2015. április 26., vasárnap

Életmód Project - Hetedik hét

Ha vasárnap, akkor életmód project. Jelentem visszarázódtam az egészséges életmódom megszokott kerékvágásába, ugyanis az elmúlt héten a kajákra is nagyon odafigyeltem és sikerült a heti háromszori mozgást is beiktatnom ^^ Nyáron tervezem majd, hogy minden nap fél órát tornázzak, de mivel év vége van tanítás szempontjából és a gyerekek az energiám utolsó tartalékait is elszívják, nem most fogok nekiállni a mindennapos mozgásnak. Nyáron bőven lesz időm hozzászokni, addig pedig próbálom tartani a heti hármat.
Ételek terén egész színes skálát sikerült most felvonultatnom, aminek nagyon örülök. Érdekes egyébként, mert ahogy elkezdtem színesebben, változatosabban étkezni jobb lett a közérzetem is. Most igyekeztem minden nap valami mást készíteni magamnak és ez többé-kevésbé sikerült is.



Egy kis tonhalkrém magvas tönkölykenyérrel. Én személy szerint imádom a tonhalkrémet, ráadásul pikk-pakk össze lehet állítani. Isteni, pikáns ízű szendvicskrém, és mivel már nagyon rég ettem halat, különösen jól esett.



Nagyon szeretek tojást készíteni magamnak vacsorára, de már meglehetősen unom, hogy csak tükörtojás, rántotta, meg főtt tojás jöhet szóba. Így mikor rántottához készültem hirtelen ötlettől vezérelve inkább lepénynek sütöttem meg, majd kiborítottam a tányérra, feltekertem és felvágtam cikkelyekre. Mikor ez készült még volt otthon egy kis húsvéti sonka-maradék, meg némi újhagyma, így ezekkel dobtam fel a tojást. Hihetetlenül laktató, az utolsó két tekercset Viktor fogyasztotta el, mert én már nem bírtam.



Ismét egy tojásos finomság - ezt ebédre ettük, a rántotta agyonturbózott verziója. Ezt a receptet még apósomtól lestem el, aki krumplit, paprikát és paradicsomot is szokott tenni a rántottájába. Számomra ez újdonság volt, sosem ettem krumplival a rántottát, de nagyon finom és hihetetlenül laktató :O Ebben egyébként póréhagyma is volt még, ha már itt a tavasz és csodaszép zöldségeket lehet kapni :)



Natúr joghurt müzlivel (Alnatura erdei gyümölcsös cukrozatlan és szintén Alnatura Dinkel Hafer Crunchy) és egy kis banánnal.



Ez volt az egyik kedvenc vacsorám - mangó és eper saláta, meg egy epres-banános smoothie ^^



Nem maradhatott el a körözött sem :)



Másik kedvenc ételem ez a roston sült csirkemell pikáns fűszerezéssel és hozzá mediterrán zöldségmix. Utóbbit az Aldiban vettem gyorsfagyasztott verzióban és mindenkinek nagyon tudom ajánlani, mert valami fenséges! Előre meg van fűszerezve, csak be kell dobni a serpenyőbe és megpárolni. Persze most, hogy friss tavaszi zöldségeket is lehet már kapni kissé háttérbe fog szorulni ez a zöldségkeverék, de alternatív vészmegoldásnak tökéletes.



Pho megspékelve egy kis újhagymával 



Hát ez nem lett túl étvágygerjesztő kép, de maga a tartalom isteni :P Ez ugyanis az Alnatura reggeliző kásája, amit vacsora utáni nasinak szoktam fogyasztani és csak egy pici kis pohárnyival, mert triplájára megdagad és irtóra laktató. Ez gyümölcsös verzió, nekem ez jött be leginkább, bár a vanyíliás-diós is finom. Xilittel szoktam édesíteni, mert natúron elég semleges íze van.



És az eheti bűnözés egy kis fagyi képében. Ez volt az idei első fagyizásunk, amit egy naaaagy séta előzött meg. Olyan szép idő volt, muszáj volt nyakunkba vennünk a várost és sétálgattunk egy kicsit. Eléggé elfáradtunk és alaposan ki is melegedtünk a 25 fokban, ami volt, úgyhogy nagyon jól esett egy kis hűsítő finomság. Az enyém a bal oldali (after eight-menta, gránátalma és citrom), Viktoré a jobb oldali (after eight-menta, étcsokoládé és citrom). 


És végre mozgás terén sem voltam tétlen. A fent említett több órás séta mellett végre sikerült kipróbálnom Péntek Enikő Pre-Zonalight dvd-jét, ami fantasztikus! Nekem most még kissé intenzív, mivel kijöttem az aktívabb mozgásból, de remélem, hogy hamarosan belerázódok és akkor már gond nélkül fogom tudni végezni a gyakorlatokat. Azt kell tudni erről a dvd-ről, hogy különböző testtájakra van lebontva: has+comb, hát+popsi illetve light kardió, és kapunk még 2 kisebb videót is, amiben bemelegítést és nyújtást végezhetünk. Én a light kardiót próbáltam ki elsőnek és nagyon tetszett. Semmi ugrabugrálás nincs benne, ami jót tesz a térdízületeimnek, viszont alaposan megmozgat és fokozott tempót diktál. Úgy kalapált utána a szívem, hogy ihaj, de nagyon élveztem :P Természetesen a többi részt is meg fogom csinálni, aztán ezeket váltogatom. Pont jók, mert ha bemelegítéssel és nyújtással együtt elvégzek egy ilyen tornát az fél órára jön ki, így ezekkel szépen rá tudom magam venni a napi fél óra mozgásra. Most még csak heti három alkalommal végzem, de később a hét minden napján szeretnék valamilyen mozgást végezni. Ezt nem feltétlenül csak dvd-kkel szeretném megvalósítani. A héten pl. ismét felpattantam a szobabiciklire, amiről hajlamos vagyok megfeledkezni, pedig nagyon jó kis eszköz. Amikor ráunok a tornára csak felülök a szobabiciklire és tekerek rajta fél órát. Jó lenne persze ezt igazi bringával tenni, de mivel nincs biciklim és nem is tudok biciklizni, marad az itthoni verzió :D És amit még a későbbiekre tervezek (és nagyon félek is tőle), az a futás. Annyi, de annyi helyen olvasok a futás jótékony hatásairól, hogy mennyire átmozgatja a szervezetet és minden testájunknak milyen jót tesz, hogy ezen a nyáron most már én is teszek vele egy próbát. Zsófi anno buzgón ajánlgatta nekem ezt a fajta mozgást, de az asztmámra hivatkozva még a gondolatot is elhessegettem magamtól.


Tény és való, hogy nagyon erős asztmám van, ami tavasz és nyár tájékán még az allergiával is párosul, de talán így, hogy hozzá vagyok szokva a mozgáshoz talán fogom tudni csinálni. Természetesen ehhez még szereznem kell valami megfizethető, de kényelmes sportcipőt és valami göncöt, mert az itthoni cuccaimban csak nem mehetek ki loholni az emberek közé :D Nagyjából az útvonalam is meg van és abban is biztos vagyok, hogy nem fogom erőltetett menetben csinálni. Ha nem megy másként, akkor kocogni fogok, de szeretnék végre a szabad levegőn edzeni és átmozgatni minden porcikámat. Van bennem egy adag rettegés attól, hogy az emberek mit fognak gondolni rólam (valószínűleg azt, hogy egy ámbráscet futni próbál), de megpróbálom mindezt félretenni és arra koncentrálok, ami nekem jó, másokat meg nagy ívben... :) Szóval ez a tervem, és amint elkezdődik a nyári szünetem, neki is vágok. A futáson kívül a többit természetesen most is csinálni fogom. Nem mondom, hogy könnyű, mert tanév vége felé tényleg sokkal nehezebb munka után nekiállni még tornázni is, de nem adom fel és megpróbálom kihozni magamból a lehető legjobbat :)

Ti mit szoktatok sportolni?
Van valamilyen jól bevált, egészséges receptetek? 

7 megjegyzés:

  1. A felturbózott omlett az a parasztreggeli, mirelit keveréket is lehet így kapni. Már régen ettem. :)) Ez az Aldi...mindig rácsodálkozok, hogy mik vannak ott. Az egyik ismerősöm is gyakran jár oda, így mindig kibeszéljük a felvágottakat, joghurtokat.. :D Most is aldis szalámit eszek. Köszi a tippet, azt a zöldség mixet kipróbálom. Nekem is van mit variálni, mert hamarosan összeköltözök a párommal, és nem akarom ugyanazt enni két hétig. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Áhá, akkor most már tudom mi az, köszönöm :D Nekem csak krumplis rántotta volt oszt' jóvan :D
      Az Aldiban egyébként nagyon-nagyon jó dolgokra lehet bukkanni! A párolt lilakáposztájuk is isteni egyébként :P A zöldségmixet pedig remélem te is szeretni fogod, szerintem fenséges :) Az összeköltözéshez pedig gratulálok ^^

      Törlés
  2. Tonhal krémet, hogy készíted? Úgy megkívántam :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Végtelenül egyszerű a recept: fogsz egy tonhalkonzervet, lecsöpögteted róla a levet, összekevered egy kis krémsajttal (én Cserpes füstölt krémsajtot használtam), reszelt vörös, vagy lilahagymával, egy fokhagymával, illetve ha szereted a pikáns ízeket, lehet bele tenni Tabasco-t is. Ezután már csak ízlés szerint só, bors és kész is van :)

      Törlés
    2. Köszi, ez tényleg egyszerű! Azt hiszem én kissé túl szoktam bonyolítani, fogjuk rá, hogy szakami ártalom. :DD

      Törlés
  3. A rostoncsirke a zöldségekkel és az epres-mangós saláta annyira guszta mmm :) olyan ügyes vagy, hogy ilyen szépen haladsz!

    VálaszTörlés
  4. Hű, micsoda finomságokat ettél! Megyek is és eszem vmit! :D

    VálaszTörlés