2015. december 30., szerda

{Vigyázz! Kész! Posztolj!} - Ilyen volt 2015




Sziasztok!

Ma még egy bejegyzéssel készültem nektek, ugyanis a VKP az ünnepek között is dübörög :) Nagyon aktuális témát kaptunk, ami igazából egy évértékelő. Kicsit bajban vagyok ezzel, mert még sosem írtam ilyesmit, és őszintén, nehéz egy év távlatában gondolkodnom, hiszen rengeteg minden történt velem.

Természetesen vannak állandó pontok az életemben, mint pl. a tánc és a munkám. Mindkettőnek nagyon örülök, hisz egy biztos munkahely mindig kell, tánc nélkül pedig nem tudnék élni, szóval ez a két pont fontos számomra. Tánc szempontjából elég mozgalmas évünk volt, részt vettem a szokásos versenyünkön, ahol jó eredményeket értem el, aztán két hastánc esten is jelen voltunk a csapattal. Persze azokon kívül is voltak fellépéseink, de én ezeken vettem részt. Tánc terén abszolút sikeresnek érzem 2015-öt, remélem a következő év tovább folytatja a sikerszériát :)

Magánéleti szempontból sok változást nem tudok említeni, még mindig kitartóan nyúzzuk egymást Viktorral :P Ide tartozik még az is, hogy egész évben próbálkoztunk a saját otthon megszerzésével, ez sajnos 2015-ben nem jött össze. Több féle módon is bele akartunk vágni, de valahogy a sors nem úgy akarta az életünket egyengetni, ahogy mi akkoriban gondoltuk. Viszont bízom benne, hogy 2016 már jobb év lesz számunkra ilyen szempontból, mert már nagyon szeretnénk egy saját kis kuckót. Erre talán meg is lesz a lehetőség, de nem szeretnék elkiabálni semmit.

Az életmódváltásommal kapcsolatban is nagy hullámvölgyeim voltak. Év elején még nem igazán voltam motivált, aztán tavasszal rettentően eltökélt voltam és szigorúan tartottam magam az általam felállított szabályokhoz. Tiszta, egyszerű, szénhidrát-csökkentett ételek, heti rendszerességű mozgás, pontos odafigyelés, aminek az eredménye meg is látszott, 10 kiló lement rólam. Aztán ősszel szépen el is hagytam magam és jó pár kiló visszakúszott rám. Emiatt nagyot csalódtam magamban, azt hittem nem fogok visszazuhanni ennyire, de sajnos a stressz, a sok munka és a rengeteg rohanás meghozta a kevésbé áldásos eredményét. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy feladom, mivel a végleges életmódváltás továbbra is a céljaim része. 2016-ban megpróbálok újult erővel, kipihenten és átgondoltabban folytatni az egészséges életmódra való törekvésemet. Ez azt hiszem nem csak az ételeken és a mozgáson múlik, hanem a motiváció fenntartásán és a teljes eltökéltségen is. Ha az ember hosszú távon gondolkodik, akkor muszáj fejben is helyretennie ezt a dolgot, hiszen a lelkierő nagyban hozzájárul a sikerhez. Úgy érzem, hogy a kudarcomat az elvesztett motivációmnak és az időközben elpárolgott kitartásomnak "köszönhetem". A fáradtság és a testi-lelki kimerültség a könnyebb út felé sodort, amit többé nem engedhetek meg magamnak. Előre kell terveznem, hogy tudjam mire számítsak. Muszáj látnom egy közelebbi célt magam előtt, hogy motivált tudjak maradni, úgyhogy 2016-ot ennek fogom szentelni. Ebből adódóan az életmód projectem is tovább fog dübörögni, ami ugyan sokaknál szélsőséges véleményeket eredményezett, de én továbbra is tartom magam ahhoz, hogy az igazságot mutatom, nem pedig a válogatott valótlant. Emberből vagyok és biztos lesznek napok, amikor be fog csúszni az életembe egy instant tészta vagy egy szelet csoki, de ez még nem jelenti azt, hogy feladom. Lehet, hogy hibázom néha, de egy kis lelki tuninggal azon leszek, hogy a motivációmat folyamatosan fenn tartsam.

A bloggal kapcsolatban nem is tudom mit írhatnék. Szépen megnövekedett a feliratkozott olvasók száma, aminek nagyon örülök :) Jó érzés látni, hogy mennyien szeretik mindazt, amit csinálok, és annak is örülök, hogy egyre többen írtok hozzászólást a bejegyzéseim alá. Sajnos ezek megválaszolása 2015-ben kissé döcögős volt, régebben sokkal hamarabb visszaírtam nektek, de 2016-ban azon leszek, hogy minél hamarabb reagáljak a kommentjeitekre :)
Ide tartozik az is, hogy év elején rettenetesen bele voltam épülve a blogba, minden szabad időmet bejegyzések írására és olvasására fordítottam, ami azért valljuk be, nem egészséges. Év közepe táján döntöttem úgy, hogy eddig és ne tovább. Onnantól kezdve heti 1-2 alkalommal ültem le huzamosabb ideig a blog elé és erre nagy szükségem is volt, hiszen elég stresszes időszakot éltem meg év vége felé. Ezt az időbeosztást 2016-ban is szeretném tovább vinni.
Annak is örülök, hogy általánosságban jól fogadjátok a bejegyzéseimet még akkor is, ha totál keszekuszák :D Örömmel látom, hogy legalább annyira kedvelitek az életmód projectet és a lelkizős postokat, mint a sminkes és manikűrös bejegyzéseket :) Ezek között továbbra is próbálok egyensúlyt tartani, mert nem szeretnék túlságosan átbillenni beauty irányba.

Összességében azt kell mondjam, 2015 egy közepes évnek mondható az én szemszögemből. Voltak nagyon jó pillanataim és voltak kevésbé jók is, de egyik irányba sem billent ki a mérleg szélsőségesen. Azért remélem, hogy 2016 már sok jó dolgot fog tartogatni számomra, mert 2015-be a végére eléggé belefáradtam, de bízom a legjobbakban :)

Ti hogyan értékelnétek a 2015-ös éveteket?


2 megjegyzés: