A tegnapi nap folyamán nagy öröm ért, ugyanis munkából hazatérve azt láttam, hogy a blog elérte a 300 feliratkozott olvasót *.* És most hitetlenkedve, ledöbbenve állok a dolog előtt, mert olyan furcsa azt látni, hogy már ennyien vagyunk. Emlékszem mikor elkezdtem írni ezt a blogot, az első 10 feliratkozónak is úgy örültem, mint majom a farkának - szaladtam Viktorhoz elújságolni neki a nagy hírt, most pedig már sokkal-sokkal többen vagytok velem. Számomra ez a szám felfoghatatlanul soknak tűnik. Tudom, hogy hazai viszonylatban is vannak blogok, amiket triplaennyien olvasnak, de én soha nem gondoltam volna, hogy ez a kis kuckó megéri valaha ezt a szép, nagy, kerek számot. Nagyon sokat jelent nekem mindez, hogy velem vagytok, hogy olvastok, kommenteltek hozzám és beszélgetünk, megismerjük egymást :) Tényleg, teljesen meg vagyok illetődve és nehezen találom a megfelelő szavakat... De leginkább azt szeretném mondani, hogy KÖSZÖNÖM nektek az eddigi időket, a kitartásotokat, a kedvességeteket, és minden egyes gondolatotokat, amit megosztottatok velem! El sem hiszitek milyen fontosak számomra.
Tudom, ilyenkor szokás kisebb játékokat indítani, de mivel nemrég ért csak véget a nyári játékom, ezért most nem ugranék fejest még egy csomag összeállításába :P Viszont!!! Gondoltam hozom a formámat és megleplek titeket egy kis aprósággal, amivel talán mosolyt csalok néhányotok arcára :P
Köszönöm nektek ezt a 300-at! Sok puszi nektek! ^^
(Tudom-tudom. Képszerkesztői képességeim ámulatba ejtőek. Hiába, rejtett tehetség vagyok, de annyira rejtett, hogy még most sem fedem fel előttetek :D)
Még egyszer köszönök nektek mindent!
Legyetek jók és szobatiszták! ^^
:D
VálaszTörlés:P
TörlésMi pedig a blogodat köszönjük, én nagyon kedvelem, mert egyedi! (-:
VálaszTörlésDe kedves vagy, köszönöm ^^
TörlésHát az a kép mindent vitt :"D Gratulálok a 300 feliratkozóhoz,megérdemli a hely. :)
VálaszTörlésHehe, örülök, hogy tetszik :D
TörlésNagyon gratulálok! :)
VálaszTörlésKöszönöm :)
TörlésNe haragudj, de megláttam a bejegyzést és nem az volt az első gondolatom, hogy gratulálok...
VálaszTörlés...hanem az, hogy az a kép gyilkos így éjszakára....x'D
Viszont a második az volt, hogy gratulálok, megérdemled! :)
Hehe, nem baj egyáltalán, mertem remélni, hogy a kép lesz a főszereplője a bejegyzésnek :D
TörlésAz elismerést pedig köszönöm ^^
Gratulálok! :) A kép pedig zseniális :D :D
VálaszTörlésKöszönöm mindkét bókot :P
Törlés:DDD Hát ez a kép haláli!!! Gratulálok a 300-hoz! :D
VálaszTörlésXD
TörlésKöszi szépen!
xDDD ez a kép nagy, nekem tetszik!! :D
VálaszTörlésGratulálok. :)
Köszönöm :P
TörlésGratulálok ehhez a szép eredményhez! Igazán büszke lehetsz magadra!
VálaszTörlésA kép pedig valami haláli, nagyon brutál! :D xD
Köszönöm, jól esik az elismerés :)
TörlésÉs örülök, hogy tetszik a kép :P
gratulálok. :D
VálaszTörlésa kép feldobta a reggelemet. :D
Köszönöm!
TörlésÖrülök, hogy sikerült megnevettetni a kora reggeli órákban :P
AAAAH hát ez a kép zse-ni-á-lis!!
VálaszTörlésimádom az ilyen direkt-szarkasztikusan rosszul photoshoppolt izéket:D nemtom abbahagyni a kuncogást:D
Mertem remélni, hogy neked is tetszeni fog :D Egyébként az elején én is megállás nélkül fel-felröhögtem :D
TörlésGratulálok! :) A kép zseniális! :D
VálaszTörlésKöszönöm :P
TörlésGratulálok:))
VálaszTörlésA kép baromi jó:D
Köszi ^^
TörlésGraulálok :)
VálaszTörlésA kép is jó lett,meg a kevem is :D
Köszönöm!
TörlésÖrülök, hogy jókedvre derültél tőle ^^
Ez a kép eszméletlen :D gratulálok!
VálaszTörlés:P Köszönöm szépen!
Törlésgratulálok!! : ))
VálaszTörlésa kép pedig, fenomenális!! : DDD
Köszi szépen :D
TörlésGratulálok ^_^
VálaszTörlésKöszönöm ^^
Törlés