2015. május 6., szerda

{Vigyázz! Kész! Posztolj!} - Kedvenc ínyencség - ahogy én készítem




Ismét szerda, ismét VKP :) Ezúttal a specialitásunkról kell mesélnünk, amivel kicsit bajban vagyok, mert elég sok ételt készítek másként, mint az átlag. Nem is tudok csak egyet kiemelni, mivel elég sok van, amit felturbózva csinálok, úgyhogy most egy pár példát felsorolok.

Lecsó: tudni kell rólam, hogy ha életem végéig csak lecsót ehetnék, a legboldogabb ember lennék a világon. Bolondulok ezért a kajáért, a legnagyobb kedvenceim egyike annak ellenére, hogy milyen egyszerű és köznapi. Na de ahogy készítem az már nem szokványos, eddig mindenki gúvadt szemekkel reagált rá :P Úgy kezdődött az egész, hogy mikor még a szüleimmel laktam, akkor darált húst kellett a lecsóba tenni, mert édesapám nem ette meg hús nélkül (a virsli nem számít neki húsnak). Így anyukám darált hússal készítette mindig. Én viszont imádom mellé a rizst is, szeretem, hogy jól felszívja a levet és olyan finom szaftos az egész  (ez így leírva elég pajzánul hangzik XD). Szóval én ettem hozzá egy kis rizst is, természetesen kenyér helyett. Aztán belépett Viktor az életembe, aki viszont világ életében tojással ette a lecsót, így képzelhetitek miféle fúzió alakult ki nálunk a lecsóra :D Darált húsos, rizses, tojásos lecsó! Tudom, sokaknak elborzasztó még a gondolata is, de mi imádjuk így - és még mindig jobbak vagyunk, mint Viktor egyik ismerőse, aki vagy porcukorral, vagy pedig lekvárral eszi a lecsót :D Mi ilyen dugig pakolt verzióban készítjük. Először Viktornak is furcsa volt, de a jót könnyen meg lehet szokni :P

Rakott krumpli: ez az étel is hasonló áldozatul esett a felturbózási procedúráimnak, mint a lecsó. Nagyon szeretem a rakott krumplit, de mindig száraznak éreztem, illetve kicsit hiányoltam belőle a zöldségek állagát, azt, hogy valami ropogósra harapjak. Így aztán mikor saját háztartást kezdtem el vezetni, "kicsit" átvariáltam ezt az ételt. Egy tepsi rakott krumplihoz ugyanis egy teljes, hatalmas vödrös tejfölt használok, amibe vagy 3-4 gerezd fokhagymát átpréselek, ezzel locsolom bőségesen a rétegeket. Husi gyanánt nem csak kolbász van benne, hanem bacon is, nagyon szeretjük és jó ízt ad az ételnek, illetve egy egész fej vöröshagymát is szoktam rácsíkozni, mivel ez is jó ízt ad és finom roppanós marad sütés után is. Természetesen tojás is megy bele, bár azzal nem művelek semmi szentségtörést. Mint kiderült közben anyósom is rászokott erre a receptre, annyira megtetszett nekik, és bátran állíthatom, hogy tényleg isteni finom! Igaz, nem a legdiétásabb étel, de ha már az ember rakott krumpli készítésére vetemedik, akkor csinálja rendesen :D

Pirított zöldséges ázsiai tészta, alias yakisoba: mikor még naiv és ártatlan gyermek voltam (igen, volt ilyen is) kitaláltam egy zöldséges ételt, amiért az egész család egy emberként rajong. Annyira szereti édesanyám is, hogy ha ilyet készítek rendszeresen vinnem kell neki egy kis ételhordóban, hogy ő is tudjon falatozni belőle. Akkoriban nem tudtam, hogy ez egyfajta yakisoba (japán tésztaétel, amibe mindenféle zöldséget és húst beledobálnak, finoman fűszerezik és átsütik), csak dobáltam bele az otthon lévő hozzávalókat: gombát, répát, újhagymát, cukkinit, vöröshagymát, ami zöldség volt itthon, kis darált húst és rengeteg fűszert. Ez utóbbi főleg csípős Tabaso szósz, ázsiai ötfűszerkeverék, szójaszósz és zöldfűszerek keveréke, szóval elég pikáns, majd az egészet összesütöttem egy kis tésztával és voilá, kész a finom ázsiai tésztaétel. Főleg az ízvilága miatt jellegzetes, curryt is szoktam bele tenni. Egyébként a leírtak közül ez Viktor kedvence is ^^

Persze még rengeteg ételt fel tudnék sorolni, amit a saját szájízem szerint készítek, de ahhoz a világ összes tárhelye sem lenne elég. Ezek a legfőbb változtatásaim a kedvenc ételeinkben, most pedig kíváncsi lennék a tieitekre :) Ha van kedvetek hozzászólás formájában írjátok le, mi a ti ínyencségetek és hogyan készítitek :)


10 megjegyzés:

  1. Helyből nem szeretem a lecsót, de a lekváros verziótól felfordult a gyomrom egy pillanatra:D
    Az nagyok durva.
    Olyan tésztát mi is csinálunk..csak máshogy:D más zöldségekkel:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hogy lehet a lecsót nem szeretni? :O Mondjuk lekvárral nekem se kéne XD

      Törlés
  2. Én imádom a lecsót! :P 13-14 éves koromban mikor még kezdő szakács voltam nyaranta minden második nap azt csináltam. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én mai napig heti rendszerességgel főzöm nyáron. Nagyjából ez az egyetlen főtt étel, amit a melegben el bírok fogyasztani, amúgy a kánikulában görögdinnyén élek.

      Törlés
  3. És én még azt hittem, én teszek sok tejfölt a rakott krumpliba :D megértem a dolgot, úgy a tuti, ha sok van benne, meg sok-sok tojás... ami engem illet, nem lehet elég tojást tenni a rakott krumpliba :D
    Mondjuk hagymát eszembe nem jutott volna, én eleve nem szeretek ráharapni a hagymára, viszont a fokhagymás tejföl nagyon jól hangzik.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A liternyi tejföl elengedhetetlen, tocsognia kell a rakott krumplinak :P mondjuk nekem a tojás nem nagy kedvencem, de itt elfogyasztom.
      Én nagyon szeretem a kissé fonnyasztott hagyma állagát és ízét, így sok ételbe így használom.

      Törlés
  4. Ahh, de megkívántam most a lecsót, olyan régen ettem! :) Kíváncsi lennék a darált húsos-rizses-tojásos változatra is :DD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát az bizony nem egyszerű étel, mármint a gyomornak, mert utána csak aludni van kedve az embernek :D

      Törlés
  5. Hasonló zöldséges tésztaétel mindenhol van Kelet-Ázsiában; Kínában és Vietnámban is jellemző. Yakisobának csak a specifikusan soba tésztából készültet hívják, ami a világ e táján sajna elég ritka és drága:( Vietnámban mondjuk a sült rizs gyakoribb, egyrészt biztosan azért, mert olcsóbb. Ez a legjobb ázsiai kaja, aminek a vega változataik ugyanolyna jók.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, ezek a zöldséges tésztaételek nagyon népszerűek Ázsiában. Én főleg fűszerezéssel szoktam variálni, az nagyon jellegzetesen "Szilis" :) Egyébként azért nevezem yakisobának, mert ahhoz hasonlít leginkább, főleg ha káposztát is rakok bele. Még sem hívhatom yakispagettinek, meg bmv-tésztának XD Én egyébként az ázsia bt.-ben szoktam venni soba tésztát, bár nem az a kedvencem, udon fanatikus vagyok. Bár azért egy igazi yakisobát bármikor megkóstolnék :)

      Törlés