2015. október 6., kedd

Glamour-napi lista

Sziasztok!

Már csak pár nap és kezdődnek az őszi Glamour-napok, amit idén sem szeretnék kihagyni. Nem mindig tudom kihasználni a különféle akciókat, de ezt a mostanit semmiképpen nem fogom kihagyni, mivel rengeteg termékem van fogyóban és jól jön, ha olcsóbban tudom őket pótolni. Illetve egy kis frissítés is ráfér már a ruhatáramra, így ilyen téren is lesznek elképzeléseim. Amennyire csak lehet kerülni fogom az impulzus vásárlást, csak azért nem fogok vásárolni, hogy mindenképpen elhasználhassak egy kupont. Sokat kivagdostam, de egyáltalán nem biztos, hogy el is fogom őket használni. Úgy vagyok vele, hogy inkább több legyen nálam, mint kevesebb, mert így legalább tudok válogatni. Viszont már megírtam a kis listámat, amikre szeretnék lecsapni, úgyhogy most ezt szeretném megmutatni nektek.

Szépségápolási termékek:



L'Oréal Paris Casting hajfesték Dm: ezt a kupont mindenképpen elhasználom, ugyanis ez az egyetlen hajfesték, ami gyönyörűen befogja a hajamat és nem nézek ki tőle úgy, mint egy moncsicsi. Aki sötét színűre festi a haját biztos ismeri az érzést, mikor nem jön le a homlokunkra kenődött festék, és dörzsölhetjük cigihamuval, citromlével, meg sem mozdul. Amióta ezt a hajfestéket használom nincs ilyen problémám, mosás után egyből lejön a bőrömről a festék és a fedése is nagyon jó. Igaz pont nemrég lettem befestve, de inkább most betárazok festékből, ha már olcsóbban juthatok hozzá.


Max Factor Dm: először kacérkodtam egy újabb spirál kipróbálásának ötletével, de végül elvetettem az ötletet, hiszen a mostani Astor spirálom tökéletes számomra. Viszont annyi jót olvastam már a Creme Puff pirosítókról, hogy muszáj lesz beszereznem a Nude Mauve árnyalatot. Van egy hozzá nagyon hasonló Avon mozaikos pirosítóm, ami vészesen fogyóban van, ezt szeretném pótolni vele.


Maybelline Dm: ismét egy Colour Tattoo-ra szeretnék beruházni, mégpedig a Permanent Taupe-ra. Régóta tetszik az a szín, önmagában is szívesen viselném, de sminkalapnak is tökéletes lesz.


Rimmel Dm: innen főleg rúzsok közül szeretnék nézelődni, hiszen a Rimmel rúzsai az egyetlenek drogériás viszonylatban, amiket nagyon jó minőségűnek tartok. Ha nem találok olyat, amit szívesen megvennék, akkor valószínűleg körömlakkot fogok nézni. Valami szürkés-barnás árnyalat után kutatok.


Astor Dm: a már fent is említett Big Boom spirálomat szeretném pótolni, számomra ez a legjobb, verhetetlen.

L'Oréal Paris dekorkozmetika Dm: ezt a kupont tartalékba vágtam ki, ugyanis nincs konkrét vágyam ettől a márkától, viszont ha meglátok valamit, ami tetszik mindenképpen kuponnal szeretném megvásárolni. Aztán lehet, hogy semmi sem fog kelleni és akkor nem kuponozok.


Ruházat:


F&F: nagyon szeretem a Tesco saját márkás ruháit, szinte minden nadrágomat innen veszem. Ennek az az oka, hogy itt találok a méretemnek megfelelő darabokat, amik még csinosak is. Most is nadrágot szeretnék majd nézni, de ha nem találok nekem tetszőt valószínűleg őszies felsőre fogom elhasználni ezt a kupont. Nagyon sok elhasználódott, régi ruhámtól váltam meg mostanában, így fel kell tölteni a készletemet.


H&M: innen egy szép, hosszú, buggyos ujjú fehér blúzt szeretnék magamnak vadászni. A kirakatokban láttam egy csodaszép darabot, bár tartok tőle mire eljönnek a Glamour napok már nem nagyon lesz belőlük, de azért próba cseresznye.


New Yorker: innen egy bordó csősálat szeretnék, ugyanis nekem még nincs ilyen típusú sálam és a régebbi darabjaim eléggé el vannak már használódva. Black Fairy-nél láttam nemrég egy bejegyzést, amiben rátalált egy csodás bordó csősálra ebben az üzletben és hát én szerelembe estem azonnal. Szóval ugyanolyat szeretnék beszerezni, de ha nem lesz bordó, megelégszek feketével is :P


C&A: ez igazából tartalék kupon, ha nem talélnák mondjuk blúzt, sálat, vagy kalapot a fent említett boltokban. Ha találok, akkor valószínűleg bordó felsőt fogok ezzel a kuponnal venni, mert még nincs ilyen darabom.

Tally Weijl: meglepő, de ebben az üzletben is találok magamra ruhákat. Szintén tartalék kuponként funkcionál, de ha találok ott valami nagyon csinos felsőt, könnyen lehet, hogy elcsábulok rá. Tényleg nagyon lecsupaszítottam a ruhatáramat, kelleni fognak az új darabok. Persze az is lehet, hogy egyik üzletben sem találok nekem tetsző holmikat, de akkor még mindig ott van a Háda :D Arra ugyan nincs kupon, de ott mindig sikerül jó áron kifognom ruhákat :) Lehet, hogy egy hosszú fehér szoknyát is megpróbálok ott vadászni a japános fellépéshez.

Egyéb kuponok:

Tesco Clubcard: ez a kupon akkor használható fel, ha minimum 3000 Ft értékben vásárolunk a Tecoban. Azt hiszem ilyen problémám nem lesz, a Tesco-ból sosem jövök ki üres kézzel :P A vásárlásért plusz 100 Clubcard pontot lehet kapni, ami nálunk nagyon jól jön. Ki szoktuk használni a Clubcard általi akció lehetőségeket is, jól lehet vele spórolni.




Libri: muszáj lesz legalább két könyvet vennem, hogy a Percy Jackson után is tudjak mit olvasni. Egyelőre a Hamuváros és az Üvegváros az, amit szeretnék, aztán meglátjuk, hogy miket találok még ott. Legutóbb nem nagyon böngésztem végig a kínálatot, mert ahogy megláttam a Percy Jacksont már rohantam is a kasszához, de most majd alaposabban körül nézek.

Persil Dm: szeretem a Persil mosószereket és mivel pont fogyóban van a mostani flakonom, mindenképpen elhasználom rá ezt a kupont.

Starbucks: ez igazából szintén csak tartalék kupon, ugyanis egy Starbuckos kávé nem létszükséglet. Viszont mivel Viktor még sosem ivott ott semmit, ezért gondoltam megtartom és pénteken munka után elmegyünk az Allee-ban lévő Starbuckba, hogy ő is megkóstolja végre ezeket az isteni és borzasztó drága kávékat :D Persze ez annak a függvénye, hogy ő milyen kedvében lesz, meg hogy mennyit költök a többi cuccra :P

Összességében amiket most nagyon fontosnak tartok beszerezni az a spirál, a fehér blúz, a csősál és a kalap, meg ha találok hosszú fehér szoknyát és bordó felsőt, az is jó lenne. A többi nem létszükséglet, így még meglátom hogy jövök ki anyagilag, de szinte biztosra veszem, hogy nem fogom az összes kupont felhasználni.

Ti miket terveztek venni a Glamour-napokon?

13 megjegyzés:

  1. Főleg sminktermékeket asszem... korrektor, highlighter, rúzs (valami bordó, mert sosincs elég), körömlakk (ebből tényleg nincs bordó, szóval kell). Sampon és szárazsampon, dezodor. Most ruhákra nem annyira van szükségem, meg időm se lenne sorbaállni, főleg nem válogatni.

    Viszont egyébként az Allee-s H&M-ben dolgozom pénteken, úgyhogy ha arra tévedsz, lehet, összefutunk:D
    (És azt a könyvet, amit múltkor említettem, elvileg lehet a Libriben kapni magyarul.)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én pont fordítva voltam, sminktermékekből minimálisan akartam vásárolni, viszont ruhákra szükségem volt.
      Sajnos nem jutottam el az Allee-ba, eléggé dögrováson voltam/vagyok, de egyszer úgy is elcsípjük egymást :P

      Törlés
  2. A new yorkerbe én is visszamegyek egy fekete sálat venni szerintem...majd attól függ, mennyit koltekeztunk előtte...xD

    Amúgy én a Tallyt azóta nem szeretem, amióta nem jött rám az M-es felnőtt méret...nem miattam...csupán nem értek egyet bizonyos testsulyok másokra eroltetesevel....és ahol ÉN M vagyok...ott milxen

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem nincs még rossz élményem a Tallyval, sőt. Ha kapok ott magamra ruhát, az csak pozitívum lehet :D

      Törlés
  3. Lyen az Xs?

    Megint elnézést...xD
    Iszonyatosan használhatatlan az új operációs rendszer a telefonon, folyton kileptet a billentyűzetből...xD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én amúgy meg sem kísérlek telefonról kommentelni, tuti elrontanék valamit :P

      Törlés
  4. A Csontvárost már olvastad? az az első része a könyvsorozatnak :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Persze, pont azért akartam beszerezni a folytatásait :) Sajnos egyiket sem kaptam meg, de nem adom fel, megrendelem őket és majd úgy szerzem be őket.

      Törlés
  5. Én ugyan vékony vagyok, viszont emiatt nagy probléma, hogy nehezen találok nadrágor az aljatomra. Mind egyenesre szabják derékban így elállnak..na és én is az F&F-ben kaptam farmert.. :D Hàt én is settenkedem majd a Starbucks felé, mert Reni instáján láttam valami őszi mintás papírpoharat.. megőrültem de olyan kell.. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nadrág téren majdnem hasonló a problémánk. Ami combban jó, az derékban eláll. Rá kellett szoknom az övviselésre, pedig utálom, de csak így maradnak rajtam a nadrágok.

      Törlés
    2. Na igen öv nekem is kell!! Most megúszram a jővőévi tavaszi naci vásárlást, az unokatesóm kifogyott kettőből is, nekem meg pont jók...utálok nadrágot próbálni.. :D

      Törlés
  6. Nekem is hasonló listám volt a Max Factor pirosítót már régóta szeretném és a szürke Color Tatto-t is, könyvek is szerepelnek nálam is. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én végül a Ct-ről lemondtam, de a pirosító egyből jött haza velem :P Még nem mertem kipróbálni, olyan szép így érintetlenül *.*

      Törlés