2015. szeptember 7., hétfő

MAC - Instigator

Sziasztok!

Azt hiszem most már kijelenthetem, hogy a MAC rúzsai iránti vonzalmam végérvényes és örök. Habár még nincs olyan sok rúzsom tőlük (és nem is szeretnék gyűjtögető életmódot folytatni, ergo csak azokat az árnyalatokat veszem meg, amik nélkül megdöglök), azért 6 rúzs után is érzem már, hogy ettől a szenvedélytől nehéz szabadulni. A drogériás rúzsok már abszolút nem tudnak lázba hozni (kivéve a Rimmelt), mert valljuk be, a minőséget könnyű megszokni. Most már úgy vagyok vele, hogy inkább otthagyom a drogériában azt az 5-6 rúzst, ami tetszene és az árukból veszek egyetlen MAC rúzst, mert egyszerűen nem tudja űberelni semmi ezt a márkát. Egyre több formulát és finish-t próbálok ki tőlük és még egyikben sem kellett csalódnom. Így aztán mikor a 10. évfordulónkat ünnepeltük Viktorral, ismét betértem az üzletükbe és elcsábultam egy kicsit sem hétköznapi árnyalatra. Úgy voltam vele, hogy van 3 természetesebb árnyalatom, legyen akkor a 2 merészebb mellé egy harmadik is. Az új matt kollekcióból az Instigator-re esett a választásom, mivel csodálatos mély padlizsánlila színe van és sokkal melegebb lila, mint a Cyber. Szeretnék majd összehasonlító tesztet írni róluk, mert azért két eléggé hasonló árnyalatról van szó, mégis vannak köztük különbségek.


Az Instigator a szokásos töltény alakú tégelyben érkezik - én még mindig veszettül oda vagyok ezért a csomagolásért. Az illata is ugyanaz a kellemes vaníliás aroma, mint amit a többi rúzsnál megszoktam - nem tolakodó, kifejezetten kellemes. Finish-ét tekintve matt, tehát bitang tartós. Felvitelkor szaténosan krémes, majd kis idő elteltével érezhető, ahogy a rúzs kezd odatapadni az ajkakra. Ezután már nincs az a zsebkendős dörzsölés, ami teljesen leszedné a rúzst, csak a lemosó és a törlőkendő segíthet.
Innentől kezdve szerintem egyszerűbb, ha a képek beszélnek majd helyettem. Viszont előre is elnézést kérek a közeli képek miatt, sajnos jól látható az egyenetlen felvitel az ajkaim szélén, de ilyen sötét rúzshoz még nem sikerült ajakceruzát beszereznem.





Egyszeri húzás, az árnyalat még bőven építhető


Sminkkel viselve









Közeli képek







Nektek hogy tetszik?
Szerintem tökéletes őszi/téli árnyalat, bár a hozzám hasonló elvetemültek az év bármely szakaszában hordhatják :P

18 megjegyzés:

  1. Csodás és nagyon jól áll! Tetszik, hogy az erős szem és ajaksmink mellé az arcodat nem hangsúlyoztad, de egy kis kontúr még feldobta volna szerintem. :) De így is nagyon tetszik.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszik :) Bevallom, kontúrozással nagyon ritkán vacakolok, szeretem, ha a sminkem erős kontrasztban van a fehér bőrömmel. Itt egyébként volt rajtam egy lehelletnyi pirosító, de nem nagyon látszik :D

      Törlés
  2. Gyönyörű szín és nagyon jól áll *-* Amúgy nem feltétlenül kell minden rúzshoz olyan színű ceruzát beszerezni, amilyen a rúzs. Jobban megéri egy ajakszínűt vásárolni akár és aztán bármihez lehet használni. Vagy a kedvencemet, amit most a smink suliban használok all day all night egy Nyx-es wonder pencil, ami kb. bőrszínű és bármelyik rúzs alá tökéletes, de akár szemre is lehet használni, szóval hasznos kis dög :) Nem gondoltam volna, hogy egy ilyen mellett fogok leragadni, de amióta mutatta a tanárom, már nem fáradozom azzal, hogy a rúzs árnyalatának megfelelő ceruzát találjak, hanem csak feldobom a wondert a száj körvonalára, rá a rúzst és kész is az ajak :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm ^^
      Ohó, micsoda trükk, köszi a tippet! NYX-ös termékeim még nem nagyon vannak, de ezt a ceruzát lehet ki fogom próbálni, mert kész rémálom lenne annyi színű ajakcerkát beszerezni, ahány árnyalatú rúzsom van :D

      Törlés
  3. Gyönyörű ez a rúzs, szerintem nagyon jól áll, pláne ezzel a szép őszies sminkkel! Nekem picit jobban tetszik, mint a Cyber, de lehet csak a matt finish miatt. Remélem nem hangzik furán, de most a közeli képeken tűnt fel igazán, hogy nagyon szép a szád formája!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, örülök, hogy tetszik :) Nekem is kicsit jobban tetszik, mint a Cyber, ez melegebb árnyalat, a Cyber kicsit szürkés-grafitos jellegű.
      A szám formáját egyébként nagyon utálom, csodálom is, hogy te szépnek találod :D Én sosem szerettem, tipikus cseresznye-száj, ahol a felső ajak csak középen látszik és ilyen kis csókos, wáh, nem szeretem :D De örülök, hogy te szépnek találod, köszönöm :)

      Törlés
  4. Gyönyörű színe van, és nagyon jól áll Neked :)

    VálaszTörlés
  5. Tényleg gyönyörű, és nagyon jól mutat, de telefonról úgy tűnik, mintha ő is mélyedésbe ulos lenne picit...

    Egyébként imádom a szemsminket is, nagyon jól passzol a rúzs hozzá - szerintem! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igazából egyáltalán nem ül a mélyedésekbe, csak én vittem fel kicsit pontatlanul - ezért is jeleztem a bejegyzésben, hogy bocsi ezért. De amúgy tökéletesen lehet vele követni az ajak formáját, nem ül be a ráncokba.
      Örülök, hogy tetszik a szemsmink is, már nagyon vártam az őszt, hogy ilyen sminkeket készíthessek (és ne olvadjon le rólam minden)

      Törlés
  6. uhh de jól néz ki, nagyon passzol hozzád!

    VálaszTörlés
  7. Olyan vagy ezeken a képeken, mint Morticia Addams! ^^ :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, de kedves, hogy így gondolod - nekem Morticia a példaképem, a legsikkesebb, legszebb női karakter számomra. Nagy megtiszteltetés, hogy hozzá hasonlítasz ^^

      Törlés
  8. Nagyon szíííp! Bár neked minden jól áll :D Hasonló színt szoktam én is használni néha, bár az 290 ft-os no name xD Egyszer azért kipróbálnék egy márkásabb rúzst, biztos nem rettegnék állandóan attól hogy elkenődik vagy egy korty ivás után a fele az üveg száján marad :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De aranyos vagy, köszi :D
      Én nagyon tudom ajánlani a márka matt rúzsait, remek a tartósságuk és a színválasztékuk is csodás :) Kicsit borsos az áruk, de ott egye meg a fene, ha a minőségük és a pigmentáltságuk szuper :)

      Törlés