Filmélmény - Agymanók

Ritkán szoktam egy teljes bejegyzést rászánni egyetlen mozira, de úgy érzem az Agymanók megérdemli ezt. Két kolléganőmmel ültünk be rá és az elején még hatalmasakat nevettünk azon, hogy három vén szamár beül egy gyerekmesére, de mikor kijöttünk a teremből mind a hárman éreztük, hogy ez jóval több, mnit egy aranyos gyerekmese.

Nézzünk róla egy kis ismertetőt:
"A tinédzserkor gyakran döcögős és akadályokkal teli. Nincs ez másként a fiatal lány, Riley esetében sem, akinek csendes, kertvárosi élete a feje tetejére áll, amikor édesapja a nyüzsgő San Franciscóban kap munkát. Mint mindnyájunkat, Riley-t is az érzelmei vezérlik - ők Derű, Bánat, Harag, Majré, Undor. Az érzelmek a Riley agyában található Központban laknak, mindennapi munkájuk során pedig azon dolgoznak, hogy a lányt átvezessék a mindennapok kihívásain. Ahogy Riley az érzelmeivel küzdve próbálja megszokni San Franciscót, a Központban kitör a káosz. Bár Derű, Riley elsőszámú és legfontosabb érzelme megpróbálja a dolgok pozitív oldalát láttatni, összetűzésbe kerül a többi érzelemmel, akik másként vélekednek arról, hogyan kell viselkedni egy új városban, egy új otthonban és egy új iskolában."

Én már magát az alapötletet zseniálisnak tartottam. A mai világban nehéz olyan filmeket kitalálni, amiknek a tartalma nem lerágott csont, nem egy régebbi mozi újradolgozott változata más nevekkel, más szereplőkkel. Mesék terén pláne. Nagyon kíváncsi voltam, hogy mit fognak kihozni ebből az ötletből - humorra, vicces bonyodalmakra mindenképpen számítottam, de amit kaptam az felülmúlta minden elvárásomat.

Ez a történet ugyanis nem egy tipikus gyerekmese, ne tévesszen meg senkit a borító, vagy a tartalom. Nem csak annyi van benne, hogy vicces köntösbe bújtatunk egy tanulságos sztorit, aztán minden jó, ha jó a vége, mivel ez egy sokkal komplexebb dolog. A néző ugyanis a kislány, Riley agyába kukkanthat be, ott pedig az öt alap érzelem segítségével követheti nyomon mi megy végbe egy kiskamasz lelki világában. Azt, ahogy mindezt ábrázolták egyszerűen lenyűgöző. Az érzelmeknek saját, hozzájuk illő személyiségük van - Derű az örök optimista, mindig vidám lányka, aki fő céljának tekinti Riley életét boldoggá tenni. Bánat a szomorkás, kissé depresszív, félénk leányzó, aki mindig kirekesztődik a többiek közül. Majré, a kissé stresszes, túlaggodalmaskodó fickó. Undor a tipikus flegma menő csaj, aki minden ismeretlen dologtól próbálja megóvni Rileyt, illetve szociálisan kalauzolja a lányt. Harag pedig a tipikus autósofőr, aki pillanatok alatt felkapja a vizet. Mind az öt érzelem remekül ki lett találva, a dumájuk pedig fantasztikus!
Ezen kívül nagyon sok dolog jelenik még meg az Irányítóközpontban, ami Riley agya. Itt találhatóak a maradandó emlékek, amik formálják Riley személyiségét. Ezek a személyiségek pedig helyes kis szigetek formájában jönnek létre - van itt Család sziget, Barátság sziget, Őszinteség, Hoki és Dilibogyó sziget. Ezek alkotják Riley jellemét. A hosszú távú memóriába kerülnek az apróbb emlékek (ezek jópofa kis gömb formában jönnek létre), ahol elraktározódnak. Némelyik megfakulhat, elveszti a fontosságát Riley számára - azok az emlékek pedig mennek a süllyesztőbe, ahol örökké feledésbe merülnek.

A történet akkor kezd igazán izgalmassá válni, mikor Riley és családja elköltözik Minnesotából San Francisco-ba. Riley érzelmeit leginkább Derű irányította, tehát a kislány zömében boldog volt, ám ez a költözés sok változást hozott a kislány életébe. Bánat furcsán kezd el viselkedni - ok nélkül szomorúvá változtatja Riley régen boldog emlékeit, amitől gyökeresen megváltozik a kislány személyisége. Egy baleset során Derű és Bánat kikerülnek az Irányító központból és eljutnak a hosszú távú memóriába, ahonnan a film végéig próbálnak kijutni. Eközben Majré, Undor és Harag magukra maradnak, hisz Derű, aki eddig a "főnök" volt most nincs itt, hogy mindent rendbe tegyen, így a maguk módján próbálják Riley érzelmeit irányítani. Ebből persze hatalmas kalamajkák lesznek, közben pedig Derű és Bánat kétségbeesetten próbál visszajutni az Irányító központba.
Utazásuk során nagyon sok apró dolgot tudhatunk meg az emberi elméről, mindenzt bájos, mesés formában. Láthatjuk a Fantázia parkot, ahol Riley összes fantáziaszüleménye helyet kapott (Sült krumpli erdő, Lávafolyam, stb.), az Álomgyár Stúdiót, ahol a kislány álmait állítják össze és megtekinthetjük Riley képzelt fiúját is, akin betegre nevettem magam :D Illetve volt még egy fontos karakter, Bing Bong - ő volt Riley képzeletbeli barátja egész kicsi korában. Hihetetlenül kedves és szerethető ez a figura, remekül kitalálták.

A történet előrehaladtával egyre nagyobb káosz uralkodik az Irányító központban - a személyiség szigetek kezdenek megsemmisülni, Riley pedig kifordul önmagából. A szülők nem értik mi történhetett a kislánnyal, mi viszont az érzelmek kalandjait követve apránként össze tudjuk rakni az eseményeket. És itt elérkezünk magához a film lényegéhez.
Igaz, hogy ez egy animációs mesefilm, amit elsősorban gyerekeknek készítettek, de bátran állíthatom, hogy a felnőttek is legalább olyan szórakoztatóan és érdekesnek fogják találni, Sőt, a gyerekek közül is inkább a tíz év fölötti korosztály az, aki meg fogja tudni érteni, mivel sok elvont fogalom van benne, amiket egy kicsi gyerek még nem ért. Minden mesés és vicces eleme ellenére ez egy drámai hangvételű film. Végig követhetjük, amint Riley kislánykori énje szertefoszlik, hogy helyet kapjon a kiskamasz, aki érzelmi viharokkal küzd, akit néha nehéz megérteni, sőt, aki néha még saját magát sem érti. Láthatjuk, hogy a sok gyerekkori álomvár hogy válik semmivé, ahogy egyre idősebbek leszünk, miként pusztul el mindaz, amiben kiskorunkban még hinni tudtunk. És végül Derű is rájön arra, hogy Riley életét nem csak neki kell irányítani. Az örökké bajt okozó, kiközösített kis Bánat kulcsfontosságú szereplővé válik, és Derű is rájön arra, hogy Bánat nélkül Riley nem lehet boldog. Furcsán hangzik, igaz? Pedig sokszor egy szomorú esemény hatására kapunk vígasztalást, szeretetet, gyengédséget, amiből aztán boldog emlékeink lesznek.

És ahogy ott ültem a moziban eszembe jutott a saját gyerekkorom. Felrémlettek azok a kiskori emlékek, amik régen olyan élénken éltek bennem, mostanra pedig kissé megfakultak. Eszembe jutott, mennyi mindenben hittem, milyen csodálatos, játékkal és kacagással teli gyerekkorom volt, s hogy ez miként változott át valami teljesen mássá... Azt hiszem ez a mese segített megérteni azt, hogy anno mi játszódott le bennem is. És ahogy ezen elgondolkodtam, éreztem, hogy nem tudok megálljt parancsolni a könnyeimnek. Mert bizony azok az édes, gyerekkori élmények, személyiségjegyek és ábrándok már csak halványan élnek bennem. Felnőtté váltam, és valószínűleg az én Birodalmamban is hatalmas változások mentek végbe. Igyekeztem ezekből minél többet megmenteni, de van, ami így is megsemmisült. És ez valahol rettentő szomorú... Hogy elveszítjük gyermeki ártatlanságunkat, és hogy milyen nehéz utat kell bejárnia minden embernek a felnőtté válás során. Annyi mindent elveszítünk "odabent", annyi minden megváltozik, amit akkor nem értünk. Ez a film segített jobban megérteni saját magamat. Nem csak a gyerekkorom eseményeit, de a jelenkori dolgaimat is, hiszen Derű, Bánat, Majré, Undor és Harag most is ott lakik bennem és teszik a dolgukat, ahogy mindig - csupán velem együtt változnak. Riley-nál is ez volt a helyzet a film végére. Habár Bánat közreműködésének hála helyreállt benne a lelki béke és visszakapta az elveszettnek hitt személyiségjegyeit, azok kiegészültek új szigetekkel is. Riley összetettebb, komplexebb kislánnyá vált, mi pedig rájöhettünk, hogy mindegyik érzelemre szükségünk van ahhoz, hogy egészséges, boldog emberek legyünk. Még a kis Bánatra is :)

Nehéz végszót fogalmaznom egy ilyen grandiózus alkotáshoz, hiszen most megint feltörtek bennem azok az érzelmek, amit a moziban éreztem. Egy valamit viszont tudok: aki csak teheti, az nézze meg ezt a filmet. Tudom, volt már egy pár mozi, amit így ajánlottam, de az Agymanók minden pénzt megér, kihagyhatatlan alkotás (számomra erősen Oscar-gyanús is). Eredeti, ötletes, kreatív és hihetetlenül jól felépített mese, ami tele van humorral, fantáziával és bizony drámával is. Hatalmasakat lehet rajta nevetni, de sírni is. Azt hiszem ez az a film, amit senkinek nem szabad kihagynia. Nézzétek meg :)

ui.: a film végén betekinthetünk a történet többi szereplőjének az agyába és megláthatjuk az ő érzelmeiket is. Na hogy azokból micsoda jelenetek születtek, majd beleszakadtam a röhögésbe :D

Ti láttátok már az Agymanókat?

Ha igen, nektek hogy tetszett?