Hát, ez lett az eredmény:
Összességében vegyes élményeim vannak a sminkkel kapcsolatban. Talán fotókon nem látszik olyan jól, de próbáltam összehozni egy nem túl erős kontúrozást, ami élőben egész mutatós volt - itt sajnos a fények nem mindig voltak megfelelőek arra, hogy jól megmutassam a smink ezen részét. A szemem nem volt egy nagy vaszisz, többször is csináltam már hasonló színkombót és füstösítést. Az ajkaimra azért került rózsásabb nude árnyalat, mert olyan színeket szerettem volna használni, mint amit a beauty guruk, ők pedig főleg a természetes ajakszíneket részesítik előnyben. A szemöldököm nagyon tetszett, kicsit besatíroztam sötétbarna púderrel és vastagítottam is rajta kicsit.
VISZONT! Soha életemben nem lennék képes elviselni a fejemen ennyi kencét. Most már értem azt a kifejezést, hogy "nem lélegzik a bőr", ugyanis ez alatt a smink alatt konkrétan fuldokoltam. Úgy éreztem, mintha felhúztam volna egy vékonyabb műanyag maszkot a fejemre, amivel még mosolyogni sem olyan egyszerű, mint azt gondolnánk. Nagyon kényelmetlen volt ennyi sminkterméket felpakolni a fejemre. Kipróbálni jó volt, meg érdekes volt maga az elkészítése, de hogy én ezt utcára, vagy akár alkalomra viseljem, ki van zárva. Egyébként összesen 26 terméket használtam a fenti smink elkészítése során.
Ti próbáltatok már hasonló sminket készíteni?
Ha igen, mi a tapasztalatotok vele kapcsolatban?
Nagyon jó smink lett szerintem jól áll neked! Én egy gyors bb krémet szoktam használni, szemceruza és spirál, meg néha maybelline color tatto rózsaszín szemhéjfesték. Hasonlót készítettem már buliba, de az enyém nem volt ennyire jó! :)
VálaszTörlésKöszönöm! :)
TörlésÓ, hát én ebben a kánikulában csak egy kis mattító púdert teszek fel, kis füstösített fekete szemcerkát a szempillatövemhez, spirált, esetleg valami visszafogott pirosítót és már mehet is a menet. A rúzsok és szájfények nem maradnak meg rajtam, de néha színezett ajakbalzsamot használok.
Ez a füstös smink elképesztően illik hozzád, gyönyörű lett. *-* Viszont kétségtelen, hogy ennyi termék a hétköznapokra túlzás, viszont egy buliba egyszerűen tökéletes :)
VálaszTörlésKöszönöm szépen ^^ Bevallom, ennyi kencét én buliba sem tudnék elviselni (főleg hogy nem járok bulikba XD), de magát a füstös sminket nagyon szeretem :) Csak kevesebb termékkel jobb elkészíteni :P
TörlésA szemsmink nagyon tetszik, meg persze az egész smink is, csak fura Rajtad ennyit látni :-D Örülök, hogy kipróbáltad Te is :-)
VálaszTörlésHaha, na ezt visszakaptam :D Egyébként jó buli volt, de sosem tudnék ennyi mindent elviselni a bőrömön, nagyon furcsa, kényelmetlen érzés.
TörlésAnnyira gyönyörű vagy, ezeket az erős sminkeket neked találták ki! Én melegben már nem sminkelek, nem bírom elviselni és a bőröm se...múlt héten kétszer volt rajta BB krém és ki is pattogtam tőle :(
VálaszTörlésJaj, hát köszönöm.. :3 Bár szerintem az erős sminkek sokat javítanak az arcomon :D Anélkül elég jellegtelen pofám van XD
TörlésÉn is ha tehetem kihagyom a sminket nyáron, vagy csak valami light-osat teszek fel, mint amit fentebbi kommentben írtam.
Pedig minden negatívuma ellenére gyönyörű lett! :)
VálaszTörlésKöszönöm szépen :)
TörlésHú de gyönyörű lett! :))
VálaszTörlésKöszi ^^
TörlésHát, megértem, hogy nem hordanál ennyi mindent egyszerre, de nagyon-nagyon szép lett. Fotózásra pont jó, nem? A szem-szemöldök főleg tetszik, mert azért én megnéztem volna az összhatást egy sötétebb rúzzsal.
VálaszTörlésAzt hiszem, én soha nem csináltam még ilyesmit. A legtöbb, amit szoktam... korrektor, alapozó, kontúr, szemöldökceruza, tus, spirál, rúzs+kontúr. Ez 8:D Alkalomra szemhéjpúder, az még plusz egy, ha egy paletta egynek számít.
Köszönöm :) Persze, fotózáshoz jó, de még jobb időben sem tudnék ennyi kencével a fejemen mászkálni, nagyon nehéz viselet. A sötétebb rúzs most azért maradt le, mert magához a koncepcióhoz nem passzolt, de legközelebb ha pingálok valamit kipróbálom a többféle ajakszínt hozzájuk :)
Törlés26-ot?! Jézusom! Még ha alkalomra is készülök, nem tudok ennyit felhasználni... :D Elképesztően jól áll neked!!
VálaszTörlésTegnap vettem részt egy állófogadáson, amire kisminkeltem magam. Ilyenkor szoktam alapozót feltenni. Jól is állt. Viszont a füstös szemeket össz-vissz két színnel készítettem csak el, mivel a megereszkedett szemhéjamra könnyen felragad a festék, így viszont nem feltűnő, ha még is előfordul. Ugyanezen okból sajnos tust nem használhatok, az is felragad... :D
Ugye milyen rengeteg? :D Én sem tudnék ennyi mindent használni.
TörlésEgyébként a szemhéjfesték feltapadását meg lehet előzni szemhéjalap használatával. Fekete, vagy füstös sminkekhez a Maybelline Color Tattoo Timeless Black szemhéjfestékét használom alapnak, abba jól beletapad a por, amit aztán lehet füstösíteni, de ha natúr színű alapra vágyik az ember, akkor sok jó minőségű szemhéjbázist lehet már kapni. Én az Art Deco alapját használom, ha azzal készítek sminket, tuti reggeltől estig szépen rajtam marad :) Neked is nagyon tudom ajánlani.
Nagyon szep lett a smink es jol all neked, viszont egyet kell ertsek veled. Hetkoznapokra teljesen felesleges 10 kg vakolat, alkalmakra, fotozasra, szinpadra tokeletes, de hetkoznapokon en is a termeszetesseg hive vagyok :)
VálaszTörlésKöszönöm az elismerést, a véleményeddel meg teljesen egyetértek :)
TörlésValamiért a pirosítás megfogott, nekem az a része tetszik most sminkügyileg a legjobban, szépen kiemeli a csodás arcod :)
VálaszTörlésNahát, nem is gondoltam volna, hogy valakit pont az a része fog majd meg a sminkemben, de örülök, ha tetszett :)
TörlésNekem nagyon tetszik az egész sminked!!! :)
VálaszTörlésIgazából nekem még sose sikerült olyan sminket csinálnom, ami alatt rosszul érzem magam...vagyis...minden nap alapozok és púderezek, de egyszerűen nem tudok olyan vastag vakolatot felvinni a fejemre, hogy zavarjon...amikor szoktam lemosni, akkor szoktam csak nézni, hogy te jó ég, már a harmadik sminklemosó kendő lett narancssárga a fejemtől, és még mindig jön...O.o
Hű, hát én el nem tudnám képzelni magam állandó alapozó réteggel :O Bár régen én is sűrűn alapozóztam, de akkor még kicsit csúnyább is volt a bőröm. Amióta elvonult a pubertás, azóta viszonylag szép a bőröm, így nem igényel mást, csak alkalomadtán egy kis BB krémet meg púdert. Ennél többet hétköznapokra képtelen volnék elviselni, főleg nyáron.
Törlés