2013. december 12., csütörtök

Arany csillámos smink

Gondoltam megmutatom nektek a mai sminkemet. Ez sem olyan nagy szám, de nekem nagyon megtetszett. Az ötlet úgy jött, hogy a kedvenc piros pulóveremet vettem fel, piros fülbevaló, piros-arany körmök, hát akkor legyen már kicsit ünnepibb a sminkem is, nem számít, hogy hétköznap van. Csak egy kis BB krém van rajtam, szemhéjalapozó, arra rátettem az Essence Twilight kiadású arany csillámos pigmentjét, géltussal kihúztam a felső szempilláim tövét, spiráloztam és rúzsoztam. Ez lett belőle. Olyan kár, hogy a brutális arany csillogást nem adják vissza a képek, pedig élőben csak úgy sziporkázott a szemhéjam, de sebaj, néhány képen talán lehet sejteni a hatást.















Ezt csak azért, mert itt tetszik a hajam :P

14 megjegyzés:

  1. Szép lett ez a smink!

    VálaszTörlés
  2. Nagyon szép smink lett, jól állnak ezek a színek. A pirosat abszolút megszavazom Neked, tessék sokat hordani :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi ^^ Igen, mondták már páran, hogy jól áll a piros, és igyekszem több piros holmit hordani, csak hát a fekete meg a lila vonzása egyelőre még erősebb :P De azért próbálkozom :P

      Törlés
  3. Csini smink, nagyon szép vagy! ^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj, köszönöm szépen, nagyon aranyos vagy :)

      Törlés
  4. Nagyon szép, olyan igazi ünnepi smink! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, eléggé ráhangolódtam, de most kivételesen karácsonykor nem ilyesmit fogok viselni :)

      Törlés
  5. Megint csak egy szép smink, egy szép fiatal nőn! Az első kép tetszik a legjobban :)

    VálaszTörlés
  6. Az a tusvonal *_* gyönyörű a sminked! *_*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj, köszönöm szépen, nagyon aranyos vagy ^^

      Törlés
  7. Nekem is volt kint egy hasonló, talán még emlékszel is rá.
    Gyönyörű a smink és te is! Abszolút jól áll. Mégmégmég!Mostmégmost! :D
    Szép lehet az a csillámos bigyó, mert így is elég jól csillog és jól mutat.
    How tudsz ilyen perfetto tusvonalat húzni?:O

    VálaszTörlés
  8. nagyon szép vagy, ahogy a smink is : )) igazán illik hozzád!

    VálaszTörlés
  9. Annyira szép, esztétikus sminkeket készítesz mindig! *.*

    VálaszTörlés