A következő címkéjű bejegyzések mutatása: csillogó. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: csillogó. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. december 30., kedd

December színei - csillogó




Hát elérkeztünk ennek a kihívásnak is a végére - sajnálom, mert igazán jól éreztem magam, miközben készültem rá. Nagyon köszönöm, hogy részt vehettem benne, no és persze azt is, hogy láthattam a többiek szebbnél szebb munkáit :)
Erre a fordulóra egy igazán csillogós manikűrt alkottam, ami még kicsit a karácsony hangulatát idézi, legalábbis színválasztás terén. Tudom, hogy az időpontot nézve már inkább szilveszteri jellegű manikűrt kellett volna csinálnom, de annyira jól esett még egy kicsit vacakolni a karácsonyi színekkel :)











Ehhez a manikűrhöz egy blogtalis szerzeményt használtam, mégpedig egy Barielle lakkot. Teljesen ismeretlen előttem a márka, viszont amikor a blogtalin kiszúrtam ezt a piros szépséget, azonnal levett a lábamról. A pirosas alapban tüzes narancsszínű pelyhek vannak, és üvegben valami meseszép! Felkenve sajnos már sokkal nehezebben érvényesül ez a tüzes csillogás, ugyanis a körmeimen nem kevesebb, mint 4 rétegben láthatjátok, és még így is "maszatosnak" tűnik az egész. Ez főleg azért van, mert a csillámok szabálytalanul helyezkednek el a körmömön, és így nem alkotnak egységes pirosas színt. Talán egy ötödik réteggel kiküszöbölhettem volna mindezt, de azt már túlzásnak éreztem volna. Azt hiszem fedőlakknak fogom használni, mert egy jól fedő piros alapot remekül fel lehet dobni ezzel a pelyhes csodával (némelyik képen jól kivehető a narancsos pehely). A fehér egy sima Maybelline Colorama, ami szintén sokréteges, azt hiszem 3 réteg volt fent a körmeimen, szóval nem túl jó a lakk, és szivaccsal ütögettem a körömvégekre egy kis Flormar Holographic Silvert az igazán csillogó hatásért. 
Annak ellenére, hogy sem a piros, sem a fehér lakk nem működött túl jól, azért én mégis szerettem ezt a manikűrt. Lesz majd jobb fehér lakkom, a pirosat pedig fedőnek fogom használni, szóval nem vész kárba semmi :) Nekem azért tetszett ez a manikűr, sokáig viseltem. 

Remélem tetszik nektek ^^ 
Nézzétek meg a többiek alkotásait is!


2014. december 27., szombat

Mani-acs - Szilveszter




Hát szervusztok! :)

Igazság szerint nem körmös bejegyzéssel terveztem volna visszatérni a blogra, de jelenleg még lábadozok a kajakómából és próbálom rendbe tenni a dolgaimat, úgyhogy élménybeszámolós-képes bejegyzés kicsit később fog jönni. De érdemes lesz visszanézni, mert Viktorral ismét hoztuk a formánkat, nagyon hülyék voltunk :P
Na de a lényeg, a mai témánk egy szilveszteri hangulatú manikűr. Bevallom meggyűlt a bajom a témakörrel, mert alapjáraton karácsony mániás vagyok, az újévi bulizás és ünneplés sosem volt számomra olyan fontos. Ennél fogva nehezen találtam olyan témát, ami megihletett volna, de végül a szilveszteri csillogás és a tűzijátékok adtak egy kis ötletet. Rengeteg lakkot használtam fel ehhez a manikűrhöz, ami sajnos közel nem jön annyira át, mint szeretném. A lényeg az volt, hogy mind az öt körmömre más alapszínt vittem fel - ezüst holo-t (Oriflame-Palladium), cikláment (Moyra-Vamp), pirosat (Picture Polish - Dorothy), lila holo-t (A-England - Princess Tears) és kéket (Astor), majd erre jött körmönként három díszítőcsík úgy, hogy épp felrobbanó tűzijáték hatást keltsen lehúzott állapotában. Rákentem mindre két réteg fekete lakkot (Flormar), majd jött a PP Gravityje, meg egy kis NYC Midnight Confetti, Deborah arany csillámos lakk és némi Golden Rose Jolly Jewels 121. Szóval isszonyatosan csillogós lett és töménytelen színkavalkád uralkodott a körmeimen, de azt hiszem ez tökéletesen tükrözi a szilveszteri bulihangulatot. Nagyon nehezen boldogultam a díszítő csíkokkal, nem is lett túl szép az eredmény, illetve a gyér fényviszonyok miatt nagyon nehezen tudtam lefényképezni a manikűrt. Jobb lett volna még nappali fényben, de persze utolsó pillanatban jutott eszembe, hogy ja, nekem ma még meg kell csinálni ezt a manikűrt :D Szóval eme kaotikus állapot tudatában fogadjátok ezt a szintén kaotikus manikűrt :)
(sok kép következik, hogy lehessen érzékelni a csillogásokat és különféle színeket)

















Homályosat csak a csillogás látványáért :)

Remélem elnyeri a tetszéseteket ^^