Könyvélmény: Veronica Roth - A Lázadó

Sziasztok!

Hát ez a könyv már nem friss élmény számomra, ugyanis a téli szünet előtt fejeztem be, de azért remélem sikerül visszabogarászni a gondolataimat róla.

A Beavatott után szinte azonnal nekiláttam a Lázadó olvasásának, mivel nekem nagyon tetszett az első kötet, s bíztam benne, hogy a második is jó lesz. Ugyan sokan leszólták, miszerint kiszámítható, sablonos és gyenge lett, én azért mégis akartam adni neki egy esélyt. Azért persze elgondolkodtatott a sok, egybefüggően negatív vélemény, de még így is kíváncsi voltam milyen lesz a második könyv.
Amire határozottan emlékszem a könyvből, hogy nem volt annyira tempós a sztori, mint az első részben. Nem mondom, hogy elaludtam rajta, de nagyjából közepes lángon haladt a történetszál, ami igazából nem készteti az embert arra, hogy este úgy kelljen kitépni a kezéből a könyvet. Buszon utazgatva olvastam reggel és este, ennyi bőven elég is volt, mert jól haladtam vele, de annyira nem hozott lázba, hogy még otthon is folytassam. Arra lassan ráébredtem, hogy a könyv és a film között most elég sok különbség van. Ez néhol tetszett, néhol meg nem annyira. Johanna karaktere pl. új értelmet nyert számomra azzal, hogy kiderült melyik csoportból váltott, s ezáltal határozottan unszimpatikussá vált számomra. A filmben teljesen semleges volt, de már akkor éreztem, hogy valami nem stimmel vele. És attól még, hogy sokkal negatívabb képem alakult ki róla, mégis pozitív élménynek tartom a vele kapcsolatos érzelmi változásaimat. Aztán ugye jobban megismerhettük a Barátságosakat. Eleinte azt hittem, hogy szimpatizálni fogok velük, de atyaég, legszívesebben mindet pofán vágtam volna egy vasszékkel, kétszer. Leírhatatlanul irritált a betojiságuk és az, hogy mindenből ki akarnak maradni, miközben negédesen mosolyogva a béke fenntartására fognak mindent. Blahhh...
Ami viszont hatalmas csalódást okozott, az a történet vége. A filmben imádtam a szimulációs programot, ahol Trisnek mind az öt csoport tesztjét teljesítenie kellett, s ezáltal kiderül róla, hogy mind az öt csoport tulajdonságait magában hordozza. Ehhez képest a könyv egy olyan vérszegény verziót tárt fel előttem, hogy mikor elolvastam komolyan csalódott voltam. Az Elfajzottak blokkolására való szérum kifejlesztése valahogy nem tűnt elég grandiózusnak. Igaz, azért a vallatások és a kísérletezések egész tűrhetően lettek megírva, de a végkifejlet, amiben kiderül az Elfajzottak különlegessége teljesen agyon csapta az egész addigi törekvéseket. Négyes, meg a fülön csípett Caleb csak úgy, mellékesen a háttérben megbuherál egy számítógépet, Tris ott sincs, mert épp vergődik valamerre. Számomra ez kiábrándító volt. Életemben talán most fordul elő először, hogy a filmbeli verzió jobban tetszett, mint a könyves.
Viszont hogy pozitívumot is írjak: Tris karaktere még mindig élethű, Négyes továbbra is szimpatikus, a többi mellékszereplő pedig egész tűrhetően van eltalálva. Peter mondjuk gyengébb volt könyvben, mint filmben, viszont ezeket az apróságokat kárpótolta a könyv jó stílusa. Szeretem, ha egy történet normális, érthető módon van megírva kellemes nyelvezettel és szóhasználattal, erre most sem lehetett panaszom.

Összességében egy erős közepesnek ítélem meg a könyvet, mert habár élveztem az olvasását, azért nem verdeste a "wow" faktoromat. Az első kötet határozottan élvezetesebb volt, de talán ha nem látom a filmbéli megoldásokat, akkor a könyv is jobban tetszett volna. Szerencsére Tris valósághű karaktere még mindig elég löket számomra ahhoz, hogy elolvassam az utolsó részét is a trilógiának.

Ti olvastátok a könyvet?

Nektek hogy tetszett?