Emlékeztek erre a jelenetre? :P
Az a borzasztó éneklős képeslap tényleg szörnyű volt, de a jelenet, amiben Olive bohóckodott vele a kedvencem mind közül - sajnos azóta megállás nélkül dúdolom a dalt is :P
Tehát az ihletadóm a fenti zenélős képeslap volt, ezt próbáltam a manikűrömben visszaadni. Nos, nem igazán sikerült, de azért próbálkoztam :)
Alapnak kifestettem mindegyik körmömet a China Glaze Goldie but Goodie lakkjával, majd a középső és gyűrűsujjamra egy nyitott, kék képeslapot festettem egy Astor lakk segítségével. A gyűrűsujjamra rákerült a képeslap belsejében látható nap és egy sáv, ami a lábakat hivatott jelképezni (ilyen aprólékosan nem tudtam volna megcsinálni), a többi körmömre pedig feketével hangjegyeket festettem. Maga a képeslap része sokkal jobban nézett ki a fejemben, mint a valóságban, sajnos megfelelő, jó minőségű lakkok és eszközök hiányában nem tudtam olyan részletesre csinálni, mint szerettem volna, viszont a hangjegyekkel elégedett vagyok. Kétségtelen, hogy ez a manikűröm sem lett műalkotás, de legalább jó érzéssel csináltam, mert ezt a filmet nagyon szeretem :)
Nézzétek majd meg a többiek munkáit is! :)
Az tetszik a legjobban ebben a filmes kihívásban, hogy mindenki olyan részleteket fedez fel, amire én álmomban sem gondoltam volna, mint inspirációs forrás. Nagyon ötletes! :)
VálaszTörlésKöszönöm - az egyetlen, amire büszke vagyok ennél a fordulónál az az ötletem, a kivitelezés elég ramaty lett :D
TörlésUgyanmár. Nekem tetszik a képeslap piros lufival is. :3 A hangjegyes körmök meg ott vannak a szeren abszolút. Szóval én nem aggódnék a helyedben egy percig sem a kivitelezés miatt. ;)
TörlésNagyon aranyos vagy, köszönöm szépen ^^ Jól esik, amikor ilyen kedves, bátorító hozzászólásokat kapok :)
TörlésSzerintem cukik lettek a hangjegyek. Amennyire nem szoktam szeretni az ilyeneket, ezt a filmet valamiért mégis... Valószínűleg, mert tényleg vicces. Emma Stone egyébként is eléggé. (Ja, meg Stanley Tuccinak van néhány elég jó megszólalása benne:D)
VálaszTörlésKöszi :) Nekem mondjuk alapból tetszenek az ilyen csajos filmek (biztos a bennem szunnyadó rózsaszín miatt :P), viszont itt Emma Stone abszolút viszi a pálmát. Jaj, és Stanley Tucci, igen, ő a másik, akinek a beszólásain nagyokat röhögtem :D
TörlésSzupi ötlet! Tetszik a mani is! :)
VálaszTörlésKöszönöm :)
TörlésNekem is nagyon tetszik! :) A hangjegyek különösen jók lettek :)
VálaszTörlésKöszi, örülök, ha így gondolod ^^
TörlésJó ötlet volt, az egyik legjobb jelenet! :-)
VálaszTörlésKöszi, a jelenet meg tényleg nagyon jó, sokat nevettem rajta :)
Törlés