2015. június 27., szombat

Mani-acs - Fantasy




A Mani-acs csapata ezúttal a fantasy témakörében barangol el - ezt a témát pont én vittem a csoportba, mivel egyik kedvenc műfajom a fantasy. Persze mikor témajavaslatot teszek, sosincs előttem konkrét ötlet, így most is csak az volt bennem, hogy a fantasy jó tág témakör és sokféleképpen lehet értelmezni, aztán mikor ma délután nekiültem pingálni csak lestem, hogy mégis miként értelmezzem ezt a témát? Aztán beugrott az isteni szikra - a legkedvesebb fantasy filmjeimet fogom megjeleníteni a körmeimen! Ezeknek a kiválasztása sem volt egyszerű, hiszen annyi, de annyi remek fantasy alkotás van, és nehéz közülük csak ötöt kiválasztani. Kicsit vérzett a szívem a Végtelen történet, a Legenda, a Tintaszív és az Óz, a csodák csodája miatt, de végül kiválasztottam azt az ötöt, amit ráfestettem a körmeimre. Egyelőre nem árulom el, hogy melyik történetek ihlettek meg, kíváncsi vagyok csupán a manikűrömből ki lehet-e őket találni :P






Két dolog miatt is elnézést kell kérnem - a fényviszonyok sajnos most sem a legjobbak, mert egész nap borongós időnk van (tipikus nyári időjárás), így pedig nehéz természetes fényben készült, jó minőségű fotókat csinálni. A másik, amiért elnézést kell kérnem azok a rövid körmeim. Legutóbb annyira meguntam a hosszukat, hogy könyörtelenül levágtam őket, így viszont elég nehéz volt rájuk festegetni. Viszont a Barbitól kapott körmös ecsetkészlet remekül szuperál, most avattam fel és azt hiszem már most sokkal jobb mintákat/képeket tudtam festeni, mint eddig. Nem tudom mennyire kivehetőek a képek, de így a végére leírom, hogy melyik körmömet melyik film ihlette :)



A hüvelyk ujjammal elég rendesen megküzdöttem, ugyanis itt a Labirintus című film híres báli jelenetét szerettem volna megjeleníteni, mikor Sarah és Jared az üveggömbben táncolnak. Na most nem egyszerű dolog rövid körmökre emberi alakokat pingálni, de azért magamhoz képest egész jól sikerült :) Igyekeztem Sarah szép ruháját és hajdíszeit is visszaadni, illetve Jared-et is felismerhetővé akartam tenni. Az arcok nem lettek túl szépek (az orrokat még gyakorolnom kell XD), de összességében elégedett vagyok ezzel most :)



A mutató ujjamnál azt hiszem nincs mit magyaráznom, ez elég egyértelműre sikeredett - a Harry Potter széria mind könyvben, mind filmben hatalmas és örök kedvencem. Most a könyvek cirádás betűit festettem a körmeimre. Ebben semmi nehézség nem volt szerencsére.



Itt a közeli kép nem lett túl jó, de ennél jobbat nem sikerült készítenem. Ha a felső képeket nézitek ott jobban kivehető a kép, melyet Narnia krónikái ihlettek. Íme a havas fenyőerdő és a lámpaoszlop, ahol Lucy és Tumnus úr először találkoztak :) Bevallom ez a körmöm lett a kedvencem. Mindig ámultam a többi lakkos blogger téli tájat ábrázoló manikűrjeit és csak pislogtam, hogy milyen szépeket tudnak alkotni. Most végre én is nekiveselkedtem és azt hiszem nem vallottam kudarcot. Nyilván nem tökéletes, de nekem nagyon tetszik :)



Remélem ez a körmöm is eléggé egyértelmű, hiszen a Gyűrűk Ura sem maradhatott le a kedvenceim közül :) A gyűrű helyett most Sauron-t, vagyis a Nagy Szemet festettem a körmeimre. A gyűrű talán szimbolikusabb lett volna, de szerintem Sauron szeme is eléggé felismerhetővé teszi a történetet.



A kisujjamon pedig a legegyszerűbb lakkozásom látható, melyet a Hook című film ihletett. A kampó adta magát, illetve ott látható még a két csillag is - jobbról a második csillag, és máris Sohaországban találjuk magunkat ^^ Nagyon szeretem ezt a történetet is, és habár nem egy tipikus fantasy, de számomra még bőven belefér ebbe a kategóriába. 

Remélem elnyerik a tetszéseteket ezek a manikűrök ^^
Melyik tetszik közülük a legjobban?
És ha szeretitek a fantasy-ket, nektek mi a kedvencetek?


6 megjegyzés:

  1. Hook és a Haryy Potteres a kedvencem, a többi is jól sikerült, de nekem ezek a kedvenceim :) Csodás napot!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mesék terén nekem is nagy kedvencem mind a Hook, mind a HP, bár az összes többi ihletőmet is szeretem :P

      Törlés
  2. Nagyon jó az összhatás az 5 körmöd között, szép! :)

    VálaszTörlés