy. Süthettem-főzhettem volna, hogy vendégül lássam a családomat, de idén nem volt hozzá kedvem. 
Igazság szerint minden, amit imádok a karácsonyban az most érdektelenné vált számomra. Semmi nem hozott igazán ünnepi lázba, pedig isten látja lelkem, mindent megtettem azért, hogy elhessegessem a fejem fölül a felhőket. Vettem giccses, túlzó, hordhatatlan karácsonyi csúnya pulcsikat, rakatra égettem a Yankee Candle karácsonyi illatait, a telefonomra feltöltöttem a kibővített ünnepi zeneválogatásomat, de semmi. Az érzéseimet nem tudja megmásítani a legmeghittebb környezet sem.

Talán egyedül a munkahelyemen éreztem úgy, hogy voltak igazán ünnepi pillanataim. Mert ott voltak a gyerekek. Azok az édes, pici buksik, akik olyan áhitattal várták az ajándékokat az osztályunk karácsonyfája alatt. Akik egy kisautó és egy buborékfújó láttán éles visításban törtek ki örömükben, pedig előtte Transformers robotról és Lego Ninjago figurákról áradoztak. Akik hetek óta gyakorolták a kis karácsonyi műsorunkat, amit a szülőknek adtunk elő. Akik olyan mohó izgatottsággal rohanták keresztbe-kasul az iskolát a karácsonyi játszóház alatt, hogy minden teremben kipróbálhassák a kézműves ajándékokat. Olyan boldogan, kipirult arccal hozták vissza az alkotásaikat a terembe, mondván majd odaadják anyának, ha esetleg a Jézuska elfelejtene neki hozni ajándékot. A szívem ezekre a rövid időkre megtelt szeretettel. Néztem a kis elsőseimet és boldog voltam, hogy ők még ilyen ártatlanul tudják szemlélni a világot, hogy ilyen megkérőjelezhetetlen örömmel várják ezt az ünnepet.

De amikor hazajöttem, rám telepedett a valóság. Kipukkant az a kis buborék, amit a gyerekek vontak körém és ismét ott gomolygott körülöttem az az érzés, ami az utóbbi hónapjaimat belengi. 
És nem tudtam meghittséget varázsolni az életembe. Nem jött meg a hangulat.
A csúnya pulcsik helyére a szokásos fekete ruháim kerültek, a fenyővásár és a fahéjas kürtös kalács illata szinte zavart, és a karácsonyi zenéim mellé felkúsztak a borongós melódiák. A végén pedig már át is pörgettem a vidám ünnepi nótáimat, hogy hallgathassam a melankólikus válogatásomat. 
Igen, ez az idei karácsonyom.
Nem utáltam meg az ünnepet, de most nem tudom úgy tartani, mint szoktam. 
Szerettem volna, de nem sikerült.
És igazából emiatt is szomorú vagyok. Mert minden próbálkozásom ellenére nem tudtam átszellemülni a karácsonyi hangulatba. De azt hiszem ami nem megy, azt nem szabad erőltetni.
Persze ha majd megyünk a rokonokhoz, akkor felöltöm a szép ruhámat, kisminkelem magam és az arcomra ragasztom a Mona Lisa mosolyomat, hogy ne vegyem el a többiek kedvét az ünnepléstől. Erről eszembe jut a Coraline című mese, amiben az egyik szereplőnek felvarrták a száját, hogy mindig mosolyogjon. Talán átmenetileg nekem is jó lenne egy ilyen tű meg cérna.

Annyi mindent terveztem ide a blogra is.
Szerettem volna ünnepi sminkeket feltenni.
Szerettem volna új sütirecepteket megosztani veletek.
Szerettem volna karácsonyos aranyköpéseket felrakni.
Szerettem volna valami szép, szívmelengető írással kedveskedni nektek, mert tudom, hogy szeretitek.
De egyszerűen képtelen voltam rávenni magam bármire is.

Azért remélem, hogy nektek nagyon boldog és békés karácsonyotok lesz, igazán szívből kívánom ezt mindenki számára! A karácsony az év egyik legszebb eseménye, és az a jó, ha vidáman, a szeretteitekkel körülvéve ülitek meg. Egyetek nagyokat, vegyétek el még azt az egy szelet bejglit, amit a mama rátok tukmál, csípjetek be a karácsonyi italoktól, öleljétek sokat azokat, akik fontosak nektek és nevessetek jóízűenTényleg ezt kívánom mindenkinek! Nekem majd talán legközelebb sikerül hasonlót átélnem.
A végén pedig álljon itt egy olyan karácsonyi nóta, amit évek óta hallgatok, de idén, ebben a jelenlegi fura helyzetemben "hallottam meg" igazán. Remélem értitek.
És még egyszer békés, boldog karácsonyt mindenkinek!




8 megjegyzés:

  1. Minden rossz ellenére Nagyon Boldog Karácsonyt Kívánok Neked!Gondolok Rád,remélem tudod.
    Én eljutottam arra a pontra, amikor a 2018-ra sem új lehetőségként tekintek. Persze most nem a saját nyomoromat akarom rád aggatni, mert biztos vagyok benne, hogy tudod másnak is van baja. És én sem szeretem, ha mással példálóznak, hiszen attól nekem sem lesz jobb, mert mások is vannak ugyanabban a csónakban mint én. Szóval sajnálom és remélem egyszer jobbra fordulnak a dolgaid ❤.

    VálaszTörlés
  2. Történt valami ami ezt kiváltotta? :( Haláleset, betegség, vagy valami más? Nagyon szomorú volt olvasni ezeket a sorokat :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Történt velem mostanság sok minden, igen. De részletekbe nem szeretnék belemenni, inkább csak azért született ez a bejegyzés, hogy kiírjam magamból a nyomoromat.

      Törlés
  3. Akármi is van e mögött a gondolatsor mögött, kitartást és nagyon boldog 2018-at kívánok! Judit

    VálaszTörlés