2015. június 14., vasárnap

Életmód project - 11.

A legutolsó ilyen bejegyzés óta 3 hét is eltelt - nem szeretnék nagyon magyarázkodni, egyszerűen túl kimerült voltam, nem is figyeltem mindig oda a fényképek készítésére, márpedig ezek tudatában fölösleges lett volna nekiülnöm bejegyzést írni. Mostanra viszont sikerült kissé összeszednem magam legalább annyira, hogy megírjam az eddigi tapasztalataimat.


A három hétből kettőt masszív felkészüléssel töltöttem, ami minden energiámat elszívta. Felléptünk egy hastánc esten, ahová egy teljesen új koreót vittünk. Ezt kb. másfél hónap alatt dobtuk össze és enyhén szólva szükségünk volt minden adandó alkalomra ahhoz, hogy próbáljunk, így a szokásos heti egy alkalom helyett heti kétszer próbáltunk másfél-másfél órát, de volt, hogy kettőt is. Na már most egy átdolgozott, utazással teli munkanap után olyan szinten voltam kimerült, hogy fel lehetett volna mosni velem a padlót, de azért mentem és végig csináltam lelkiismeretesen a felkészülést, hiszen ez közös érdekünk volt.


A próbák nagyon intenzívek voltak. Az izmaim rettenetesen be voltak durranva, hiába melegítettünk és nyújtottunk fél órákat. Annyira sokszor ismételtük a mozdulatokat, hogy egy idő után már mindenem merő görcsben állt, de ezt a többiek is hasonlóképpen érezték. Azt hiszem ez a heti két próba úgy átdolgozott, mint még semmi. Ezek fényében plusz tornázásra már sem időm, sem erőm nem volt az egyéb teendőim mellett (elvégre a háztartás sem megy magától). A harmadik hét a mostani volt, amit megérdemelt pihenéssel töltöttem. Nem tornáztam és nem táncoltam, egyszerűen pihenésre volt szükségem. Szerencsére most már kicsit lazább hetek várnak rám, ugyanis véget ért a tanítás az iskolákban, így mi is kicsit feltöltődhetünk. Habár a nyári szünet számomra még nem kezdődik el, azért így is könnyedebb lesz a helyzet, mint volt.


Éééés ami a nyárral együtt jár az az, hogy lassan kezd elmenni az étvágyam :P Nem tudom ti hogy vagytok vele, de én 25 fok fölött nem nagyon kívánok enni. Sokkal kevesebb ételt fogyasztok, mint általában, és azoknak a minősége is megváltozik. Mivel megérkeztek a csodás nyári zöldségek, gyümölcsök, így változatosabb ételeket tudok kitalálni magamnak. Lelkesen bújom is a netet jó kis receptek után kutatva :)

És ha már receptek, akkor nézzük is a mostani képdömpinget:



Soba tészta hidegen (ez hajdinából készül és amellett, hogy sokkal egészségesebb a megszokott tojásos verziónál, még nagyon finom is), hozzá pedig egy kis szójás halleves újhagymával. A tésztát pálcika segítségével mártogattam a levesbe, valami mennyei volt. Édesség gyanánt epret csemegéztem.



A jó öreg rántottát nem lehet megunni, főleg ha póréhagymával készítik el :)



Készült egy kis lecsó is tanyasi csirkemellel.



Volt úgy, hogy csak epret kívántam.



Japán ízvilágú grillzöldség - cukkini, ceruzabab és gomba volt benne, amit szójaszósszal és ötfűszer keverékkel ízesítettem.



Édesanyám isteni meggylevesének nem tudtam ellenállni :P



Pho leves - nagyon lightos az ízvilága, de én pont ezért szeretem :)



Muszáj volt lecsapni néhány nektarinra is, nagyon szeretem ^^



Mini szendvicskék vajjal, piros arannyal, szalámival és póréhagymával. Igaz, nem a legdiétásabb, de piszok finom volt *.*



A megmaradt cukkiniből és ceruzababból ezúttal mediterrán ízvilágú étel készült, gyros fűszerrel pároltam össze őket.



És igen, a legkedvencebb gyümölcsöm is képviselteti magát! :D Amint megláttam, hogy lehet kapni görögdinnyét, muszáj volt vennem és nem is csalódtam. A kora nyár ellenére már isteni finom édes, nem kásás. Azóta elég sűrűn eszek vacsorára görögdinnyét.



Fűszeres csirkemell vegyes zöldségkörettel. A zöldség kifogott rajtam, túl soknak bizonyult :P



Igen, képes vagyok kettő darab kovászos uborkát fogyasztani vacsora gyanánt :P De ez nem ám akármilyen kovászos uborka, ezt anyósomék csinálják, és az bizony veszedelmesen finom! ^^



És természetesen nem maradhat ki egy kis müzli sem :)


Hát ennyi lett volna mostanra, két hét múlva újra jelentkezem.
Addigis kitartást mindenkinek a meleghez és ha van jó zöldséges receptetek, meg sütés nélküli egészséges édesség receptetek, írjátok meg kommentben :)


8 megjegyzés:

  1. Annyira irigylem az olyan embereket, akik a meleg miatt kevesebbet bírnak enni :D Én nem ilyen vagyok sajna, de most fokozottan ügyelek mindenre, ami a számba kerül :DDD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hű, én ilyenkor alig eszem, meg próbálok könnyebb, zöldségesebb ételeket enni. A hús nyáron nem is játszik túl nagy szerepet nálam, mert nem kívánom.

      Törlés
  2. Én most ebben a melegben tanúr joghurtot szoktam leturmixolni eperrel, gyombérrel és mentával, lefagyasztom és azt nasizok. Már az irodában is rászoktattam mindenkit. :D

    Reggelire chia puding eperrel vagy most már málnával.

    Délelőtt zabkeksz natúr joghurttal, ebédre valami saláta vagy párolt zöldség, néha gyros fűszeres vagy fokhagymás-joghurtos csirkemell mellé.

    Vacsira legtöbbször zöldséget eszem joghurtos mártogatóssal vagy salátát.

    Nasi pedig az említett fagyott joghurt, kesudió, mogyoró meg gyümölcs.

    Plusz a heti 2 csaló evés. :P Múlt héten svéd húsgombócot csináltam csirkemellből, sütőben sült sültkrumplival. Meg pénteken étteremben ettem parmezános csirkét jázminrizzsel. meg utána egy közepes adag popcornt a Jurassic park mellé. :P

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezt az epres-joghurtos dolgot ilyen kis pöttyökként fagyasztod meg és úgy nasizod? Láttam ilyen nasit videókban, igazán ötletes, én is ki fogom próbálni :)
      A chia maghoz még nem volt szerencsém, de kacérkodok a gondolattal, hogy kipróbáljam. Meg a zabkorpát is. Ja, és azt mondják a quinoa is finom, de még ahhoz sem volt szerencsém.
      Azért elismerésem, hogy a főétkezésekkor is ennyire visszafogott tudsz maradni :P Mondjuk én pl. saláta helyett leveseket szoktam beiktatni a munkahelyemen, mert azt üvegben be tudom vinni. Lehet egy sűrűbb zöldséges ragu is, vagy krémleves, és uzsonnáig simán eltelít. A sütőben sült sültkurplit pedig már nagyon tervezem kipróbálni - végre nem lesz undok olaj-utóíze a krumplinak :) A Jurassic Parkot pedig én is meg akarom nézni!!! ^^

      Törlés
  3. Úgy ennék most egy kis pho-t. Még ha csak a vega változatot eszem is, valahogy annyira nyári étel.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Teljesen egyetértek, tökéletes nyári leves - nagyon imádom :) Én sosem teszek bele húst, csak egy kis szárított zöldség, jó ízes alaplé és a rizstészta, nyamm ^^

      Törlés
  4. Annyira szeretem az ilyen bejegyzéseid! :)

    VálaszTörlés