2015. november 29., vasárnap

Életmód project - 21.

Sziasztok!

Bevallom ezt a bejegyzést nem állt szándékomban megírni, lévén más téma kap most főszerepet vasárnaponként a blogon, de végül úgy döntöttem, hogy megpróbálok egyensúlyt találni a két rovat között. Az is bennem volt, hogy a karácsonyi időszak közeledtével kicsit szüneteltetem ezt a rovatot, hiszen a bejgligőzös, töltött káposztás, süteményekkel telezsúfolt ünnepi időszakot senki nem tudja megúszni 1-2 kiló plusz nélkül. Gyanítom ez alól én sem leszek kivétel, DE azért nagyon fogok igyekezni, hogy ne essek túlzásokba. Csak azért, mert jön a karácsony nem kell féktelen zabálásba kezdeni. Szóval a rovat marad, aztán meglátjuk mennyire fognak ellepni a nehéz kajás képek, de igyekezni fogok továbbra is odafigyelni magamra.
Mondjuk azzal kezdeném ezt az egészet, hogy már most kizökkentem a megszokott rutinomból. Egyre nehezebb odafigyelni az egészséges ételekre, mikor a boltok polcain egyre finomabb nyalánkságok jelennek meg, és őszintén, bizony én is elcsábultam rájuk. Baromi hiteltelen embernek érezném magam, ha állandóan csak azt írnám, hogy mekkora király vagyok, csak úgy röpködnek le rólam a kilók, miközben nekem is lecsúszik pár naponta 1 kocka a Milka Choco Jelly-jéből. Nagyon nehéz tűrtőztetni magam, főleg úgy, hogy már készül az adventi naptárunk is telis tele finomságokkal, de kötöttem magammal egy egyezséget, hogy túléljem a karácsonyi időszakot. Megfogadtam, hogy amennyire csak lehet mellőzni fogom az édességeket, és az adventi naptárból is lehetőség szerint a kevésbé hízlalót fogom választani, ha pedig ilyen opció nincs, akkor 1-2 napig simán kimaradhat a falatozás. Viktor készséggel befalja az én csokiadagomat is :P Ezen kívül nem fogok nassolni semmit, és megpróbálok visszaállni az egészséges ropogtatnivalókra és ételekre is. Sajnos nálam a tél közeledte egyet jelent azzal, hogy elhagyom magam. Nehezebben veszem rá magam a tornára, jobban esik egy bögre forró teával bekuckózni és olvasgatni. Egyedül a tánc volt az, amit továbbra is folytattam, bár ott is kihagytam jó pár alkalmat és most decemberben egyáltalán nem fogok órára menni. Már most érzem magamon a kimerültséget, ami az év végi nagy hajszával jön elő, és ilyenkor az aktivitásom erősen alább hagy. Ennek tetejébe beteg is lettem, de amint kicsit helyre rázódom szeretnék ismét odafigyelni a mozgásra, mert ha nem makacsolom meg magam, akkor tavaszra visszaesek ugyanoda, ahonnan elindultam, vagy akár még rosszabb is lehet a helyzetem. Nem szeretném. Nem azért dolgoztam keményen hosszú hónapokon át, hogy az ünnepi időszak tönkretegyen mindent, amit elértem. Beismerem, hogy nem figyeltem oda magamra kellő képpen és kissé elhagytam magam, de megpróbálom még időben visszarántani magam a szakadék széléről. Nem lesz kis meló, hiszen lépten-nyomon ünnepi ételek képeit tolják az ember arcába és a cidriben nagyon nincs kedvem mozogni, de kifogásokat sokkal könnyebb találni, mint tenni valamit a célom érdekében. Szóval ennyi volt a rinyálás, legközelebb remélem már visszarázódom a megszokott rutinomba, vagy legalább jó úton fogok haladni felé.
Azért kajás képeket most is hoztam, igyekeztem legalább vacsorára odafigyelni arra, mit eszem.



Korhely saláta. Soha nem ettem még ilyet, de isteni volt, csípős almapaprika volt benne *.*



Egy kis lilahagymás, száraz kolbis rántotta, mellé pedig mézes-almás joghurt. A Tesco Finest márkavonalát csak most fedeztem fel, de nagyon jó dolgokra lehet ott is bukkanni. 



Volt vacsira pomelo is, szerencsére most már megfizethető az ára :)



Volt bűnözés is, bizony :P Barbival volt találkozóm és végre kipróbáltam a híres Gingerbread Lattét a Starbucksban (isteni volt), ilyenkor pedig egy fahéjas csigát is megengedek magamnak. A cukorpálca csak azért kellett, mert olyan karácsonyos ^^



Az egyik kedvenc vacsim volt a fenti - zöldfűszeres csirkemell újhagymás salátával és paradicsommal, hozzá pedig epres-banános smoothie.



Ismét egy kis rántotta, mellé pedig snidlinges cottage cheese kagylózsömlén




A gránátalma is kihagyhatatlan télen :)



Kínai takonyleves, mert amikor az embernek tele van a feje vattával ez segít a leginkább rajta



Hagymás kacsát is ettem, ami pozitív csalódás volt. Alapjáraton nem igazán kedvelem a kacsát, de a kedvenc kínai éttermemben olyan finom omlósra tudják sütni, hogy ihaj :)



Viktor sütőben sült bundáskenyerét még mindig nem lehet überelni :P



A pénteki Éhezők Viadala előtt betoltuk ezt a "kis" adag görög gyrost is. 


Most ennyi lettem volna, két hét múlva ismét jelentkezem :) Viszont ma még jövök nektek a bevezetőben ígért új rovattal is, úgyhogy ha van kedvetek este nézzetek vissza hozzám :)
További szép napot nektek!

4 megjegyzés:

  1. Atyaúristen te így akarsz lefogyni? Ennek a 90% bele sem fér egy egészséges étrendbe. Bolti üdítő, kínai tészta, fehér lisztes cuccok... kérj akkor segítséget szakembertől ha ennyire nem vagy képben. Ha neked ez az egészséges, akkor mit ettél eddig??????

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Névtelen :)
      Ha elolvastad volna a bejegyzést (amit feltételezek elmulasztottál, különben nem estél volna így nekem) láthattad volna, hogy én magam is beismertem, hogy az utóbbi időben nem figyeltem annyira magamra. Nem írtam azt, hogy hű micsoda király vagyok, és nem válogattam ki a fotókat sem, mert az úgy nem az igazságot mutatta volna. Becsületesen beismertem, hogy elhagytam magam és nem válogattam a képeket sem. Ez a rovat nem arról szól, hogy én adok tanácsokat másoknak, hanem a saját utamat próbálom rögzíteni. Néha jobban megy, néha kevésbé. Ha visszakeresed a régebbi bejegyzéseimet fogsz találni olyanokat, amik között mind belefér az egészséges étrend szabályaiba :) Ez a mostani egy olyan alkalom volt, amikor nem sikerült minden jól. De hogy kicsit megvédjem magam: a bolti üdítőt az Aldiban lehet kapni és semmi cukrot nem tartalmaz, illetve a zsömle és a bundás kenyér sem fehér lisztből készült, hanem tönkölyből :) Ja, és továbbra sem a fogyás a fő célom, hanem az egészségesebb életmód. Sokkal rosszabbról indítottam, és ezek az ételek két hét leforgása alatt voltak az étrendem részei, ergo nem eszek minden nap kínai tésztát :D

      Törlés
  2. Ne is foglalkozz a névtelenekkel. :) szerintem sokkalta egészségesebb mind egy pár ember étrendje,amik nagy részét péksütik teszik ki. Most annyira megkívántam azt a paradicsomos hagymás salit :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, én igazán nem sértődtem meg rajta, csak próbáltam elmagyarázni az illetőnek a dolgokat - de köszönöm, hogy próbálsz biztatni ^^

      Törlés