2015. július 9., csütörtök

Hőség, monszun és szülinap

Kis kihagyás után ismét jelentkezem. Nem tudom ti hogy vagytok vele, de én az elmúlt napok kánikulájától olyan szinten punnyadtam el, hogy semmire nem volt erőm. Ezek a 35-40 fok közeli hőmérsékletek a végletekig kiszívták belőlem az energiát, napok teltek el úgy, hogy csak ültem a ventilátor előtt és próbáltam túlélni a hőséget. Igyekeztem ki sem mozdulni a lakásból, mert akkor tuti ájulás lesz a vége a dolognak, bár idén mintha egy fokkal jobban bírnám a meleget, mint az előző években.
Közben persze megérkezett a vihar is - engem a tegnapi nap konkrétan azokra a youtube videókra emlékeztetett, amit az Ázsiában tomboló monszunokról láttam. Épp mozizásból jöttünk hazafele, és ahogy kigördültünk a mélygarázsból azon nyomban lecsapott a vihar. Nem viccelek, halálfélelmem volt. Fogalmunk sem volt hogy fogunk hazajutni, mert az előttünk egy méterre lévő kocsit is alig láttuk, a jeges szél és eső pedig úgy taszigálta a kocsit, hogy egyik kerekünkről a másikra billegtünk. Rettegtem, hogy felborulunk, vagy belénk csapódik valami törmelék, amiket a szél és a hömpölygő víz ide-oda sodort. A koccanás veszélyről már nem is beszélek, az alapból bennünk volt, hogy aznap valószínűleg totálkárosan visszük haza a kocsit, de végülis mindenki iszonyat óvatos volt, így senkivel nem ütköztünk. De azt a látványt míg élek nem felejtem... Mikor nem látsz ki a kocsi ablakain, mert minden egybefüggő esőfüggöny körülötted, közben dörömbölnek a borsónyi jégdarabok a kocsi tetején, és emellett még kapaszkodnod is kell, mert a biztonsági öv ellenére akkorát lök a kocsin a szél, hogy attól félsz, kicsúszol az ülésből. Az ablaktörlő nem ért semmit, hiszen olyan mennyiségű esővizet kellett ellapátolnia előlünk, amivel nem tudott megbirkózni. Viktor is nagyon ideges volt. Szerencsére a nullásra kijutva már jobb volt a helyzet, ott már meg mertünk kockáztatni kicsit nagyobb sebességet, és ahogy haladtunk hazafelé láttuk, hogy erre még nem járt a vihar. Még épp időben hazaértünk, mire nálunk is lecsapott. A lakás védelmében persze már gyönyörűnek láttam a természet tomboló erejét, de ha kiszolgáltatottan, védelem nélkül vagy benne a sűrűjében, közel sem olyan éteri a látvány. Édesanyámat azonnal fel is hívtam, figyelmeztettem a veszélyre, mert ő pont a vihar ideje alatt ment dolgozni. Szerencsére neki sem lett semmi baja azon kívül, hogy bőrig ázott és hogy késve ért a munkahelyére - egy kedves, vadidegen autós bevitte őt, mivel ahogy azt olvashattátok/hallhattátok teljesen megbénult a közlekedés.





Az ablakból ez a látvány fogadott minket, mikor hazaértünk, és ezzel még nagyon keveset adtam vissza abból a monszunból, amit átéltünk. A kocsiban egyszerűen nem volt erőm fotózni, annyira meg voltam rémülve, bár nem is láttatok volna sokat belőle, csak egy nagy, egybefüggő szürkeséget. 

Na de most, hogy megvitattuk az elmúlt pár nap időjárását, kicsit vidámabb dolgokról is mesélnék nektek - nevezetesen arról, hogy július 3-án betöltöttem a 27. életévemet :) Sajnos aznap még totális kánikula volt, így a hőségben kellett dolgoznom, másnap pedig úgyszintén hőségben tartottam vendégséget is. Átjöttek hozzánk anyósomék és a szüleim is, akikkel egy nagyon kellemes napot töltöttünk el :) Volt nagy eszem-iszom, kaptam sok szép ajándékot, de ilyenkor legjobban a társaságnak örülök - annak, hogy együtt a család, beszélgethetünk egymással és hogy nagyokat nevetünk :) Számomra mindig is fontos volt az, hogy időről időre együtt lássam a szeretteimet, rokonaimat és érezzem azt, hogy hozzájuk tartozom, hogy szeretjük egymást. Félre ne értsetek, nagyon jó tárgyi ajándékokat is kapni - én is bezsongok tőlük, mint bárki más :P -, de számomra a legnagyobb ajándék az, hogy együtt láthatom a családomat és egy kis időt eltölthetek velük. Szeretek vendéglátóskodni is, ami nálam persze mindig ideggörccsel párosul, mert szeretném, ha minden tökéletes lenne, ezért túlaggódok mindent. De ott van nekem Viktor, aki mindig higgadt és nyugodt tud maradni, és így nekem is nagy segítségemre van :) A menü a múltkori fokhagymás joghurtban pácolt csirkemell volt, anyósom ezt "rendelte", annyira ízlett neki.


Azért kitérek kicsit az ajándékokra is, mivel idén kivételesen szép és kedves dolgokat kaptam :) Anyósomék megleptek például egy liszt szitálóval - ilyenem még nem volt, de ma már azzal sütöttem süteményt és valahogy könnyebb összedolgozni a tésztát, ha a liszt át van előtte szitálva. Kaptam még tőlük zoknit, kis lótusz alakú gyertyát és manikűr készletet is, ami ilyen utazó méret, szóval valószínűleg a táskámban fogom hordani és nagy hasznát veszem, mert eddig mindig hiányzott egy körömolló, vagy körömreszelő a mindennapjaimból. Sajnos ezekről képet nem tudtam készíteni, mert a legtöbb holmit már elpakoltam vagy használatba vettem.

Édesanyám szokásához híven egy gyönyörű virágcsokorral lepett meg, mutatom is :)



Cirmos rózsa és lisianthus, utóbbi az egyik kedvenc virágom :)

És mikor a tortámról esett szó egyből az jutott eszembe, hogy én idén nem bolti tortát szeretnék, hanem édesanya féle finom gyümölcsös túrótortát ^^ Meg is kaptam, ráadásul a kedvenc gyümölcsömmel, málnával kombinálta.



A széle ostya lapokkal van kirakva és szalaggal lett átkötve, nagyon tetszett :)

Szüleimtől most tárgyi ajándékot nem kaptam, mert úgy voltak vele, hogy majd én eldöntöm mit szeretnék, így borítékban érkezett tőlük az ajándék. Persze nekem már rögtön a fejemben volt, hogy mi lesz belőle vásárolva :P Az egyik felét mindenképpen egy közös mozizásra szerettem volna szánni Viktorral (Jurassic World-öt néztük meg), előtte ebéddel, koktélozgatással, meg persze mozis csemegékkel - egyszer nekem is szabad kirúgni a hámból :P 
A másik felét pedig a Nailland-nél vertem el, vagyis hát rendeltem a webshopjukból. Ezer meg egy éve nem rendeltem magamnak onnan körömlakkot, pedig a kívánságlistám erősen gyarapodott. Sajnos az eredeti tervek közül csak egyet tudtam beszerezni, a többi pont nem volt raktáron. Viszont gond egy szál se, találtam magamnak más lakkokat, amikkel boldogítani tudtam magam :P



A kis szépségek balról jobbra: ILNP Paradox, Ice House, Happily Ever After és a régóta vágyott A-England Saint George. Érdekes módon ezek közül most a Happily Ever After tetszik a legjobban. Nézzünk néhány közelebbi képet a szépségekről:


A-England: Saint George


ILNP: Happily Ever After 
(ez a lakk egyébként nagyon csalóka, majd a részletes tesztnél fogjátok látni, hogy mennyi arcát tudtam lekapni)



ILNP: Ice House



ILNP: Paradox



Ééééés végre rávettem magam egy felnőtt színező megvásárlására - ezt vehetjük úgy, hogy szüleimtől kaptam :P Élőben a felkapottabb darabok (Titkos kert, Szép álmokat) nem nyűgöztek le annyira, viszont mikor Viktor megmutatta ezt, hát a lélegzetem is elállt. Eleve imádom Japánt, szóval a téma tökéletes, de a benne lévő rajzok még inkább lenyűgöztek.








Persze nem maradhatnak el Viktor ajándékai sem, aki most olyan csodás dolgokkal lepett meg, hogy a megszerzésük után percekig vinnyogva ugráltam az örömtől :P A maxiruhát már mutattam nektek, de még mellé hozzácsapott két régóta vágyott "apróságot" is.





A MAC rúzs kollekcióm - hála Viktornak - ezúttal két kívánságlistás darabbal bővült ^^ Igaz, a Fast Play amolyan vándormadár volt nálam, mert hol odáig voltam érte és meg akartam szerezni, hol pedig kivettem a listámból, mondván nem olyan különleges. Aha, egy frászt. Csodás mályvás árnyalat, tipikus piszkos rózsaszín, de abból is az erősebb tónusú. Ezt a rúzst Viktor választotta nekem, mert szerinte nagyon szép és illik hozzám. A másik pedig a híres-nevezetes Velvet Teddy, amire már fél éve vadászom, de eddig akárhányszor mentem az Allee-ba, sosem volt. Most készletfeltöltéskor csíptük el az üzletet, úgyhogy teli volt a fiók, jött is hozzám egy példány azon nyomban :P Azt hiszem ez lesz a tökéletes nude szín számomra. Érdekes árnyalat egyébként, mert mikor először felvittem kifejezetten korrektor színe volt, de aztán elkezdett mattulni és besötétedett, így pedig egy nagyon kellemes, bézses nude színt kaptam végeredményül. Imádom ^^ Részletes teszt lesz majd róluk természetesen.

Ezeken kívül volt még néhány apróbb vásárolgatásom is, mondván szülinapkor szabad :P 



A sampon, a balzsam, a hajolaj és az Essence szemceruza utánpótlás volt, a két tusfürdő volt az, amiket pluszban vettem magamnak. Múltkor végig szaglásztam ezeket a nyári illatú Balea tusikat és annyira tetszett ennek a kettőnek az illata, hogy most muszáj volt őket elhoznom. Igaz, engem a Balea tusfürdői kissé szárítanak, de oda se neki, ha cserébe ilyen isteni az illatuk :)



Az Yves Rocher-ba is betértem, ugyanis júniusban kaptam tőlük egy kupont, amiből most ki is használtam egyet. Három tusfürdőjüket vettem meg 1200 Ft-ért, az illatuk pedig mennyei - csillaggyümölcsös, gránátalmás és zöldcitromos.



Három Moyra lakkra is lecsaptam a Camponában - a Silk Nude kollekcióból a Parist régóta terveztem beszerezni, a Giselle szintén kívánságlistás volt, a fehér meg azért jött, mert sok jót olvastam a Moyra fehér lakkjáról és le akarom végre cserélni a borzalmas Maybelline Colorama lakkomat valami használhatóra. Én is meglepődtem saját magamon, ugyanis egyre jobban kezdenek vonzani a nude színek O.O Az Essence menta színű lakkja pedig azért került a kosaramba, mert akartam adni egy esélyt ennek a színnek nálam. Valószínűleg én vagyok az egyetlen ember a világon, aki nem szereti a menta színű cuccokat, de bízom benne, hogy ez a lakk megváltoztatja a véleményemet.

Hát azt hiszem jó darabig kiéltem most ezzel a vásárolhatnékomat :P Nagyon tetszik mindegyik ajándék és nagyon szuper nap volt még akkor is, ha ismét egy évvel közelebb kerültem a bűvös 3x-hez. 

Ééés ha már szülinap, akkor ne csak nekem legyen jó: hamarosan nyereményjátékot indítok a blogon, érdemes lesz pár nap múlva visszanézni :)

További szép napot nektek, élvezzétek a lehűlést!

26 megjegyzés:

  1. Uhhh mennyi szépséget kaptál! *.*
    Még mindig mutaok magamban hogy egy napon születtünk és egyidősek is vagyunk. ^^
    A Jurassic World nekem nagyon tetszett és nem csak Chris Pratt miatt. :D Mondjuk ő már a Galaxis Őrzői óta kívánságlistás darab nálam. :D :D :D

    Egyébként én imádom ezt a meleget ami volt. Mindenki csak vánszorgott körülöttem én meg teljesen jól voltam. :D Csak víz legyen, Balea Aftersun tusi, meg lime-mentás sör estére behűtve. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. "Véletlenek nincsenek" :P
      A Jurassic World-ről hamarosan írok egy filmélményes bejegyzésben, de annyit azért írok, hogy nekem is nagyon tetszett - tiszta nosztalgia volt egy darabig :)
      Uh, én nem bírtam a 35-40 fokot. Hiába vagyok nyári lány, én ősszel és télen vagyok elememben. Nagyon undorító volt ez az idő. Mondjuk ha vízben lehetnék egész nap, nekem sem lenne problémám :P

      Törlés
  2. Ismételten boldog szülinapot!!! :)

    Amúgy ezek szerint ott is CSEPERGETT az eső...:/
    Borzasztó ez az időjárás...itt is szinte egyik pillanatról másikra szakadt le az ég...><

    Egyébként nagyon szép dolgokat szereztél, remélem hamarosan megmutogatod őket is...:3
    (És a színező is nagyon tetszik, bár a harmadik képen nem tudom mit kell színezni...az már olyan befejezettnek tűnik így is...xD)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen :)
      Igen, kicsit esett az eső :P De amúgy szörnyű volt :(
      A színezőt még nem kezdtem el, nem merem belevájni a ceruzámat, olyan szép így :D

      Törlés
  3. Boldog szülinapot!:) Nagyon szép dolgokat kaptál. a meleget én is csak így tudom elviselni ahogy te bár nálunk is úgy volt, hogy egyik nap még 40 fok másik nap meg eső...mondjuk nálunk nem okozott ekkora károkat.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm :)
      Hát a lehűlés jó volt, csak a monszun és a vihar nem kellett volna hozzá. Szerencsére ahol én lakom ott sem volt nagyobb gond, de Budapesten nagy károkat okozott.

      Törlés
  4. Nagyon boldog szülinapot utólag! :D
    Olyan klassz ajándékokat kaptál, nagyon figyelmes a párod, no meg anyud is, hogy megcsinálta az áhított tortát, mennyeien néz ki! :) a lakkok is mind káprázatosak, remélem fognak szerepelni a blogon :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! :)
      Igen, nagyon szép dolgokat kaptam, örültem is mindnek ^^ Természetesen igyekszem majd mindent be is mutatni :)

      Törlés
  5. Utólag is nagyon boldog születésnapot kívánok! :)
    Az tortád gyönyörűszép volt! :) Az a kifestő meg nagyon megtetszett nekem is, nem is tudtam, hogy ennyi féle van (bár ciki, nem ciki bevallom, nekem ha olyanom van, gyerekeknek való kifestőket is színezek, nem szokott zavarni :D)
    Örülök, hogy épségben megúsztátok a vihart, ez tényleg olyan élmény, amit nem felejt el az ember. Egyszer nekem is volt "szerencsém" ilyenben vezetni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi :)
      Igen, anyu nagyon kitett magáért a tortával, ráadásul az íze is mennyei volt :)
      Kifestőkből elég sok lett most kiadva, nagyon rákaptak az emberek, mert remekül nyugtat. Kicsi koromban is annyit színeztem, hogy szörnyű, most újra éled a régi szenvedély. És szerintem nem ciki, hogy kicsiknek való színezőt is kipingálsz, néha én is rákapok ilyesmire :P

      Törlés
  6. Nekünk a vihar konkrétan kitörte egy kábé százkilós faágunkat, majdnem ráesett a villamos vezetékre:/ És igazolni tudom, 100% olyan volt, mint a trópusi monszun, sőt, általában ott sincs ilyen nagy szél. Mondjuk én jól bírom a meleget, ha van elég vizem, vígan elvagyok. Ellenben a szokásos hidegfront előtti szörnyű fejfájásom most hatványozottan jelentkezett.

    Az ILNP Paradox nagyon tetszik:D De a többi ajándék is nagyon szuper. Nem is tudtam, hogy van felnőtt kifestő:D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hű, akkor elég nagy rombolás volt felétek - nálunk csak pár ág tört le, viszont a galambok fészkei rejtélyes módon egybe maradtak :O
      Én sajnos nagyon szenvedek a melegben, nincs az az enyhítő körülmény, ami 40 fokot elviselhetővé tudna tenni :S
      A felnőtt kifestő meg jó móka, érdemes kipróbálni :)

      Törlés
  7. Boldog szülinapot utólag is!
    Nagyon tetszik a csokrod, meg a torta is... ú de ennék egy szeletet :)
    Csudijó dolgokat kaptál! Az egyik barátnőmmel rendeltünk közösen színezőket, ő is japán-imádó, tényleg gyönyörű képek vannak a színezőben (én a vintage mintákat vettem meg).
    Kíváncsian várom a rúzsokról szóló bejegyzésed!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm :)
      A vintage mintás könyvet meg se néztem, pedig biztos szép képek vannak benne - na majd ha legközelebb könyvesbolt közelben járok :P
      És mindenről lesz majd teszt :P

      Törlés
  8. Anyukád, nagyon szép tortátt készített, baromi mutatós. Nekem évek óta most először volt tortám, nem igazán vagyok torta rajongó, nem is szeretem, de a barátiam munkatársaim megleptek egy házi készítésű zserbó tortával. Soha nem ettem még ilyet, de isteni volt. :D Amúgy nagyon szép dolgokat kaptál, a lakkok csodásak, alig várom velük a manikűröket. Én is kaptam ajándékba kifestőt, a Szép álmokat és a Titkos kertet is nekem nagyon bejön mindkettő, már bele is kedztem a színezgetésbe és tényleg nagyon megnyugtató. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Anyu nevében is köszönöm, az íze is fenséges volt :) Biztos szuper lehetett a te tortád is, bár én a zserbót eleve nem szeretem, szóval nekem inkább ezek a túrós-joghurtos gyümis dolgok jönnek be inkább :) Csokit pl tortában kifejezetten nem szeretem.
      A lakkokat már alig várom kipróbálni, egyet már fel is kentem :P Ah, gyönyörűek *.* A színezőmet én még nem mertem megkezdeni, olyan szép így érintetlenül is, de hamarosan kipróbálom, mert nagyon vonz :P

      Törlés
  9. Húúha eltűnt a kommentem eleje. Szóval újra neki veselkedem. Utólag is Boldog Születésnapot! Tuti, hogy tavaly is megjegyeztem már, de egy napon van a szülinapunk, igaz én a 26. évemet töltöttem be. :D
    Nálunk is volt cudar világ, itt diónyi nagyságú jég esett, soha nem láttam még ilyet, hogy szakadt az égből a jég, eső nélkül. Durva volt nagyon, sajnos a házunkban kár is keletkezett, kertet elverte, gyümölcsfákat is rendesen megtépázta...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Haha, semmi gond :P Köszönöm szépen! És akkor neked is boldog szülinapot így utólag - mennyi július harmadikai emberrel ismeredek itt meg :D
      Hú, sajnálom, hogy ilyen nagy károkat okozott a vihar :( De arra gondolj, hogy legalább nektek nem esett bántódásotok, a fővárosban sokan kaptak jeget a fejükre. Én sikeresen meg is fáztam akkor :(

      Törlés
  10. Utólag is boldog szülit! igazán klassz ajándékokat kaptál.. :)

    VálaszTörlés
  11. Nagyon szégyellem magam, hogy ilyen rég jártam errefelé...nagyon boldog születésnapot kívánok utólag is!
    Mi valami csoda folytán megúsztuk a nagy vihart, de félni szoktam tőle egyébként, főleg, amikor rengeteget villámlik.
    Nagyon szuper ajándékokat kaptál! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen :)
      Én magát az esőt nagyon kedvelem vihar idején, de a szél nem a legjobb barátom. A dörgés és villámlás sem szokott zavarni :)

      Törlés
  12. Ááá Saint George *.*
    Isten éltessen utólag is! ♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, a legszebb zöld lakk ^^ Úgy örülök neki :)
      Köszönöm a jókívánságot!

      Törlés