2014. december 31., szerda

{Vigyázz! Kész! Posztolj!} - Összefoglaló 2014




Ahogy látom elözönlötték a blogokat az éves összegzések, és a VKP mostani témája is ez az összefoglaló volt. Bevallom elég nehezen állok neki, mert már kicsi és nyűgös és fáradt vagyok áttekinteni egy egész évet, de azért essünk túl rajta :)
Alapjáraton egy kifejezetten pozitív embernek tartom magam, de ebben a 2014-es évben a mérleg inkább a "pocsék" irányba billent. Nem volt egy jó évem, még ha sok apró öröm is ért év közben. Kezdődött az egész a nagymamám bajaival, amik hosszú hónapokon keresztül húzódtak, majd erre jött a tejszínhab, mert Viktor is beteg lett. A kezdeti pánik az esetleges rák miatt még mai napig is élénken él bennem, bár a végkifejlet sem nyugtatott meg jobban. Viktor pancolitise gyökeresen változtatta meg az életünket. 2014 másról sem szólt, csak a betegségekről. Persze azért itt vagyunk, élünk, csináljuk a dolgunkat, de nem mindegy hogyan. Viktornak volt kb. 3 hónapja, amikor tünetmentes volt, és akkor nagyon jó volt minden, örültünk is nagyon :) Sajnos azóta kb. október közepétől csúnyán visszaesett, ami mai napig is tart, szóval nekünk ez a szilveszter nem a nagy iszogatásokról fog szólni, hanem hogy Viktor jobban legyen, én meg hogy ápoljam őt. De őszintén, nem is érdekel a nagy bulizás. Elterveztük, hogy hajnalig fogunk filmezni és poci kímélő dolgokat döntünk magunkba, hogy a drágám ne legyen még rosszabbul. Szóval akárhogy is szeretném szépíteni ezt az évet, nem tudom.

Viszont hogy a jókat is említsem - mert azért voltak ilyenek is -, azért akadtak szép számmal olyasmik is 2014-ben, amik örömöt okoztak nekem kis időre. Ilyen volt a hastáncversenyem és a sok fellépésem, ahonnét csakis pozitív visszajelzéseket kaptam. Az idei verseny volt az, ami megerősítette az önbizalmam és rájöttem arra, hogy nekem ezt kell csinálni, ebben vagyok kiemelkedően tehetséges. Örülök, hogy már nincs bennem félsz és aggódás az alkatom miatt, mert mind a verseny, mind a sok fellépés azt a visszaigazolást nyújtotta, hogy jó vagyok és az embereknek tetszik, amit csinálok :)
A másik, ami örömet okozott, az a baráti kapcsolataim ápolása. Sajnos nem tudtam olyan sokszor jelen lenni a szeretteim életében, mint ahogy vágytam volna, de igyekeztem mindenkivel tartani a kapcsolatot, lehetőségeimhez mérten találkozni is mindenkivel. A régi barátok még mindig ugyanúgy itt vannak velem és ez leírhatatlanul nagy öröm, mert így érzem, hogy akármi is történjen velem, rájuk mindig számíthatok. Igyekszem a jövő évben még inkább odafigyelni rájuk.
És persze itt van a blog is - ez a kis kuckó, ami oly sok örömöt okoz nekem, általatok :) Nagyon nagy boldogság számomra, hogy minden nap kedves, bátorító, dicsérő kommenteket olvashatok tőletek, hogy értékelitek ezt a vegyes felvágottat, amit az orrotok alá tolok napi szinten, és persze azt is ki kell emelnem, hogy a blognak hála új barátokra is szert tettem. Annyi, de annyi embert ismertem meg személyesen és mind olyan tüneményesek vagytok, hogy hihetetlen :) Csodás érzés egy ilyen közösséghez tartozni, ahol ennyire megbecsülnek, kedvelnek és támogatnak. Remélem jövőre még többetekkel találkozhatok, vagy vehetem fel a kapcsolatot egyéb más formában :)

És hogy ki ne hagyjam a lényeget... szerintem már tudjátok is mi lesz :P Szóval igen, Viktor és én még mindig itt vagyunk. Nagyon sok nehézségünk, nyűgünk-bajunk volt idén, emiatt feszültebbek és elcsigázottabbak is voltunk, de igyekeztük egymást közösen támogatni. Szerencsémre Viktor egy arany-ember, aki még a betegsége közben is arra gondolt, hogy nekem miként könnyítse meg az életemet, úgyhogy azért megoldottunk mindent. Még mindig irtóra szerencsésnek érzem magam, hogy Ő van nekem. Remélem még nagyon sok évet eltölthetünk együtt ^^

Többet nem is szeretnék írni, úgy hiszem minden fontosabb dolgot leírtam, de ami esetleg kimaradt, az az én szívemben úgy is itt van és emlékezni fogok rá később is :)



Ezúton szeretnék mindenkinek nagyon boldog új évet kívánni, és szívből remélem, hogy 2015 csodás dolgokat fog hozni mindenki életébe! :)


18 megjegyzés:

  1. Jobb évet kívánok nektek! :)
    (És amúgy nem igaz...ez az év mindenkinek szar volt? Akárkit olvasok, többnyire negatív összefoglalók vannak...és az enyém se pozitív...mondjuk te legalább tettél bele egy kis vidámabbat is...:))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi szépen :)
      Igen, úgy néz ki 2014 senkinek sem volt a kedvence, reméljük 2015 több jót tartogat nekünk :)

      Törlés
  2. jobbulást kívánok Viktornak, és nektek jövőre egy sokkal szebb évet! :)

    VálaszTörlés
  3. Erőt, egészséget, kitartást az új évhez! :))

    VálaszTörlés
  4. Boldog Új Évet kívánok! Remélem minden jobban fog alakulni!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon köszönjük és reméljük úgy is lesz :)

      Törlés
  5. Nagyon Boldog Új Évet Nektek is!!! Viktornak mielőbbi gyógyulást kívánok! Kitartás, már 2015 van ^_^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönjük szépen, reméljük jobb évünk lesz, mindenkire ráfér :)

      Törlés
  6. Viktor betegségével kapcsolatban annyit tudok mondani, hogy nekem van krónikus autóimmun betegségem, ami hol jobb, hol rosszabb, de például az emésztésem annyira katasztrófa, hogy már megszoktam, hogy állandóan fáj a hasam. De istenigazából a betegségtudatom háttérbe van szorítva, persze mindent megteszek, hogy egészséges legyek, a többi meg megszokás kérdése, csak az elején nagyon nehéz. Nekünk is nehéz évünk volt, mindkettőnknek a harmadik munkahelyével zárult az év, újítottunk, beköltöztünk, minden változott...szóval rohadjon meg 2014. 2015 A MI ÉVÜNK LESZ :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na a pancolitis is ugyanilyen, úgyhogy akkor te teljesen át tudod érezni a problémáinkat. Sajnos neki elég súlyos az állapota, amikor fellángol szinte semmit nem tudunk tenni, hogy könnyítsük a helyzetét, de hát próbálkozunk. Amikor nyugton van, akkor mi is vígan élünk, csak ilyen sajna ritkán van :P De ajánlom 2015-nek, hogy valami jót hozzon mindenkinek, mert már nagyon kéne :D

      Törlés
  7. Kitartást Viktor betegségéhez, jobbulást kívánok neki, és sokall jobb jövőt mint 2014. éveben volt!! Boldog Új Évet!! puszi Judy

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szépen köszönjük a jókívánságokat! :) Neked is boldog új évet!

      Törlés
  8. Jobbulást Viktornak, és 5000%-kal pozitívabb évet!! :))) (és csak most vettem észre, hogy nem vagyok feliratkozva, pedig többször jártam már itt, nem értettem, hogy miért nem látlak az új posztoknál :D :D :D )

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönjük szépen, reméljük jobb lesz :)
      Igen, most már látom, hogy feliratkoztál, biztos anno elfelejtetted, de egyébként én is, mert a napokban iratkoztam fel hozzád, pedig tisztára úgy emlékeztem, hogy már megtettem :D

      Törlés
  9. Boldog Új Évet kívánok Szilvi! Jobbulást Viktornak, kitartást mindkettőtöknek és szeressétek továbbra is egymást :)!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönjük szépen, nagyon aranyos vagy :) A szeretés meg lesz, már csak egy kis egészség kellene, de reméljük az is lesz majd :)

      Törlés