Ebben a percben fejeztem be az utolsó előtti Fairy Oak kötetet és muszáj is írnom róla pár sort. Mint tudható, nagy rajongója vagyok ennek a bájos mesesorozatnak, eddig mindegyik része nagyon tetszett és elvarázsolt. Ez a mostani rész viszont más volt. Az elején olyan érzésem volt, mintha kifogyott volna az alkotókedv Elisabetta Gnone-ból, mintha elerőtlenedett volna a története, a karakterei. Az egész Fairy Oak sztori nagyon bájos és nagyon gyermeki, de ebből kifolyólag véges a benne rejlő fantázia. Az első három könyv tökéletes volt, csodákkal és varázslattal teli. A mesélő könyveknél már éreztem, hogy ezek más célból íródtak, kicsit erőltetettebbek is voltak a többinél, vagyis inkább nem volt meg bennük az a játékos könnyedség, az a magába szippantó erő, de a végére azért azok is le tudtak nyűgözni és nagyon élveztem őket. A Floxról szóló kötet viszont más volt. Nem értettem egyáltalán a történetet, nem értettem a gondolatmenetet, totál káosz volt az egész, habár a szokásos imádni való környezetbe volt ágyazva, ami élvezhetővé tette az amúgy nagyon döcögős történetet. Olvastam a sorokat, haladtam oldalról oldalra és nem értettem, hogy mégis miről olvasok, pedig tudtommal semmi baj nincs a felfogásommal. Rendszertelenül, szinte káoszosan haladtunk, nem láttam sehol semmi összefüggést, és szomorúan bevallom, de már azt vártam, hogy inkább vége legyen... Bizony, nem hittem volna, hogy valaha Fairy Oak könyvre ezt fogom mondani, de ennél úgy éreztem, hogy már csak túl akarok lenni rajta. Az utolsó fejezeteknél azt kezdtem el érezni, hogy talán ez is csak a nyereségvágy miatt jött létre, hiszen az első három kötet nagyon sikeres volt és a szerző le akart még pár bőrt húzni erről a sikerről, csak a végére már túlontúl elgyengült az egész. Csalódott voltam, úgy éreztem elvesztette a történet a varázsát, megkopott a fénye, amit régen úgy imádtam. Aztán olvastam az utolsó oldalakat, várva a befejezést, és végül megértettem. Rájöttem miért volt ilyen ez a könyv - hogy ez nem azért íródott így, mert a szerző csak összecsapta, hogy kész legyen az újabb sorozatrész. A könyv Floxról szólt. Floxról, aki egy kissé kerge, bolondos, összezagyvált gondolatmenetű, fura kislány, aki amolyan elvont művészlélek, akinek a gondolatai egyik pillanatról tudnak a másikra elcsapongani valahová mindenféle logika nélkül, és a könyv az ő személyiségét próbálta átadni. Sikerült is neki. Mikor erre rájöttem konkrétan homlokon csaptam magam, hogy ez miként nem esett le nekem már az elején? De lehet, hogy az írónő direkt akarta összezavarni az olvasóit, hogy átélhessék ezt az élményt, a felfedezést, hogy ez a könyv teljes egészében Flox stílusát tükrözi. Nem volt sem eleje, sem vége, csak ment a maga kusza módján és mégis végül kiadott egy kerek egészet és a sok apró cselekményszál a végére értelmet nyert. Ha tudnátok mekkora kő esett le a szívemről, hogy a Fairy Oak kötetek nem estek áldozatául a pénzsóvárságnak! Nagyon boldogtalan lettem volna, ha ez megtörtént volna, de most így még jobb érzés újra magamhoz ölelni Fairy Oak bájos lakóit, a kis üzleteket, Tölgyet, a Banda tagjait, a tündérkéket, mindenkit, aki szerepelt benne. Jó újra érezni azt, hogy hűek maradtak hozzánk, olvasókhoz és a végén mindent megmagyaráztak. És persze a könyv ettől még egy nagy rakás gubanc, hiszen Flox keszekuszaságát hirdeti, de ez benne a szeretni való :) Már alig várom, hogy kijöjjön az utolsó rész - kíváncsi vagyok miként fogja lezárni ezt a bűbájos sorozatot az írónő. Persze sajnálom, hogy ennek is vége lesz, de végül is bármikor visszatérhetek a faluba és újra átélhetem Vanília és Pervinka kalandjait. Most viszont a történet lezárása érdekel leginkább, hogy vajon mi lesz a vége ennek az egésznek. Addig is bemutatom az új áldozatomat, Kerstin Gier trilógiájának utolsó kötetét, a Smaragdzöldet.
Persze nem bírtam magammal és beleolvastam, miközben még a Fairy Oak-ot próbáltam kibogozni és hát teljesen levett a lábamról, alig várom, hogy belemerülhessek. Aztán persze vár még rám egy csomó könyv, ugyanis a Harry Potter sorozat nagyon sok időmet elvette és olyan könyvek várakoznak a polcaimon, amiket már rég megvettem (vagy éppen újonnan), és már nagyon szeretném azokat is olvasni. Ott van többek között az Eragon, amit már nagyon régóta tervezek elolvasni, remélem egyszer oda is eljutok, aztán Jane Austen Emmája, a Beautiful Creatures, ami már filmként is lenyűgözött, a Twilight második és harmadik része (igen, ki fogom olvasni csakazértis! - annyira azért nem rossz), Böszörményi Gyulától a Gergő és az álomfogók, a Harry Potter pszichológiája, szóval lesz mit olvasnom az elkövetkező pár hónapban :) Addig is csíny letudva! ^^
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése