2015. augusztus 6., csütörtök

MAC - Velvet Teddy és Fast Play

Sokan kértétek, hogy legyen teszt a két legújabb MAC rúzsomról, és ezidáig adós voltam vele, de most végre bemutatásra kerül mind a két szépség :) Tudom, hogy nem szokás egy bejegyzésen belül két rúzst is szemrevételezni, de én mindig is együtt szerettem volna őket bemutatni, ha már egyszerre vettem őket - főleg mert két teljesen különböző árnyalatról és finish-ről lesz szó, amiket össze tudok hasonlítani.

Nézzük is őket, kezdjünk a Velvet Teddyvel.






Ez volt az az árnyalat, amit közel fél évig hajkurásztam. Kylie Jenner óta ez a legkeresettebb árnyalat a MAC-nél (engem legalábbis így tájékoztattak), így szinte mindig hiánycikk volt. Nagyon boldog voltam, hogy a születésnapomkor lecsaphattam rá, mivel a színminták alapján egy nagyon szép, hozzám illő nude árnyalatnak láttam. Tudjátok, hogy vagyok a nude rúzsokkal - minimum mályvásnak, vagy rózsaszínesnek kell lennie, az alapozó árnyalattól falnak megyek. Emiatt kicsit féltem a Velvet Teddytől, mert a kezemen kipróbálva kicsit világosnak láttam, de végül győzött a kíváncsiság és jött haza velem. Mikor próbaként felkentem, bevallom, nem voltam tőle elragadtatva. Rajtam valahogy teljesen máshogy mutatott, mint a legtöbb emberen, akiknek a videójában néztem (pedig még a bőrtónusra is odafigyeltem). Korrektor-szerűnek éreztem magamon, úgy láttam, hogy túl világos, túl nude az ízlésemhez. Rendesen le is voltam törve - mondom ez volt a nagy hype a Velvet Teddy körül? Aztán felkentem még egyszer és nem töröltem le rögtön felvitel után, hanem mászkáltam vele pár percet, tettem-vettem, s mikor visszatértem a tükör elé, már egy teljesen más árnyalat volt az ajkaimon. Én voltam a hülye, mert tudhattam volna, hogy a matt rúzsok száradás után nyerik el az igazi színüket, és így is lett. Ahogy megszáradt a Velvet Teddy már rögtön láttam a szép bézses-barnás árnyalatot, amiről mindenki beszélt, és így már mérföldekkel jobban tetszett magamon is. Azt hiszem ez lesz az én nude színem, ennél világosabb már nem nagyon jöhet szóba. A rúzs amúgy a szokásos töltény alakú tégelyt kapta, kellemes, enyhén vaníliás illata van, az állaga pedig felvitelkor kifejezetten selymes. Egyáltalán nem krétahatású, hiába matt. Igaz, hogy nem kifejezetten krémes, de nagyon kellemesen siklik az ajkakon, pár perc múlva pedig megszárad és elnyeri a valódi színét és finish-ét. Mivel már van egy matt rúzsom a MAC-től tudtam milyen érzés ilyen terméket viselni, de még mindig le vagyok tőle nyűgözve. Munka közben is ezt az árnyalatot viseltem a 40 fokban, és hiába izzadtam, hiába ittam literszámra a vizet, ez a rúzs oda volt betonozva a számra. A nap végére kezdett el megkopni, de őszintén, szerintem már ez is több, mint remek teljesítmény. Reggel 6-tól délután 3-4ig működött rajtam a Velvet Teddy, nagyon kedvelt, megbízható társammá vált. Persze azért nem árt, ha előtte használok ajakápolót, mert úgy sokkal szebben terül el a rúzs.

A másik árnyalat a Viktor által választott Fast Play volt.





Ez egy teljesen random vásárlás volt, ugyanis eredetileg a Cosmo-t szerettem volna megvenni a Velvet Teddy mellé. Ám mikor kipróbáltam a Fast Play-t, valahogy jobban tetszett nekem is és Viktornak is - mélyebb, teltebb színe volt. Végül Viktort bíztam meg a választással és ő a Fast Play mellett döntött, de egyáltalán nem is bánom, mert ez a szín teljesen belopta magát a szívembe. Gyönyörű piszkos rózsaszín, igazi mályva árnyalat, amit hétköznap is viselhetek. Finish-ét tekintve Amplified Cream, ami annyit tesz, hogy krémes az állaga, de ugyanakkor jó a pigmentáltsága is. Sok krémes állagú rúzzsal az a baj, hogy nem elég erős a színük, de ennél szó sincs ilyesmiről. Felvitelkor szépen siklik az ajkakon és már egyetlen réteg megfelelő színt ad, viselni pedig nagyon kellemes. Hidratáló hatása nincs, tartóssága pedig kb. 4-5 óra. Ezt a színt is sokat viseltem a munkám közben és ő is remekül teljesített - majdnem 5 órányi kitartás egy lágy, krémes rúzstól szerintem nagyon jó. Eddig csak a matt és a szatén finish vonzott, de a Fast Play óta nagyobb figyelmet tanusítok az Amplified Cream finish-nek is. Külsejét tekintve ugyanúgy töltény alakú tégelyben van a termék, az illat pedig itt is kellemes vanília.

Mindkét rúzs megtalálható az állandó árnyalatok között, darabjuk 6000 Ft.
A végére hagytam a sminkes képeket, hogy lássátok miként működnek élesben. Teljesen egyszerű, természetes sminket készítettem hozzájuk földszínekkel.


Velvet Teddy








Fast Play








Habár mindkettőt megszerettem, nekem azért a Fast Play a nagyobb kedvenc :)
Nektek melyik tetszik jobban?

14 megjegyzés:

  1. Igazából nagyon fura ilyen "természetesen" látni téged, de mindkettő nagyon jól áll szerintem...:)
    De nekem is a Fast play tetszik jobban - nem mintha a másik korrektoros lenne, csak én általában a sötétebb rúzsokat kedvelem; akkor is, ha két világos árnyalat közül kell választani...:D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hehe, gondoltam, hogy szokatlan lesz, pedig voltak már hasonló sminkjeim, csak nem sok :D
      Nekem is azért tetszik jobban a Fast Play, mert jobban kiemeli az ajkaimat, ad nekik egy kis színt. A Velvet Teddy inkább nude szín, de azt is megszerettem :)

      Törlés
  2. A Fast Play-nek nagyon jó színe van, jól áll neked :) A másik neke annyira nem tetszik.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy a fast play neked is tetszik :)

      Törlés
  3. Szerintem is jól áll neked a természetes smink. :) Egészen kislányos vagy vele. :)
    Mindkettő csodás rúzs egyébként. A Velvet Teddy nekem is tetszik, de most az Angel és a Sin vezetik a listámat. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na ilyet se mondtak még nekem :D De örülök, hogy tetszik a természetes smink is ^^
      Az Angel-t múltkor néztem, sajnos még mindig nem rabolta el a szívem (bár annyira nem baj, drágák ezek a cuccok, minél kevesebbe szeretek bele, annál jobb :D), viszont a Sin, ójaj... na az meseszép, meg a Media is *.*

      Törlés
  4. A Fast Play pont az a piszkos rózsaszín, amit nagyon szeretek, és nagyon jól is áll neked!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, én is nagyon imádom ezt a színt ^^

      Törlés
  5. A Velvet Teddy-re ezek után lehet nem kérdés, hogy lecsapok, mert hasonlót keresek már egy ideje. Igaz, előtte lehet körülnézek a GOSH standjánál is. De azt meg kell hagyni, hogy a minőség az minőség a rúzsok tekintetében a MAC-nél.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha szereted a nude színeket, akkor a Velvet Teddy kihagyhatatlan :) Mondjuk állítólag sok dupe-ja van árnyalatban, finish-ben nem tudom. De ez egy megbízható rúzs, szóval szerintem érdemes beruházni rá.

      Törlés
  6. Szia! Én is a Fast Play-re szavazok, remekül áll neked! (:

    VálaszTörlés
  7. Kicsit szokatlan a sok erős rúzsos kép után, de nagyon jól állnak ezek is. :) Nekem az első a szebb. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Meghiszem azt, tőlem szokatlanok ezek a természetes színek, de mostanában ezekre is rá vagyok kattanva :)

      Törlés