2015. október 5., hétfő

Mini zsákmányolás

Sziasztok!

Rég volt már zsákmányolós bejegyzés, mivel próbálok normál keretek között maradni, de azért néhány apróságot sikerült beszereznem, amiknek nagyon örülök. Mondjuk nem estem túlzásokba, hiszen pár nap múlva jönnek a Glamour-napok és szép kis listát sikerült írnom ez alkalomból.
Nézzük akkor miket is szereztem be:



A Garnier micellás vize már régóta remekül működik számomra, így akárhányszor elhasználok egy flakonnal nem érzek késztetést más fajta micellás vizet kipróbálni. Nekem ez tökéletesen bevált. A S-he körömdíszítő készlet pedig a körmös technikák kihívásának okán jött haza velem, ugyanis semmiféle körömdíszítő eszközöm nem volt itthon. Általában nem szeretem, ha valami kiáll a körmömből, sőt, kifejezetten zavar, de egy-két manikűr erejéig jó, ha van az ember lányának ilyenje is.



Volt egy kis Avon rendelésem is. Az epres testradír újdonság számomra, de már alig várom, hogy kipróbáljam, ugyanis az illata a legkrémesebb, legmennyeibb epres joghurtra emlékeztet *.* Komolyan nem volt még ilyen finom illatú fürdőtermékem, nagyon kíváncsi leszek a hatására is. Az Avon intim lemosója állandó visszatérő termék nálam, viszont a mellette lévő olivás Planet Spa hajpakolás megint csak újdonság volt. Legnagyobb szívfájdalmamra nem lehetett a régebbi katalógusban kapni a shea vajas hajpakolást, így gondoltam kipróbálok egy másik fajtát az Avonból. Ez az olivás szintén remekül teszi a dolgát, de az illatával nem tudok megbarátkozni. Szerencsére hamarosan elfogy és a helyére már a shea vajas hajpakolás fog érkezni, ugyanis az októberi katalógusban elég jó áron lehet ezt a kincset beszerezni ^^



Az Ebelin szivacsos körömlakklemosója örök kedvencem, muszáj volt belőle feltankolnom, és a dm-es látogatásom alkalmával végre sikerült megvennem azt a Fructise sampon és balzsam párost, amit nagyon szeretek. Legutóbb valamiért a festet hajra valót vettem le, amit annyira nem szeretek, de ez a hajdúsító verzió igazán remek :)



Ezt a csodaszép fülbevalót Barbi barátnőmtől kaptam ajándékba, mivel régóta vágytam kámeás fülire, ő pedig meglepett eggyel :) A Claires-ben barangoltunk és ott láttuk meg, Barbi persze egyből lecsapott rá :P Imádom, annyira gyönyörű, kifejezetten tetszik, hogy a hölgyek csontvázak, ééééés a kis aranyos világít a sötétben :D



Másik Claires-es szerzemény, amit a hastánc fellépésünkhöz vettem. Itt igazából csak a fehér arcfesték a lényeg, mivel a szellemeknek falfehérnek kell lenniük :P Már nagyon várom, hogy kipróbálhassam, remélem jól fog szuperálni.



Ennek a zsákmánynak örülök a legjobban, vééééégre meg van a következő Percy Jackson könyvem! ^^ Egy teljes hétig voltam kénytelen zenét hallgatni a buszon olvasás helyett és már nagyon szenvedtem tőle, de végre hétfőn belevethetem magam ebbe a kötetbe. A Glamour napokon mondjuk tervezek még venni pár könyvet, szóval ez még csak a kezdet :P



Most, hogy elkezdődtek az esős időszakok rá kellett jönnöm, hogy minden zárt cipőmnek lukas a talpa. Erre akkor döbbentem rá, mikor múlt héten a legnagyobb esőben elindultam itthonról, de kb. két perc múlva már vidáman cuppogtam a cipőmben :D Ahogy lehetőségem volt az első utam a Deichmann-ba vezetett és egész jó áron, 6000 Ft-ért sikerült lecsapnom erre a szép kis fekete cipőre. Nagyon ritka az olyan alkalom, mikor sikerült találnom egy színtiszta fekete topánt - igaz, a bélése és a nyelve ennek is kissé mintás, de azt úgy sem látja senki :P Szóval nagyon örülök ennek a cipőnek, ráadásul az utolsó darabot hoztam el belőle, ami pont a méretem volt :)

És ahogy már írtam is, csütörtökön és pénteken én is bevetem magam Glamour napozás terén. Már ki is vagdostam a kuponjaimat és megírtam a listámat, úgyhogy igyekszem hamar túlesni a dolgon. Tavaly elég jól sikerült elintézni, 40 perc alatt lezavartam mindent még a nagy hajrá előtt, de most több üzletbe szeretnék betérni, szóval lehet kicsit tovább fog tartani a dolog. Még jó, hogy a Campona közel van hozzám és hamar lejutok :D

Ti miket zsákmányoltatok legutóbb?
Van kedvencetek a fentiek közül? :)

10 megjegyzés:

  1. Én is a Camponába fogok először menni csütörtök reggel, szerencsére sem aznap, sem pénteken nincs órám, úgyhogy DM-ezhetek a legnagyobb nyugalomban :DDD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én délután is nyugiban nézelődtem - ki tudja, lehet taszító kisugárzásom van és mindenki elmenekül a közelemből, ezért úszom meg mindig a tömeget :D

      Törlés
  2. Legutóbbi zsákmány a hétvégén átvett Avon rendelésem volt, minden nagyon tetszik, szóval boldog vagyok. :) Az az epres testradír nálam nagy kedvenc, már sokadik tubussal használom. :) A Glamour napokat még nem tudom, hogy oldom meg, valószínűleg sokkal kevesebb helyre fogok tudni elmenni, mint terveztem, de azért kivágtam én is a kuponokat, és úgy készülök, hogy mindent be fogok tudni szerezni. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én csak egy bevásárlóközpontban mászkáltam, több helyre nem is mentem. Mondjuk nem is bírtam volna betegen, de amúgy sem mászkáltam volna, azért annyi rohangászást nem ér meg nekem néhány kedvezményes termék.

      Törlés
  3. Hol tart a magyar kiadása a Percy Jacksonnak? Ez a legújabb? Egyébként jók ám nagyon. Új karakterek!!

    Péntek&szombaton dolgozom a Glamour-napokon, már előre szenvedek:D De azért péntek ebédidőben, vagy szombat reggel beillesztek én is valamit, de asszem csak drogériás vásárlást. Pont most volt a Deichmannban 20%-os leárazás, úgyhogy olcsón tudtam új cipőt venni, és nem kell a Glamour-napokon harcolnom.

    A fülbevaló pedig nagyon menő. Lehet csinálok magamnak egy világítós koponyás fülbevalót, úgyis október van.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez a legújabb kötet belőle, új még nincsen. Nekem is tetszik, szimpik az új karakterek, de tetszik, hogy a régiek is felvillannak és valahogy összemosódnak majd.

      Törlés
  4. Nekem a régebbi kiadasa van az epres testradirnak, de imádom...:)
    Remélem neked is bevalik majd! :)

    Olyan fülbevalót meg én is akartam/akarok, de a közelben Claires sincs...illetve én most pokos es denevéres fülire vágyok...jön a halloween...xD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Biztos szuper lesz a testradír, már csak az illatáért is érdemes volt megvenni ^^
      Hm, kár, hogy nincs nálatok Claires, dugig van pókos-denevéres cuccokkal. De Bijou Brigitte-ben is jó dolgokat lehet kapi, csak drágábban sajna.

      Törlés
  5. Én holnap megyek zsákmányolni :-) és bizakodom hogy megúszom a nagy rohamot. Nekem is pont ilyen cipőm van, nagyon szeretem, kényelmes! :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Remélem sikerült mindent beszerezni :) Én gyorsan letudtam és kaptam is mindent. A cipő pedig szuper, és egyáltalán nem ázik be, mint ahogy azt az eladónő mondta.

      Törlés