Ismerj meg! - 14. rész

Imádom a telet. Ez egyike azon furcsaságaimnak, amit senki sem ért. Mit lehet a télben szeretni? - kérdezik ők. Nos, az én szerény válaszom az, hogy mindent. Imádom a hideget, a korai sötétedést, hogy az ég szinte mindig tele van szórva csillagokkal, a fényeket, a vastag pulóvereket, és azt a semmi máshoz nem hasonítható karakteres hangulatot, ami a telet jellemzi. Van egyfajta romantikus melankóliája, komorsága, ami teljes mértékben lenyűgöz. Talán ezért szeretem a mostani borongós, esős időjárást is. És hát persze télen van karácsony is, ami az én legkedvesebb eseményem (nem mondom, hogy ünnepem, mert nem klasszikus módon tartom és nem ugyanazt ünneplem vele, mint mások). Imádom a havazást, a csípős téli szelet, hogy a fakóságban egy fény még ragyogóbbnak látszik, és azt, hogy ilyenkor sokkal több összebújós párt látok az utcán. A téli hideg a legaranyosabb módon hozza össze az embereket, hiszen a nagy zimankóban mindenki szívesen bújik oda a kedveséhez melegedni. Úgyhogy a tél, a hideg jó dolog, hiszen közelebb hozza az embereket egymással, és miközben átölelik egymást abban a csodás téli hangulatban, talán olyan dolgokat vehetnek észre a másikon, amit mondjuk egy féktelen, nyári buli alkalmával nem látnának meg. A tél számomra az elmélkedés és a csodák időszaka. Kár, hogy ezt olyan kevesen veszik észre benne.

Jó vagyok tanácsadásban. Habár nem ismerem az élet minden területét, de hamar ráérzek mások problémájára és ösztönösen tudok a segítségükre lenni. Elsősorban a lélek problémáit kezelem jól, mert nagyon empatikus vagyok és hamar megérzem mi a gondja az illetőnek, és hogy mivel tudnék számára segítséget nyújtani. Persze nem erőltetem rá magam másokra, csupán csak tanácsokat szoktam adni, amiket valaki vagy megfogad, vagy nem. De szerencsére mások is érzik, hogy rám számíthatnak, így ők maguk keresnek fel a problémáikkal. Ösztönösen érzem, hogy mi a helyes irány, mivel nagyon erős igazságérzettel vagyok megáldva, és a kettő összefügg. Azért tudok jó tanácsokat adni, mert átlátom az emberek problémáit és a személyiségükhöz alakítva, a helyzetükhöz mérten próbálom őket ellátni javaslatokkal. 

Érdekel, hogy hogyan nézek ki. Ettől függetlenül nem vagyok hiú, csak jobb szeretek úgy kimenni az emberek közé, hogy vállalható az arcom és a külsőm, másrészt úgy jobb a közérzetem is. Nem szoktam órákat tollászkodni a tükör előtt (habár azért egy-egy fontosabb alkalommal képes vagyok rá), de azért arra mindig odafigyelek, hogy igényesen nézzek ki. Én mondjuk nem tartom magam se csinosnak, se különösebben szépnek, de nem tudnám úgy elhagyni a lakást, hogy ne lennék megelégedve a külsőmmel. Odafigyelek a részletekre is, mert azok segítenek harmóniát teremteni a megjelenésemben. Én vagyok az a típusú nő, akinek a rúzs-színe megegyezik a körömlakkjának színével, aki képes minden nap hajat mosni, csak hogy makulátlanul nézzen ki a haja, aki előző este órákig válogatja, hogy mit vegyen fel egy sima dolgozós napon, és aki még a kiegészítőit is a harmónia alapján válogatja. Teljes mértékig egyet értek Coco Chanel mondásával, ugyanis én sem értem azokat a nőket, akik képesek úgy elhagyni a lakásukat, hogy előtte ne rakták volna rendbe magukat egy kicsit. Nem azt mondom ezzel, hogy egy rohanós napon álljunk neki hajat vasalni és művészi sminket készíteni, de azért egy kicsit minden nap oda kell figyelnünk a megjelenésünkre. És nem azért, mert másoknak akarnánk ezzel megfelelni, hanem azért, mert az igényesség fontos és ennyit mindenkinek törődnie kéne magával. Én minden nap igyekszem figyelni magamra és próbálom a tőlem telhető legjobbat kihozni magamból.

Imádok táncolni. A hastánc már igen rég óta része az életemnek, és egyszerűen élek-halok érte. Persze más stílusú táncokat is szeretek, de igazából nem is maga a stílus a lényeg, hanem hogy egy zene annyira meg fog, hogy táncra perdüljek tőle. Lehet az egy pörgős rock'n' roll, egy jóféle swing, vagy bármi más, a lényeg az, hogy minden értelemben mozgasson meg. Mondjuk azt hozzá kell tennem, hogy társaságban soha nem táncolok. Nem vagyok az a fajta, aki egy összejövetel alkalmával táncra pattan, egyrészt nem szeretem produkálni magam, másrészt a tánc számomra sokkal inkább művészet, mint kikapcsolódás. Ha nagy ritkán saját magam szórakozására akarok táncolni, akkor csakis itthon, mások előtt nem tudok annyira feloldódni, hogy lazán táncoljak. Bár elég ritka, amikor én csak úgy táncikálok valamire, számomra ez a mozgás típus valami mélyebb értelemmel kell bírjon, valami művészi értéket kell, hogy képviseljen, és a céltalan lötyögés nem tartozik ide. Persze vannak olyanok, akik számára jóleső érzés egy bulin mindenféle séma nélkül táncolni, de én nem vagyok az. Akármilyen táncról is van szó, én annak megadom a módját.

Félek, hogy titokban az összes barátom utál. Lehet, hogy ezen kijelentésemmel megint csak a depresszió és a magányosság beszél belőlem, de néha rettegek attól, hogy a barátaim már nem szeretnek, nem bírnak elviselni, de nem szólnak róla, mert nem akarnak megbántani. Amilyen mimóza lelkem van, nem is csodálkoznék rajta. Persze ha nagy ritkán megpedzegetem mindezt, akkor jól lecsesznek amolyan baráti módon, de azért bennem mégis ott van a félsz, mert tudom, hogy az élet velem nem könnyű. Én jó barát vagyok, de túlságosan ragaszkodó és nagyon nehéz eset, így titkon mindig attól félek, hogy az összes barátom számára csak nyűg vagyok és igazából boldogabbak lennének nélkülem. Aztán szerencsére néhányan eszembe juttatják, hogy fontos vagyok számukra és ilyenkor egy picit megnyugszom. Ezekbe a kedves szavakba próbálok kapaszkodni akkor is, mikor én magam elviselhetetlennek érzem a saját viselkedésemet és csak remélni tudom, hogy néhányan azért akadnak a barátaim közül, akik minden hülyeségem ellenére kitartanak mellettem és olyannak szeretnek, amilyen vagyok.