2016. június 29., szerda

I'm back


Sziasztok!

Azt hiszem épp itt az ideje, hogy megtörjem az öt hónapja tartó csöndet a blogomon :) Bevallom, már nagyon hiányzott az írás, és most hihetetlen jó érzés újra klaviatúrát ragadni ^^ Nagyon hiányzott a blogos szféra, a kis közösség, ami kiépült itt nálam, de kétségtelenül szükségem volt egy kis detoxra. Ez az öt hónap nagyon jót tett nekem, sikerült összeszednem magam mind lelkileg, mind energia szempontjából, és most már újult erővel folytatom a blogolást :) Persze ez idő alatt sok mindent átértékeltem magamban és biztos, hogy lesz néhány változtatás a blog tartalmát illetően, de semmi drasztikus dologra nem kell gondolni. Arról van szó, hogy szeretném ezt a friss és kreatív állapotomat minél tovább fenn tartani, de ehhez az szükséges, hogy ne essek túlzásokba és ne vállaljak be túl sok mindent. A régi terveimet szeretném megvalósítani, amiket a szünet előtt tűztem ki célul magamnak. Semmi nagy dolog, csupán a saját blogos életemet szeretném megreformálni, és az a célom, hogy ne veszítsem el ezt az új lendületet, amit a pihenővel kaptam.

Hogy mi minden történt velem ez idő alatt?
Hol is kezdjem...

Az első és legfontosabb az, hogy vééééégre valahára sikerült saját lakást vennünk!!! ^^  Évek óta szenvedtünk az önálló otthonunk megszerzésével, most viszont az álom valósággá vált - a héten vesszük át a kulcsainkat, s ezzel megkezdődik életünknek egy új szakasza. Persze tipikus nő módjára iszonyatosan be vagyok zsongva, a lakberendezői énem sok év szunnyadás után felszínre tört és ontja magából az ötleteket. Szerencsére Viktortól szabad kezet kaptam, úgyhogy már alig várom, hogy ténylegesen belecsapjunk a lecsóba :P Be kell valljam, sosem voltam az a típus, aki lépten-nyomon keresi a csinosítási lehetőségeket az otthonába, ez valahogy kimaradt az életemből. Mivel 4 évig albérletben éltem nem éreztem szükségét nagy dekorálásnak, hiszen ez a lakás nem az enyém, nem akartam bele energiát ölni. Most viszont, hogy már a sajátom csinosítgatásáról van szó, azt hiszem természetes, hogy ez a fajta szépérzék is fellángolt bennem. Persze most az albérlet úgy néz ki, mintha bombát robbantottak volna benne - a lakás különböző pontjaiba a dobozok közti ösvényeken át lehet eljutni :D Nem túl kényelmes, de reméljük nem tart nagyon sokáig ez az állapot. Szeretnék majd ilyen jellegű dolgokról is írni, főleg hogy miként haladunk a felújítással és a berendezéssel, és ha kész leszünk képeket is hozok az új otthonunkról :)


A második dolog egy kevésbé vidám hír: kiléptem a Magyar Gótikus Hastáncművésznők csapatából. Közel öt évig voltam a tagja ennek a remek tánccsoportnak, de úgy döntöttem itt az ideje megállni a saját lábamon. Még mindig elszomorodom, mikor belegondolok, hogy többet nem táncolok együtt a megszokott gárdával, de persze a csajokkal ettől még tartjuk a kapcsolatot, és a táncot sem hagytam abba, csupán önállósítottam magam. Innentől kezdve a szóló projectemre szeretnék jobban koncentrálni, illetve arra, hogy megalapítsam a saját tánciskolámat. Az első fellépésem, mint szólista már meg is történt, lesz róla külön bejegyzés képekkel, videóval, stb. Most, hogy külön váltam első sorban a saját stílusom finomítására szeretnék hangsúlyt fektetni, illetve szeretnék minél több workshopon részt venni, hogy a lehető legtöbb tudást szívhassam magamba, s ezáltal tovább tökéletesíthessem a táncomat.

Ezeken kívül még sok apró dolog volt, de mindre nem szeretnék kitérni, mert akkor írhatnék napestig. Voltak boldog és szomorú perceim, voltak nehézségeim és nyugalmas napjaim, mint minden átlag embernek. Bízom abban, hogy a kellemetlen dolgok lejtője után most a boldogság emelkedői következnek, és hogy egy darabig nem is kell ezen változtatni :)
Természetesen a pihenőm alatt is gondoltam a blogra, így rengeteg bejegyzéshez szükséges anyag várja, hogy megoszthassam őket veletek :) Ezek között lesznek beauty témák, kreatív sminkek, diy projectek, rengeteg könyves és filmes élmény, táncos élménybeszámolók, és hogy pótoljuk a humort, Viktor szösszeneteit is szorgalmasan jegyzeteltem :P

Végszónak egy kis muzsikát hoztam nektek:




Legyen szép napotok! ^^


38 megjegyzés:

  1. Nagyon nagyon örülök! Üdv újra itt! Mindig is olyan szìvesen olvastalak. :) Jössz a szombati blogtalira?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, jó újra itt lenni ^^
      A szombati blogtali sajnos nem fog összejönni, mivel holnaptól már lakásfelújítunk, de a legközelebbin igyekszem én is részt venni :)

      Törlés
  2. Nagyon örülök, hogy írtál, jó volt hallani Rólad! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ennek igazán örülök - nekem is jó volt végre írni ^^

      Törlés
  3. Úgy örülök, hogy visszatértél! :)
    A lakberendezés engem nem különösebben köt le, viszont biztos vagyok benne, hogy az otthonotokba belecsempészed a saját stílusodat, így pedig már nagyon is érdekel, hogy miket fogsz készíteni/kitalálni. Úgyhogy a beauty posztoknál is jobban várom az ilyen jellegűeket. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, aranyos vagy :)
      Igazság szerint a lakberendezés eddig engem is hidegen hagyot (ahogy írtam is), de most már a sajátomat kell dekorálnom, így pedig mindjárt más a helyzet :P Remélem tetszeni fognak az ilyen jellegű bejegyzéseim is a megszokottak mellett.

      Törlés
  4. Nagyon jó újra olvasni.Gratulálok a saját kis fészekhez :) Várjuk a sok-sok posztot a jövőben :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, jól esik ezt olvasni :)

      Törlés
  5. Jajjj de jó! Épp a héten gondoltam rá, hogy újra írok és megkérdezem mi a helyzet! :) Nagyon hiányoztál, és izgatottan várom az első bejegyzéseket. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Aranyos vagy, köszönöm ^^ És nagyon jól esett, hogy a szünetem alatt is folyamatosan érdeklődtél felőlem, sokat jelentett ez számomra :)

      Törlés
  6. De jó, hogy visszatérsz! Nekem is az lenne a kérdésem, hogy jössz-e a szombati talinkra, mert nagyon örülnék ott Neked :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is örülök, hogy újra itt lehetek :)
      Sajnos a blogtalin most nem veszek részt, a lakásfelújítás holnaptól gőzerővel robog, de a legközelebbin nagyon szeretnék részt venni ^^

      Törlés
  7. De jó, hogy újra itt vagy! :D

    Gratulálok a lakáshoz, esetleg tervezel erről is bejegyzést írni - vagyis a lakberendezésről? (Mi még felújítás előtt állunk, de már most nézelődünk anyával mi is.:))

    És nagyon sok sikert kívánok a szólódhoz, remélem minél több képes-videós beszámolót fogunk mi is látni a folyamatról! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi szépen :)
      Igen, a lakásfelújításról és a berendezkedésről is fogok írni, hiszen ez most szinte a legfontosabb momentuma az életemnek, ráadásul egy teljesen ismeretlen terület. Kíváncsi vagyok hogy fogok helyt állni :D
      Köszönöm a jókívánságokat, bízom benne, hogy sikeres lesz a szóló projectem :)

      Törlés
  8. Véééégreeee :D Üdv újra, és remélem találkozunk szombaton ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi szépen ^^
      Sajna a szombat nekem most kimarad, de remélem legközelebb találkozunk! :)

      Törlés
  9. Jó, hogy itt vagy :) sokat gondoltam Rád, főleg tánc témában, lestem az iskolátok és a csoportotok facebook oldalát, hátha van Rólad valami hír ^^

    És hát gratulálok, amiért ezt meglépted, biztos nem volt könnyű döntés, de emlékszem, hogy írtál már korábban erről, és nagyon klassz, hogy elindultál az álmod felé, csak így tovább!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, jól esik ezt olvasni :) Volt még egy fellépésem a csapattal februárban (egy farsangi hafla), de utána tavasz táján távoztam a csoportból. Valóban nehéz döntés volt, de úgy érzem jól tettem. Remek közösségben táncolhattam ezidáig, de eljött az ideje, hogy a magam útjára lépjek, hogy teljesen kibontakoztathassam a saját stílusom. Nagyon bízom benne, hogy sikerül elérnem a céljaimat, köszönöm a biztatást! :)

      Törlés
  10. Jajjjde jóó!! Üdv újra itt! Úgy örültem, amikor megláttam a bejegyzést. ^-^ gratulálok a lakáshoz is!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi szépen, jó érzés ismét a fedélzeten lenni ^^ És köszi a gratulációt is!

      Törlés
  11. Már nagyon vártalak vissza, úgy hiányoztál! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De aranyos vagy, nagyon köszönöm! ^^ Most már megint itt vagyok teljes gőzerővel :)

      Törlés
  12. De jó, de jó, de jóóó! Nagyon hiányoztál már! ❤❤

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi szépen, én is nagyon boldog vagyok, hogy újra itt lehetek ^^

      Törlés
  13. Üdv újra itt! :) Várom a további bejegyzéseket. :)

    VálaszTörlés
  14. Nekem is hiányoztál. (-: ♥ Éppen a minap is Rád gondoltam, még meg is említettelek a bejegyzésemben. :D

    VálaszTörlés
  15. Pont ma jutottál eszembe, ez a nap híre! :)
    gratula a saját kuckóhoz!

    VálaszTörlés
  16. De jó hogy visszatértél, nagyon örülök neki! :)

    VálaszTörlés
  17. Üdv újra itt!!! :) Nagyon- nagyon örülök, hogy visszatértél! Gratulálok a saját lakáshoz! :)

    VálaszTörlés
  18. Jaj de jó, h visszatértél! Én nem vagyok feliratkozva, de fel-fel nézegettem mi újság. És ma örömmel láttam, h van új bejegyzés. Gratulálok a lakáshoz és minden jóhoz, ami történt!

    VálaszTörlés
  19. De jó, hogy újra blogolsz :) Hihetetlen, hogy 5 hónapot hagytál ki.

    Örülök, hogy sikerült lakást találnotok! :) Mihamarabbi berendezkedést! :)

    VálaszTörlés
  20. Csak most láttam meg, hogy visszatértél :D. Olyan jó! Isten hozott újra :D!

    VálaszTörlés