Kpop kedd - a kezdetek

Sziasztok!

Az előző bejegyzésemben sok mindenről meséltem, ami mostanság hatással volt rám, köztük kiemeltem a kpop zene iránti újdonsült rajongásomat. Akkor megígértem, hogy lesz erről egy részletesebb bejegyzés is, hát most érkezett el az ideje annak, hogy mélyre szántóbban meséljek a műfajjal való kapcsolatomról. Több ciklusban fogok írni róla, mert annyira tág műfaj és annyi sok gondolatom van róla, hogy egyetlen bejegyzésbe nem is férne bele. Szóval ha jól sikerül beosztanom az időmet, akkor keddenként kpoppal kapcsolatos dolgokról olvashattok majd :)

Elsőként le kell szögeznem, hogy mindig is a keményebb zenék rajongója voltam. Jó, kicsi koromban nyilván Miki Manóra tomboltam és voltak Britney-s kilengéseim is, de utána becsöppent az életembe a rock és a metal. Sosem tudnék megcsömörleni tőle, mindig biztonságot ad és mindig jó érzés visszatérni a régi kedvenc fémzenéimhez. Viszont ahogy idősödtem úgy nyitottam egyre több zenei műfaj felé. Érdekeltek más stílusok, más hangzásvilágok, és így történt az, hogy megkedveltem például a country, a folk, a dubstep, a trap és még a pop műfajt is. Mondhatjuk, hogy zene terén igazi mindenevő vagyok, de a fő profilom azért a rock és a metal maradt.
Aztán ahogy az animék szép lassan becsordogáltak az életembe, úgy hallgattam egyre több japán zenét is. Az ending-ek és opening-ek hozták magukkal a kíváncsiságot más ázsiai zenék iránt is, és az egyik ilyen keresgélés közben találtam rá a legelső kpop nótámra is. Egy SNSD szám volt az, a híres neves Gee. Tisztán emlékszem, hogy az első pár másodperc után kibuggyant belőlem a röhögés, annyira viccesnek találtam a nyelvet és a cuki stílust is, amiben énekeltek és táncoltak. Fura hangzása volt a nyelvnek, fura volt a dallam és még furább a tömény cukiság, ami a videóból áradt. Komolyan nem tudtam hova tenni. Néha még most sem :D

Hogy mi is az a kpop? Lényegében a koreai popzenét takarja, ami teljesen más, mint a nyugati pop zene. Tény és való, hogy a kpop nagyon sok ihletet merít a nyugati zenékből, de még így is meg van a maga sajátos hangzása. Kicsit olyan, mint egy nagy olvasztó tégely, amibe beleöntöttek mindenféle műfajt, plusz a saját kulturális és zenei hangzásukat. Bevallom, sokáig tartott, mire a fülem megszokta és meghallotta benne az élvezhetőt. Az első zene felfedezése után nagyon lassan ismerkedtem a kpoppal, sokáig nem tudtam eldönteni, hogy tetszik-e vagy sem. Rengeteg kérdés vetődött fel bennem, ami szerintem minden kezdő kpop kedvelőben megfogalmazódik az elején. Vegyük is sorra a furcsaságokat, amik miatt nem tudtam hova tenni ezt a műfajt.

(rettentően élvezi :D)

- a kpop egy része túlcsordul a cukiságtól. Azért írom, hogy egy része, mert szerencsére vannak vagányabb hangzású koncepciók is, de a cuki és aranyos téma nagyon nagy részét képezi nem csak a kpopnak, de a koreai kultúrának is. Ez azt hiszem ilyen általános ázsiai ízlés lehet, hiszen a japánok is nagyon kedvelnek mindent, ami aranyos, és ez az ő zenéjükben is sokszor visszaköszön. Mivel az első zeném a Gee volt, ami tömény cukorbomba, ezért a youtube csupa ehhez hasonló nótát dobott ki, amiktől heveny hányingert kaptam. És nem csak a lánycsapatoknál van ez így, ó nem. Fiú bandák is előszeretettel "aranyoskodnak" (vagy még ha nem is így van, rákényszerülnek, mert a rajongók ezt várják el tőlük), Koreában ez irtó népszerű, nemtől függetlenül. Na most ez nekem nagyon nem jön be. Lányoknál is nehezen viselem, fiúknál pedig egyenesen taszít. Azt hiszem egy kezemen meg tudnám számolni, hogy hány cuki zenét kedvelek, annyira kevés van belőlük.

- míg a nyugati stílusú bandáknál a legnagyobb létszám az 5 fő, addig egy kpop csapat 7, 9, de akár 13 fős is lehet. Egyes csapatok olyan sok tagból állnak, hogy csak pislogtam, mikor megpróbáltam megjegyezni mindnek az arcát és nevét. Nem értettem miért van szükség ennyi emberre egy banda létrehozásához, és elég rendesen el is vesztem a tagok meg és felismerésében.

- szinte minden csapatban van rapper (kivétel a cuki lánycsapatok, ők általában csak énekelnek). Nagyon kevés zenei műfaj van, amire azt mondom, hogy nem kedvelem, de a hip-hop közéjük tartozott, ennél fogva a rappet sem tudtam megszeretni. Nem éreztem a zeneiségét, nem kaptam el az ízét, a zamatát, éppen ezért eleinte nagyon furcsa volt, hogy szinte minden csapatban van egy, vagy akár több rapper is. Ma már persze másképp gondolom, tényleg megszínesítik a számaikat a rap részek, sőt, mostanra magát a hip-hop műfajt is megkedveltem.

(no comment...)

- a kpop klippek olyanok, mintha belecsöppentél volna Alice csodaországába, azon belül is az őrült teapartiba. Néha semmi lényegük sincs, értelmetlen dolgokat dobálnak egymás hegyére-hátára, de mindezt iszonyatosan látványosan teszik. Tényleg brutálisan szép a látványvilág, csak értelmet ne keressen bennük az ember, mert azt nem mindig találni. Eleinte kigúvadt szemekkel néztem a kpop klippeket, mert hát miért kell egy hapsinak öt méter hosszú haj? Miért van az egyik tag a falhoz láncolva? Miért kell felgyújtani egy embert? Hogy férnek be 9-en egyetlen autóba? És mik ezek a nevetséges kosztümök meg kiegészítők? Nyakörv? Indián tollas fejdísz? Majom kosztüm??? Szóval felvetődött bennem jó pár kérdés, mikor még ízlelgettem a kpopot, de mostanra már rájöttem - felesleges értelmet keresni ezekben a videókban. Némelyiknek valóban van jó kis története, de akad olyan is, ami csak a szórakoztatásért készült.

- nem tudom miért, de a kpop imádja a magas hangokat. Általánosságban elmondható, hogy az ázsiai előadók többsége magasabb hangszínnel bír, mint nyugatiak, így eleinte azt is nehéz volt megszokni, hogy még a férfiaknak is jóval magasabb, élesebb a hangszíne (pedig nem vetem meg a magas hangú énekeseket, lásd 3 Inches of Blood). De ha ez nem lenne elég, akkor biztosra vehetjük, hogy egy valamire való kpop nótában valaki a szám vége felé tuti sikítva-visítva fog énekelni egy kicsit (azért ezt szoknom kellett, főleg fiúbandáknál). A koreaiak mondjuk ezt nagyon szeretik és nagyon tehetségesnek tartják azokat az énekeseket, akik magas hangon tudnak énekelni.

- a férfi kpop előadóknál is kötelező a (látványos) smink. Mindez része az ő zenei kultúrájuknak és mára már teljesen hozzászoktam, de aki most ismerkedik a műfajjal tuti kiszúrja, hogy a srácok is viselnek sminket. Azért írtam az elején, hogy látványos smink, mert szerintem mindenki tudja, hogy a nyugati férfi előadók is ki vannak festve a klipjeikben, csak nem olyan látványosan. Rajtuk is van alapozó meg púder, hogy jobban nézzenek ki a felvételeken, de egy férfi kpop előadó mondjuk még szemceruzát, szemhéjpúdert és akár egy kis rúzst is viselhet, hogy még látványosabb legyen a megjelenése. Számukra ez is hozzátartozik a látványvilághoz, kicsit sem tartják nőiesnek.

- a kpop előadók mindig táncolnak a fellépéseik közben, minden számukra van külön koreográfia. És itt nem csak ilyen jobbra kilép-csettint, balra kilép-csettint jellegű dologra kell gondolni, hanem nagyon komoly, szájtátós előadásokra, akár akrobatikus elemekkel is tarkítva. Tökéletes szinkronban kell mozogniuk, éppen ezért akár hónapokig is gyakorolják a lépéseket napi 10-12 órán keresztül.

- a kpop csapatokban különféle szerepek vannak, mindenki a "beosztása" szerint tevékenykedik. Vannak normális dolgok is, mint a vokalisták, akik énekelnek, meg a rapperek, akik értelem szerűen rappelnek, de van olyan pozíció is, mint táncos, maknae, visual és leader. Ezek a pozíciók a kpop sajátos rendszeréből adódnak, ami teljesen más felépítésű, mint a nyugati csapatoknál. A táncos például azért felelős, hogy a koreográfiákat hamar megtanulja (általában van is táncos előélete) és a tánctanár távollétében tanítsa a többi tagot, vagy éppen szólózzon különféle eseményeken. Aztán ott van a leader, azaz a vezető, aki úgymond összetartja a bandát, figyeli, hogy minden rendben menjen az interjúkon, fellépéseken. Vannak olyan pozíciók is, amik igazából zeneileg semmit nem tesznek a bandákhoz, de mégis léteznek. Az egyik ilyen a maknae, ami egy kulturális dolog - a legfiatalabb tagot jelöli. Koreában az életkor szerinti rangsorolást nagyon komolyan veszik, a fiatalabbaknak kötelességük tisztelni az idősebbeket még akkor is, ha csak fél évvel idősebbek náluk. Az idősebbek mint nagyon szeretik a maknae-t, akinek igazából az lenne a "dolga", hogy fiatal korából adódóan aranyos legyen. Hasonló a helyzet a visual-lal is, ami a legszebb/legjóképűbb tagot jelöli. Vannak még ehhez hasonló furcsaságok, mint a csapat arca, vagy a csapat színe, de ezekbe most nem mennék bele, mert akkor sosem ér véget ez a bejegyzés.

- a csapatnevek, ó, azok a rettentő kreatív csapatnevek! Kezdőként nagyon furcsálltam a kpop csapatok elnevezéseit, mert a legtöbb olybá tűnt, mintha random betűket és számokat összedobáltak volna, pl. 2AM, BTS, TVXQ, NCT127, 2NE1, f(x), ésatöbbi. Aztán persze ha belemerül az ember és utána olvas a dolgoknak mindig kiderül, hogy van mögöttük koncepció és jelentés, de elsőre nagyon furcsa a dolog.

- miután kicsit jobban belemélyedtem a műfajba észrevettem, amit többen is nehezményeznek - hogy kissé futószalagon gyártott hatása van a kpopnak. A nagy cégek folyamatosan újabb és újabb csapatokat képeznek ki, akik megtanulnak ugyan táncolni, énekelni és rappelni, de sem a stílusukba, sem a dalaikba nincs túl sok beleszólásuk. Amit a cég kitalál, azt kell megvalósítaniuk függetlenül attól, hogy akarják-e vagy sem. Ezen kívül sajnos nagyon sok dal megy a süllyesztőbe, mert egynyári slágernek írják őket, nem foglalkoznak azzal, hogy legyen a daloknak komolyabb mondanivalója, vagy újszerű dallamvilága. Egy a lényeg, pár hónapig játsszák a médiában, jöjjön belőle sok pénz és akkor meg is van a siker. Szerencsére azért vannak kivételek, egyre több cég változtat apránként ezen a régi rendszeresen és hagyják érvényesülni az előadóikat, pl. írhatnak saját dalokat, dalszövegeket.


Szóval mint olvashattátok, voltak aggályaim a műfajjal. Hosszú út volt, mire nem csak megszoktam, de meg is szerettem a kpop-ot és tovább láttam annál a felszínes dolognál, amit elsőként mutatott magából. Persze mélyebb rétegekre kellett ásnom ehhez, de megérte, mert így azt hiszem nagyjából megértettem ezt a nagyon furcsa, nagyon különleges zenei világot. Továbbra sem szeretem minden szegletét, vannak stílusok, koncepciók, amiket sosem fog bevenni a gyomrom, de találtam igazán értékes, csodálatosan megírt dalokat és remek csapatokat, szólistákat is, akik ismét tágítottak kicsit a zenei ízlésemen.

Folytatása következik :)
Szép napot nektek!