A mostani témánk megint elég tág, hiszen rengeteg történelmi korszak közül válogathatunk. Ám azokat körmökön megjeleníteni már korántsem olyan egyszerű, legalábbis számomra nem az. A korszakot ugyan rögtön tudtam, mikor választásra került a sor - a Jane Austen korabeli stílus, 19. század, empire vonalvezetés -, de hogy miként valósítom meg, az bizony kemény dió volt. Végül aztán a korabeli a ruhák, kiegészítők adták az inspirációt.
Ebben a korban a hölgyek szerették virágokkal díszíteni a kalapjukat és hajukat, kedvelték a csipkét, a gyöngyöt, illetve szívesen viseltek világos, púderes színeket. Ezen kívül a Büszkeség és balítélet újfajta, kámeás jellegű borítója is megihletett, így egy ilyen kámea is helyett kapott a körmeimen. Ezek miatt a mai manikűröm kicsit vintage hangulatú, bár célom inkább a Jane Austen korabeli díszítőelemek megjelenítése volt.
Nektek hogy tetszik?
Szeretitek Jane Austent?
Ha igen, melyik a kedvenc regényetek tőle?
Nagyon aranyos lett :)
VálaszTörlésKöszi :)
TörlésNekem nagyon tetszik! Olyan szép ahogy a színfoltokkal bántál! :))
VálaszTörlésKöszönöm szépen ^^
TörlésNagyon jól sikerült :) Én is imádom Jane Austent és persze a Büszkeség és balítélet a kedvencem, de igazából mindet szerettem, amit olvastam tőle.
VálaszTörlésKöszönöm :) Hasonlóan vagyok én is, a Büszkeség és Balítélet a legjobb, de minden eddigi művét szerettem. hozzám még az Értelem és érzelem áll közel.
Törlés