Zenézek

Kábé egy hete csak ezt az egy számot hallgatom a lejátszómon - és még mindig nem unom :D Ez az egyik kedvencem a Korpiklaani-tól (bár azért a Wooden Pints klipje se semmi, amikor a hegedűs előbukkan a budiból :D no comment :D)

Esett a hó!

Végrevégrevégrevégre!!!! Leesett az első hó, és én majd kiugrok a bőrömből örömömben ^^ Már nagyon vártam! Persze az első hó mindig hamar elolvad, de még ha nem is olyan tartós, akkor is azt jelenti, hogy talán innentől kezdve számíthatunk a jó kis télies időre :) Egyébként én nem reggel vettem észre, hanem már hajnalban, és már akkor nekiálltam ujjongva örömködni (kis családom legnagyobb örömére). Felébredtem valamire, aztán mikor visszabújtam a párom mellé közölte, hogy történt valami az este folyamán, aminek másnap reggel nagyon fogok örülni. Persze nem tudtam addig várni, ezért villámgyorsan elcsörtettem az ablakig (miközben felborogattam a szobánk berendezésének 90%-át), félrehúztam a függönyt, és lám; rengeteg hav! :D Megfeledkezve arról, hogy hajlani 4 óra van elkezdtem örömtáncot járni, ujjongtam, visongtam, és nem győztem bámulni a gyönyörűséges tájat. Hogy én mennyire imádom a telet és a havat, azt nem tudom szavakba önteni. Ha rajtam múlott volna, akkor simán lemegyek mezítláb, zebrás pizsamában havat tapicskolni, de persze van nekem egy nálam jóval megfontoltabb szerelmem, aki visszatartott ezen szándékomtól. Sebaj, lesz még alkalmam bepótolni (nálunk már eléggé olvadozóban van), és akkor jöhetnek a végeláthatatlan hógolyó csaták, hóember építés, meg nagy séták a csodaszép időben :) Jaj, annyira szeretem a havat! Már most olyan volt, mintha csillámporral szórták volna be az egész környéket, csak úgy szikrázott és ragyogott minden! Ilyenkor úgy érzem magam, mintha egy ékszerdoboz lakója lennék :) És természetesen a karácsonyi hangulatom is felélénkült, bár én már a karácsony elmúltának másnapján a következőről ábrándozom ^^ Mostantól jöhet a forró kakaó, a forralt bor, a sült gesztenye meg a fahéjas kürtöskalács :P

Reménytelen eset vagyok

Az egész úgy indult, hogy én csak az adventi koszorúmhoz szerettem volna venni néhány szép díszítő elemet, mint például szárított gomba, bogyók, csillámspray. De sajnos ha Szilvike beszabadul a Kreatív Hobbi boltba, akkor ott bizony könyörtelen pusztítást végez. Ez ismételten megtörtént. Koszorú díszeket egyelőre még nem kaptam, de ha már ott voltam, körbe kellett néznem (öreg hiba), és észrevettem egy tüneményes kis goblent. A képen egy bűbájos kislány hintázik, akinek hosszú, fonott barna hajában kék szalagok lobognak, a ruhácskája is kék, és a háttérben zöldell az a fa, amin a hinta lóg. Egy kedves barátnőm, Barbi kíséretében mentem, aki persze egyből tudta, hogy hiába nézelődök még, úgy is ezt fogom választani, és igaza is lett. Szerelem volt első látásra ez a hintázó leányzó, folyton visszatértem hozzá, végül pedig megvettem. Horror összegért természetesen, mivel elég nagy goblenről van szó, ilyen nagyot még nem is csináltam. De most komolyan, melyik hímzés-mániás, romantikus lélek tudta volna ott hagyni azt a gyönyörűséget? Muszáj volt elhoznom! Az más kérdés, hogy a szüleim és a párom is jól le fognak cseszni, amiért nem bírtam magammal, de hát istenem, nem tudtam ellenállni! Könyörgöm, valaki állítson meg! :D (Barbi, ha legközelebb megyünk, ne hagyd, hogy elcsábítson a sötét oldal!) Na jó, igazából egyáltalán nem bánom, nagyon boldog vagyok, hogy megvettem, és élvezettel fogom kivarrni. Már alig várom, hogy a falamon díszelegjen ^^ Persze a barátnőm sem távozott üres kézzel, ő egy mediterrán hangulatú tájképet nézett ki magának, amihez ezúton is szeretnék jó szórakozást és sok sikert kívánni, remélem élvezettel készíti majd el! :) Ezen kívül ahhoz a tömérdek mennyiségű könyvhöz is jó szórakozást szeretnék kívánni, no meg kitartás, mert ha jól emlékszem én most öt könyvet sóztam rá, és otthon még várja őt másik három, így összesen nyolc kötetről beszélünk. Sebaj, könyvből sosem elég, és nagyon remélem, hogy mindegyik tetszeni fog neki! :) Ó, és ezúton köszönöm neki, hogy megihletett, mert a rajzai láttán nekem is kedvem támadt rajzolni.
Hát, mit is mondhatnék még? Ez eddig egy nagyon jó nap :)

Juppijééé!!!

Jelentem; nem fogok megvakulni!!!! :)))

Mármint egyelőre.

Ma voltam nagy kivizsgáláson, ami tulajdonképpen egész nap tartott. A délelőtt folyamán nem lehetett rajtam se smink, se szemüveg, így egész végig vakoskodva szenvedtem, délután pedig jött a térlátás vizsgálat. Az eredményeim átlagon felüliek lettek, a doki el volt ájulva a térlátásomtól, majd közölte, hogy én az emberek azon nagyon kevés százalékába tartozom, akiknél teljesen normális a magas szemnyomás. Végül kijelentette, hogy ilyen remek térlátással semmiképpen nem beszélhetünk az esetemben zöldhályogról, úgyhogy öröm és boldogság ^^ Viszont a gyanú sajnos megmarad, mivel nagyon ritka, hogy valaki ekkora nyomással a szemében vígan éldegéljen, ezért három havonta kell kontrolra járnom, illetve két év múlva lesz egy újabb nagy vizsgálatom. Közben még az is kiderült, hogy a mostani szemüvegem erősen rontja a látásomat, mivel ma már jobbak voltak az értékeim azáltal, hogy nem volt rajtam. Emiatt azért elég pipa vagyok, mert lényegében a szemüvegem, aminek segítenie kéne jobban látni csak árt nekem. No mindegy, a lényeg az, hogy egyelőre nincs nagy baj, sőt, teljesen rendben vagyok, csak folyamatosan járnom kell megfigyelésre. Ennyi azt hiszem bőven belefér a látásom érdekében. Jaj, ez most nagyon jól esett a lelkemnek... :)

Olvasgatok

Az utóbbi időkben újult erővel tör rám az olvasás iránti vágy. Szinte ahol csak tudok - ültömben-jártamban-utaztamban - olvasok, kockáztatva ezzel, hogy ön és közveszélyes baleseteket okozok. Szerencsére eddig a járókelők egész jól tolerálják, hogy egy dilinyós, varjúszerű lányt kell kerülgetniük, akinek ki sem látszik az orra az éppen aktuális olvasmányából. Legutóbb két mesekönyv ejtett rabul, az egyik a Villámtolvaj, a másik pedig a Momo, most pedig róluk szeretnék pár szót ejteni. A Villámtolvajban főleg a jópofa szövegek és a humoros fogalmazás tetszett meg, de természetesen maga a történet is fantasztikus volt (a modern világba beépített ókori görög mitológia eleinte kicsit furcsa volt, de nálam végül nagy telitalálat lett). Azóta már a folytatását olvasom, ami a Szörnyek Tengere címet viseli, és hasonlóan ígéretes, mint az elődje. Most pedig jöjjön a Momo. Bevallom, eleinte nem igazán nyerte el a tetszésemet. Vontatott volt, szörnyen lassan haladt előre a történet, én pedig türelmetlenkedtem, hogy vajon mikor jön már valami izgalmas is, nem csak folytonos leírások a szereplőkről és a gyerekek játékairól. Aztán ahogy jobban belemélyedtem a történetbe, egyszeriben ráébredtem ennek a mesének a tanulságára. Momo, a könyv főszereplője azért indul útnak, hogy visszahozza az emberek ellopott idejét, mivel azok olyannyira sürgetve élték az életüket, hogy semmi jóra és kellemesre nem maradt idejük - folyton csak a hajtás, a kapkodás, a sietség. És akkor, abban a pillanatban döbbentem rá, hogy talán az író a könyv eleji lassúságával magát az olvasót is próbálta ráébreszteni arra, hogy mennyire nincs türelmünk kivárni mindennek a maga idejét. Kapkodunk, azonnal akarunk mindent, de ezzel pont, hogy hátráltatjuk a haladást. Nagyon ledöbbentem és persze mélyen elgondolkodtam azon, amit Momo története elém tárt. Alapjáraton nem vagyok egy türelmetlen típus, de Michael Ende bácsi még a hozzám hasonlóakból, sőt, talán a magukat türelmesnek mondó emberekből is kihozza a bent lapuló kapkodást, szembesít vele minket, hogy aztán ki-ki a maga módján fojtassa az életét. Engem ez a könyv nagyon sok mindenre megtanított, de ezen bölcsességek felfedezését szeretném meghagyni másoknak is. Az lenne a jó, ha a történet elolvasásával mindenki maga jönne rá a dolgokra, hiszen úgy sokkal jobban megmarad az emberben a jó tanács. Velem is így történt, és nagyon hatásos. Szívből ajánlom mindenkinek.

Nyugodtabban

Eltelt egy kis idő azóta, hogy megtudtam a betegségemet, és most már azt hiszem egy kicsit higgadtabb is vagyok. Először azt hiszem természetes, ha az ember kétségbeesik, sír, és retteg, de szerencsére mindez már kezd csillapodni nálam. Igaz, néha még mindig elerednek a könnyeim, de a félelmem már közel sem ölt akkora mértéket, mint az elején. Ma hazaküldtek a munkahelyemről, hogy el tudjam intézni a bejelentkezést a részletes kivizsgálásomra, amire végül is csütörtökön kerül sor. Ha minden igaz, akkor öten fognak vizsgálni, és bízom benne, hogy viszonylag jó híreket fogok kapni. No, csak hogy kedves olvasóim is bepillantást kapjanak a problémámba, vázolom a helyzetemet. Zöldhályogot azoknál lehet megállapítani, akiknek a szemnyomása 18-as érték fölötti. Ezt a szemünkben termelődő csarnokvíz túltengése idézi elő, ami nem tud elfojni, ezáltal nyomja a látóidegeket, melyek a nyomás hatására szép lassan elsorvadnak. Szerencsére a folyamat megállítható, ha időben felfedezik. Az én esetemben a jobb szememen 20-as értéket mértek, a balnál pedig közel 24-et. Az orvosom szerint ez eléggé aggasztó tünet, úgyhogy csütörtökön kiderítik, hogy miként állnak nálam a dolgok. Akárhogy is, valamilyen kezelést mindenképpen kapni fogok - bízom benne, hogy csak szemcseppet, mert a műtéthez valahogy nem fűlik a fogam, ámbár a bal szemem eléggé műtét-gyanús. Annak viszont kifejezetten örülök, hogy felfedezték, mert ez egy olyan sunyi betegség, ami évekig nem produkál tünetet, aztán az ember egyszer csak azt veszi észre, hogy megvakult. Szóval engem még időben elkaptak, és valamilyen módon biztosan meg fognak tudni gyógyítani. Most viszont elég volt már ebből a sok panaszkodásból, jöjjön egy kis jó élmény is, mert azért történtek remek dolgok is a hétvégén. Például voltunk vacsorázni a Trófea étteremben, ahol megünnepeltük a névnapomat is, és fantasztikusan éreztem magam :) Most voltunk ott először a párommal, de a nővére és a férje, meg unokatesója már ismerték a helyet, így ők navigáltak minket. Hát valami szuper hely ez a Trófea, mindenkinek csak ajánlani tudom. Hasonló stílusú, mint az általunk sokat látogatott Wasabi; itt is befizet az ember ötezer forintot, és annyit eszik, amennyit nem szégyell. Italok közül a sör, a bor, a pezsgő és az üdítők szintén benne vannak az árban, csak a különlegesebb dolgokért kell külön fizetni, úgyhogy igazán megéri. Az ételek fantasztikusan finomak, nem is tudom mi ízlett a legjobban. A burgundi mártásos szarvas pompás volt, a burgonyakrémleves abszolút vitte a prímet nálam aznap este, de a tatárbifsztek és a grillezett sajt is csodás volt. Talán egyedül az édességek voltak, amik kevésbé ízlettek, de összességében isteni finoman főznek ott a Trófeában, úgyhogy biztosan vissza fogunk még menni. Addig is kihasználom, hogy a párom egy kicsit jobban aggódik értem, mint amúgy, és még jobban rátapadok. Most nem szólhat egy szót sem, hiszen én egy szegény, gyámoltalan, beteg ember vagyok, akinek sok-sok gyöngédségre van szüksége :P (na nem mintha amúgy nem, de most olyan jópofa őt ezzel zsarolni) A válasz természetesen párocskám részéről továbbra is csak egy bajusz alatt eldörmögött törpös morgás :P Jajj, de szeretem ezt a galád pasast... :)

Lesújtó hírek

Ma voltunk szemvizsgálaton a párommal. Régóta terveztük, hogy új szemüveget csináltatunk magunknak, mivel a régiekkel egyikünk sem látott túl jól. Én általános iskolás korom óta viselek szemüveget, ami napközben szinte folyamatosan rajtam van (itthon és fényképeknél sosem veszem fel, mert pihentetem, a fényképeknél pedig a lencse mindig becsillan). A mostani szemüvegem kb. 5 éves, de lehet, hogy több is, már nem emlékszem rá, szóval épp itt volt az ideje egy újabb szemvizsgálatnak és szemüvegrendelésnek. Ám sajnos a vizsgálat sokkoló eredményt tárt fel előlem. Kiderült ugyanis, hogy kezdődő zöldhályog van mind két szememen, és hogy ha nem kezelnek időben, hamarosan megvakulok... Most eléggé pocsékul érzem magam, habár az orvosom szerint még időben vagyok, és gyógyszerekkel meg lehet állítani a szemem romlásának folyamatát. Ettől függetlenül rettenetesen félek, mivel nagyon ritka, hogy ilyen fiatal korban zöldhályogja legyen valakinek (általában 40 év fölött szokott jelentkezni), emiatt a következő vizsgálatomnál vagy 5 orvos lesz jelen, akik figyelemmel kísérik az eseményeket. Mit is írhatnék erről az egészről? Rettenetesen félek. És őszintén szólva egy kicsit fáradtnak is érzem magam. Jelenleg 22 éves vagyok, de ezalatt az idő alatt szinte annyit jártam orvosokhoz, mint az idős emberek, akiknek már minden bajuk van. A fél életemet szanatóriumok és kórházak falai között töltöttem, gyógyszerek tucatjait kellett beszednem naponta, és most már kezd egy kicsit elegem lenni az egészből. Ennyi idősen nem a nyolcezredik nyavajámmal kellene orvosokhoz járnom, hanem élveznem az életet, mint minden más ember. Igazságtalannak érzem a helyzetemet. Persze igyekszem nem kétségbeesni, és természetesen azonnal kezeltetem magam, de ettől függetlenül nagyon unom már, hogy nem élhetek olyan életet, mint mások. Mindegy, nem akarok dühöngeni, sem sajnáltatni magamat, ez még sosem vezetett eredményre senkinél. Jó pár betegségből kigyógyultam már, ez sem fog kifogni rajtam. Van nekem családom, aki támogat, egy csodálatos szerelmem, aki mint mindig, most is fogja a kezem és kitart mellettem, és vannak nagyon kedves barátaim is, akikre szintén számíthatok. Ennyi támogatással a hátam mögött hogy a fenébe engedhetném meg magamnak, hogy megvakuljak? Szó sem lehet róla. Győzni fogok, mert harcos típus vagyok, és nem adom fel olyan könnyen. De azt azért meg kell hagyni, hogy a Sorsnak pocsék a humorérzéke; miért pont a névnapomon kellett ennek kiderülnie? :D

Still in love - Tribal fusion belly dance

Az emberekben vegyes érzések kavarognak, mikor a hastáncról van szó. A legtöbben egy ledér öltözetű, kívánatos nőtképzelnek maguk elé, aki csábítóan ringatja és illegeti magát az éhes férfiszemek előtt, és aki nem igazán az erkölcsösségmintaképe. Borzasztóan elszomorít, hogy az embereknek ez a véleménye erről a csodás táncformáról, mert teljességgelfélreértelmezik és nem látják meg a benne rejlő művészetet és szépséget. Persze valahol meg lehet érteni ezt a véleménytis, hiszen számos olyan "táncosnő" van, akikre ráillik a fenti leírás, de őket korántsem lehet hastáncosoknak nevezni, és nem lehet egy lapon emlegetni azokkal, akik ezt a táncot tényleg igazán művészi szinten művelik.

Én a magam részéről a törzsi fúziós hastáncba vagyok belebolondulva már évek óta, ami teljesen más, mint a klasszikus egyiptomi. Fenséges,büszke, méltóságteljes, körbe lengi egy sötéten elegáns aura, a lassú, kígyózó mozdulatok pedig megbabonázzák azembert. Csodálatos táncnak tartom. Öröm nézni az előadókat, akik pompás fellépőruhákban, királynői pompával libbennekbe a színpadra, hogy aztán mindenkit elvarázsoljanak precíz, tökéletesen kivitelezett koreográfiáikkal. Régebben még énmagam is jártam órákra, de azóta sajnos idő és pénzhiány miatt már csak itthon gyakorolok, viszont azt minden nap. Azthiszem nagyon rossz lenne a közérzetem, ha nem tudnék naponta legalább egy órát rászánni a táncra, mert felszabadít,megnyugtat és feltölt, talán az egyik legjobb orvosság a szerelem után, mindenkinek csak ajánlani tudom. Végül pedig álljonitt az egyik kedvenc videóm, ami méltón mutatja be ennek a táncnak a gyönyörűségét.

Hajmánia

Nagyon szeretem az egészséges, csillogó, hosszú hajakat. Egész kicsi korom óta bolondulok a pompás hajkoronákért, főleg ha az az átlagosnál hosszabb, no és persze sokat számít az is, hogy ápolt és fényes legyen. Nem bírom megállni, mikor az utcán egy kivételesen szép hajú embert látok (legyen akár nő vagy férfi), hogy ne forduljak utána és ne bámuljam hosszan, mert egyszerűen odaragad a tekintetem, szinte megbabonáz. Sajnos úgy vettem észre, hogy manapság nem túl népszerű, ha valakinek igazán hosszú haja van, amit sajnálok, mert szerintem ez a legeslegszebb hajviselet, és szörnyen elszomorít a mostani divat, ami agyon tépdesi és szétnyirbálja a szép hajakat. Viszont ha úgy vesszük ez a ritkaság nem is olyan nagy baj, mivel így igazán emlékezetes marad az a pillanat, mikor egy igazán hosszú hajú embert pillantunk meg az utcán. Nézzünk is rá néhány szép példát!

Ez az utolsó pedig a sajátom. Még nem valami hosszú (legalábbis a saját ízlésemhez mérve), de egyszer majd megnő még hosszabbra is. Mert ugye "nőjön minden haj, nem lehet az baj" :P

Aggodalom

Úgy látszik, hogy a kutyusom ismét lebetegedett :( Szegény Fricike nemrég gyógyult fel a faggyúmirigy daganatából, de már most újabb gondok vannak az egészségével. Pár hete vettük észre, hogy kezd egy picit opálosodni a tekintete, illetve nagyon sokat vakargatta és kaparászta a jobb szemét. Azon van is egy kis szemölcse, úgyhogy azt hittük csak az birizgálta (az orvos azt mondta, hogy nem kell vele foglalkozni, amíg nem kezd el drasztikusan nőni), de az utóbbi napokban már annyira hunyorgott arra a szemére, hogy jóformán ki sem tudta nyitni, és őrült módon dörgölte bele mindenbe. Tegnap úgy döntöttünk, hogy nem nézzük tovább a bajlódását és elvisszük orvoshoz, ahol sajnos nem túl kellemes dolgok derültek ki róla. Alapjáraton van neki egy szivárványhártya gyulladása, és sikerült összeszednie egy szaruhártya gyulladást is az állandó kaparászásával. Az orvos szerint nagy mázlija van, ugyanis ez a két betegség pár nap alatt úgy el szokta intézni a kutyák szemét, hogy minden összenő bennük és megvakulnak, de nála valahogy nem így alakultak a dolgok. Kapott szemcseppet, szurit, meg valami bivalyerős antibiotikumot, és ma még vissza kell őt vinni, hogy megnézhessék a gyógyszer hatását, meg hogy kapjon még valamilyen tablettát. Szegénykémnek már megint rengeteg bogyót kell szednie, de hát sajnos ő sem lesz már fiatalabb, és az öregséggel együtt jár a sok betegség is. Bízunk benne, hogy hamar felépül, mert bár a hangulata továbbra is remek (azaz rosszalkodik, kuncsorog és folyton láb alatt van), azért elég lelombozó látványt nyújt azzal, hogy a jobb szemét szinte teljesen csukva tartja, és hogy olyan fátyolos a tekintete. De Fricike erős kutyus, mindenből ügyesen felépült eddig is, úgyhogy igyekszünk most is pozitívan hozzáállni a helyzetéhez, és reménykedünk, hogy ezúttal is hamar talpra áll és rendbe jön teljesen. Addig is élvezheti, hogy folyamatosan konzerv kajákat kap, mivel csak azzal tudjuk beadni neki a gyógyszerét. Hát igen, most aztán kutyának áll a világ nálunk :)