2015. október 3., szombat

Mani-acs - Évszak inspirálta




Két hét elteltével ismét Mani-acs van. A mai napon ez már a második körmös bejegyzés, elnézést érte, de kissé megcsúsztam bizonyos bejegyzések közzétételével. Viszont ezt a mostanit nem akartam tologatni, úgyhogy ma manikűr-tumultus van a blogon :P

A csapat ezúttal az évszakokból merített ihletet, én pedig kézen fekvően az őszt választottam. Habár a tél a legkedvesebb évszakom, az ősz szorosan nyargal a nyomában, mivel ez a legfestőibb, legromantikusabb évszak. Tudom, mostanában nyakra-főre őszi manikűröket lehet látni, de mentségemre szóljon, én még nem készítettem ilyesmit, így most legalább ezt is kipipálhatom. Mindenképpen valami faleveles, kézi festésű dolgot szerettem volna alkotni, ugyanis szeretném minél többször gyakorolni a kézzel való pingálást. Nem vagyok valami ügyes benne, de szeretnék fejlődni. Inspirációul ez a manikűr szolgált, mikor megláttam pinteresten rögtön tudtam, hogy valamikor újra kell alkotnom. Persze az én verzióm közel sem ilyen szép, színek terén is elég korlátolt vagyok, de igyekeztem a meglévő lakkjaimból kihozni a legjobbat.






Remélem tetszik nektek :)
Nézzétek meg a többiek alkotásait is!


8 megjegyzés:

  1. Nekem nagyon tetszik, főleg az alap szín fogott meg. Milyen lakk?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha jól emlékszem akkor a Moyra Giselle-je, sűrűn használom mostanában nail art alapnak.

      Törlés
  2. Nagyon jó lett, tök szépen megfestetted a leveleket! :)

    VálaszTörlés
  3. Nagyon szép lett, olyan kellemes őszi hangulatot áraszt! ^^
    Én is tervezgetek már faleveles manikűrt :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, örülök, ha így látod :) Kíváncsi leszek a te faleveles manikűrödre is!

      Törlés