2014. december 31., szerda

Filmélmény: A hobbit - az öt sereg csatája

Van már egy jó adag film bekészítve, amiről írni szándékozok, de úgy gondoltam, hogy ez a mozi megér egy külön bejegyzést. Nagyon nagy hatással volt rám, szóval nem ígérem, hogy nem fogok spoilerezni, mert úgy is elragadtatom magam az élménybeszámoló alatt. Akit ez zavar, az kérem ne olvassa tovább, de én sajnos nem tudok megálljt parancsolni az ujjaimnak.





"A Hobbit: Az öt sereg csatája Peter Jackson Hobbit-trilógiájának befejező része. Miközben sikeresen visszahódították otthonukat Smaugtól a sárkánytól, Zsákos Bilbo és barátai akaratlanul is halálos veszedelmet szabadítottak a világra. A dühöngő Smaug nőket és gyerekeket sem kímélve támad Esgarothra (Tóváros). Mindeközben a visszaszerzett kincsektől megrészegült Tölgypajzsos Thorin Bilbo erőfeszítései ellenére hátat fordít barátainak és elárulja őket. Ennél azonban jóval nagyobb veszélyek is leselkednek a hobbitra és barátaira. Bár kizárólag Gandalf tud róla, Szauron szörnyű tervet forral: orkok seregeit indította útnak, hogy a Magányos Hegyen támadásba lendüljenek. Ahogy a sötétség erői egyre jobban előretörnek, a törpék, tündék és az emberek választás elé kerülnek: összefognak vagy elpusztulnak. Bilbo az öt sereg gigászi csatája közepén találja magát, ahol saját és barátai életéért is harcolnia kell, miközben Középfölde egészének sorsa forog kockán."


Karácsony előtt két nappal mentünk el a Camponába megnézni ezt a mozit, és mind Viktorban, mind pedig bennem vegyes érzések kavarogtak. Igazából nem voltunk túl lelkesek. Be akartuk fejezni ezt a széthúzott történetet, de nagy reményeket nem tápláltunk iránta. Nem titok, hogy az első két film nem igazán nyerte el egyikünk tetszését sem - marketing szagú kapmányfogásnak éreztük az egészet, amin a film készítői még egy kicsit kaszálni akartak, hiszen mi más okból darabolnának három felé egy egykötetes sztorit? Váltig állítom nektek, hogy ezt a mesét egyetlen filmben is el lehetett volna mesélni. Igen, lehetett volna, de akkor lemaradtunk volna erről az istenien király utolsó részről. Mert bizony ez az utolsó rész feltette a pontot az i-re, odaszögezte a tekintetem a vászonra, és az a 3 óra csak úgy elszállt a fejünk felett. Szóval igen, egyetlen filmbe belefért volna a Hobbit története, pláne ha nem raknak bele plusz szálakat, de úgy gondolom, hogy már csak azért is megérte szétvágni ezt a történetet, hogy ezt az utolsó részt megcsinálhassák. Mert ez valami bámulatosan jó volt. A gyűrűk Ura harmadik része volt rám utoljára ilyen hatással. Konkrétan egyetlen másodpercig sem unatkoztunk, mert ahogy lementek a trailerek és megkezdődött a film azonnal bumm, bele a közepébe, sárkány, tűz, harc, halál, sikoly, adrenalin, csata, waaaaa :D Tényleg pislogni nem volt időnk, olyan rohamtempóban haladt a történet, és egy percre nem volt megállás. Folyamatos akció volt, állandó izgalom. Na jó, néha kaptunk egy kis pihenőt, mert voltak benne elmesélősebb részek is, de azokra szükség volt, mert máskülönben szívrohamot kaptam volna ennyi akciótól. 
Igazság szerint nehéz összegzően írnom erről a filmről, mert ha leírás szerűen belekezdenék, akkor nektek ide kéne készíteni 5 liter kávét és nagyjából a szilveszteri koccintásig olvashatnátok a véget nem érő elemzésemet, de inkább felsorolás szerűen, kategóriákra lebontva értékelem ezt a filmet, úgy mindenkinek egyszerűbb.

Ami tetszett: 
- egy percig sem unatkoztam, folyamatos pörgés volt a vásznon. Az első két filmben mindig voltak olyan jelenetek, amik vontatottak voltak, ráadásul korom sötétben játszódtak, Viktor el is aludt olyankor. Na itt erre esélyünk sem volt.
- a csatajelenetek hihetetlenül monumentálisak és szinte magasztosak voltak, nekem legalábbis majd kiesett a szívem a helyéről, mikor megláttam a törp hadsereget, vagy mikor a tündék félretéve pökhendiségüket a törpök élő pajzsán átugrálva nekirontottak az orkoknak. Mindenki Fili, Kili, meg Thorin halálát siratta, ezzel szemben én a csatajeleneten bőgtem a meghatottságtól... O.O
- Galadriel, Szarumán, Gandalf és Elrond négyese a gyűrűlidércek és maga Sauron ellen. Kezdjük ott, hogy Galadrielt eddig is imádtam, na de most aztán végképp a kedvencem lett. Megmutatta valódi, mérhetetlen hatalmát, ugyanakkor láthattuk azt is, hogy bizony ő is esendő. Aki még pacsit érdemel, az pedig nem más, mint Szarumán. Félretéve a későbbi árulásos dolgait, én imádtam őt ebben a filmben! Azért ahhoz képest, hogy több ezer éves, lazán kicsontozta a gyűrűlidérceket. 
- Bilbó karaktere. Sokkal összetettebb, vagányabb, életrevalóbb és szerethetőbb, mint Frodó. 
- A törpök hadserege, akik óriási hegyi kecskékkel, malacokkal és egyéb házi kedvencekkel vonulnak csatába. Ja, és a törp király, akinek nincs ki mind a négy kereke :D 
- Smaug még mindig irtó jó fej karakter, sajnáltam is, hogy olyan korán kinyírták. 
- A Hobbit végét összefűzték a Gyűrűk Ura elejével. Pirospont.


Ami nem tetszett:
- szerelmi szál. Miért? MIÉRT??? Ráadásul két tünde meg egy törp között, omájfákinggád...
- Thranduilt legszívesebben felrúgtam volna az első pillanattól kezdve, ahogy megláttam. Ennél málészájúbb, szétszívottabb fejű bájgúnárt még büdös életemben nem láttam. Jót tenne neki egy férfi börtön pár hétig, megemberesedne kissé.
- Legolas detto ugyanez pepitában. Bár a második részben irritálóbb volt a gőgje, itt most szimplán csak nagyon untam, mikor megjelent a színen. Nekem nem adott semmi pluszt a filmhez, a totál lehetetlen harcmozdulatai meg kezdtek kissé nevetségessé válni.
- az a hülye emberi csatlós, akinek nem tudom a nevét. Itt van ez a sztori, ami végig emelkedett hangulatban játszódik, épp halálosan meg vagy hatódva egy óriási csatajelenettől, aztán jön ez a majom nőnek öltözve és elrontja az egész élményt. Minek kellett ez is bele?
- mindent helyzetet a tündék mentenek meg, ami kezdett egy kissé bosszantóvá válni. Eleve Thranduil fejétől heveny hányingerem volt, na de hogy állandóan az legyen belénk sulykolva, hogy senki sem képes egyedül boldogulni ebben a világban és csak a tündék menthetnek meg minket, az azért kicsit nonszensz. Éppen ezért mikor megjelent a törp hadsereg, én felpattantam a székemből kitárt karokkal egy alig hallható "EZ AZ!!!!!" felkiáltással :P
- az emberek elvesztek a sok nagy hős között. Az egész háború a törpök, tündék és orkok között zajlott, a szerencsétlen emberek meg csak csetlettek-botlottak közöttük.

Hát ez lett volna az én véleményem erről a filmről. Összességében nekem iszonyatosan tetszett, ez volt a legjobb mindhárom közül és még az is esélyes, hogy a családommal együtt össznépien is megnézzük szilveszter után. 

Ti láttátok már? 
Hogy tetszett nektek?

8 megjegyzés:

  1. pont ma láttuk :D hát tegnap gyorsan megnéztük az első két részt, (vagyis az elsőnek csak a lényegét) annyira nem vágtuk, annyira nem voltunk oda érte, de volt még kultúrautalványunk, ami ugye ma lejár :D
    az első két résznél ez ezerszer izgalmasabb volt, és nagyon-nagyon tetszett mindkettőnknek! tényleg fergeteges volt :) nagyon bírom a törpöket és Bilbót! Bilbó szerintem nagyon szimpatikus karakter, nagyon bírom! :D Mindenbe csak úgy belekeveredik, aztán megtalálja magában a hősiességet :D nagyon király volt az egész :))) hatalmas élmény volt!
    a csatlós engem is irritált, annyira szánalmas és ocsmány kinézetű (:D) volt!
    a szerelmi szál nekem bejött, bár kissé fura volt :D a disznón a törpök nagyon viccesek voltak :D :D
    azért a sárkányt egy ember nyírta ki! :P am sztem is jó arc olt Smaug :D :D bár nem értem, rég kinyírhatott volna mindenkit, de csak szórakozott xD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, ez a harmadik összesűrítette a rengeteg akciót, ami a másik kettőből kimaradt :P
      Bilbó nekem is nagyon szimpi, kicsit izgága,de mindvégig megőrzi a saját személyiségét, megmarad annak a kis úr hobbitnak, aki volt, csak közben próbálja túlélni a helyzeteit :D
      Nekem a szerelmi szál azért nem jött be, mert eleve nem volt a könyvben, másrészt számomra abszurd volt.
      Na jó, Smaugot tényleg egy ember lőtte le, de sajnos ennyibe ki is fogyott az emberek helytállása, bár így utólag nézve ez sem kis dolog :P Smaug meg szerintem tényleg szórakozott egy kicsit :)

      Törlés
  2. VIP moziban néztük meg, ahol olyan kényelmes volt a kanapé, hogy aludtam legalább 20 percet :D igaz, hogy egyik részt sem láttam még, ráadásul ez most oroszul volt, de akkor is. :D Nem az én műfajom, de megígértem a mozizást, úgy látszik én húztam a rövidebbet :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nahát, hogy tudtál ezen a filmen aludni? Én pislogni sem nagyon mertem, nehogy lemaradjak valamiről :D
      Én nagyon szeretem a fantasyt, így számomra ez is lapmű és nagyon tetszett, de azért remélem te is jól szórakoztál rajta valamennyire :P

      Törlés
  3. Nekem nagyon tetszett a film, bár azért pár dologban nem értek egyet veled :P
    Az emberek egy szegény fali szülöttei, neem az lógott volna ki a sorból, ha pl. ugyanúgy küzdöttek volna, mint a többiek, aik ehhez valóban értenek.
    Legolas számomra nem volt idealizált, elvégre még a nyilai is elfogytak, amire egész eddig azt hihettük, kifogyhtatlan... :)
    Számomra Thranduil sem volt ennyire idegesítő, mint neked, de ugye ez nyilván beállítódás kérdése :D
    A militalizált pálcéldisznón (lsd. Szirmai) én annyira nevettem, hogy jajj :D imádtam. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Unalmas világ is lenne, ha mindenki mindenkivel egyet értene :P
      Nyilván nem azt vártam az emberektől, hogy vasvillával és ásókkal szálljanak szembe az orkokkal, csak kicsit sértve éreztem emberi méltóságomat, mert a tündék learattak minden babért :P Szóval ezt inkább a saját fajtámra nézve éreztem zavarónak, bár nyilván mások az erőviszonyok, amit nem szabad elfelejteni. De azért jól esett volna még valami hősiességet látni az emberek fiaitól, hogy megmutassuk, mi is tudunk jók lenni :)
      Igen, az jó volt, hogy legalább a nyilai elfogytak Legolasnak, csak nekem ezek a balettszerű, kivitelezhetetlen harcmozdulatok voltak nagyon furcsák. Ha jól emlékszem Szirmai Gergő is említette ezt a videójában és én nagyon egyet tudok vele érteni, mert oké, hogy a tündék ügyesebbek az embereknél, de azért nem szuperhősök.
      Thranduilnak az arckifejezése és ez a "nem érdekel semmi" hozzáállása zavart, bár amióta megnéztem az így készültjét és ott elmondták miért is volt ilyen a karakter, már értem a dolgot és odaillőnek is tartom. De ettől függetlenül még mindig zavar :D
      Jaj igen, a militalizált páncéldisznó (alias harcikoca) nekem is nagyon tetszett :P

      Törlés
  4. Nem tetszett, mert többet vártam tőle. A Váratlan utazás-on elaludtam rendesen, a Smaug pusztasága tetszett, ezen pedig csak azért nem bólintottam, mert moziban néztük. :) Valahogy nekem a ritmusa nem tetszett, mikor már elkezdtem volna élvezni egy dinamikusabb jelenetet, jött egy lelkizés, és újra visszasüllyedtem az unalomba. Smaug karakterét szerintem is túl hamar kiiktatták, hatalmas jófej volt! :) Bilbót pedig össze sem lehet hasonlítani Frodóval, az előbbi jófej, laza, nem görcsöl semmin, míg az utóbbi kábé olyan, mint egy '90-es évekből itt maradt hernyós kis k*csög. :D
    Szóval, én maradnék a könyv által elképzelt "saját filmemnél", az jobban tetszett. :) Pedig úgy vártam, hogy meggyőzzön, de sajna ez már akkor elbukott, mikor megtudtam, hogy három részre nyújtják. :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hm, hát mindenkinek más az ízlése, nekem nagyon tetszett :) Az első kettő elég langyi volt nekem, de itt összekapták magukat, mármint az én ízlésemnek :)

      Törlés