2012. augusztus 5., vasárnap

Camponai zsákmányolás

Tegnap végre sikerült minden apróbb-cseprőbb dolgot beszereznem az esküvőre, amivel eddig el voltam maradva, már ami a saját repertoáromat illeti. Így aztán a "mi kell még" lista jócskán lecsökkent, most már inkább olyasmik kellenek már csak, amik más embertől függenek, illetve amivel még érdemes várni egy kicsit. Szóval, tegnap fél 10 környékén nyakunkba vettük a Camponát, hogy na majd ott bevásárolunk mindent csecsebecsét, amire még szükségem van. Először ékszert mentünk nézni a Bijou Brigitte-be, mert úgy voltam vele, hogy nincs szükségem drága ezüst, vagy arany ékszerekre, megteszi az egyszerű bizsu is. Hát naiv voltam, ugyanis a bizsu ékszerek annyira bazári hatást keltettek, hogy egyiket sem tudtam elképzelni esküvőre. Hatalmas műanyag gombócos nyakláncok, fura formájú fülbevalók és giccses, túldíszített karkötők - hát ez nagyon nem az én világom. Így történt az, hogy végül mégis csak az ezüstékszerek felé kacsintgattam, és még szerencse, hogy ott helyben is voltak ilyen ékszerek.




Őket sikerült beszerezni, szerintem nagyon szépek, szolidak, nem hivalkodóak, illetve egy lila virágot, ami majd a ruhám oldalára kerül díszítésnek.




Ezután átszaladtunk a dm-be megvenni a Christina Aguilera parfümömet, ugyanis szinte teljesen kifogytam belőle, illetve vettem szilikonmentes Alverde nyírfás-zsályás sampont és balzsamot.




Jó ideje ezeket használom, és meg vagyok velük elégedve. Egyelőre még nem tapasztalom, hogy kevésbé zsírosodna a hajam tőle, de szerencsére az aggasztó mellékhatások nálam nem jelentkeztek, azaz nem gubancosodik tőle a hajam, sőt, továbbra is gyönyörű fényes és selymes, ráadásul nagyon kellemes gyógynövény illata van. Ezután kezdtük végigjárni a különféle drogériákat valami jobb minőségű smink után kutatva, mivel ugye én csinálom a saját sminkemet, a rendelésről pedig letettem, mert ott csalóka tud lenni az árnyalat, nem biztos, hogy olyan lesz élőben, mint a képen. Először a Rossmanba tértünk be, mert ott láttam múltkor azt az Astor ajakfilcet, amit nagyon szerettem volna. Hát természetesen az most nem volt, de találtam hasonló árnyalatot NYC-ben is. Champagne Stain fantázianévre hallgat, és nagyon szép halvány málnarózsaszín színt ad az ajkaknak. Persze töményen felkenve még elég erős a színe, de ahogy az ajkam beszívja a festéket sokkal lágyabb lesz.




Aztán amit még ott szereztem be; Maybelline tus (Eyestudio Lasting Drama Gel Eyeliner), NYC Smooth Skin púder Translucent árnyalatban, MaxFactor Lasting Performance alapozó és Liquid Effect Pencil szemceruza, Astor Big and Beautiful Boom szempillaspirál, illetve Rival de Loop Pure Skin arctisztító tapasz, szempillagöndörítő és ecsetek. Szemhéjpúderek közül sajnos egyik ottani márka kínálata sem felelt meg az ízlésemnek, mivel valami szép, szatén hatású, kicsit csillogós, pasztell-lilás árnyalatot kerestem, így aztán elindultunk feltérképezni a Duoglas-t. Azt tudni kell rólam, hogy én ilyen drága helyekre nem járok, lévén a pénztárcám nem engedheti meg magának az ottani árakat, de most az esküvő miatt itt is szétnéztem. Hát, egyes árak láttán kihagyott pár dobbanást a szívem, de végül csak megtaláltam a tökéletest, ami nem került horrorisztikusan sokba, mégis kicsit különlegesebb volt, mint amiket alapból használok.




Íme; IsaDora hármas szemhéjpúder (Purple Vain) és egy mono (Snow) plusz egy szemhéjalapozó, hogy tartós legyen a smink. És mivel ez egy különleges alkalom, ezért úgy döntöttem, hogy megpróbálkozok a műszempillával is, elvégre jó esetben egyszer van az embernek esküvője, ott meg ki lehet ezt próbálni. Viktor egy kicsit megijedt a dologtól, ő nem igazán szereti a természetellenes változtatásokat, de sikerült meggyőznöm, hogy nem fogok plasztik babára hasonlítani vele, pláne mert tincses műszempillát vettem, amiből nem szándékozok sokat elhasználni, csak egy kicsit kiemelem vele a tekintetem. Ő lenne az; Artdeco Medium Black és a hozzá való ragasztó és eltávolító. Hozzá kell tennem, még életemben nem ragasztottam műszempillát, de valahol ezt is el kell kezdeni, nem? :) Majd videókból, leírásokból ellesem ennek a fortélyait. Ennyi lett volna a sminkes rész, bár azt hiszem így is bőven sokat vásároltam :P Ezek után már csak a Tesco maradt, ahol a többi szükséges apróságot szereztük be. Még az esküvő előtt mindenképpen lesz egy hajfestésem, mert már eléggé látszik a lenövés, és immáron harmadik alkalma használok Garnier Color Sensation festéket, amivel tökéletesen meg vagyok elégedve.




Nagyon szép színt ad és könnyű lemosni a fejbőrről is, nem marad utána hosszú napokig sapkaszerű vonal a fejemen. És igen, ismét fekete vagyok, nem tudom említettem-e már. A barnával az volt a baj, hogy a napon nagyon látszott az átmenet a két szín között, és ez engem borzasztóan zavart, úgyhogy maradok fekete, de ha már így alakult, akkor igyekszem jobban óvni a hajamat (lásd szilikonmentes sampon és társai). Ezen kívül persze landolt még a kosarunkban pár hétköznapra szükséges holmi, amiket nem szükséges bemutatnom, viszont ami ezeknél jóval fontosabb, hogy sikerült fehér abroszt és úszógyertyának való tálat találni. Az abroszok pont akkorák, hogy két összetolt asztalt le lehet velük teríteni, és még a mintájuk is hasonló az organza anyaghoz, amit vettük. Aminek viszont a legjobban örülök, az az úszógyertya tál. Mind a két család félbolondként keresgélt utána, de vagy iszonyatosan drágákat találtak (1700Ft/db, és abból kellett volna legalább 5), vagy pedig a formája nem volt megfelelő. Erre tegnap kiszúrtam az étkészleteknél ezeket a tálakat, amik egyébként keverő tálak lennének salátákhoz, meg ilyesmikhez, de nekünk tökéletesen megfelelt a célra, és csak 400Ft volt egy darab. Rögtön meg is vettünk belőle ötöt, úgyhogy ez a probléma is megoldva. Találtunk műanyag tálcákat a süteményeknek is, úgyhogy azzal sem lesz több gond, illetve ma Viktor elkészíti az ültető kártyák sablonjait. Aztán ami még a közeljövőben kerül elrendezésre; jövő héten adjuk le a rendelést a tortára, marad a sacher és a gyümölcsös túrótorta, ahogy eredetileg megbeszéltük, bár még a díszítéshez nézegetek képeket és megpróbálok azokból kitalálni valamit. A nyitótáncunkhoz rengeteg videót megnéztem már és bizonyos mozdulatok már összeálltak a fejemben, ma valószínűleg el is kezdjük gyakorolni. Zenéket állandó jelleggel keresek és töltök le, szerencsére elég sokat találtam. Most már csak össze kell válogatni, hogy mikor mi szóljon, illetve a tánc részhez kell még sok pergősebb zenét találnom. Hétfőn megyek az anyakönyvvezetőhöz fixálni a dolgokat, illetve beszúrunk a szertartásba gyertyagyújtást és szülőköszöntést is, ahhoz még a csokrokat is el kell jövő héten intéznünk, illetve megveszem aznap a bolerómat is. Aztán remélhetőleg kedden, vagy valamikor utána megcsináltatom a próbafrizurámat, és a végére már csak az italok meg a dekorelemek leszállítása marad. Azért kezdjük egész jól behozni magunkat, és ennek nagyon örülök, mert eddig úgy éreztem, hogy kicsit le vagyunk maradva. Hiába, én szeretem, ha minden jóval előtte meg van szervezve és le van rendezve, hogy ne az utolsó pillanatban kelljen összekapkodni mindent. Összegezve egy hatalmas bevásárláson vagyunk túl, amit teljes mértékig sikeresnek érzek, remélem ez a további teendőinkben is így fog alakulni. Végezetül megmutatom a csokrom prototípusát, ami alapján készül majd az enyém, csak liliom és rózsa helyett férzia és lisianthus lesz benne.



4 megjegyzés:

  1. A sminket mindenképpen gyakorold előtte még, bőven van anyagod hozzá, a műszempillafelrakás lesz talán a legmacerább, ha még sosem csináltad.
    http://www.youtube.com/watch?v=RoxkLziUyiQ Ez egy nagyon jó esküvői smink, lilával is ugyanúgy kivitelezhető, ez pedig jó műszempillás tutorial: http://www.youtube.com/watch?v=-CaaulvwkMw
    Jó dolgokat vettél, ügyes vagy, gondolom egyre jobban izgulsz már. :))

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm a tippeket és a linkeket, meg is néztem őket és nagyon tetszettek! Már keresgéltem jó pár videót, ezek mondjuk nem voltak köztük, de nagyszerűek voltak, biztos merítek belőlük ihletet. A műszempilla felrakást is gyakorolni fogom a sminkkel együtt, biztos bele kell majd jönnöm, de elég ügyes kezem van, csak rá fogok érezni az ízére :) Az elismerést meg köszönöm, én is elégedett vagyok a vásároltakkal. És igen, borzasztóan izgulok :D

    VálaszTörlés