Könyvélmény - Rick Riordan: Neptunus fia

Sziasztok!
Kicsit kimaradt pár napig a blog az életemből, de szükségem is volt rá. A Halloween hét miatt minden nap új bejegyzéseket gyártottam, közben pedig még a hastáncos fellépésünket is lezavartuk. Nem tagadom, irtó fáradt voltam és kellett egy kis idő, amíg újra megszívom magam energiával. Most viszont itt vagyok és hoztam nektek egy kis könyvkritikát :)

Az a bajom Rick Riordan mitológiai sorozataival, hogy már nem tudom hova dicsérni őket. Tényleg csak szuperlatívuszokban tudnék erről a kötetről is nyilatkozni, mivel Rick bácsi szemmel láthatólag nem tud vackot kiadni a kezei közül (isten tartsa meg jó szokását).  Az Olimposz hősei sorozat második kötete legalább olyan izgalmas volt, mint az első. Továbbra is római félisten táborban tanyáznak hőseink, ezúttal pedig az első sorozat főszereplőjét, Percyt figyelhettük meg az új környezetben. Az első kötetben nem volt problémám, hiszen új szereplők, új közeg, teljesen oké. De mikor egy régről ismert karakter teljesen más környezetbe kerül és át kéne variálnom őt agyban római katonává kicsit összekuszálódnak a gondolataim. Persze azért megbirkóztam vele és a végén teljesen megszoktam az új helyzetet. Percy - Jasonhoz hasonlóan - emlékeit vesztve egy római félvér táborba kerül, ahol nem elég, hogy nem csípik túlzottan a görögöket, de Poszeidón - pardon, Neptunus - kölkeit sem nagyon preferálják. Míg a görög táborban ő volt a hős, itt eleinte számkivetettnek számított. Szerencsére két félisten felkarolja, akik maguk is kissé kilógnak a többiek közül. Ők hárman aztán nagy kalandokra indulnak, hiszen vissza kell szerezniük egy Sasfejet, ami a római tábor számára szent és sérthetetlen, no meg le kell győzniük egy óriást, ha meg akarják menteni a többi táborlakó életét. Ja, és persze az aktuális főgonoszunk sem tétlenkedik eközben.

 Mit is írhatnék? Imádom Rick Riordant. Imádom a humorát, a csavaros észjárását, ahogy az ókori és modern világot összekutyulja és mégis teljesen működő egészet hoz létre vele. Imádom a karaktereit, a köztük zajló párbeszédeket és azt, hogy folyamatosan mozgásban van a történet. Egy percig sem unalmas a sztori, viszont addiktív. Durván. Komolyan meg kellett reguláznom magam, hogy a munkahelyemre való beérkezés után ne olvassam tovább a sztorit. Meg hát este aludni sem ártana. Két nap alatt végeztem ki, de csak azért, mert este lefejtegették az ujjaimat a könyvről. A Harry Potter óta nem olvastam ilyen fantasztikus, fantáziadús, humoros és izgalmas történetet, mint ez a sorozat. És nem csak az Olimposz hősei sorozatot értem ezalatt, hanem Rick Riordan előző munkáit is, a Percy Jackson és az olimposziak sorozatot is. Egyszerűen zseniális. 

 A két új mellékszereplő ismét belopta magát a szívembe. Hazel egyből szimpatikussá vált, bár eleinte fogalmam sem volt, hogy melyik isten gyermeke lehet. Aztán leesett és egészen megsajnáltam őt az átka miatt. Viszont ennek ellenére is egy teljesen reális, élethű szereplő hihető problémákkal és lelki bajokkal. A háttérsztorija pedig egyenesen lenyűgöző, komolyan nem hiszem el, hogy még mindig tud Riordan bácsi újat alkotni. Frank karaktere kicsit kusza volt számomra az elején, de azért kedves srácnak tűnt. Az ő isteni háttere és különleges képessége még tovább volt ködbe burkolva, mint Hazelé, úgyhogy majd kitéptem a hajam, hogy végre megtudjam az igazságot. Aztán mikor megtörtént csak álltam ott a könyv fölött és pislogtam nagyokat. Számomra elég váratlan fordulatot hozott az isteni apa személye és a különleges képesség is, de nem baj, szeretjük a szokatlan dolgokat. Frank az a tipikus nagy mamlasz, aki baba arccal és medve testtel születik. Békés óriás, de ha feldühítik, fusson, ki merre lát! Percy pedig hozta a formáját. Csípem a karaktere humorát és nagyon-nagyon tetszett, hogy az egyetlen megmaradt emléke Annabeth volt. Ez az én szemeben mély lelki kötődést jelent :) Az is nagyon tetszett benne, hogy nem akart állandóan ő villogni, tökéletes csapatot alkottak hárman és ki is egészítették egymást, így tudtak előre haladni. Persze az elején lévő titkolózások kicsit megnehezítették a dolgukat, de a történet szempontjából mindennek így kellett alakulnia. Mondjuk a végén lévő csavartól megint csak pislogni tudtam, de várom mit fognak kihozni belőle :)

Nem is szeretném tovább ragozni a szót, ez a kötet is remekmű lett, és már most alig várom a folytatást :) Ha minden igaz Annabeth-ről fog szólni, szóval ismét régi motoros lesz a főszereplő, de szerintem szép lassan egybe fog fonódni a hét félisten élete.  Mindenkinek tudom ajánlani, mert nem fogtok csalódni ezekben a történetekben!

Ééééés egy könyves blogon olyasmit láttam, hogy Riordan bácsinak lesz viking mitológiás kötetsorozata is, ójeee! :D Erről amúgy tud valaki valamit?

Olvastátok már ezt a könyvet? 

 Ha igen, nektek hogy tetszett?