2015. október 30., péntek

Halloween hét - Yurei szellem

Sziasztok!

A mai nap kissé zsúfolt számomra, hiszen ma lesz a hastáncos fellépésem, ahol Japán lett a fő témánk. Mi a yurei szellemeket alakítjuk - ezek azok a hosszú, fekete hajú, fehér ruhába öltözött szellemek, akik a japán horrorok leggyakoribb szereplői (és akiket a nyugati filmipar is sokszor megjelenített már). Eléggé izgulok a fellépés miatt, hiszen mégis csak egy nagyon nívós, nagyon szuper közegben fogunk fellépni, akárcsak a görögös estnél. Viszont nem akarlak titeket bejegyzés nélkül hagyni, ezért gondoltam a mai nap azt a sminket mutatnám meg, amit fellépés közben fogunk viselni. Mikor elkészítettem ezt az arcfestést még nem volt meg a fehér arcfestékem, ezért csak sima fehér púderrel dolgoztam, de természetesen a színpadon már olyan hullafehérek leszünk, mint én a tegnapi Pókkirálynős sminkemnél. Emiatt kicsit visszafogottabb a sápadtságom ezeken a képeken, de remélem így is tetszeni fog nektek :)










Nagyjából így fogunk tehát ma kinézni - megint mi leszünk azok, akik nem a szépségre fognak törekedni :P A smink alapja tehát a hullafehér bőr, a fekete, füstös szem piros kihúzással az alsó vízvonalnál, hogy véresebbnek hasson a tekintetünk, illetve a szemünk alá kis fekete ereket is festek, meg a szánkat is kiemelem a fekete vonalakkal. Látható, hogy csináltam egy kis sebet a homlokomra, ilyesmit mindenki fog viselni, csak a testének különböző területein. Ezzel jelezzük majd azt, hogy valami brutális gyilkosság áldozatai lettünk. Persze az előre lógó hajunk miatt nem fog sok látszódni belőle, de ha néhol kibukkan a hajfüggöny mögül a fejünk garantált lesz  horror-hatás (bár ahhoz nekem elég csak kialvatlanul megjelennem :D)

Szóval drukkoljatok nekünk, hogy minden jól sikerüljön! Küldjétek a pozitív energiát, az Erőt, dobjatok meg minket az Egy Gyűrűvel, az Excaliburral meg a Halál Ereklyéivel, és akkor tuti jól fogunk szerepelni :P 

10 megjegyzés:

  1. Szorítok értetek :)
    Fantasztikus ez a smink púderrel is, persze színpadon jobb, ha minél kontrasztosabb, de a képeken így is jól mutat. A piros kihúzást mivel csináltad?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, színpadra jobb az erősebb fehér, de jól is sikerült nagyon a sminkünk, élőben is ütősek voltunk :P A piros kihúzás ajakkontúrral történt, amit előtte letisztítottam, és persze utána is.

      Törlés
  2. Nagyon tetszik,annyira ügyes vagy...sok sikert! :)

    VálaszTörlés
  3. Drukkolok! Ez is baromi jól sikerült! Gondolkoztál már azon, hogy ezzel foglalkozz? Remekül sminkelsz, komolyan! ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen ^^ Ó, hát minden álmom egyszer elvégezni egy profi sminkes-maszkmesteri sulit, de ahhoz még gyűjtögetnem kell egy kicsit :D Viszont ha lesz rá lehetőségem, nem fogom kihagyni :) Köszönöm a biztatást ^^

      Törlés
  4. neeee : DDD az utolsó kép : DDd
    nagyon jó lett!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Haha, mi elneveztük "Körhalál-fejnek" azt a tátott szájas mozdulatot :D

      Törlés
  5. Ez is szuper lett, annyira ügyes vagy!

    VálaszTörlés