2015. június 19., péntek

Elhasznált termékek - 6.

Ismét összegyűlt pár kiürült flakonom, sőt, ami azt illeti most egész tisztességesen használgattam a felgyülemlett többletet szinte minden téren - smink, parfüm, testápolás, illatozás, szóval lesz itt minden. Nagyon jó érzés volt a fotózás után kidobálni ezt a rengeteg cuccot, már nagyon útban voltak, azt se tudtam hova rakosgassam őket :P
Nézzük is miket sikerült elhasználni.



Balról jobbra, felső sor, aztán alsó sor:

Ebelin vattakorongok: nincs mit ragozni rajta, a legjobbak számomra. Ebből mindig elég sokat elfogyasztok, bár most egy Aldi márkásat használok, ami szintén szuper, de amint elfogy visszatérek az Ebelinhez.

Fructis Densify sampon és balzsam: ezek a termékek dúsabb, vastagabb hajat ígérnek, akárcsak az előzőleg használt Garnier termékek. Utóbbit a nem túl kellemes szaga miatt cseréltem le és nagyon örültem, mikor megláttam, hogy a kedvenc sampon márkám, a Fructis is előállt a saját hajdúsító vonalával. Hatásában ugyanolyan, mint a Garnier, tehát hajmosás közben a hajszálaim vastagabbnak érződnek, ez pedig szárítás után is megmarad - bár nyilván nem lesz tőle több kötegnyi hajam. Az illata a szokásos isteni Fructis illat, ezen kívül pedig teljesen jól tette a dolgát, úgyhogy maradok is ennél a termékcsaládnál - az utánpótlás már használatba is lett véve.

Avon glicerines kézkrém: isten tudja milyen régóta meg volt nekem ez a kézkrém, mikor végre eljutottam oda, hogy használatba vegyem :D Karácsonyi csomagolású, így valamikor az ünnepek körül juthattam hozzá, de ennél több emlékem nincs róla :D Minden esetre a hatásával nem volt gond, remekül táplálta az érzékeny kézbőrömet, ami nagyon hajlamos kiszáradásra. Kifejezetten hidratáló krém volt a tubusban, de nem zsíros, tehát nem volt utána "nehéz" érzete a bőrömnek. Nagyon szerettem és sajnáltam, hogy elfogyott. Most ugyan Balea kézkrémeket használok, de utána lehet, hogy betárazok pár glicerines Avonos kézkrémmel, mert ezek eddig mindig beváltak nálam.

Avon CC krém: nagyon sokáig imádtam ezt a terméket és bátran ajánlottam is másoknak, mivel nálam kellő fedést biztosított amellett, hogy az állaga is kellemes, balzsam-szerű volt. Ám a vége felé már éreztem, hogy szárítja a bőrömet és nem csak az arcomon, hanem a kezemen is. Mikor a kézfejemre kinyomtam a szokásos adagot a krémből, utána a helyén szépen fel is hámlott a bőr, így nem bántam, hogy elfogyott. Nem valószínű, hogy újra fogom venni.

Naturia vörösáfonyás testradír: nagyon-nagyon szeretem ezeket a pici kis testradírokat, mivel nem csak isteni illatúak (főleg ez a vörösáfonyás), de tényleg remekül teszik a dolgukat. Igaz, a bennük lévő radírozó szemcsék elég erőteljesek, szóval akik gyengédebb radírozásra vágynak, azoknak ez a termék nem lesz jó választás. Viszont ha valaki hozzám hasonlóan szereti alaposan átdörzsölni a bőrét, annak nagyon jó szolgálatot tud tenni ez a kis radír. Most mondjuk kipróbálok egy más fajtát, de utána lehet betárazok ezekből az apróságokból is.

Avon argán olajos kézkrém: hű... Hát, emberek, ez talán az első Avonos kézkrém, amire azt mondom, hogy irtózatosan pocsék!!! Senkinek, de tényleg senkinek nem javaslom a megvételét, mert ennyi erővel a kukába is dobhatnátok a pénzeteket! Hidratáló hatás nálam nulla, a száraz bőröm nem hogy puhább lett volna akár csak egy kicsivel is, de még jobban kiszáradt! Úgy hámlott a tenyerem ettől a krémtől, mintha smirdlivel dörzsölgettem volna, szörnyű volt. Az illata borzalmas, bár állítólag az argán olajnak amúgy sincs jó illata. Mondjuk azért egy pici kellemesebb illatot társíthattak volna mellé, hogy elviselhetőbb legyen. Emellett nagyon folyós is volt, nehezen tudtam rendesen eloszlatni és még fél órával a használata után is éreztem a furcsa, filmes réteget, amit a bőrömön hagyott. Csak azért használtam el, mert már a végén voltam és nem szeretek kidobni semmit.

Balea csillámló málnás tusfürdő: mikor megláttam a dm-ben ezt az új tusit rögtön le kellett csapnom rá, mert hát málnaillatú (örök kedvencem mindenből a málna ^^) és még csillogós is. Aztán mikor először kipróbáltam jött a meglepi - neonrózsaszínű volt a tusfürdő, amire nagyon nem számítottam. Kicsit szokatlan volt ilyen élénk pinket látni velem egy légtérben, de nagyon nem merülhettem el a döbbenetben, ugyanis jött az illata - mintha a régi matricás rágókból rágcsáltam volna el pár csomaggal :D Határozottan málnás rágó illata volt, amit bevallom, jó darabig nem is szerettem. Émelyítőnek és műnek találtam, miközben finom, fanyar málnaillatra számítottam volna. Aztán a tubus közepe táján azt vettem észre magamon, hogy egészen megszerettem az illatát - vagy csak megszoktam. A csillámok csak akkor látszanak, mikor kinyomod a tusfürdőt a tubusból, bőrre kerülve elenyésznek és fürdés után sem látni őket, így ez a csillámló funkció igazából csak a dizájn része volt. Újravenni nem valószínű, hogy fogom, de további Balea tusikkal már erősen szemezek :P



Balról jobbra, felső sor, majd alsó sor:

Avon Summer White kölni: IMÁDTAM ezt az illatot! Így csupa nagybetűvel! Annyira friss, légies, mégis kellemesen virágos, egyszerűen a tökéletes nyári illatok egyike. Rettenetesen sajnáltam, mikor elfogyott, de hamarosan érkezik belőle az utánpótlás :P

Oriflame Discover Parisian Delight radírozó tusfürdő: ezt még egy blogtalin zsákmányoltam, mivel nagyon megtetszett az illata. Kicsit parfümös és nagyon enyhén édeskés, de inkább az üde aroma érződött rajta jobban. Testradírként mondjuk fogalmam sincs hogy akarták ezt lenyomni az emberek torkán, mert arra konkrétan használhatatlan, de tusfürdőként teljesen jól teljesített. Nem szárította a bőrömet, szépen habzott és jó illata volt. A fura, mikroszkópikus méretű szemcsékkel nem is foglalkoztam, annyira elenyészőek voltak.

Garnier micellás víz: nekem még mindig működik ez a lemosó. Tudom, megosztóak róla a vélemények, de valahogy az én bőröm szereti ezt a terméket, nálam szuperül leszedi a sminket is (szempillaspirál sem gond neki). Igaz, ha véletlenül többet locsolok a vattakorongra és belemegy a szemembe, akkor eléggé csíp, de ezt már megtanultam elkerülni a megfelelő adagolással. Az sem hátrány, hogy megfizethető és nagy kiszerelésű is. Már meg is vettem belőle az utánpótlást.

Nivea Pure and Natural kenős dezodor jázmin illattal: édesanyámtól kaptam még ezt a dezodort (a fújós verziója még használatban van, bár már a végét nyögi), mondván ez a legbőrbarátabb termék a piacon, tessék kipróbálni. Tetszettem kipróbálni és nagyon jó róla a véleményem. Először mondjuk aggódtam, mert eddig a Dove dezodorát használtam, ami nem fogja meg a fekete ruhákat, de végül a Nivea miatt sem kellett aggódnom, mert annak ellenére, hogy ezen nincs feltüntetve a fekete ruhákkal való jó viszonya, egyáltalán nem hagyott bosszantó fehér csíkokat a sötét ruháimon. Az illata is kellemes volt és a hatása is megfelelt, így már újra is vásároltam.

Fructise hajpakolás festett hajra: ez a hajpakolás amolyan B terv akkor, amikor nem tudok rendelni Avonos shea vajas verziót. Szerencsére ez is jól működik, bár jóval tömörebb az állaga, mint az Avonosnak, viszont hatását tekintve majdnem olyan jó. Az Avonos mondjuk még mindig favorit, semmitől nem lesz olyan selymes és puha, gubancmentes a hajam, mint attól, de utána ez a termék következik a sorban. Ha esetleg megint úgy alakulna, hogy nem tudok venni a kedvencemből, bátran fogok visszatérni ehhez.

NYC mozaikos púder/bronzosító/tudjafene: ezt is blogtalin szereztem, mivel az illető, aki megvált tőle bronzosítóként szerette volna használni, de ahhoz túl halvány volt, sőt. Nem is értem hogy lehetett ezt a terméket bronzosítóként eladni, mikor ha összekevertem a benne lévő színeket, egy világos bőrtónushoz illő púdert kaptam eredményül? Na nem mintha ez számomra baj lett volna, mert végülis én pont púderként használtam, de bronzosítóként biztos, hogy nem működött volna. Talán sötétebb árnyalatban, de még ahhoz sem biztos, hogy elég pigmentált lett volna, mivel ez egy nagyon light-os, áttetsző hatású termék. Újravenni nem fogom, mivel most Rimmelt használok.

Essence Nail Candies menta illattal: ezt az alaplakkot még Elenitől kaptam réges régen, egy messzi-messzi galaxisban. Ő régóta használta ezeket a termékeket, nekem bezzeg fogalmam sem volt arról, hogy ilyesmit kapni lehet. Jó kis alaplakk volt, tartóssá tette a lakkozásaimat, szóval értem a körülötte lévő felhajtást - tényleg jó kis termék. De mivel nálam az Avon körömerősítő alapozó lakkja vált be legjobban, nem tartom valószínűnek, hogy átváltanék erre az Essence-re - maximum csak akkor, ha az Avonosat épp nem tudom beszerezni. De örülök, hogy kipróbálhattam, köszönöm, Eleni! ^^

Yankee Candle tartok: sikerült a téli rendelés/ajándékozás utolsó tartalékait is elhasználnom (és már megis érkezett a tavaszias-nyárias illatvilágú új rendelésem ^^), ezekből négy illat maradt hátra. A Fireside Treats egy kifejezetten édes, mályvacukros illat egy pici füstös mellékaromával. Nagyon kellemes, nem túl tolakodóan édes, de azért a forró nyári napokon nem mindig volt jó választás, kicsit megfájdult tőle a fejem. Ellenben a nemrégiben visszatért hűvösebb napokhoz tökéletesen passzolt, kis melegséget csempészett a lakásba. Viszont mivel nem vagyok az édes illatok kedvelője, újravenni nem fogom. A Vanilla Chai illatnál nem tudtam mire számítsak. Azt sejtettem, hogy ez is édeskés illat lesz, de pl. a tea aromáját nem tudtam elképzelni. Aztán mikor először párologtattam nagyon érdekesnek tartottam ezt az illatot, olyan nehezen behatárolhatónak. Itt is inkább az édeskés aroma volt előtérben, de kicsit hosszabb égetés során előjött a finom, kesernyés tea illata is, ami kellemesen feldobta az egészet. Ennek ellenére ezt sem szándékozom újravenni, mert nekem még ez is túl édes (és ha jól láttam már nem is lehet kapni ezt az illatot). A Spiced Orange-t még a hűvösebb időkben égettem és milyen jól tettem, mert ez a meleg, fűszeres illat nagyon kellemes volt az esős napokon. Nem tolakodó, kifejezetten lágy illat, és nagyon kellemes. A narancs sem tolakodóan savanykás, inkább csak sejteti, hogy ott van, a főszerep a fűszereké. Esélyes, hogy ha még ősszel kapható lesz, akkor újraveszem. Végül pedig a Lemon Lavender maradt, ami a négy közül a kedvencem lett. Nagyon finom, otthonos illat. A levendulát tökéletesen kiegészíti a citrom, nagyon jó párost alkotnak, sőt, a citrom kicsit visszafogja a levendula erőteljes, markáns illatát. Lehet, hogy még újra fogom venni. 

L'Oreal hajbalzsam: a hajfestékhez járó kis balzsam az előző elfogyottas bejegyzésben is szerepelt, most sem hagytam ki. Nagyon szeretem ezt a mini kiszerelésű balzsamot, amit a festékhez ad a L'Oreal, mert tényleg extra selymessé teszi a hajamat. Az illata kissé szúrós, de kibírható. Ez a kis tubus 3-4 hajmosásig is elég volt számomra. És mivel 2-3 havonta mindig hajat festek, biztos fogtok még vele találkozni az elfogyottas bejegyzésekben.

Phyt's bio szempillaspirál: ezt a terméket még nyertem anno és eleinte kicsit döcögősen indult a kapcsolatunk. Sehogy sem tudtam ráállni a pici keféjére, mivel én a duci, vastag spirálokhoz vagyok szokva, emiatt pedig a festék felvitele sem volt egyszerű számomra. Mondanom sem kell, hogy az ellenszenvemet még az is növelte, hogy nem nagyon dúsított, csak hosszú, póklábszerű pillákat csinált nekem, amiktől irtózom. Aztán később rájöttem, hogy ez a spirál olyan, mint egy jó bor - idővel beérik. Vártam egy kicsit, hogy sűrűsödjön, és láss csodát, működött. A végére nagyon jó barátok lettünk mi ketten, és sajnáltam, mikor kifogyott. Ám mivel a spirálokat mindig váltogatom, nem valószínű, hogy veszek belőle új példányt magamnak. 



Hát ennyi lett volna a mostani elfogyasztott kenceadag, remélem tetszett nektek!
Ismeritek valamelyik terméket?
Mi a véleményetek róluk?

6 megjegyzés:

  1. Az a vattakorong...örök kedvenc...még sose leltem jobbat, pedig nagyon sokat próbáltam..
    A Cc krém nekem is elfogy lassan, de engem nem szárít...csak fura az állaga, mintha túl sűrű lenne, ezért az eloszlatasa kicsit nehezebb...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Éljen az Ebelin vattakorong :D
      Az Avon CC valóban sűrűbb a megszokott CC-knél, de engem baromira szárít is, pedig régen semmi bajom nem volt vele. Kicsit balzsamos az állaga, azzal nem lenne semmi bajom amúgy. De most a Maybelline BB-je egész jól működik.

      Törlés
  2. Jó sok dolgot elfogyasztottál :)
    Sminklemosó lapokból az Aldis nekem nagyon bevált, olyan finom, puha, kíméletes a bőrömhöz (az Ebelint nem ismerem, azt még nem próbáltam).
    A Nivea deot régebben én is használtam, szerettem, az első flakont, mert utána már mintha nem lett volna elég hatékony számomra (lehet ősszel teszek vele megint egy próbát).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én most próbáltam először az Aldisat, de nagyon pozitív róla a véleményem. Viszont azért az Ebelin a legjobb, neked is bátran ajánlom kipróbálásra - puha, viszonylag vastag, kíméletes a bőrhöz, szóval tökéletes.
      A Nivea deo egyelőre nálam jól teszi a dolgát, pedig elég izzadékony típus vagyok. Eddig Dove-ot használtam, annál érezhetően jobbnak bizonyult.

      Törlés
  3. Jelentem, az argánolajnak egyáltalán nincs rossz illata, bár eléggé határozott, de édeskés, nem valami büdös rettenet. Ha olyan illata lenne ennek a kézkrémnek, az nem lenne gond, de amúgy nálam is óriási csalódást okozott ez a krém, pedig nagyon szerettem volna szeretni...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Érdekes, én sok helyen azt olvastam, hogy rossz szaga van, de akkor örülök, ha mégsem.
      Igen, láttam a videódban, hogy neked sem vált be - a morzsolódást ki is felejtettem, pedig az is jelentkezett nálam. Én mondjuk leginkább attól voltam kikészülve, hogy még jobban szárította a kézbőrömet :O

      Törlés