2013. október 30., szerda

Yakisoba Szilvi módra

Ma hosszú idő óta először ismét ázsiai stílusú kaját főztem, talán a tegnapi udonos bejegyzés adta az ötletet hozzá :) Minden esetre veszettül megkívántam egy kis yakisobát, úgyhogy ma el is készítettem, mivel mind ketten nagyon szeretjük Viktorral. Hogy mi is a yakisoba? Egy nagyon klassz kis sült tészta sok-sok zöldséggel és finom szósszal, a japán fesztiválok elmaradhatatlan résztvevője. Eredetileg ez egy bmv típusú kaja (bele minden vacak), a japánok a maradék hozzávalókból dobták össze, hogy ne kelljen azokat kidobni. Szerintem nagyon jól tették, mert isteni ételt találtak így fel. Lehet vegetáriánus módon is készíteni csak zöldséggel, vagy autentikus módon apróra vágott sertés hússal, én viszont darált hússal csinálom, mert így szaftosabb lesz az étel. Előre bocsátom, hogy én nem a tradicionális recept szerint dolgozom, kicsit magyarosítottam rajta és a saját ízlésünk szerint variáltam bele a hozzávalókat, de az alap koncepció ugyanaz, mint az eredeti yakisobánál. No akkor nézzük is mi kell az én féle verziómhoz.



- tészta (ez lehet akár spagetti, makaróni - én most azzal csináltam -, de ha nagyon autentikusak akarunk lenni, akkor szerezhetünk hozzá soba tésztát, vagy ramen tésztát). Igazából bármilyen tésztával jó, de inkább a hosszú fajták illenek hozzá. Hagyományosan a tésztát nem törik ketté, mert a hosszú tészta a hosszú életet szimbolizálja, de aki nem akar szenvedni a szippantással, az nyugodtan törje ketté.
- 2 fej vöröshagyma
- 4 gerezd fokhagyma
- 4-5 levél fejeskáposzta
- 1 cukkini
- 1 pritaminpaprika
- szójaszósz
- ázsiai fűszerkeverék (elhagyható, főleg ha jó sós szójaszószunk van, mert az kiválóan ízesít)
- 1 doboz gomba
- 1 szál sárgarépa
- némi piros arany
- 2 szál újhagyma
- chilipor (az enyém extra erős, nagyon óvatosan kell vele bánni)
- darált sertéshús

Az elkészítése roppant egyszerű. A hagymát kockákra vágjuk, pici olajon megdinszteljük egy wokban. Persze lábosban is lehet készíteni, de a wok a legideálisabb, mert egyenletesebben párolódik benne az étel. Közben belepréseljük a fokhagymát, némi piros aranyat nyomunk rá (esetleg aki szép színt szeretne, az pici piros paprikát is tehet rá, ez amúgy is magyarosított verzió). Ha kellően üveges lett a hagyma, hozzáadjuk a darált húst és az ázsiai fűszerkeveréket, ebből ízlés szerint használhatunk. A húst addig pároljuk, míg szét nem morzsolódik. Amíg a hús készül, előkészítjük a zöldségeket. Mindent megmosunk, a gombát mi most csak simán eltördeltük nagyobb darabokra, a cukkinit kis kockákra vágjuk, a paprikát vékony csíkokra szeleteljük. A répát megpucoljuk, majd gyufaszál vékonyságúra aprítjuk, az újhagymát felkarikázzuk, a káposztát kis darabokra tépkedjük. Közben a húst megfűszerezzük egy kis chilivel, de aki nem szereti csípősen, kihagyhatja. Ezután nyakon öntjük egy jó löttyintésnyi szójaszósszal, majd hozzáadjuk a répát. Ez kerül bele elsőnek, mert ez puhul a leglassabban. Nem szabad teljesen megfőzni a zöldségeket, az a jó, ha kicsit ropogósak maradnak, úgyhogy kis idő után a többi zöldség is mehet bele a wokba. Pici vizet önthetünk alá, hogy jobban párolódjanak. Ekkor nagyjából így néz ki;



Közben a tésztát sós vízben feltesszük főni, majd ha megfőtt összeborítjuk a húsos-zöldséges keverékkel. Ekkorra a víz nagyja elpárolog belőle és kellemesen össze tud sülni a tészta a raguval. 
A végeredmény;



Természetesen még rengeteg féle zöldséggel lehet variálni, a három állandó hozzávaló benne a répa, a hagyma és a káposzta, azon kívül még bármit hozzá lehet adni. Mi nagyon szeretjük, mivel rendkívül laktató, mégsem nehéz étel. Ha szeretitek a keleties ízeket, akkor bátran javaslom kipróbálásra, de még a megrögzött magyar konyha rajongó férjem is imádja, úgyhogy könnyű vele sikert aratni :)

6 megjegyzés:

  1. De jól néz ki! Ki kell próbálnom ezt is^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm ^^ Remélem kipróbálod és ízleni fog neked is :)

      Törlés
  2. Ú, de jó végre egy ténylegesen kipróbált receptet olvasni. Gyorsan elmentem!
    Még vacsi előtt vagyok, és már csorog a nyálam. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na, hát örülök, hogy tetszik :) Rengetegszer elkészítettem már és mindig mindenkinek ízlett, úgyhogy bátran ajánlom :)

      Törlés
  3. *_* éhes vagyok :-D meg fogom csinálni! Istenien néz ki...kár hogy monitoron keresztül nem lehet megenni :-D hnap levélkéd érkezik ^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De aranyos vagy, köszi ^^ Majd küldök neked egy adagot az éteren keresztül, vagy nem tudom :D A levélkét meg akkor várni fogom :)

      Törlés