2010. november 13., szombat

Lesújtó hírek

Ma voltunk szemvizsgálaton a párommal. Régóta terveztük, hogy új szemüveget csináltatunk magunknak, mivel a régiekkel egyikünk sem látott túl jól. Én általános iskolás korom óta viselek szemüveget, ami napközben szinte folyamatosan rajtam van (itthon és fényképeknél sosem veszem fel, mert pihentetem, a fényképeknél pedig a lencse mindig becsillan). A mostani szemüvegem kb. 5 éves, de lehet, hogy több is, már nem emlékszem rá, szóval épp itt volt az ideje egy újabb szemvizsgálatnak és szemüvegrendelésnek. Ám sajnos a vizsgálat sokkoló eredményt tárt fel előlem. Kiderült ugyanis, hogy kezdődő zöldhályog van mind két szememen, és hogy ha nem kezelnek időben, hamarosan megvakulok... Most eléggé pocsékul érzem magam, habár az orvosom szerint még időben vagyok, és gyógyszerekkel meg lehet állítani a szemem romlásának folyamatát. Ettől függetlenül rettenetesen félek, mivel nagyon ritka, hogy ilyen fiatal korban zöldhályogja legyen valakinek (általában 40 év fölött szokott jelentkezni), emiatt a következő vizsgálatomnál vagy 5 orvos lesz jelen, akik figyelemmel kísérik az eseményeket. Mit is írhatnék erről az egészről? Rettenetesen félek. És őszintén szólva egy kicsit fáradtnak is érzem magam. Jelenleg 22 éves vagyok, de ezalatt az idő alatt szinte annyit jártam orvosokhoz, mint az idős emberek, akiknek már minden bajuk van. A fél életemet szanatóriumok és kórházak falai között töltöttem, gyógyszerek tucatjait kellett beszednem naponta, és most már kezd egy kicsit elegem lenni az egészből. Ennyi idősen nem a nyolcezredik nyavajámmal kellene orvosokhoz járnom, hanem élveznem az életet, mint minden más ember. Igazságtalannak érzem a helyzetemet. Persze igyekszem nem kétségbeesni, és természetesen azonnal kezeltetem magam, de ettől függetlenül nagyon unom már, hogy nem élhetek olyan életet, mint mások. Mindegy, nem akarok dühöngeni, sem sajnáltatni magamat, ez még sosem vezetett eredményre senkinél. Jó pár betegségből kigyógyultam már, ez sem fog kifogni rajtam. Van nekem családom, aki támogat, egy csodálatos szerelmem, aki mint mindig, most is fogja a kezem és kitart mellettem, és vannak nagyon kedves barátaim is, akikre szintén számíthatok. Ennyi támogatással a hátam mögött hogy a fenébe engedhetném meg magamnak, hogy megvakuljak? Szó sem lehet róla. Győzni fogok, mert harcos típus vagyok, és nem adom fel olyan könnyen. De azt azért meg kell hagyni, hogy a Sorsnak pocsék a humorérzéke; miért pont a névnapomon kellett ennek kiderülnie? :D

5 megjegyzés:

  1. Úristen! Nah ezért is jó lett volna ha átmegyek holnap :( de akkor majd jövő hétre marad ez a kis élőben lelki támogatás :(

    VálaszTörlés
  2. Hát talán jobb is, hogy most nem tudunk erről beszélgetni, mert amióta megtudtam jóformán csak sírdogálok, és akárhányszor feljön a téma, mindig rákezdek. Most jobb nem beszélni róla, de jövő héten már tényleg jól fog esni egy kis lelkizés :)

    VálaszTörlés
  3. Ezt nem tudom elhinni...mindenféle bejegyzésre számítottam csak erre nem! :(
    Ez tényleg annyira igazságtalan...komolyan értetlenül állok az egész előtt.
    De nem szabad tényleg kétségbeesni!
    Semmi baj nem lesz!! Mert NEM lehet semmi baj! És még a szerencse, hogy időben elmentél orvoshoz, még akkor is ha nem evégett.
    És hogy sírdogálsz egyáltalán nem baj, add ki magadból!! Ha bármi van amiben segíteni tudok csak szólj! Telefonon, e-mailben, bárhogy...ahogy eddig is én itt leszek amikor úgy érzed hogy szükséged lenne rám is!
    Kitartás Szilvi!

    VálaszTörlés
  4. Köszönöm, Brigittém, hogy így mellettem állsz, nagyon sokat jelent nekem minden támogatás! Már nem vagyok olyan rosszul, igyekszem pozitív lenni, szóval nem lesz velem semmi baj :) Még egyszer köszönök mindent!

    VálaszTörlés
  5. Ezt nagyon jó olvasni! :) Megkönnyebbültem picikét

    VálaszTörlés