2013. december 22., vasárnap

Karácsonyi blog kihívás

Ajándékok


Nagyon-nagyon szeretek ajándékozni, és persze kapni is :) Az ajándékokat vagy saját kézzel készítem, vagy pedig körültekintően kiválasztom őket, hogy a kedves szerettem ne a nyolcezredik tusfürdő szettet kapja. A kézzel készített ajándékoknál is arra figyelek, hogy örüljön neki az illető, tehát nem egy fölösleges porfogót gyártok, hanem olyasmit, amit az ajándékozott értékelni fog és szereti. Ez nehéz feladat, de minden évben igyekszem ügyeskedni. A csomagolás is nagyon fontos számomra, ehhez pedig minden évben körbenézek csomagolópapír kínálat terén. Az ajándéktasak szerintem megöli a karácsony lényegét, hiszen ott egyből látja az illető, hogy mit kap, viszont a bontogatás izgalma csodás érzés :) Persze italok terén én is a tasakot választom, de akkor már igyekszem valami különlegeset választani. Ezt leszámítva a legapróbb ajándékot is képes vagyok becsomagolni, körbe tekerni szalaggal és masnit biggyeszteni a tetejére :) Még a kis kedvenceinknek is becsomagolom a kis nasijaikat :P
Ami engem illet, én mindennek örülök :) De tényleg, mindennek! Teljesen mindegy mivel lepnek meg a szeretteim, én már annak is örülök, hogy gondoltak rám :) Persze vannak olyan örök érvényű dolgok, amikkel nem lehet mellényúlni, ha rólam van szó, pl. sminktermékek, könyvek, hímzős kütyük, teázós kellékek, szépségápolási termékek, ékszerek, de ha a kismilliomodik bögrémet kapom, én annak is nagyon örülök :)


Ismét hoztam nektek egy szuper zenét Kelly Clarkson karácsonyi albumáról. Ez egy Chuck Berry feldolgozás (imádom a rock and roll-t), de szerintem van olyan jó, mint az eredeti. Bekapcsoltam, és a csípőm meg a lábam egyből önálló életre kelt :P Bugizzatok ti is egy jót rá ^^


4 megjegyzés:

  1. Én is bárminek örülök :) amúgy tényleg jó, mert a te kézzel készített ajándékaid nagyon egyediek lehetnek, mivel hímezni is tudsz, meg szépen rajzolsz. Jó hogy több mindenhez van tehetséged, és jól is csinálod amit csinálsz :) Én is csomagolás párti vagyok, szívem szerint szétmarcangolnám a csomagot, de megállom és fél óra alatt megszabadítom a papírtól a meglepit:D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát igyekszem kitenni magamért, ha már kézzel készített ajándékról van szó :) Jobb szeretem ezeket, mert személyesebbek, de persze van, akiről tudom, hogy nem annyira szereti az ilyesmit, így neki inkább vásárolok. Az elismerést meg köszönöm szépen ^^ A csomagolással én úgy vagyok, hogy fél óráig szöszmötölök vele, de fél másodperc alatt letépem az enyémről :D

      Törlés