2015. október 4., vasárnap

Életmód project - 18.

Sziasztok!

Bevallom fogalmam sincs, hogy időben vagyok-e ezzel a bejegyzéssel, kicsit úgy érzem, mintha több idő telt el volna az előző életmódos bejegyzés között, de most már mindegy. Az elmúlt időszak rettenetesen sűrű volt számomra, szeptemberben szinte állandóan mozgásban voltam és az október is elég eseménydúsnak ígérkezik. Egyrészt lesz egy fellépésünk a hastáncos csoporttal, mivel Tóth Réka ismét meghívott minket vendégszerepelni a legújabb törzsi hastánc estjén, ami ezúttal Japán köré épül.


Az esemény facebook oldalát itt megtaláljátok.

Mi yurei szellemek leszünk, ami talán nem sokat mond nektek, de ha azt mondom, hogy Samara/Sadako és Kayako, akkor talán már ismerősebb a téma :) Igen, a tipikus japán horrorok szellemei leszünk arcba lógó hajjal, rongyos fehér ruhában és hátborzongató zenével :P Erre már gőzerővel készülünk, hiszen szeptembertől újra elindult a tánc is. Szerdánként 2 órát táncolok, aminek nagyon örülök, mert egyrészt hiányzott a banda, másrészt jó, hogy újra rendszeres, heti mozgásom van, ami tényleg alaposan átmozgat. A koreóval is egész jól haladunk, szerintem nagyon ütős lesz, de nem lövöm le a poént, hátha valaki eljön és megnézi :P

Volt még egy másik táncos eseményem szeptember elején, ez pedig a Hybrid Trip második workshopja, ahol befejeztük a megkezdett koreográfiát. Nagyon jól éreztem magam és már közel sem volt olyan nehéz a koreó úgy, hogy a felét tudtam. Persze azért az a 3 óra így is leizzasztott, de nem volt a másnapi izomlázam olyan kegyetlen, mint először.




És csak hogy megemlítsem, ott lesz még október végén a Digital Divas is, ahol én is jelen leszek. A tavalyi rendezvény nagyon megtetszett beszámolók, youtube videók alapján, gondoltam most én is elmegyek és meghallgatom az előadásokat, meg persze szurkolok a bloggereknek, akiket jelöltek különféle díjakra :) Kicsit izgulok, mert nem voltam még ilyen eseményen, de hát valahol el kell kezdeni :P Unatkozni ebben a hónapban sem fogok :D

Ételfotózás terén most nagyon szorgalmas voltam, és arra is próbálok odafigyelni, hogy továbbra is változatosan, de egészségesebben étkezzem. Nem mondom, becsúszik néha 1-1 csaló étkezés a két hét alatt, de ennyi talán belefér. Viszont a csokiról szinte teljesen leszoktam O.O Egyáltalán nem érzek vágyat arra, hogy csokit egyek, és ez kellemesen fura érzés. Régen szükségem volt arra a finom, édes ízre, de most ha megpróbálok enni egy kocka csokit csak azt érzem, hogy összerándul az állkapcsom és a nyelvem spontán égést produkál. A cukormentes étkezés hozadéka az, hogy minden "átlagos" édességet túl töménynek érzek. Egy kocka tejcsoki pl. annyira gelly számomra, hogy alig tudok megküzdeni vele. A magas kakaótartalmú étcsokoládé egy fokkal jobb, az néha jól esik, de nem esek vele túlzásba. Sokkal jobban élvezem a gyümölcsöket, itthon pl. szőlő és sütőtök van felváltva, és ezek tökéletesen kielégítik az édes íz utáni vágyamat. Szóval igen, teljesen megváltozik az ember ízlelése, ha életmódot vált, de ez jó dolog :)

Nézzük akkor a kajadömpinget:



Isteni telepakolt saláta Fekete erdő sonkával, füstölt sajttal, koktél paradicsommal és egy kis fűszerrel



Végtelenül egyszerű vacsi - füstölt sajt, lilahagyma és virsli, meg egy kis paradicsom



Lehet meg fogtok lepődni, de ez bizony bundáskenyér :) Éééés nem az olajban tocsogós fajta, amitól két napig fáj az ember gyomra! Ez Viktor-féle bundáskenyér, amit sütőben süt mindenféle zsiradék nélkül. Csak ráönti a tojásos-fűszeres masszát a kenyerek tetejére, kicsit bele is nyomkodja, és már mehet is a sütőbe. Pár perc alatt isteni finom vacsorát kapunk, ami átmenet a bundáskenyér és a melegszendvics között. Nagyon tudom ajánlani, mert isteni!



Ezer éve nem ettem kínai csípős-savanyú levest, most elcsábultam rá :P Viktor nemes egyszerűséggel csak takonylevesnek hívja XD



Ez pedig szójaszószos csirke volt rizzsel, nagyon szeretem :) Mindkét kínai kaját ebédre fogyasztottam.



A jó öreg rántotta lilahagymával és brutálisan erős paprikával 



Szőlőszezon van, úgyhogy éjjel-nappal szőlőzünk ^^ Ez amúgy nem bolti szőlő volt, hanem Viktor egyik kollégájától kaptuk és isteni volt az íze. Én nem is szeretem azokat a lufiméretű fajtákat, mert semmi ízük nincsen.





Rameeeeeen *.* Annyira szeretem, de persze azért nem eszem túl sűrűn, elvégre a levesben mégis csak ott van a tészta :P



Véééégre sütőtök!!!! Ezt imádom a legjobban az őszben, lehet sütőtököt enni! ^^



Egy kis fűszeres, grillezett csirkemell joghurtos salátával



Fűszeres sült csirkemell zöldborsó pürével. A püré itt most kicsit hígabb lett, de nekem jobban is ízlett így. Tudom, nem a legszebb látvány, de ez a kaja olyan, mint a Chokito - ronda és finom :D



Bűnbe estem egy csásármorzsa erejéig :P



Ebédre készítettem ezt az ázsiai fűszerezésű sült tésztát. Répa, gomba, póréhagyma és darált hús volt benne, nagyon szeretjük :) 



Citromos tonhal saláta és egy isteni cukormentes joghurt eperrel és rebarbarával. 



Gyrosos fűszerezésű csirkés tortilla lilahagymával, joghurttal és reeengeteg csípős szósszal :P


Ennyi lettem volna mostanra, két hét múlva újra jövök az életmód projecttel :)

4 megjegyzés:

  1. A bundás kenyeret megcsinálom. Sajnos ezeknek a kajáknak a 90%-át nem tudom megenni a refluxom és a laktóz miatt :D remek :D de majd kitalálok valamit, ezekre az ételekre. Ami kíméli a gyomrom. Imádom a hagymát, de sajnos 3 napig ég tőle a gyomrom, azt pl végérvényesen kizártam az étrendemből :'(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Majd írd meg hogy ízlett, mi nagyon szeretjük :) Egyébként ezek közül mindent fogyaszthatsz te is, ugyanis detto ugyanilyen panaszaim vannak nekem is, azokhoz igazítva étkezem :) Amiben tejtermék van ott mindenből laktózmenteset vásárolok, ami meg a csípős dolgokat illeti, háááát, azzal néha csalok :D Sajnálom, hogy nem eheted a hagymát, pedig a legfinomabb dolog a világon :( Én sem eszem nagy mennyiségben, de kis adagban muszáj, nem tudok élni nélküle :P

      Törlés
  2. Ajjaj, már kezd csorogni a nyálam, annyira jól néznek ki ezek az ételek, amiket készítettetek! A zöldborsó pürét nagyon szívesen megkóstolnám, mi nem szoktunk csinálni, bár nem értem miért... Mindjárt mondom is anyunak :DD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A zöldborsó püré a legújabb kedvenc köretem, annyira könnyű és gyors, mégis laktató :) Más zöldségekből is lehet kísérletezgetni, karfiollal és brokkolival is finom lehet a püré :)

      Törlés