Emberi történetek

Ma átugrottunk édesanyámékhoz egy kicsit, amolyan szilveszteri puszilkodás céljából, és olyan történetet mesélt nekem, amitől konkrétan sokkot kaptam.
Mint tudva levő, édesanyám az egészségügyben dolgozik, ápolónő a Klinikákon, az intenzíven. Kemény meló, mely nem csak fizikailag, de lelkileg is kicsinálja az embert. Ma ismét erre hallottam példát.
Tegnap édesanyám nappalos volt, és egy 31 éves nőt vettek fel hozzájuk. A saját lábán jött be a kórházba a gondozójával (lehetett egy kis értelmi sérülése, de anyu azt mondta, hogy csak annyiból látszott rajta, hogy nagyon félénk volt), de ma reggel 10-kor meg is halt. Én csak néztem anyura, hogy ez miként lehetséges. Azt mondta, hogy nagyon előrehaladott tüdőgyulladása volt - kb. úgy lehet elképzelni, hogy a tüdejének 1/6-a volt ép, a többi mind gyulladt volt. Fogalmam sincs hogy tudott a saját lábán bejönni, hogy tudott egyáltalán önállóan lélegezni ilyen mértékű tüdőgyulladással, és hogy miként juthatott idáig. Ezen kívül szívproblémái is voltak, de valószínűleg a tüdeje vitte el.
Én igazából azon döbbentem le, hogy előző nap még besétál a saját lábán, másnap pedig már vége. És ennyi egy emberélet. Egy fiatal, 31 éves nő, aki előtt még ki tudja mennyi lehetőség állt egyszerűen csak elment tüdőgyulladás miatt. Manapság emberek a rákból is képesek felépülni, de őt egy ilyen betegség vitte el. borzasztóan tragikus, egyszerűen sokkot kaptam. Anyu mesélte, hogy amit csak tudtak azt beleraktak, hiszen egy ilyen fiatal embert minden erejükkel életben akartak tartani. Másfél liter vizet szívtak le a tüdejéből, de a váladék olyan mélyen volt a tüdő szöveteiben, hogy azt már nem tudták leszívni. Mikor a szíve is leállt olyan erős szívmasszázst alkalmaztak nála, hogy az egész mellkasa belilult, nagyon erősek voltak a csontjai. De nem tudták megmenteni. Anyu mesélte, hogy mikor a hölgy még magánál volt, akkor ott simogatta a nővérkék kezét, miközben rettegés tükröződött a szemében - vajon mi fog vele történni? Állítólag nagyon készséges volt, mindent elmesélt az orvosoknak, mindent tűrt, mindent hagyott. Meg akart gyógyulni, bízott az őt kezelő emberekben, akik megtettek érte mindent, de már nem tudták megmenteni. Mikor anyu kollégája felhívta őt, hogy mi történt vele (az a kolléganő még beszélt is vele, mert ő vette fel hajnalban, anyu nappal vette át), teljesen kibukott azon, hogy meghalt. Mikor a gondozója bejött a kórházba, órákig zokogott. És akkor anyu meg a többi orvos fel volt háborodva, hogy itt van egy fiatal nő, aki előtt még annyi minden lehetett volna, erre meghalt, de a 90 éves öregasszony, aki gonosz és rosszindulatú az ott pöfög a gépen, és ő életben marad. Hát, nem is tudom. Értem én, hogy a 31 éves hölgynek több ideje lett volna még élni, de minden élet számít, minden élet fontos. Ha nekem a nagymamám lenne az egyik ágyban és őrá mondanák azt, hogy miért nem ő hal meg inkább, ki lennék akadva. Nehéz ilyen dolgokban ítélkezni, de azt hiszem ez nem is a mi dolgunk. Én csak azt tudom, hogy szíven ütött ennek a fiatal nőnek a sorsa. Hogy lehetséges az, hogy ennyire rossz állapotban volt? miért nem vitték előbb kórházba? Miért nem kezelték? Nem tudhatjuk, hogy mennyire figyeltek oda rá, de - minden rosszindulattól mentesen - szerintem nem foglalkoztak vele annyit, amennyit kellett volna. Ha úgy lett volna, időben észreveszik a bajt és kezelik, hiszen a tüdőgyulladás gyógyítható.
Édesanyám teljesen le volt épülve. Ilyen fiatal asszonyt holtan látni iszonyatos lehet. Több órán keresztül, hajnali 1 órától kezdve nyomták bele a gyógyszereket, s mikor anyuék jöttek hajnalban ők is folytatták az éjszakások által elkezdett munkát, de minden hiába... :( Borzalmas, én teljesen ki vagyok akadva. Olyan fiatal volt, és bizonyára egy kedves teremtés. De legalább már nem szenved többé.
Eszembe jutott anyuéknál egy másik eset is, mikor egy fiatal asszonyt, aki olyan 40 éves lehetett gázgangréna betegséggel vittek be hozzájuk. Ez talán a világ egyik legborzalmasabb kórja. Ez egy olyan betegség, ahol egy baktérium hatására az izomszövetekben gázok képződnek, melyek elrohasztják a húst. Magyarul ez egy húsevő baktérium okozta betegség. A nőt életveszélyes állapotban vitték be az intenzívre, a fertőzés a hasa környékét érintette. Olyan szinten megzabálta őt a betegség, hogy a hasa bal oldalát teljes egészében ki kellett vágni, és a belei is jócskán megrövidültek. A gázgangréna irtózatos pusztítást művelt vele. Állítólag nem is mindenki merte őt ápolni, egyrészt az irtózatos szag miatt, másrészt a fertőzés nagyon nagy veszélye miatt. Az orvosok szkafander-szerű védőruhában mentek hozzá, mikor a sebeit kezelték, és volt olyan nővér, aki kerek perec megtagadta, hogy őt ellássa. Édesanyám persze ott volt vele. Szerencsére ennek a hölgynek jól alakult a története; a betegséget megfékezték, a hasát plasztikázták, és azóta boldogan él a családjával. Csodálatos történet az övé, nagyszerű dolog, hogy sikerült felépülnie. Néha történnek csodák. De sajnos a csodák mellett néha borzalmak is történnek, amiket nem értünk. Édesanyám naponta találkozik ilyen esetekkel - emberek történeteivel, akikről a világ nem tud semmit, de ők ott vannak velük és küzdenek az életükért. Közben ők maguk is meghalnak egy kicsit, megsiratják azokat, akiket nem tudtak megmenteni, és együtt örülnek azokkal, akik meggyógyulnak.
De néha olyan tragikus dolgok történnek. Ez a 31 éves hölgy annyira keveset élt, annyira borzasztó, ami vele történt... Édesanyám azt is mesélte, hogy mikor apai nagypapám feküdt bent a kórházban egy apróbb betegség miatt, akkor a mellette lévő ágyon egy 16 éves fiú veseelégtelenségben meghalt, szinte egyik percről a másikra. Viktor nagypapája pedig még az utolsó napján felkelt, megmosakodott, megborotválkozott, majd összeesett és meghalt. Olyan érdekes emberi történetek vannak. És igen, lelkileg megrázó és sokszor elborzasztanak engem is ezek az esetek, mégis... valamiért lenyűgöz az emberi kitartás és élni akarás, illetve ledöbbent, hogy néha sajnos semmi sem elég ahhoz, hogy valaki túlélje. De mi anyuval egy kicsit megismerhetjük az ő történetüket, és így egy kicsit tovább élhetnek bennünk. Vannak esetek, amiket soha nem fogok elfelejteni, és nem is akarom, mert újra és újra elgondolkodtatnak és eszembe juttatják, hogy az élet micsoda csoda, és mennyire meg kell becsülni.

Ja, és egy kis apróság. Holnap megtudjuk a mamám leleteit, mert le lettek még jó múltkorában adva, és ha az orvosok úgy látják, hogy tudnak valami kezelést adni számára, akkor ismét be fog feküdni a kórházba és remélhetőleg kicsit javítanak az állapotán. Mint ma megtudtam, vasculitise is van, emiatt nem tud gyógyulni a fekélyes terület a lábán. Anyu azt mondta, hogy az érgyulladás nem nagyon gyógyítható... hát, ezek után nem tudom mit tudnak tenni az orvosok érte :( De ha egy kicsit enyhíteni tudnak a fájdalmán, már az is jó lenne. Még sajnos az amputáció is szóba jöhet, de ki tudja, talán jobban járna vele, mert akkor legalább nem fájna neki. Nem is tudom mi lenne a jó. Inkább csak azt mondom, hogy enyhítsenek a szenvedésein, amennyire tudnak, mert sajnos ő sem lesz már fiatalabb, és ez bizony a korral jár. De azért reménykedünk.