2015. szeptember 20., vasárnap

Mani-acs - Szülinap




Különleges dátumhoz érkeztünk a Mani-acs csapatával, ugyanis ma kereken egy éves ez a kis manikűrös kezdeményezés :) Nagyon örülök, hogy én is tagja lehetek ennek a csoportnak, hiszen mindig érdekes, inspiráló témákkal dolgozunk és nagyon szeretem nézegetni a többiek munkáit is. Mivel szülinapot ünneplünk, ezért a témánk is különleges volt - az eddigi témák közül kellett kedvencet választani és abból egy újabb manikűrt készíteni.
Én egy picit máshogy fogtam fel ezt a lehetőséget. Nem a kedvenc témámat választottam, hanem azt, amelyiknél nem voltam teljesen elégedett a manikűrömmel. Persze több ilyen is volt, de leginkább a Csíkos témakörben készült manikűröm az, amit szerettem volna újragondolni. Akkor még nem használtam celluxot és ez meg is látszott a végeredményen, most viszont rendesen szerettem volna csinálni ezt a csíkos témát. Persze az eredménnyel most sem vagyok maradéktalanul elégedett, de mérföldekkel jobb lett, mint az előző.








Egy ombre csíkozást készítettem, ami alapjáraton nagyon tetszik, de sajnos a csíkokat nem mindenhol sikerült szép egyenesen feltennem. Ezen kívül kissé türelmetlen is voltam és nem vártam eleget az ombre száradásáig, már rá is kentem a fedőlakkot, ami kissé elmaszatolta a manikűrt, de már nagyon nem volt kedvem újra nekiállni. Ezt a két szépséghibát leszámítva nagyon elégedett vagyok ezzel a manikűrrel. És direkt nem lila színekkel dolgoztam, pedig megfordult a fejemben :P De gondoltam a rózsaszínes-bogyós árnyalatok olyan rég voltak elővéve, most már itt volt az ideje használatba venni őket. 
Felhasznált lakkok: Moyra-Giselle, Essence-Hope for love, Miss Sporty 390, Moyra Gel Look-910


Remélem tetszik nektek ez a manikűr :)

12 megjegyzés:

  1. Szerintem nagyon jó lett a csíkozás, elég ütősen mutat. (Egyébként én nagyon gyakran elmaszatolok mintákat ilyesmi miatt, hát kinek van ideje órákat tölteni lakkozgatással?:D)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm :) Legközelebb azért türelmesebb leszek, mert olyan jó lenne szép, szabályos manikűrt készíteni végre :D

      Törlés
  2. Wáááóó, nagyon tetszik! Nagyra értékelem a kitartásodat :D Én mindig belenyúlok mindenbe, pedig csak szimplán kilakkozom a körmeimet :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi :D Hát azért néha én is lekaparok pár réteg vakolatot a falról, mire elkészülök egy manikűrrel, de gyakorlat teszi a mestert :P

      Törlés
  3. Nagyon jó lett ez a csíkos manikűr, tetszik!!!

    VálaszTörlés
  4. nekem is meggyűlik a bajom a csíkokkal : DD eddig nem sikerült még ilyen szépet csinálni : ))
    nekem nagyon tetszik! *-*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, köszönöm szépen ^^ Én azért még szeretném újraalkotni maszatolás nélkül is, de azért tényleg tűrhetőnek tartom én is :)

      Törlés
  5. Nekem nagyon tetszik, szépek a színei is,és nagyon jó lett ezzel az ombre celluxal :)

    VálaszTörlés