2015. július 1., szerda

Könyvélmény - Aria Brighton: Vérvörös rabság

Régóta nem írtam nektek könyves élményről, ennek pedig nem más volt az oka, mint hogy hónapok óta a Harry Potter szériát bújtam. Évente kétszer újraolvasom a hét kötetet, ami egyrészt nosztalgiának szuper (most megont poszt-Potter szindrómában szenvedek...), másrészt gazdasági szempontokból sem utolsó, hiszen egy könyvesboltból ritkán távozom üres kézzel. A Harry Potter könyvek után viszont rögtön tudtam, hogy melyik új könyvem után fogok nyúlni - nagyon kíváncsi voltam Aria Brighton Vérvörös rabság című regényére.

Mikor az írónő megkeresett, hogy volna-e kedvem elolvasni a történetét nagyon megörültem, hiszen imádom a vámpíros történeteket és jól esett a tudat, hogy ezúttal magyar írónőtől olvashatok valamit. A kiadó volt olyan kedves és küldött nekem egy példányt a könyvből, amit két nap alatt el is olvastam. Hosszát tekintve akár egy nap alatt is el lehet olvasni, mivel 233 oldalból áll, de én főleg utazásaim alkalmával olvasok, itthon elveszek az egyéb teendőkben. Na de térjünk is rá magára a történetre. (figyelmeztetés, spoiler gyanús leírások következnek - ha el szeretnéd olvasni a könyvet és nem akarod tudni az apróbb részleteket, inkább ne olvass tovább)




Maga a fülszöveg elég csábítóan hangzik; nem árul el túl sokat a történetből, de felkelti az olvasó figyelmét. A borító szintén szimpatikus, izgalmas tartalomra utal. Úgy döntöttem, hogy két részre fogom bontani a véleményemet, a pozitívumokra és a negatívumokra, így talán átfogóbb képet kaptok róla, mintha egybe ömleszteném az egészet.

Pozitívumok: véééégre valahára nem egy szuperszexi, "nedves álom" vámpírpasi szeret bele egy tökéletesen átlagos, hétköznapi lányba! Hatalmas pirospont ezért! Bevallom, nagyon nem kedvelem a Mary Sue gyanús írásokat, és így, hogy Victoria és Logan egyenlő feleknek bizonyulnak vámpír mivoltukban máris megkönnyebbülten sóhajthattam fel.

Az is nagyon tetszett, hogy Victoria nem egy pironkodó nebáncsvirág - dögös, magabiztos jellem, aki tisztában van előnyeivel, s amiket nem is fél kihasználni.

Tetszettek benne az eredeti ötletek, mint például a napfénytől megóvó gyógytea és a rehabilitációs célzattal működő családok mivolta rakoncátlan vámpírok számára (a két kis öreg karaktere imádnivaló volt).

Egy-két szereplő pálfordulásán kifejezetten meglepődtem, pedig azt hittem már minden sablont lerágtak az írók a vámpíros történetekről - ezek szerint mégis lehet valami újat mutatni.

Több apró utalás is volt benne Magyarországra, amiket mindig megmosolyogtam :) Jó érzés volt ezekre rábukkanni.

Habár könnyed stílusban íródott a mű, kicsit sem volt "tiniszöveg" érzetem. Bizonyos vámpírsztoriknál előfordul ugyanis, hogy irritálóan primitív nyelvezettel íródnak, ami élvezhetetlenné teszi az egész művet számomra. Szerencsére itt ilyennel nem volt probléma, teljesen korrekt volt az írónő stílusa.



Negatívumok: elsőnek a könyv hosszát kell mondanom. Még dupla ennyit is szívesen olvastam volna, de mire belemelegedtem, már vége is volt. Sajnáltam, mert már épp alaposan beszippantott a történet, mikor elvágták az egészet.

Terjedelméből adódóan kicsit kidolgozatlannak érzem mind a világot, mind a fő történetszálat és a karaktereket is. Vannak benne nagyon jó ötletek, de nem térnek ki rá részletesebben, pedig én szomjaztam volna a további információkra. Nem kapunk betekintést ebbe a vámpírvilágba, egyszer csak belecsöppenünk mindenbe Victoria szemein keresztül és minden evidens számunkra - néhol jó lett volna 1-2 magyarázat, hogy mi miért van. Illetve nagyon-nagyon hiányoltam a belső monológokat Victoriától. Volt 1-2 gondolatmenete, de azokat gyorsan váltotta is egy újabb párbeszéd. Én örültem volna, ha Victoria gondolataiba, érzéseibe kicsit jobban belemélyedhetnék, ha egy történésről nem csak pár mondatban emlékezne meg.

Sajnos Victoria nem egy összetett női karakter. A könyvben sokszor említik meg, hogy milyen jól néz ki, milyen ruhát és sminket visel, de ez mind-mind csak külsőség. Belső tulajdonságaiból nagyon kevés derül ki, márpedig számomra akkor áll össze egy női főhős, ha a lelki világába is betekintést nyerhetek. Victoriáról ellenben csak azt tudtam meg, hogy gyakran szokott durcás lenni, és kissé idétlen, amit azzal magyaráznak, hogy tinédzser éveiben lett átváltoztatva. Ez számomra nem volt hiteles, hisz mióta vámpírrá vált eltelt 1-2 év, kicsit megkomolyodhatott volna. Sajnos egyáltalán nem tudtam vele azonosulni. Logan szintén nem egy kiforrott karakter. Nagyon keveset beszél, szinte semmit nem tudunk róla a szexi külsején és arany szemein kívül. Eleinte távolságtartó, aztán flörtöl Victoriával, de aztán eltűnik és akkor bukkan fel, mikor kedve tartja - mindezt úgy, mintha mi sem történt volna. Nem adta semmi apró jelét annak, hogy valami összetettebb dolog játszódik le benne, egyszerűen csak jött-ment, én pedig kapkodtam a fejem utána.

A mellékszereplőkre ugyanaz a kidolgozatlanság jellemző, mint a főszereplőkre. A vámpírbandából Jade különösen irritált az éretlen viselkedésével, aki viszont szimpatikus volt, az a háttérben meghúzódó Danny. Ritkán volt színen és kevésszer beszélt, de olyankor ízelítőt kaphattunk a vagány, laza stílusából, ami nekem nagyon szimpatikus volt. Mellette pedig Kate volt az, akit valamiért az első pillanattól kezdve csíptem (közben persze nagyon irritált is). A végén lévő plázás jelenet pedig szintén pirospontos :P Takeshi-t, a japán vámpírfiút eleinte szimpatikusnak találtam, de aztán úgy éreztem, hogy ő csak egy fölösleges töltelék. Ha legalább lett volna konfliktusa Logannal, ami kizökkentette volna sztoikus nyugalmából máris több érzelmet tudott volna felvonultatni, de erre nem kapott lehetőséget és így ellaposodott. Mikor egyik eltűnése után újra felbukkant az játszódott le bennem, hogy "jé, tényleg, ő is benne van a könyvben".

Meg kell említenem a rosszfiúk táborából is két alakot, akiket kedveltem: Rault és Olgát. Bevallom, Raul kicsit emlékeztet a Rubinvörös/Zafírkék/Smaragdzöld sorozat Miro Rákóczi-jára, de mivel azt a karaktert is kedveltem, így Raul is szimpi volt a maga sunyi gonoszságával :P Olga pedig a könyv talán egyetlen karakteres szereplője. Nem tökéletes külsejű szépség, viszont ambíciózus, tettrekész, erős és hiteles. Sajnos Marco, mint főgonosz nekem olyan semmilyen volt, nem éreztem a belőle áradó gonoszságot, sem pedig az egyedi személyiséget.


Összességében azt tudom elmondani erról a sztoriról, hogy kellemes olvasmány volt, első könyvnek teljesen korrekt. Nem volt bennem kényszerérzés az olvasása közben, tehát magával tudott ragadni, de bízom benne, hogy a folytatás (márpedig a végéből arra merek következtetni, hogy lesz újabb kötet) némiképp hosszabb és kidolgozottabb lesz és kicsit jobban megismerhetjük a szereplők jellemét. Én mindenképp beszerzem a folytatást, mivel a könyv olyan ügyesen zárta le magát, hogy majd megpukkadtam, szeretném tudni mi fog kikerekedni ebből a történetből :)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése